Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1922. március (18. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-15 / 61. szám

Hódmezővásárhely, 1922 március 15. Szerda Ára 3 korona. XVIII. évfolyam 61. szám. Előfizetési ár helyben: Egész évre .... 800 K Fél évre............... 400 K Vidékre: Egész évre .... 900 K Fél évre...............400 K Telefonszám: 87. VÁSÁRHELYI Főszerkesztő és laptulajdonos: KUN BÉLA Felelős szerkesztő: FEJÉRVÁRY JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP ví*­­ 0. *­­ I A márciusi 12 pont. Szerkesztették a márciusi ifjak: Petőfi Sándor, Jókai Mór, Irinyi József, Vasváry Pál, Bulyovszky Gyula. Először felolvasta a nép előtt Jókai Mór, miután Petőfi a Talpra magyart elszavalta. Íme: Legyen béke, szabadság és egyetértés! 1. Kívánjuk a sajtó szabadságét, a cenzúra eltörlését. 2. Felelős minisztériumot Budapesten. 3. Évenkénti országgyűlést Pesten.­ Mi­ miu­s 15.­ 4. Törvény előtti egyenlőséget, polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti őrséget. 6. Közös teherviselést. 7. Az úrbéri terhek megszüntetését. 8. Esküdtszéket, képviseletet egyenlőség alapján. 9. Nemzeti bankot. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai státusfoglyok bocsájtassanak ki. 12. Kívánjuk az uniót Erdéllyel. A segesvári síkra visszamegy ! Székelyek várják, hogy rájuk tekints, Míg ott és itt munkán peng a kasza, Hirdesd : Hogy van világszabadság, ámde nincs Világszülőföld és világhaza ! . .. Ahol születtem, hol ringott a bölcsőm, Az a szent hely : az én egész világom, De a világ, az nem hazám nekem S nincs tőle egy szál nefelejts-virágom . .. A mindenség számomra nem terem, Hazám porszemje : éltet, fölnevel ! Óh vándorszobor ! ezt Te hirdeted S im’ meghallgatja árva nemzeted, Mig küzködik A szétszaggatás gyötrelmeivel . . . Óh zengő szobor, óh vándorszobor ! Feléd nézünk, — cudarul megalázva, — Mint Hadúr által, villámló egekből Teremtett védő, magyar Messiásra ! . . . Mienk e föld ! érezzük Általad, Itt vagy a dalban, nyelvben, száz alakban, Boglyakemencés fehér házikókat Körülölelő édes hangulatban S mindig az isten nagy szerelmiből Felgyújtott égi fáklyaként Vagy és maradsz Te halhatatlan ! Óh zengő szobor 1 óh vándorszobor ! Te a szerelem fülmiséje voltál, De a szerelmet is feláldozod A Hazáért ! mert a hűség adoz : Olyan e földön, mint mennyei oltár ! Hazám ! bús Hazám ! csak Te vagy előttem Nyílt sebeiddel, sötét éjszakáddal Melyben se hold, se csillag nem ragyog, ... De mégis van csillag, Petőfi lángja : — Magyar vagyok ! Ő szól: Magyar vagyok"! A vándor­szobor. (Petőfi Sándor szobrát Erdélyből, a segesvár-fehéregyházai csatamezőről, hol­y 1849 jul. 31-én meghalt a Szabadságért és a Hazáért — megmentették az oláh betörés elől, sok viszontagság után Pestre vitték, ott műteremben helyezték el, majd a Duna-Tisza közén hódolatos pompával Kiskunfélegyházára szállították, hol a költő legszebb gyer­mekéveit töltötte és a szobrot ideiglenesen ott állítják föl.) Hol őrt állott egy országrész fölött : Elindult onnan a zengő szobor, Mint üldözött, mint száműzött, Hegy­ völgyes után vándorolva jött És nyugodalma ma sincs még sehol . . . Nem is lesz addig, mig a bérceket A háromszinü