Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1922. március (18. évfolyam, 49-74. szám)
1922-03-15 / 61. szám
Hódmezővásárhely, 1922 március 15. Szerda Ára 3 korona. XVIII. évfolyam 61. szám. Előfizetési ár helyben: Egész évre .... 800 K Fél évre............... 400 K Vidékre: Egész évre .... 900 K Fél évre...............400 K Telefonszám: 87. VÁSÁRHELYI Főszerkesztő és laptulajdonos: KUN BÉLA Felelős szerkesztő: FEJÉRVÁRY JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP ví* 0. * I A márciusi 12 pont. Szerkesztették a márciusi ifjak: Petőfi Sándor, Jókai Mór, Irinyi József, Vasváry Pál, Bulyovszky Gyula. Először felolvasta a nép előtt Jókai Mór, miután Petőfi a Talpra magyart elszavalta. Íme: Legyen béke, szabadság és egyetértés! 1. Kívánjuk a sajtó szabadságét, a cenzúra eltörlését. 2. Felelős minisztériumot Budapesten. 3. Évenkénti országgyűlést Pesten. Mi mius 15. 4. Törvény előtti egyenlőséget, polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti őrséget. 6. Közös teherviselést. 7. Az úrbéri terhek megszüntetését. 8. Esküdtszéket, képviseletet egyenlőség alapján. 9. Nemzeti bankot. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai státusfoglyok bocsájtassanak ki. 12. Kívánjuk az uniót Erdéllyel. A segesvári síkra visszamegy ! Székelyek várják, hogy rájuk tekints, Míg ott és itt munkán peng a kasza, Hirdesd : Hogy van világszabadság, ámde nincs Világszülőföld és világhaza ! . .. Ahol születtem, hol ringott a bölcsőm, Az a szent hely : az én egész világom, De a világ, az nem hazám nekem S nincs tőle egy szál nefelejts-virágom . .. A mindenség számomra nem terem, Hazám porszemje : éltet, fölnevel ! Óh vándorszobor ! ezt Te hirdeted S im’ meghallgatja árva nemzeted, Mig küzködik A szétszaggatás gyötrelmeivel . . . Óh zengő szobor, óh vándorszobor ! Feléd nézünk, — cudarul megalázva, — Mint Hadúr által, villámló egekből Teremtett védő, magyar Messiásra ! . . . Mienk e föld ! érezzük Általad, Itt vagy a dalban, nyelvben, száz alakban, Boglyakemencés fehér házikókat Körülölelő édes hangulatban S mindig az isten nagy szerelmiből Felgyújtott égi fáklyaként Vagy és maradsz Te halhatatlan ! Óh zengő szobor 1 óh vándorszobor ! Te a szerelem fülmiséje voltál, De a szerelmet is feláldozod A Hazáért ! mert a hűség adoz : Olyan e földön, mint mennyei oltár ! Hazám ! bús Hazám ! csak Te vagy előttem Nyílt sebeiddel, sötét éjszakáddal Melyben se hold, se csillag nem ragyog, ... De mégis van csillag, Petőfi lángja : — Magyar vagyok ! Ő szól: Magyar vagyok"! A vándorszobor. (Petőfi Sándor szobrát Erdélyből, a segesvár-fehéregyházai csatamezőről, holy 1849 jul. 31-én meghalt a Szabadságért és a Hazáért — megmentették az oláh betörés elől, sok viszontagság után Pestre vitték, ott műteremben helyezték el, majd a Duna-Tisza közén hódolatos pompával Kiskunfélegyházára szállították, hol a költő legszebb gyermekéveit töltötte és a szobrot ideiglenesen ott állítják föl.) Hol őrt állott egy országrész fölött : Elindult onnan a zengő szobor, Mint üldözött, mint száműzött, Hegy völgyes után vándorolva jött És nyugodalma ma sincs még sehol . . . Nem is lesz addig, mig a bérceket A háromszinü zászló nem uralja S fennen lobogván, föl nem zúg vele A 48-nak nagy Talpra-Magyarja ! A márciusi emlékek sajognak Ma a szobornak fájó érc-szivében, Leáldozásán napnak, csillagoknak Hiába van kard lantverő kezében ! Széttépték a Haza becsületét, Kiknek drágább volt ringy-rongy életök S most a jobbaknak, a honépitőknek, Kik a Szabadság templomába jöttek, A romokon kell vezekelniük ! Az ősmagyar föld ma csak csonka ország, Császári rablánc róla leszakadt, De helyette zsarnokként tűrni kell A betörő vad martalócokat! Zuhog a szobor zendülő haragja Oláhra, rácra, — de vele mit érünk ? Visszhang csak az rá, hogy esküdözünk, Egy porszem földet vissza nem veszünk S a szégyentől fut arcunkba a vérünk ! . . . Hol itt a Márciusnak ibolyája ? S hol itt a riadó ? a tűzharag ? Nem hoz virágot nekünk a tavasz S a nagyszándékok bennünk úgy elülnek, Mint csapzott szárnyú, tépett madarak Az Istenverte tarlóit pusztaságon, Hol lábunk csak