Vásárhelyi látóhatár, 2011 (2. évfolyam, 1-4. szám)

2011 / 1. szám

Helyismeret 4 RÁKÓCZI SZABADSÁGHARCA ÉS VÁSÁRHELYI VONATKOZÁSAI A fejedelem emigrációja és hazatérése „Hazámba vágyom, Duna - Tisza partja vár, Szebb ott az álom, Szebben dalol a madár.” (Kacsok Pongrác: Rákóczi megtérése, 1906.) 2010. április 8-án múlt 275 éve, hogy a magyar szabadságeszme vezérlő csillaga, II. Rákóczi Fe­renc Rodostóban eltávozott az élők sorából. A százhetvenedik évforduló tájékán időről­­időre hangsúlyosan vetődött fel a hazai földben való újratemetés gondolata, azonban az 1905-ös esztendő nem kedvezett az esemény lebonyolítá­sának. Az uralkodó és a nemzet között kiéleződött ellentét alkotmányos válságban csúcsosodott ki. Csak a politikai válság rendeződése után, a 1906- os év második felében helyezték a fejedelmet és bujdosó társait magyar földön végső nyugalom­­ra.1904. április 18-án Ferenc József a következő leiratot intézte Tisza István miniszterelnökhöz: „A magyar történelem kiváló alakjai közül egye­dül II. Rákóczi Ferenc hamvai nyugosznak idegen földben, s e hamvaknak hazaszállítása a nemzetnek ismételt közóhaját képezi. Hála legyen érte az isteni gondviselésnek: azok az ellentétek és félreértések, amelyek súlyosan nehezedtek elődeinkre hosszú századokon át, ma már egy végkép letűnt korszak történelmi emlékeit képezik. Király és nemzet köl­csönös bizalma és az alkotmány visszaállított bé­kés uralma megteremtették a trón és nemzet közötti egyesült munkásság alapfeltételét képező összhan­got. Keserűség nélkül gondolhatunk tehát vissza mindannyian a mögöttünk álló borús korszakra, s a király és nemzet egyesült kegyelete keresheti fel mindazok emlékezetét, kiknek vezető szerep jutott a letűnt küzdelmekben. Ennélfogva utasítom, hogy II. Rákóczi Ferenc hamvai hazaszállításának kér­désével foglalkozzék és erre vonatkozó javaslatait elvárom.” 1906. október 20-án az Országgyűlés külön törvénnyel törölte el az 1715. évi 49. Tc.-et, amely örökös száműzetésre és vagyonelkobzásra ítélte a fegyveres felkelés főbb vezetőit, azokat, akik nem tettek hűségesküt a császárra. Ugyanekkor külön­bizottság utazott Konstantinápolyba a hazaszállítás megszervezése ügyében. 27-én lépett magyar föld­re a temetési menet Orsovánál, ahol ünnepélyesen fogadta az odautazott kormányküldöttség. A kör­nyező városok küldöttségei mindjárt csatlakoztak is a kísérethez. A Bánáton keresztül, Lugos - Te­mesvár - Szeged - Budapest volt az útirány.Város­­unk öttagú küldöttsége élén Juhász Mihály polgár­­mesterrel Szegeden foglalta el helyét a kísérő me­netben. Az ország lakosságának ünnepelése mel­lett róhatták le kegyeletüket az érdeklődők: II. Rá­kóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Rákóczi József a feje­delem fia, Bercsényi Miklós és neje Csáki Kriszti­na, Eszterházy Antal, Thököly Imre és Sibrik Mik­lós előtt. 28-án éjjel szállították tovább a hamvakat Kassára, ahol pompás külsőségek mellett helyezték őket végső nyughelyükre. Thököly Imrét a késmár­ki evangélikus templomban helyezték örök nyuga­lomra. Külön jelentőséggel bírt ez az esemény váro­sunk életében, mivel Károlyi Sándor előtt Bercsényi Miklós volt Vásárhely hűbérura. Marosszéki Bercsé­nyi Miklós osztályegyezség útján kapta meg Vásár­helyt 1652-ben. Fia ifjú Bercsényi Miklós, apjával együtt harcolt a törökök ellen több helyütt az ország­ban több éven kersztül. Részt vettek Buda visszafog­lalásában 1686-ban, majd két hónap múlva a szege­di vár ostromában, ahol ifj. Bercsényi Miklós olyan vitézül harcolt, hogy I. Lipót várkapitánnyá nevezte ki és számára grófi címet adományozott, így október 27-én, tehát a hazaszállítás napján díszközgyűlést tar­tottak, ahol tudós helytörténetírónk, Szeremlei Sá­muel mondott ünnepi beszédet. Ekkor nevezték el a Csalogány utcát Bercsényiről, Tornyai Jánossal pedig megfestették Bercsényi egészalakos portréját, amely ma is látható a városházán. Idézzük fel Szeremlei Sá­muel beszédének nyomán Rákóczi szabadságharcá­nak főbb mozzanatait, benne a Vásárhelyt érintő ese­ményeket. Az 1699. évi karlócai békekötéssel befejezett ténnyé vált a török kiűzése Magyarország terüle­téről. Az alkotmányos rend helyreállítása azonban nem következett be, az ország lakosságának korábbi sérelmei újból a felszínre kerültek. I. Lipót császár kijelentette, azzal, hogy a Habsburg-ház űzte ki a tö­rököket magyar földről, alkotmányunk hatálya meg is szűnt, s az országot így a tartományok közé sorolja be. Karaffa tábornokot nevezte ki a Bécsben székelő kormány élére. A nemességet súlyos hátrányok érték, mivel csak azok foglalhatták el korábbi hűbérbirtokaikat, akik igazolni tudták jogosultságukat. A török dúlások mi­att a levéltárak nagy