zászló nem uralja S fennen lobogván, föl nem zúg vele A 48-nak nagy Talpra-Magyarja ! A márciusi emlékek sajognak Ma a szobornak fájó érc-szivében, Leáldozásán napnak, csillagoknak Hiába van kard lantverő kezében ! Széttépték a Haza becsületét, Kiknek drágább volt ringy-rongy életök S most a jobbaknak, a hon­épitőknek, Kik a Szabadság templomába jöttek, A romokon kell vezekelniük ! Az ős­magyar föld ma csak csonka ország, Császári rablánc róla leszakadt, De helyette zsarnokként tűrni kell A betörő vad martalócokat! Zuhog a szobor zendülő haragja Oláhra, rácra, — de vele mit érünk ? Visszhang csak az rá, hogy esküdözünk, Egy porszem­ földet vissza nem veszünk S a szégyentől fut arcunkba a vérünk ! . . . Hol itt a Márciusnak ibolyája ? S hol itt a riadó ? a tűzharag ? Nem hoz virágot nekünk a tavasz S a nagyszándékok bennünk úgy elülnek, Mint csapzott szárnyú, tépett madarak Az Istenverte tarlóit pusztaságon, Hol lábunk csak aszott avarra lép, Hívjuk Petőfit, Hívjuk Kossuthot, Mig egymást marjuk mi, maroknyi nép ! . . . Hát mi volnánk Kossuth, Petőfi népe ? Fajukból a faj ? vérükből a vér ? Tanítványok a láng-apostoloknál ? Mi ? hol két ember nincs, ki összefér ? ! Ellenség erre kívül és belül, Poroszlók által nyitott sir előttünk, Óh jöjj Petőfi, hogy belé ne essünk S bár Európa üvölti a vesztünk, Te hirdesd ki, hogy uj életre jöttünk ! Óh zengő szobor ! Óh vándorszobor ! Te vagy a Látnok ! Próféta nekünk, Te jósolod, hogy támad még a földből Hős Bem apóval honvédseregünk, Nincs veszve végkép Segesvár csatája, Hol folyt szivedből az ifjúi vér, Mert bár átjárta gyilkos muszka dárda, De tüze, lángja él ! s népmilliókra Sugárt ragyogva, a menyboltig ér ! Óh vándorszobor ! Te vagy a magyarság Egekbe néző sastekintete, Te vagy e nemzet örök ifjúsága S e nemzet ? A Te Lantod nemzete ! Tudjuk, hogy magukénak bitorolnak, Kiknek bősz ajkuk nemzetet tagad, Akik vörösre festették a zászlót, De Te, mint Hazád óriássá állasz S megfedded a hitükhagyottakat ! Te mondád: „Semmi kincsért a világon El nem hagynám én szülőföldemet, Mert szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatában is nemzetemet !“ „S ha nem születtem volna is magyarnak, E néphez állanék ezennel én, Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb Minden népek közt a föld kerekén.“ Óh zengő szobor ! Erdély hontalanja ! Meglásd : megindul még a völgy s a hegy, Alföldi róna, szőke Tisza tája És ércalakod dallal, diadallal ___ Kun Béla. aaag »———­ Azt a Márciust, azt az elsőt, azt a nagyot nem csinálta senki, hanem úgy csat­tant ki a magyar szivekből, mint tavasz hivó szavára a rügyből fakad a bimbó. A Kossuth, a Petőfi lelke volt a nap, tüze az éltető napsugár. Egy nemzet ke­zén zörrent meg a bilincs és hul­lott a porba a hosszú ólom már­ciusi ébredésére. Feltámadás volt, dalosan, menydörgő és mégis mosolygóén szelíd. Előbb feltá­madás és csak azután a kereszt, a Krisztus keresztje ott a világosi golgotán. Idegen zsarnok élő bál­ványa taposott a nemzet élő tes­tén és a nemzet egy ütemre ál­lott talpra, egy gondolatban, egy hitben, egy szent, nagy akarásban. Tizenöt millió magyarnak szive lüktetett össze s harmincezer test­vérkéz talált egymásra, egyetlen