Városépítés, 1978 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám - Thuránszky Miklósné: Üdülő-idegenforgalmi térségek fejlesztése
ÜDÜLŐ-IDEGENFORGALMI TÉRSÉGEK FEJLESZTÉSE Dr. Thuránszky Miklósné Magyarország üdülő- és idegenforgalmi területei eltérőek jelleg, fogadóképesség, nagyság, jelentőség stb. tekintetében. Az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció (OTK) 23 ilyen területet nevez meg és határol le, valamint a többé-kevésbé ilyen vonzatú nemzetközi parkokat és tájvédelmi körzeteket is. (Ez utóbbiak kijelölése és tervezése az Országos Természetvédelmi Hivatal, az OTVH jogkörébe tartozik.) Ezek: a Balaton környék, a Duna-kanyar, Nyugat- Dunántúl, a Velencei-tó és környéke, a Mátra—Bükk, Aggtelek és környéke, Zemplén, Debrecen —Hortobágy, Mecsek, Bakony, Vértes—Gerecse, a Budai-hegyvidék, Ráckevei-Duna, Alsó-Duna, Cserhát, Medves — Karancs, Közép-Tisza-vidék, Köröszug, Vitányi-hegység, Alsó-Tisza-vidék, Szanazug, Szigetköz, Őrség, és a Hortobágyi és Kiskunsági nemzeti park, a badacsonyi, tihanyi és a mártélyi tájvédelmi körzet, valamint a barcsi ősborókás. Annak ellenére, hogy hazánk üdülőkörzetei közül a hegyvidéki jellegűek vannak túlsúlyban, a 23 üdülőkörzet összes üdülőlétszámának mintegy fele (48%-a) vízvonzatú. Ezek közül első helyen említendő meg a Balaton, majd másodikként a Velencei-tó és a Ráckevei- Duna, aztán, a Szigetköz és az Alsó-Duna, a Köröszug és az Alsó-Tisza-vidék, a Szanazug következik jelentőség és a várható forgalom értékelése alapján. Hegyvidéki jellegűek a Bakony, a Mecsek és a Budai-hegyvidék, a Vértes—Gerecse, Őrség, Mátra—Bükk, Cserhát és Medves —Karancs, Aggtelek és a Zemplén. Komplex jellegű üdülőkörzet a Duna-kanyar és Nyugat - Dunántúl, speciális jellegűek viszont a Hortobágy és a Villányi-hegység. Kiterjedésük jelenleg 16 260 km 2, ami az ország területének kb. 16%-át jelenti. A különféle regionális tervek alapján azonban ez bővült, és így a kormányhatározatok is nagyobb területekre szóló fejlesztési terveket hagytak jóvá, így módosulva már 17 935 km2-ről van szó, amely a jövőben tervezett védendő nemzeti parkokkal tovább növekszik 1000 km2-rel. Annak ellenére, hogy e térségek döntő többsége mezőgazdasági művelés alatt marad és csak egészen kis hányadukat foglalja el a kifejezetten üdülést vagy kirándulást szolgáló létesítmény, illetve terület, azért a jelleg kijelölésének bizonyos konzekvenciáit viselniök kell. És ezért felvetődik a kérdés, hogy erre és ilyen célra mennyi is ez a terület? Sok vagy kevés, vagy éppen megfelelő? Az érintett, összesen 402 település között mindenféle van a fővárostól kezdve a községekig, a felsőfokú központoktól a falvakig. És ezekben a településekben, illetve ezek egy részében a 2010-es évekig a Tervezési Gazdasági Körzetekben (TGK) a koncepció vázlata szerint összesen 2 312 000 fő fog üdülni. Ebből mintegy másfél millió szállásigényes és a megmaradó 800 ezer körüli nem. Ez a szám abból a feltételezésből adódott, hogy az 1972—73-ban készített országos üdülési és idegenforgalmi területrendezési koncepcióban azt tételezték fel, hogy közvetlenül az ezredforduló utáni években a csúcsidényben egy pihenőnapon az ország területén egyidejűleg kereken 3 millió üdülő tartózkodik a lakóhelyétől távol. (A külföldön tartózkodó magyarok és a külföldiek kiegyenlítik egymást, Budapesten üdül ebből 400 ezer fő, a további különbözet pedig az országban elszórtan jelentkezik.) Az utolsó négy év idegenforgalmi és üdülési tendenciái változatlanul növekvő és ez némileg igazolni látszik a majdani esetleges 3 millió fő egyidejű üdülő feltételezésének helyességét. Tudott dolog, hogy a közepes vagy teljesen mobil üdülőnépesség szinte szerte a világon rohamosan növekszik és ezzel a folyamattal nem volt képes lépést tartani a befogadásukra alkalmas területek fejlesztése. Ennek