Városépítés, 1978 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 4. szám - Thuránszky Miklósné: Üdülő-idegenforgalmi térségek fejlesztése

ÜDÜLŐ-IDEGENFORGALMI TÉRSÉGEK FEJLESZTÉSE Dr. Thuránszky Miklósné Magyarország üdülő- és idegenforgalmi területei elté­rőek jelleg, fogadóképesség, nagyság, jelentőség stb. tekintetében. Az Országos Településhálózat-fejlesz­tési Koncepció (OTK) 23 ilyen területet nevez meg és határol le, valamint a többé-kevésbé ilyen vonzatú nemzetközi parkokat és tájvédelmi körzeteket is. (Ez utóbbiak kijelölése és tervezése az Országos Ter­mészetvédelmi Hivatal, az OTVH jogkörébe tartozik.) Ezek: a Balaton környék, a Duna-kanyar, Nyugat- Dunántúl, a Velencei-tó és környéke, a Mátra—Bükk, Aggtelek és környéke, Zemplén, Debrecen —Horto­bágy, Mecsek, Bakony, Vértes—Gerecse, a Budai-hegy­vidék, Ráckevei-Duna, Alsó-Duna, Cserhát, Medves — Karancs, Közép-Tisza-vidék, Köröszug, Vitányi-hegy­­ség, Alsó-Tisza-vidék, Szanazug, Szigetköz, Őrség, és a Hortobágyi és Kiskunsági nemzeti park, a badacsonyi, tihanyi és a mártélyi tájvédelmi körzet, valamint a barcsi ősborókás. Annak ellenére, hogy hazánk üdülőkörzetei közül a hegyvidéki jellegűek vannak túlsúlyban, a 23 üdülő­körzet összes üdülőlétszámának mintegy fele (48%-a) vízvonzatú. Ezek közül első helyen említendő meg a Balaton, majd másodikként a Velencei-tó és a Ráckevei- Duna, aztán, a Szigetköz és az Alsó-Duna, a Köröszug és az Alsó-Tisza-vidék, a Szanazug következik jelentő­ség és a várható forgalom értékelése alapján. Hegyvi­déki jellegűek a Bakony, a Mecsek és a Budai-hegy­vidék, a Vértes—Gerecse, Őrség, Mátra—Bükk, Cser­hát és Medves —Karancs, Aggtelek és a Zemplén. Komplex jellegű üdülőkörzet a Duna-kanyar és Nyugat - Dunántúl, speciális jellegűek viszont a Hortobágy és a Villányi-hegység. Kiterjedésük jelenleg 16 260 km 2, ami az ország terü­letének kb. 16%-át jelenti. A különféle regionális ter­vek alapján azonban ez bővült, és így a kormányhatá­rozatok is nagyobb területekre szóló fejlesztési terve­ket hagytak jóvá, így módosulva már 17 935 km2-ről van szó, amely a jövőben tervezett védendő nemzeti parkokkal tovább növekszik 1000 km2-rel. Annak elle­nére, hogy e térségek döntő többsége mezőgazdasági művelés alatt marad és csak egészen kis hányadukat foglalja el a kifejezetten üdülést vagy kirándulást szol­gáló létesítmény, illetve terület, azért a jelleg kijelö­lésének bizonyos konzekvenciáit viselniök kell. És ezért felvetődik a kérdés, hogy erre és ilyen célra mennyi is ez a terület? Sok vagy kevés, vagy éppen megfelelő? Az érintett, összesen 402 település között mindenféle van a fővárostól kezdve a községekig, a felsőfokú köz­pontoktól a falvakig. És ezekben a településekben, illetve ezek egy részében a 2010-es évekig a Tervezési Gazdasági Körzetekben (TGK) a koncepció vázlata szerint összesen 2 312 000 fő fog üdülni. Ebből mintegy másfél millió szállásigényes és a megmaradó 800 ezer körüli nem. Ez a szám abból a feltételezésből adódott, hogy az 1972—73-ban készített országos üdülési és ide­genforgalmi területrendezési koncepcióban azt téte­lezték fel, hogy közvetlenül az ezredforduló utáni években a csúcsidényben egy pihenőnapon az ország területén egyidejűleg kereken 3 millió üdülő tartóz­kodik a lakóhelyétől távol. (A külföldön tartózkodó ma­gyarok és a külföldiek kiegyenlítik egymást, Buda­pesten üdül ebből 400 ezer fő, a további különbözet pedig az országban elszórtan jelentkezik.) Az utolsó négy év idegenforgalmi és üdülési tendenciái változat­lanul növekvő és ez némileg igazolni látszik a majdani esetleges 3 millió fő egyidejű üdülő feltételezésének helyességét. Tudott dolog, hogy a közepes vagy teljesen mobil üdülőnépesség szinte szerte a világon rohamosan növekszik és ezzel a folyamattal nem volt képes lépést tartani a befogadásukra alkalmas területek fejlesztése. Ennek gyakorlati