hivó szóra, egy gyújtó szikrától tüzet fogott lelkekkel, mikor Kos­suth Lajos azt szente. Ragyogó, fényes szép hevülete apáinknak volt ez az idő, melyre úgy né­zünk fel most az idők ködös táv­latából, mint tűzimádó a nap izzó fényességébe. Szemünk káprázik és amint reánk hull sugára, szé­gyennek látjuk törpe meztelensé­günket, lelkünk kopottságát s ron­gyainkat, mint tékozló fiuk, kik koldussá tékozolták el őseik di­cső szerzeményeit. Ünnepre hív­nak a harangok, ünnepre hívogat a tavasz lehelete, de a negyven­­nyolcas Nagyok, a Dicsők sírja felől jajszavakat hoz a kárpáti szél és sehonnai szét dörög fü­lünkbe Petőfi száműzött ércalakja. Bolyongva az ősi földön, nem lel egy darabka szabad hazát, egy szabad magyart, csak szolgaföl­det és népvakarcsoknak rabszol­gahadát. Jajongva sir a kurucok tá­rogatója a hegyekben s Bem apó földjén a gyalázat ül diadalsort a magyar fölött. S mi itt ülünk ölbe tett kezekkel, csendes lemondás­sal, néma csüggedéssel. Hangfo­gót teszünk a Rákóczi tárogató­jára s könnyezve hallgatjuk,­,a dalt, hogy a tavasz elmúlt s a rózsának lehullott a szép virága. Nem! Ennek a márciusi ünnep­nek fénye nyissa ki végre a látó szemünket, sugara olvassza el szi­vünk körül a télnek fagyos jegét. Szálljon reánk a Petőfi lelkének megihlető tüze s legyünk azok, akik őseink voltak, nagyok, di­csők, magyarok, egyet akaró test­vérek ! Szeressük ezt a földet és szeressük egymást. Isten áldását ha kérjük a magyarra, ne átkoz­zuk el másik szavunkban itt ezen a földön egymást. Márciusnak di­cső szép emléke, örök lángból ki­­bugygyant szent egy akarata száll­jon a szivünkbe s vngyen, ragad­jon magával tiszta nagy hevüle­tével oda, hol uj élet, egy szabad, szép, ujjongó magyar világ int hivogatólag felénk. Március dicső emléke rakj puha fészket a ma­gyar szivekben, hogy legyen is­mét szabad ez a nép s odújába takarodjék vissza szent haragja elől a szentek­ földjén bitangoló A miniszterelnök beszédének hatása. Budapest MTI. A miskolci installáción elhangzott miniszterelnöki nyilatkozat most két irányban érezteti hatását. Ugyanis egyrészt megnyugvást keltett a kisgazda és polgári párt régi hívei közt, másrészt pedig az ellenzék igyekszik a hatást el­lensúlyozni. A miniszterelnök és kísérete még szom­baton visszaérkeztek Budapestre. Nagyatádi Szabó István Abaújtoma me­­gyébe indult körútra és részt vett Pásztor József beszámolóján, melyet vasárnap tartott meg Göncön. A kisgazdapárt kon­gresszusa még mindig foglalkoztatja a politikai köröket. A liberális sajtó sze­retné ezt ellenzéki mozgolódásnak föltün­tetni, jóllehet az értekezlet vezetői kije­lentették, hogy nem céljuk a robbantás. Az érdeklődés most a keddi miniszter­­tanács felé fordul. A fővárosi pártokban az a kívánság nyilvánult meg, hogy a fő­város legfeljebb két kerületre osztassák. A Vass­ Ernszt és Haller pártok kö­zött eddig közeledés nem történt. A ketté szakadt párt a választásokon is felveszi egymással a harcot. Vasárnap délelőtt Rákospal­jtán akarta zászlaját kibontani az Andrássy-part, de próbálkozása balul ütött ki. A gyűlésen mintegy háromszázan jelentek meg, ott is túlnyomó többségben Budaváry László hívei. nMMWMwh­arawmnamnMMraiSEnBigsaiaBElHlMBBMBBBa

Next