gyakorlati megvalósítása elméleti alapokat is kíván. Például a jövedelmi viszonyok fokozatos emelkedésével változott és változik az üdülők társadalmi, szerkezete, az elvárások struktúrája is, de pontosan nem tudjuk miként és hogyan, hiszen a legtöbb országot — köztük a miénket is — nagyjából előkészületlenül érte az életformának ez a változása. Késnek a beruházások, a megfelelően kimunkált és megalapozott fejlesztési elgondolások és az ezeket megalapozó elméleti kutatások, irányelvek, módszerek stb. Ezek kidolgozását azonban nagymértékben nehezíti a téma jellegéből fakadó bizonytalanság és sajátosságaiban gyökerező bonyolultsága. Elsősorban arra gondolunk itt, hogy az üdülő-, és idegenforgalmi területek vagy települések sokfélék lehetnek, így állaguk tekintetében régiek és újak és a kettő közti átmenet nagy skálája. Amíg az elsőknél a fejlesztésnél a különféle felújítási, rekonstrukciós problémákat kell számításba vennünk, addig ugyanott sokban segítik az elhatározásokat a jelen látogatottságra vonatkozó forgalmi adatok, a kihasználtságot jelölő egyéb információk stb., amelyek segítségével aránylag biztosabban tájékozódhatunk a terület vonzásának, azon belül is az egyes vonzástényezők hatásáról, erősségéről. A másiknál az új területek kijelölésénél, lehatárolásánál pedig a térségalkalmassági vizsgálatok, a méretezési meggondolások lehetnek a fő feladatok. De másféléknek kell kezelnünk azokat a helyeket, amelyek csak üdülésre, és másféléknek azokat, amelyek gyógyulásra, vagy gyógyüdülésre alkalmasak. A gazdaságosság szempontjai változnak a térség használati idejétől függően. Magyarországon az üdülés és az idegenforgalom nagy része szezonális jellegű volt eddig és előreláthatólag marad is nagyjából még egy darabig. De másként kell értékelnünk azokat a térségeket, amelyek az év 3, vagy azokat, amelyek az év 6 hónapjában látogatottak. Ugyanúgy, mint ahogy az is szerepet játszik, hogy országos, regionális, vagy csak helyi vonzáskörzetű területről beszélünk, hiszen az eltérő ellátást, felszereltséget kíván. A kereskedelmi üdülés termelő ágazatnak minősül, míg a szociális változatlanul megmarad a nemtermelő kategóriában, annak mindenféle gazdasági hatékonysági konzekvenciájával együtt. De, hogy még tovább soroljuk, sokszor lehetetlen ma, és talán még a jövőben is, elkülöníteni az állandó népesség ellátási igényeit az üdülő- és idegenforgalmi népességtől, és ez a helyzet majd minden meglevő településünkben és térségünkben magában véve is többféle bizonytalanságot okoz. És sorolhatnánk a nehézségeket még jócskán, tetézve őket a különféle időtávok prognosztizálási és előrebecslési gondjaival. Ahhoz tehát, hogy az ország egészének, vagy bizonyos részeinek üdülés-idegenforgalmi szükségleteit meghatározzuk, az erre való területeket tervszerűen kijelöljük és fejlesszük, meg kell válaszolnunk néhány kérdést, éspedig: Kik, hányan, mennyi ideig, az év mely szakában, mi módon szándékoznak most és a jövőben üdülni, felfrissülni és milyen körülmények lennének számukra az optimálisak és mik ugyanakkor a népgazdasági érdekek és optimumok? Mik ezzel kapcsolatban a területrendezés szempontjai és elvárásai? Hol és miféle területek alkalmasak az országban ilyen vagy olyan jellegű üdülés vagy idegenforgalom fogadására? Milyen mértékig fejleszthetők ezek a térségek és milyen mértékig célszerű a fejlesztésük? Milyen elgondolások, alapelvek, irányelvek vezéreljenek elhatározásainkban, elsősorban a népgazdaság, másodsorban az egyén érdekeinek szem előtt tartásával? Mennyiben különböznek ezek az érdekek és hogyan lehet az esetleges ellentmondásokat feloldani ezen a téren is? Ezek után lássuk, hogy állunk az üdülőterületek fejlesztésével a gyakorlatban és a fejlesztési programok alapján? A Balatonra az V. ötéves tervidőszakban több mint 10 milliárd Ft fejlesztési keret jut. Ebből 