megvalósítása elméleti alapokat is kíván. Például a jövedelmi viszonyok fokozatos emel­­­­kedésével változott és változik az üdülők társadalmi­­,­ szerkezete, az elvárások struktúrája is, de pontosan nem tudjuk miként és hogyan, hiszen a legtöbb orszá­got — köztük a miénket is — nagyjából előkészületle­nül érte az életformának ez a változása. Késnek a beru­házások, a megfelelően kimunkált és megalapozott fejlesztési elgondolások és az ezeket megalapozó elmé­leti kutatások, irányelvek, módszerek stb. Ezek kidolgozását azonban nagymértékben nehezíti a téma jellegéből fakadó bizonytalanság és sajátosságai­ban gyökerező bonyolultsága. Elsősorban arra gondo­lunk itt, hogy az üdülő-, és idegenforgalmi területek vagy települések sokfélék lehetnek, így állaguk tekin­tetében régiek és újak és a kettő közti átmenet nagy skálája. Amíg az elsőknél a fejlesztésnél a különféle felújítási, rekonstrukciós problémákat kell számításba vennünk, addig ugyanott sokban segítik az elhatározá­sokat a jelen látogatottságra vonatkozó forgalmi ada­tok, a kihasználtságot jelölő egyéb információk stb., amelyek segítségével aránylag biztosabban tájékozód­hatunk a terület vonzásának, azon belül is az egyes vonzástényezők hatásáról, erősségéről. A másiknál az új területek kijelölésénél, lehatárolásánál pedig a térség­alkalmassági vizsgálatok, a méretezési meggondolások lehetnek a fő feladatok. De másféléknek kell kezelnünk azokat a helyeket, ame­lyek csak üdülésre, és másféléknek azokat, amelyek gyógyulásra, vagy gyógyüdülésre alkalmasak. A gazda­ságosság szempontjai változnak a térség használati idejétől függően. Magyarországon az üdülés és az ide­genforgalom nagy része szezonális jellegű volt eddig és előreláthatólag marad is nagyjából még egy darabig. De másként kell értékelnünk azokat a térségeket, amelyek az év 3, vagy azokat, amelyek az év 6 hónap­jában látogatottak. Ugyanúgy, mint ahogy az is szerepet játszik, hogy országos, regionális, vagy csak helyi von­záskörzetű területről beszélünk, hiszen az eltérő ellá­tást, felszereltséget kíván. A kereskedelmi üdülés ter­melő ágazatnak minősül, míg a szociális változatlanul megmarad a nemtermelő kategóriában, annak min­denféle gazdasági hatékonysági konzekvenciájával együtt. De, hogy még tovább soroljuk, sokszor lehetet­len ma, és talán még a jövőben is, elkülöníteni az állandó népesség ellátási igényeit az üdülő- és idegenforgalmi népességtől, és ez a helyzet majd minden meglevő tele­pülésünkben és térségünkben magában véve is több­féle bizonytalanságot okoz. És sorolhatnánk a nehézségeket még jócskán, tetézve őket a különféle időtávok prognosztizálási és előre­­becslési gondjaival. Ahhoz tehát, hogy az ország egészének, vagy bizonyos részeinek üdülés-idegenforgalmi szükségleteit meg­határozzuk, az erre való területeket tervszerűen ki­jelöljük és fejlesszük, meg kell válaszolnunk néhány kérdést, éspedig: Kik, hányan, mennyi ideig, az év mely szakában, mi módon szándékoznak most és a jövőben üdülni, fel­frissülni és milyen körülmények lennének számukra az optimálisak és mik ugyanakkor a népgazdasági érdekek és optimumok? Mik ezzel kapcsolatban a területrende­zés szempontjai és elvárásai? Hol és miféle területek alkalmasak az országban ilyen vagy olyan jellegű üdülés vagy idegenforgalom foga­dására? Milyen mértékig fejleszthetők ezek a térségek és milyen mértékig célszerű a fejlesztésük? Milyen elgondolások, alapelvek, irányelvek vezérelje­nek elhatározásainkban, elsősorban a népgazdaság, másodsorban az egyén érdekeinek szem előtt tartásá­val? Mennyiben különböznek ezek az érdekek és hogyan lehet az esetleges ellentmondásokat feloldani ezen a téren is? Ezek után lássuk, hogy állunk az üdülőterületek fej­lesztésével a gyakorlatban és a fejlesztési programok alapján? A Balatonra az V. ötéves tervidőszakban több mint 10 milliárd Ft fejlesztési keret jut. Ebből 