Vásárhely és Vidéke, 1992. október (2. évfolyam, 483-508. szám)
1992-10-01 / 483. szám
Döbbenet olvadt a beton , olvadtak az idegek az augusztus végi kánikulában. A városka lakói áhítozva várták az alkony eljöttét. Az ügyeletes orvos lassan készülődött, hogy elfoglalja helyét a szegényesen berendezett rendelőben. A főtéren lévő óra éppen félhetet kondított, az orvos megérkezett és bekapcsolta a televíziót, felkészülve az unalmasnak ígérkező estére. Alig helyezkedett el kényelmesen foteljében, amikor idegesen verték a bejárati ajtót. Egy zilált férfi hozta karjában két év körüli gyermekét. A kisfiú élettelenül feküdt a görcsösen szorító kezekben. Kékzöld foltok éktelenkedtek a parányi testen. Arca szinte teljesen eltorzult és ökölbe szorult keze, amint hördült egyet. Az orvos döbbenten állt. Percekig mozdulni sem tudott. Kiverte a hideg verejték és mint akit rémálmából ébred, hirtelen elvette a gyermeket, felfektette a vizsgáló asztalra, idegesen kereste a pulzusát. Néhány perc múlva dühösen legyintett... Már minden késő ... semmit sem tehet... Ő aki az életre esküdött fel, ismét be kell látnia, mint már annyiszor praxisában ... a Halál győzött ... Tudomásul kellett vennie, bármennyire is irtózott e ténytől. Meghalt egy kis emberke, aki ebben a gyűlöletes, néha mégis szeretetre méltó világunkban, csak két évet élt! Az őrület határán lévő apára meredt tekintete, MIÉRT?! A vizsgálatok valószínűnek tartják, hogy az édesapa agyonverte gyermekét. Az életben maradt két kiskorút, mivel szintén ütésnyomokat találtak rajtuk állami gondozásba helyezésüket kérték a hatóságok. Az orvos kérdő tekintetére és a Miértre a megválaszolási lehetőségekben igen bő kínálat mutatkozik: munkanélküliség, alacsonyabb életszínvonal, ideges, elkeseredett emberek... Sokan az alkoholizmusba menekülnek, mert már csak az ad nekik pillanatnyi megnyugvást és sikerélményt. Ám a legfontosabbat a felsorolásból kihagytam: a közömbösséget. Nem figyelünk egymásra, nem érünk rá ilyen „silány” fogalmakkal törődni, mint felebaráti szeretet. Egygyetlen úr létezik sokak számára, a pénz. Hogy mi történtik a szomszédban, vagy esetleg az utcán, már nem érdekes. Nem érünk rá az esetleges segítségnyújtásra. Ezek a mondatok elég sötét képet festenek. De mivel az ember optimistának született, én nagyon remélem, hogy fejünk fölül elvonul a sötét jelleg és a Miértek száma is csökkeni fog, sőt egyáltalán megszűnik létezni. — S — ? A nap kérdése ! Kötelező a valuta bemutatása — Erdélyi rokonaim vannak. Amikor hozzánk vendégségbe jönnek, a magyar határnál egy bizonyos pénzöszszeget be kell mutatniuk. Itt-tartózkodásuk alatt én személyesen gondoskodom az ellátásukról, miért van szükség arra, hogy pénzzel rendelkezzenek? — tudakolta P. Ferenc tabáni olvasónk. — Április elsején lépett életbe az a pénzügyi rendelkezés, amelyik előírja, hogy a hazánkba érkező idegen állampolgárok egy meghatározott értékű valutával rendelkezzenek — magyarázta Papp Dezső főhadnagy, a vásárhelyi vámhivatal parancsnoka. Ennek az intézkedésnek az a célja, hogy a külföldiek néhány napos itt-tartózkodásuk alatt saját ellátásukról gondoskodni tudjanak. Minden európai országban egyébként érvényes ez a rendelkezés. Ahhoz, hogy valaki átléphesse bármelyik nyugati ország határát egy bizonyos valutamennyiséget fel kell mutatnia, különben be sem engedik. Ez alól még az az eset sem lehet kivétel, ha a hozzátartozók levélben garantálják a határon tevékenykedő szerveknek, hogy gondoskodnak vendégeikről. — Kik kaphatnak ingyenes étkezési utalványt és hol váltható be? — fordult kérdésével szerkesztőségünkhöz Tóth László vásárhely nyugdíjas. 