Vásárhely és Vidéke, 1889. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1889-01-03 / 1. szám
Hódmező-Vásárhely, január 3.melső szám. 1889. hetedik évfolyam ------------------Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és Lévai F. nyomdatulajdonos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főutczán, III. tized Lengey-féle házban. «•*—---------------------* * Előfizetési dij : Egész évre 4 frt Félévre . 2 frt Negyedévre 1 frt Egyis szán ára S kr. HIRDETÉSEK jutányosan közöltetnek. * & **-------------------- Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. A miniszteri leirat. Karácsonyi ajándékul és uj évre nem valami kellemes meglepetésben részesítette városunk közönségét az országos közigazgatás feje, a belügyminiszter. A kellemetlen meglepetést azon leirat okozta, melylyel a miniszter városunk 1889. évre szerkesztett közköltség előirányzatát jóvá hagyta, azonban olyan megjegyzések kíséretében, melyek méltó megszivlelés tárgyát képezhetik intéző köreinknek s melyek szinte kínáltatják magukat, hogy a sajtó is foglalkozzék velök. A miniszteri leiratot lapunk múlt számában közöltük s rövid észrevételeket fűztünk hozzá, szükségesnek tartjuk azonban, hogy bővebben is foglalkozzunk vele, mert közelről érint s magunkról van szó. A leiratban minden habozás nélkül szemünkbe mondja a miniszter, hogy a városi háztartásunkat rosznak tartja , megelégelte a deficites gazdálkodást is miután évek során keresztül nem apasztalt semmi javulást, figyelmezteti a város közönségét, hogy tekintettel folyonos pénzzavarára, háztartását rendezni gyekezzék s mivel az eddigi jövedelmforrások erre elégteleneknek mutatkoznak, is jövedelmi források nyitásáról gondoskodjék, mert különben ő lesz kénytelen a városi háztartás rendezése czéljából kötelezőleg intézkedni. Ez a miniszteri leirat arra vall, hogy a kormány kötelességéhez híven szemmel tartja városunk pénzügyi viszonyait, gondoskodni óhajt jobblétünkön, de arra is vall, hogy a referens, mi városunk ügyeit előadja odafent, a mi viszonyainkat nem ismeri, vagy legalább kellőleg tájékozva nincs. E város közönsége, midőn 1873- ban önállóságát megszerezte, tisztában volt azzal, hogy mi vár reá, mi a temdője a jövőben. Számot vetett mindazon terhekkel, melyekkel az önkormányzat jár, számot vetett mindazon kötelességekkel, melyek a haladás, a városi élet fejlesztése, a humánus és kulturális intézmények létesítése tekinetében reá várnak, és mindezekre nézve, teljes ambíczióval felfegyverkezve adult azon útnak, melyen immár 1500 óta halad és amelyen 15 év óta gyekszik megvalósítani mint önálló vács — teljesen és saját erején — az lélre tűzött feladatokat. Teljesen osztjuk a miniszteri sovat azon szavait, hogy a fejlődő kor egyik lényeges követelménye: a várook fejlődése, s hogy csak azok a vácsok bírnak jövővel, melyek a kor fényeivel lépést tartva, beléletöket intézményeiket kellő mérvben fejlesztik. — Azonban a ki szemet nem akar lunyni városunk fejlődése fölött, annak be kell ismerni, hogy városunk a haladás utján van s ami városias haladás konstatálható nálunk, az a legutóbbi 15 ének a gyümölcse, annak a 15 évnek, mely alatt a tiszai árvizek s belvíz áralások százezreket elnyelő csapásaival kellett megküzdenünk. Tudjuk mi nagyon jól, hogy dacára viszonylagos haladásunknak, más károsokhoz képest még mindig hátra vagyunk s még sok, nagyon sok a teendőnk, ha a hazai városok sorában azon helyet akarjuk elfoglalni, amely városunkat népességénél fogva megilleti ; azonban tisztában vagyunk azzal is, hogy városunkat csak lassan, de fokozatos és kitartó munka és áldozatok árán fejleszthetjük tovább és tovább a haladás útján, mert mi teljesen és kizárólag a saját erőinkre vagyunk utalva , s a magas kormánytól mást jó tanácsokon kívül nem várhatunk. Könnyű azon városoknak a fejlődő kor vívmányaival dicsekedni, amelyek századok óta városok voltak, központjai egyes vidékek ipari és kereskedelmi forgalmának s amelyekre emellett a kormány is két kézzel szórta a felvirágzásukat előmozdító intézmények áldásait, — de