33,5% a szállodák, 27,8% a közlekedés, 22,8% a víz­gazdálkodás fejlesztését szolgálja, a többi pedig egyéb beruházásokat. Remélhető, hogy a programban elő­irányzott fejlesztésekkel az ellátási szintek javulnak és az aránytalanságok csökkenek. Mindent összevetve azonban az 1976—80-as Balatoni Fejlesztési Programot vizsgálva megállapítható az, hogy az ország legnagyobb üdülőterületén toldás folyik, mint az utóbbi években általában eddig is. Pedig a Balaton akut és újabb gond­jai köztudottak, legfőképpen magának a tónak az ügye, a vízkészlet, a víztisztaság kérdései, amitől az egész üdülőkörzet léte függ! Jelentőségét elég a következő számokkal illusztrálni: itt található az ország összes üdülési szállásférőhelyeinek 60%-a, valamint az egyéb szálláshelyek fele, a szállodai férőhelyek egynegyede. Fejlesztési programok csak a legfontosabb körzetekre készültek. A Duna-kanyar, amely elsősorban a fővá­ros környéki lakosság üdülőterületi bázisa, közleke­dési és közműhálózata olyan mértékben elmaradott, hogy már a mai igénybevétel is meghaladja a kapaci­tást. Pedig csak az elmúlt öt év tendenciájának lineáris extrapolációja esetében is 1980-ban közel 300 ezer fő egyidejű ellátását kell biztosítani. Döntően a hétvégi autós és gyalogos kirándulási igények nagyarányú nö­vekedése várható, amely az elavult infrastruktúra és a szűk ellátókapacitás lökésszerű, periodikus túlterhe­lését eredményezi. A lehatárolt anyagi lehetőségek, s a tovább romló fogadási feltételek és a várható keretnövekedés mel­lett a fejlesztés egyetlen megoldásaként a „koncentrált fejlesztést” említi. Vagyis azt javasolja, hogy az elő­irányzott beruházásokat azokra a központi fekvésű üdülőterületekre kell összpontosítani, ahol a nagyobb arányú infrastrukturális és közellátási fejlesztéseket már nem lehet elkerülni. Kiemelt fejlesztést valósíta­nak meg Visegrádon, Szentendrén, Dél-Börzsönyben, Esztergomban és Diósjenő-Bánkon. Az V. ötéves terv folyamán azt kell elérni legalább, hogy a „mai helyzet ne rosszabbodjék!”. A prognosz­tizálható igények és a tényleges fejlődést biztosító anyagi lehetőségek közötti — egyre tágabbra nyíló — olló fokozott nyomatékkal veti fel már ma a VI. ötéves tervidőszak feladatait. A velencei-tavi üdülőterület V. ötéves tervi fejlesztési programjának kiemelt feladata a tó biológiai megfiata­lítása, a táj- és környezetvédelem. A déli parti védő­művek építésének folytatása, a strandfürdőhelyek növe­lése 17 500-zal. További előirányzott feladatok: a nem­zetközi evezős kajak-kenu pálya, autós­ strand, autós ellátó központ befejezése, jelentős erdőtelepítés, bel­területi fásítás, a megkezdett közművesítés folytatása, vízmű és szennyvíztisztító telepek kapacitásbővítése, a nagyfeszültségű elektromos gerinchálózat és a kis­feszültségű elosztóhálózat kiépítése, a tókörnyék föld­­gázellátásának kiépítése, az úthálózat és a vasúti köz­lekedés fejlesztése és az eddiginél gyorsabb ütemű üdülőférőhely-fejlesztés. Ezek közül kiemelt feladat a vízvezeték- és csatorna­­építés és a kereskedelmi-vendéglátóipari hálózat bőví­tése. Fejlesztési program készült alapvetően a fővárosi lakos­ság hétvégi üdülőövezetére a Ráckevei (Soroksári)Duna üdülőkörzetére is. Ebben súlyponti feladaként szere­pelnek a következők: az R/S/D 10 km-es szakaszának part- és mederrendezése, egyidejűleg zöld- és sport­területek kialakítása, a medencés strandfürdők, parti strandok és az eredeti kirándulóhelyek komplex fej­lesztése, az úthálózat kiépítése, a vízmű és szennyvíz­­tisztító elvezető kapacitás növelése, továbbá Apaj­­puszta—Dömsöd fogadóképességének megteremtése, Ráckeve, Kiskunlacháza ellátási színvonalának emelése, az üdülőterület megközelítési lehetőségének javítása, parkerdők és kirándulóhelyek létesítése, parti strand­fürdők és az idegenforgalmi adottságok fejlesztése. (A ráckevei szerb templom helyreállítása, Árpád Múze-

Next