2 Tárt karokkal várják a fiatalokat (Folytatás az 1. oldalról.) — Említette, vannak olyan csoportos foglalkozások, amelyeket más intézményeknél tartanak. Melyiket hol és mikor? — A drámajáték szakkör hétfő délutánonként 3 órától a PMNK-ban működik. A néptáncosok kedden és pénteken délután 4-től a Petőfi utcai Tánc- és Mozgásművészeti Központban sajátítják el a népi motívumokat őrző táncművészet elemeit. Rádiós szakkörünk a Szántó Kovács J. u. 3. szám alatti Rádióklubban tevékenykedik. A kezdők hétfő délutánonként 3 órakor ismerkedhetnek meg a rádiózás alapjaival, míg a haladók pénteken 3-tól bővíthetik eddigi tudásukat. — Kell-e fizetni a jelentkezőknek? — A szakköri tagság ingyenesen bárki beléphet a foglalkozások helyszínein — mondotta Horváth Tibor. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE Városszéli nyomorúság (Folytatás az 1. oldalról.) Rekiczki Jánosné és férje a házmesterei a környéknek. Lakásukban tisztaság van, 3 gyereket nevelnek, de amint a faliszőnyeget elmozdítják a falról előtűnik a svábbogár-kolónia és felháborodásukban össze-vissza rajzanak a falon. A padlószőnyeg alatt nedves penész és patkánylyukak. A látvány mindenkit elborzasztana. Sokszor megesett már, hogy gyermekeket támadtak meg a nyomortelep urai, a patkányok. A hátsó romos kamrákban is élnek emberek. Az öreg Sándor bácsi már meszsziről kiabál: engem ne fényképezzenek, elegem van a cigányokból, a magyarokból, mindenből. Könnyű a más nyomorúságát leírni. Nemrégiben jártak itt emberek és ők is csak kinevettek bennünket. Pedig aki a nyomorúságon nevet, az igen szegény ember lehet. Tovább haladva egy 40—50 közötti férfit találtam az egyik barakban. Májrákos volt. Haldoklótt. A koszos ágyneművel eltakarta a fejét. A legyek csak úgy zsongtak körülötte. Nem akarta, hogy mentőt hívjanak. Fehér Istvánná: — Négy gyereket nevelek egyedül, hármat elvittek tőlem az intézetbe. Segélyre ritkán van keret, de másra érdekes módon mindig van. Azt akarták, hogy fizessünk 100 ezer forintot, mert ha nem, akkor kidobnak bennünket. Kérdezem én, hova menjünk? Az idősebb cigányasszony tányér levesével ül lakásának bejáratánál. Ablak nincs, mert belül be kellett szögezni. Balogh Ilona 14 éves korában került a telepre. 50 éve lakik ezen a részen. 14 unokája van 5 gyermekétől. Ő volt Vásárhely utolsó vajdájának felesége. Bánatosan kezdi mondandóját: — Azelőtt nem volt ilyen összeviszszaság. A férjem rendet tartott a cigánynép között. Mindenkinek be volt osztva a munkája. Nekem még világoskertem is volt. És a becstelenséget büntettük a legjobban. Ma is elkelne egy vajda a cigányok között. E mondat hallatán az összegyülemlett társaság hangosan helyeselt: — Nincs egy igazi vezetőnk, aki képviselné érdekeinket. Akik eddig voltak, azok saját zsebre dolgoztak. Nem is vagyunk tagjai egyik szervezetnek sem, nem éri meg. Igen, valahol itt van a kutya elásva, ahogy a régi magyarmondás is mondja. Kisgyermekes családanyák, akik sokszor féltve engedik ki rakoncátlankodókicsinyeiket a lakásból, mert hiába tartanak rendet és tisztaságot, ha körülöttük tartja magát a nyomor. Szeli Tárlatnéző A miértés pusztán egy szándék Hétfőn nyitott a PMK aulában a Városi Képzőművészeti Kör kiállítása. A több évtizedes múltra visszatekintő kör munkáját olyan tanárok koordinálták mint Návai Sándor, Fodor József vagy Csikós András... Három éve Sonkoly Tibor művésztanár vezeti a képzőművész kört, ahol a tagok megismerkedhetnek a szakmával, kiegészíthetik mesterségbeli ismereteiket, esetleg szakirányú felvételire készülnek fel. A tárlat megnyitóján Sonkoly Tibor beszélt az önképzés, a műértés, egyáltalán az alkotás mibenlétéről. A képzőművészeti tevékenység tanulásának egyik legfontosabb eleme az önképzés. De nem csak ezért fontos ez a munka, legalább ilyen a fontos a műértő közönség megnyerése — fogalmazta meg céljaikat a kör vezető tanára. Később arról szólt, hogy a műértés nem valami felhők fölötti dolog; a „magas művészet” megfogalmazás egy szellemi ideológiai űr. A műértés pusztán egy szándék — nem csak az alkotónak — szándék, hogy elmenjek, megnézzek egy kiállítást, mindenféle kényszer nélkül. Egy autonóm személyiségnek a műértés azért fontos, mert egy mű megtanít arra, hogy megértsek másokat. Megpróbáljuk beleélni magunkat mások gondolataiba. Ez egyfajta