nehéz egy olyan városnak a haladás útja, mely csak az imént lett várossá egy nagy jobbágytelepből, egy sárfészekből, melynek nem volt semmije csak jóravaló, józan magyar népe. Sem a kormány, sem a megye, sem a vidék, sem közvetve, sem közvetlenül nem tett a mi városunkért semmit; amink van, azt magunknak köszönhetjük ; amink nincs, azért nem tehet nekünk senki szemrehányást. Nem még a kormány sem, de mi tehetnénk neki. Ezt azonban nem tesszük; nem különösen most azért, mert a kérdéses miniszteri leiratból mi azt olvassuk ki, hogy a magas kormány az állam feladatai között a városok fejlesztésére nagyobb súlyt akar helyezni az eddiginél s magas gondoskodását ki akarja terjeszteni nemcsak azon pár városra, melyet eddig ajnározott, de az összes életerős magyar városokra. Örömmel üdvözöljük a kormány ezen törekvését s örvendünk, hogy a kormány figyelmét nem kerülte el, miszerint mi, súlyos áldozataink daczára, a haladó kor igényeivel nem tudunk lépést tartani, s még inkább örvendünk azon, hogy a leiratból azt vesszük ki, miszerint a kormány azt akarja, hogy a haladó kor igényeivel lépést tartsunk, s ezen czélból óhajtja, sürgeti városi háztartásunk rendezését. Tökéletesen egyetértünk e tekintetben a miniszteri leirattal. Mi is akarjuk, hogy városuk a haladó kor igényeivel lépést tartson, mi is akarjuk, hogy városi háztartásunk rendeztessék! Előbbinek számtalan jelét adtuk. Utóbbihoz is megmutattuk érzékünket, midőn városunk összes adósságait alig pár éve konvertáltuk. Adósságaink konvertálása után biztosra vettük, hogy háztartásunkat rövid idő alatt szépen rendezhetjük s ezen számításunkat keresztül húzta első sorban a — kistiszai zsilipszakadás, másod sorban a — regálemegváltás. Amaz a védekezési költségek által 100 ezer frt körül szaporította a város terheit, emez előre láthatólag 10—15 ezer frt évi jövedelemtől fosztja meg a várost. Mindkettő határozott csapás volt városi pénzügyeinkre s városi háztartásunkat valóban megpróbáltatásnak tette ki. Ily körülmémények közt, mi lenne a teendőnk? A kibontakozásra két alternativa áll előttünk: a városi pótadó emelése, vagy új jövedelmi források behozatala, vagyis nevén nevezve a gyermeket: a közvetett adók. Előbbit nem akarja a miniszter, utóbbit nem akarja a város közönsége, legalább a közelmúltban ismételve visszautasította a tanács erre vonatkozó javaslatait. A belügyminiszter most egész komolyan meghagyja a városnak, hogy új jövedelmi forrásokról gondoskodjék s ezzel háztartását czélszerűbb alapokra fektesse, mert a pótadó jelentékeny szaporítása nem lehetséges s a városnak a kor igényeivel haladnia kell. Az tehát a kérdés: czélszerűbb alapokra lesz-e fektetve háztartásunk a közvetett adók behozatalával s elérjük-e ezáltal a terhek czélszerűbb felosztását? A miniszter azt hiszi, hogy: igen s miután úgy rendelkezik, hogy ha mi ez évben nem oldjuk meg ezen kérdést, ő fog ez iránt kötelezőleg rendelkezni, csak sajnálnunk lehet, hogy a leirat tüzetesen nem foglalkozik azon módozatokkal, melyektől háztartásunk rendezése várható. Legalább mi őszintén megvalljuk, hogy a pótadóval szemben hangoztatott „más jövedelmi forrásokat“ oly tág értelműeknek találjuk, hogy nem fogunk csodálkozni rajta, ha a városi tanács most sem fogja megtalálni azokat a jövedelmi forrásokat, amelyeknek bőséges felbuggyanását ép úgy óhajtanánk, sőt még jobban, mint maga a belügyminiszter, csak azt óhajtjuk, hogy úgy ne járjunk vele, mint a debreczeni csizmadia, aki a pénzcsinálás mesterségébe vágott s minden kétgarasos öt krajczárjába került. A miniszter leiratát, egyébként a deczember 31-én tartott törvényhatósági közgyűlés a tanácsnak adta ki a kérdés tanulmányozása és javaslattétel végett. Majd meglátjuk mire megy a tanács vele? Ha debreczeni kétgarasost kínál, nem fogadjuk el, mert nekünk nem kell négy krajczár öt krajczárért, s azt hisszük a miniszternek sem kell. Mi a miként eddig megfeleltünk, úgy ezentúl is igyekezni fogunk megfelelni azon kötelességeknek, melyekkel önálló törvényhatósági állásunknak s a kor követelményeinek