része megsemmisült, ezért csak kevesen tudták oklevevelekkel bizonyítani igazukat. Az adóterhek alatt nyögő jobbágyok, akik nem sok­kal korábban sokszor háromfelé is adóztak, terhelhe­tőségük végső határához érkeztek el. Széles rétegek számára vált a puszta lét elviselhetetlenné, akik a haza megmentőjét Rákóczi Ferencben vélték megta­lálni. Rákóczi egyik uradalma a Bercsényiével volt határos Lengyelországban. A két főúr sokszor együtt kesergett a haza megromlott állapotán. A spanyol örökösödési háború miatt meggyen­gült a Habsburg-ház, hadereje le volt kötve. Eljött te­hát az alkalmas idő a cselekvésre. XIV. Lajos francia király, aki szembekerült az osztrákokkal, segítséget ígért Rákóczinak. Levélváltásukat azonban elárulták, Rákóczi így a bécsújhelyi börtönbe került, ahonnan sikerült megszöknie. Lengyelországba menekült, in­nen tört be Magyarországba és szólította föl népét a fölkelésre. Cum Deo pro Patria et Libertate­­ bontot­ta ki zászlóit, mely alá gyülekeztek Esze Tamás job­bágyai, a vármegyék és városok csapatai. Rövid idő alatt sikerült elfoglalniuk az ország jelentős részét. Az 1705-ös szécsényi országgyűlésen vezérlő feje­delemmé választották, ahol igazságot szolgáltatott az addig üldözött protestánsoknak. Az ónodi országgyű­lésen pedig kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. „Eb ura fakó, mától fogva József nem királyunk” - ki­áltott fel Bercsényi, s nagyhatású beszédet tartott a szabadság és a magyar haza mellett. Ezzel azonban lehetetlenné váltak a békeegyezség feltételei, s ezért lassanként a royalista főurak elpártoltak a fejedelem mellől. XIV. Lajos szerencsecsillaga is leáldozott, bé­kekötésre kényszerült a Habsburgokkal. József, az új király helyreállította országunk alkotmányos rendjét. Rákóczi megmaradt eredeti álláspontja mellett, bí­zott a közeli jobb szerencsében, majd a fővezéri te­endőket Károlyi Sándorra ruházta át, aki a majtényi síkon letette a fegyvert. Ezután pedig megkötötte a szatmári békét. A bujdosókat a török szultán fogad­ta be, Rodostóban telepedhettek le, ahol évdíjból tart­hatták fenn magukat. Városunk abban a régi mozgalmas időkben egy ideig a török birodalomhoz tartozott. Itt biztonságban voltak ugyan a vallási üldözésektől és fosztogatások­tól, csak úgy tarthatták fent magukat, ha a hadviselő felekhez egyaránt adóztak. A császári katonaság és a végházak rablócsapatainak dúlásai olyan mértékűek voltak, hogy elnéptelenedett teljesen a Tisza-Maros köze egészen Nagyváradig. Elődeink el is menekül­tek innen, s hét évig üresen hagyták városunk falait. Mikor pedig visszatértek, már készülőben volt Rákóczi forradalma. Amikor pedig kitudódtak a felkelés ter­vei, Vásárhelyt, Bercsényi örökös városát a császár átadta Schlik Lipót császári tábornoknak. Ám ezt a lakosság figyelmen kívül hagyta, és Bercsényi főve­zér felhívására a felkeléshez csatlakozott. A helyben maradottaknak ekkor szembe kellett nézniük a szer­­bek kegyetlenkedéseivel, akik a Duna-Tisza közének mentén mindent elpusztítottak, föl egészen Ceglédig. Városunk csak úgy maradt ki ebből az irtóhadjáratból, hogy Rákóczi Vásárhely alá rendelte Károlyi Sándort és Bottyán generálist. Bottyán csapatai élén vissza­verte a szerbek támadásait. A szabadságharc után vá­rosunk Károlyi Sándor hűbérbirtoka lett. Visszatérve a száműzöttekhez: a megelőző évek, évtizedek történéseit ismerve, a bujdosók méltán re­ménykedhettek abban, hogy hamarosan újabb hábo­rú következik, amelyben fegyvert foghatnak a régi el­lenség ellen. Addig is megpróbálták életüket a legcél­szerűbben berendezni. A közös étkezéseket, amelyre dobszó hívta őket, valamint az imádkozás idejét gya­kori séta, néha vadászat, fürdőzés és egymás látoga­tása élénkítette fel. A nap javarészében azonban ma­guk határozták meg, mivel is töltik el az idejüket. A fejedelem délelőtt írogatott és olvasott, délután pe­dig a műhelyében asztalos munkákat végzett. A Por­ta 24 házat bérelt számukra. Az emigránsok egész ut­cát foglaltak el. Rákóczi és Bercsényi viszonylag ké­nyelmes körülmények között tölthette napjait. Magát az utcát a Magyarok utcájának nevezik ma is, amely idegenforgalmi látványosság, a magyar turisták za­rándokhelye. Lassan, de sajnos biztosan fogyott a kis csapat. Előbb Bercsényi halt meg, majd 1735-ben maga a fejedelem. Utolsónak maradt Rákóczi hűsé­ges titkára és krónikása Mikes Kelemen, aki 1761- ben zárta le örökre a szemeit. Végezetül álljon itt egy strófa Lévay József ver­séből, ami kifejezi a bújdosó magá­nyosságát. „Egyedül hallgatom tenger mormolását, Tenger habja felett futó szél zúgását, Egyedül, egyedül A bujdosók közül Nagy Törökországban” Rosztóczyné Kenéz Julianna Vásárhelyi LÁTÓHATÁR

Next