teljességérzettel jár. És az egyszerű társas kapcsolat is egymás megértésén alapul... A műértés a megismerés egyik láncszeme! A csoport tagjai között a kisiskolás kortól a harmincas éveket taposóig minden korosztály képviselteti magát. Állandó aktív taglétszámuk 15—17 körül ingadozik. A mostani tagok nagyjából két éve dolgoznak együtt. Tárgyakból készült tanulmányokat, portrékat készítenek egyszerű technikával. A most kiállított művek között megtaláljuk a tapogatózó kísérleteket csakúgy, mint a kiforott egyéniséget tükröző alkotásokat. A Városi Képzőművészeti Kör tárlata megtekinthető minden nap a PMK aulájában, a ház nyitva tartása alatt, e héten szombatig. * A belépő Hatvani Orsolya munkáit pillantja meg először. A fiatal grafikus képei ,meditatív gondolatvilágot sejtetnek, csendes empátiáról árulkodnak ... — Hogyan és mikor kerültél a városi szakkörbe? — Egy éve dolgozom együtt velük. A Tömörkénybe jártam Szegeden, ott is vannak szép számmal rajzórák, de az nem elég. Én rajzoltam otthon is, aztán elkezdtem ide is járni. — Most érettségiztél. Pályaválasztásod összefügg a rajzolással? — Felvételiztem a főiskolára, most nem sikerült bejutnom. Kerestem munkahelyet. Itt Vásárhelyen nem tudom hol kellene egy grafikus. Voltam a nyomdában, ott betöltött az állás, egy másik helyen meg előttem vettek fel valakit. A kecskeméti rajzfilmesek keresnek munkatársakat, de ha oda pályáznék, és ott kellene dolgoznom, két éves szerződést kellene kötnöm, én pedig jövőre szeretnék a főiskolára menni... kri .fov A rémhírek ellenére megmarad at Phoenix Már hetek óta az a híresztelés járja, hogy a városháza „tövében” nemrégiben megnyílt éttermet és bárt eladják. Olyan hangokat is lehet hallani, miszerint a tulajdonosok tették tönkre a vállalkozást és most a gazdaságtalanná vált egységet meg akarják szüntetni. A híresztelések hátterében néhányan az üzemeltető kft. „gazdasági csődjét” vélik felfedezni. Az étterem tulajdonosait viszont senki sem keresi fel, hogy meghallgassa az igazságot. Mivel pletykának hitelt adni nem etikus, mi megtettük és felkerestük Bonus Istvánt, az üzemeltető Bonex Kft. egyik társtulajdonosát. — Mi rejlik a híresztelések hátterében? — kérdeztük. — Végighallgattam a rólunk szóló híreszteléseket és aljas rágalomnak tudom csak nevezni. Elképesztő, hogy mennyi valótlan dolgot képesek kitalálni egyes személyek. Szó sincs róla, hogy megszűnne a Phoenix, az viszont végképp kizárt, hogy eladnánk. A Bonex Kft. kivitelezésében készült a vállalkozásunk, saját magunknak és saját üzemeltetésben. Ha tönkremennénk, magunk alatt vágnánk a fát. Teljesen képtelen dolog! Tudja, ért már bennünket rágalom máskor is, de az ilyesmit csakis az irigység szülheti. — Gazdaságtalan a Phoenix? — Nem fogalmaznék ilyen durván. A legfőbb szempontunk a minőség és ez a legfontosabb! Ha gyors meggazdagodás vezérelt volna bennünket, már „lezülleszthettük” volna alacsonyabb színvonalúra a vállalkozást. Az volt a célunk, hogy egy színvonalas egységet alakítsunk ki. Itt minden a mi munkánkat dicséri. Még a vakolat is a mienk a falon! — Tehát ön hosszú jövőt jósol a Phoenixnek? — Természetesen, és kijelenthetem, hogy egyre inkább „felszálló ágba” kerül a vállallkozásunk. Az emberek megismertek és megszerettek bennünket. Legalábbis a többség, ez a tapasztalatunk. A Phoenix a jövőben fogja igazán megállni a helyét. — Mekkora forgalmat bonyonyolítanak le? — Erről nem nyilatkozom! Csupán annyit, hogy az elvárásainknak megfelelőt. Sokan vidékről is átjárnak hozzánk. Szerintem jelenleg ez a legszínvonalasabb hely Vásárhelyen. Igaz, hogy szeptemberben valamivel alacsonyabb forgalmat bonyolítottunk le, de ez a nyári kiköltekezésekkel magyarázható. — Történnek-e változások a vezetőséget illetően? — Nem lesz vezetőségváltozás. Az égvilágon semmi sem indokolná ezt a lépést. Teljességgel ki van zárva. Ugyanúgy működünk tovább, mint ahogyan eddig is tettük, bízunk benne, hogy a többség megelégedésére. Rummel Csilla