33,5% a szállodák, 27,8% a közlekedés, 22,8% a vízgazdálkodás fejlesztését szolgálja, a többi pedig egyéb beruházásokat. Remélhető, hogy a programban előirányzott fejlesztésekkel az ellátási szintek javulnak és az aránytalanságok csökkenek. Mindent összevetve azonban az 1976—80-as Balatoni Fejlesztési Programot vizsgálva megállapítható az, hogy az ország legnagyobb üdülőterületén toldás folyik, mint az utóbbi években általában eddig is. Pedig a Balaton akut és újabb gondjai köztudottak, legfőképpen magának a tónak az ügye, a vízkészlet, a víztisztaság kérdései, amitől az egész üdülőkörzet léte függ! Jelentőségét elég a következő számokkal illusztrálni: itt található az ország összes üdülési szállásférőhelyeinek 60%-a, valamint az egyéb szálláshelyek fele, a szállodai férőhelyek egynegyede. Fejlesztési programok csak a legfontosabb körzetekre készültek. A Duna-kanyar, amely elsősorban a főváros környéki lakosság üdülőterületi bázisa, közlekedési és közműhálózata olyan mértékben elmaradott, hogy már a mai igénybevétel is meghaladja a kapacitást. Pedig csak az elmúlt öt év tendenciájának lineáris extrapolációja esetében is 1980-ban közel 300 ezer fő egyidejű ellátását kell biztosítani. Döntően a hétvégi autós és gyalogos kirándulási igények nagyarányú növekedése várható, amely az elavult infrastruktúra és a szűk ellátókapacitás lökésszerű, periodikus túlterhelését eredményezi. A lehatárolt anyagi lehetőségek, s a tovább romló fogadási feltételek és a várható keretnövekedés mellett a fejlesztés egyetlen megoldásaként a „koncentrált fejlesztést” említi. Vagyis azt javasolja, hogy az előirányzott beruházásokat azokra a központi fekvésű üdülőterületekre kell összpontosítani, ahol a nagyobb arányú infrastrukturális és közellátási fejlesztéseket már nem lehet elkerülni. Kiemelt fejlesztést valósítanak meg Visegrádon, Szentendrén, Dél-Börzsönyben, Esztergomban és Diósjenő-Bánkon. Az V. ötéves terv folyamán azt kell elérni legalább, hogy a „mai helyzet ne rosszabbodjék!”. A prognosztizálható igények és a tényleges fejlődést biztosító anyagi lehetőségek közötti — egyre tágabbra nyíló — olló fokozott nyomatékkal veti fel már ma a VI. ötéves tervidőszak feladatait. A velencei-tavi üdülőterület V. ötéves tervi fejlesztési programjának kiemelt feladata a tó biológiai megfiatalítása, a táj- és környezetvédelem. A déli parti védőművek építésének folytatása, a strandfürdőhelyek növelése 17 500-zal. További előirányzott feladatok: a nemzetközi evezős kajak-kenu pálya, autós strand, autós ellátó központ befejezése, jelentős erdőtelepítés, belterületi fásítás, a megkezdett közművesítés folytatása, vízmű és szennyvíztisztító telepek kapacitásbővítése, a nagyfeszültségű elektromos gerinchálózat és a kisfeszültségű elosztóhálózat kiépítése, a tókörnyék földgázellátásának kiépítése, az úthálózat és a vasúti közlekedés fejlesztése és az eddiginél gyorsabb ütemű üdülőférőhely-fejlesztés. Ezek közül kiemelt feladat a vízvezeték- és csatornaépítés és a kereskedelmi-vendéglátóipari hálózat bővítése. Fejlesztési program készült alapvetően a fővárosi lakosság hétvégi üdülőövezetére a Ráckevei (Soroksári)Duna üdülőkörzetére is. Ebben súlyponti feladaként szerepelnek a következők: az R/S/D 10 km-es szakaszának part- és mederrendezése, egyidejűleg zöld- és sportterületek kialakítása, a medencés strandfürdők, parti strandok és az eredeti kirándulóhelyek komplex fejlesztése, az úthálózat kiépítése, a vízmű és szennyvíztisztító elvezető kapacitás növelése, továbbá Apajpuszta—Dömsöd fogadóképességének megteremtése, Ráckeve, Kiskunlacháza ellátási színvonalának emelése, az üdülőterület megközelítési lehetőségének javítása, parkerdők és kirándulóhelyek létesítése, parti strandfürdők és az idegenforgalmi adottságok fejlesztése. (A ráckevei szerb templom helyreállítása, Árpád Múze-