tartozunk s ha a miniszter közterheink czélszerűbb felosztására jó tanácsot ad, hálásan fogadjuk. De a jó tanács jó tanács legyen. S ha az lesz, akkor nem kell a miniszternek ezt a minden jóra hajló közönséget oly kényszerrel fenyegetni, mely egyértelmű a városi autonómia felfüggesztésével s melyet ez a város közönsége nem várt, nem érdemelt, e tekintetben tanulmányokat s annak eredményéről jelentést tegyen. A leavató bizottság elnökévé ifj. Maczelkay János s járási tisztté Pokomándy Imre tanácsnok újra megválasztattak; a főispán által pedig becslőküt Nagy Varga István, Vékony József és Török Ernő törvényhatósági bizottsági tagok s állatorvosul Vetter Ferencz neveztettek ki. A birtoknyilvántartó hivatalnál 500 frt évi fizetéssel rendszeresített két szám tiszti állás felsőbb helyen is engedélyeztetvén, a pályázat az állások betöltésére kiíratni rendeltetett s a választás megejtésére a januári közgyűlés kitüzetett. Végül a nov. 18-án megválasztott törvényhatósági bizottsági tagok véglegesen igazoltatván, a januári közgyűlésre behívásuk elrendeltetett, egyszersmind az I. választókerületben megválasztott, de leköszönt Zsoldos István helyére, úgy a két helyen megválasztott Bodrogi Sámuelnek a II. választókerületben történt lemondása folytán ennek helyére a pótválasztás határidejéül jan. 27-ik napja kitüzetett. Az ipartanodai bizottság azon előterjesztéssel élt a városi tanácshoz, hogy Kmetti Gyula ipariskolai rajztanitónak betegsége miatt három havi szabadságidő engedélyeztessék s az iparos tanonczok rajztanitásával ideiglenesen Biczó Árpád ref. néptanító bizassék meg. Utóbbi vasárnaponkint 6 órán át eszközlendi a rajztanítást 4árt napidíj mellett. Ugyancsak az ipartanodai bizottság azon javaslatot terjeszté a tanácshoz, hogy az építő iparosok tanonczainak téli tanfolyama felállításával járó költségeket az építő iparosok viseljék oly módon, hogy minden tanoncz után a beiratási dij 1 írtban, a tandíj 10 írtban állapíttassák meg. Az ipartanodai bizottság az építő iparosok téli tanfolyamánál a rajztanítással ifj. Petrecz Pál építő iparost bízta meg. — A városi tanács az ipartanodai bizottság ezen előterjesztéseit tegnapi ülésében jóváhagyta. A városi tűzoltók létszáma a folyó év elejétől fogva a közgyűlés határozatához képest két köztűzoltóval szaporíttatván, a polgármester ezen állomásokra Szűcs Mártont és Bodrogi Jánost alkalmazta. Városi ügyek. Törvényhatósági bizottságunk december 31 -én rendkívüli közgyűlést tartott. S a rendkívüli közgyűlésen valóban rendkívüli eset is történt: a szőnyegen levő négy tárgyhoz a bizottsági tagok közül nem szólott senki. A tanács javaslatai elfogadtattak szó nélkül. Ez pedig olyan dolog volt, amilyen még nem esett meg az 1888-ik esztendőben. A gyűlés lefolyásáról a következőket adjuk : Kristó Lajos polgármester a gyűlést megnyitván, olvastatott a belügyminiszternek az 1889-ik évi közköltségelőirányzat jóváhagyására vonatkozó leirata, mely a beterjesztett tanácsjavaslat értelmében azzal vétetett tudomásul, hogy a tanács megbizatott, miszerint a leirat meghagyásához képest új jövedelmi források nyitásáról gondoskodjék s Népmozgalmi adatok. A múlt 1888-ik évről a helybeli egyházak részéről a következő népmozgalmi adatokat nyertük: A róm. kath. egyház kebelében született: 282 fiú, 294 leány, összesen 576 lélek. Ebből törvényes volt 536, törvénytelen 40. A halálozási esetek száma 348 volt. Házasságra lépett 141 pár. Ezek szerint az egyház tagjainak száma szaporodott 228 lélekkel. Az ev. ref. egyház kebelében született: 556 fiú, 544 leány, összesen 1100 lélek. Ebből törvényes: 521 fiú, 514 leány, összesen 1035, törvénytelen: 35 fiú, 30 leány, összesen 65. A halálozási esetek száma 1109, ebből 557 fiú és 552 nő. Házasságra lépett 343 pár. Ezek szerint a halálozások 9-el múlják felül a születéseket. Az ág. hitv. ev. egyház kebelében született 9 fiú, 17 leány, összesen 26 lélek, ebből törvényes volt 25, törvénytelen. Meghalt 31 egyén, ebből 18 fiú, 13 nő. Házasságra lépett 12 pár. A halálozások öttel múlják felül a születések számát.