aszott avarra lép, Hívjuk Petőfit, Hívjuk Kossuthot, Mig egymást marjuk mi, maroknyi nép ! . . . Hát mi volnánk Kossuth, Petőfi népe ? Fajukból a faj ? vérükből a vér ? Tanítványok a láng-apostoloknál ? Mi ? hol két ember nincs, ki összefér ? ! Ellenség erre kívül és belül, Poroszlók által nyitott sir előttünk, Óh jöjj Petőfi, hogy belé ne essünk S bár Európa üvölti a vesztünk, Te hirdesd ki, hogy uj életre jöttünk ! Óh zengő szobor ! Óh vándorszobor ! Te vagy a Látnok ! Próféta nekünk, Te jósolod, hogy támad még a földből Hős Bem apóval honvédseregünk, Nincs veszve végkép Segesvár csatája, Hol folyt szivedből az ifjúi vér, Mert bár átjárta gyilkos muszka dárda, De tüze, lángja él ! s népmilliókra Sugárt ragyogva, a menyboltig ér ! Óh vándorszobor ! Te vagy a magyarság Egekbe néző sastekintete, Te vagy e nemzet örök ifjúsága S e nemzet ? A Te Lantod nemzete ! Tudjuk, hogy magukénak bitorolnak, Kiknek bősz ajkuk nemzetet tagad, Akik vörösre festették a zászlót, De Te, mint Hazád óriássá állasz S megfedded a hitükhagyottakat ! Te mondád: „Semmi kincsért a világon El nem hagynám én szülőföldemet, Mert szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatában is nemzetemet !“ „S ha nem születtem volna is magyarnak, E néphez állanék ezennel én, Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb Minden népek közt a föld kerekén.“ Óh zengő szobor ! Erdély hontalanja ! Meglásd : megindul még a völgy s a hegy, Alföldi róna, szőke Tisza tája És ércalakod dallal, diadallal ___ Kun Béla. aaag »——— Azt a Márciust, azt az elsőt, azt a nagyot nem csinálta senki, hanem úgy csattant ki a magyar szivekből, mint tavasz hivó szavára a rügyből fakad a bimbó. A Kossuth, a Petőfi lelke volt a nap, tüze az éltető napsugár. Egy nemzet kezén zörrent meg a bilincs és hullott a porba a hosszú ólom márciusi ébredésére. Feltámadás volt, dalosan, menydörgő és mégis mosolygóén szelíd. Előbb feltámadás és csak azután a kereszt, a Krisztus keresztje ott a világosi golgotán. Idegen zsarnok élő bálványa taposott a nemzet élő testén és a nemzet egy ütemre állott talpra, egy gondolatban, egy hitben, egy szent, nagy akarásban. Tizenöt millió magyarnak szive lüktetett össze s harmincezer testvérkéz talált egymásra, egyetlen hivó szóra, egy gyújtó szikrától tüzet fogott lelkekkel, mikor Kossuth Lajos azt szente. Ragyogó, fényes szép hevülete apáinknak volt ez az idő, melyre úgy nézünk fel most az idők ködös távlatából, mint tűzimádó a nap izzó fényességébe. Szemünk káprázik és amint reánk hull sugára, szégyennek látjuk törpe meztelenségünket, lelkünk kopottságát s rongyainkat, mint tékozló fiuk, kik koldussá tékozolták el őseik dicső szerzeményeit. Ünnepre hívnak a harangok, ünnepre hívogat a tavasz lehelete, de a negyvennyolcas Nagyok, a Dicsők sírja felől jajszavakat hoz a kárpáti szél és sehonnai szét dörög fülünkbe Petőfi száműzött ércalakja. Bolyongva az ősi földön, nem lel egy darabka szabad hazát, egy szabad magyart, csak szolgaföldet és népvakarcsoknak rabszolgahadát. Jajongva sir a kurucok tárogatója a hegyekben s Bem apó földjén a gyalázat ül diadalsort a magyar fölött. S mi itt ülünk ölbe tett kezekkel, csendes lemondással, néma csüggedéssel. Hangfogót teszünk a Rákóczi tárogatójára s könnyezve hallgatjuk,,a dalt, hogy a tavasz elmúlt s a rózsának lehullott a szép virága. Nem! Ennek a márciusi ünnepnek fénye nyissa ki végre a látó szemünket, sugara olvassza el szivünk körül a télnek fagyos jegét. Szálljon reánk a Petőfi lelkének megihlető tüze s legyünk azok, akik őseink voltak, nagyok, dicsők, magyarok, egyet akaró testvérek ! Szeressük ezt a földet és szeressük egymást. Isten áldását ha kérjük a magyarra, ne átkozzuk el másik szavunkban itt ezen a földön egymást. Márciusnak dicső szép emléke, örök lángból kibugygyant szent egy akarata szálljon a szivünkbe s vngyen, ragadjon magával tiszta nagy hevületével oda, hol uj élet, egy szabad, szép, ujjongó magyar világ int hivogatólag felénk. Március dicső emléke rakj puha fészket a magyar szivekben, hogy legyen ismét szabad ez a nép s odújába takarodjék vissza szent haragja elől a szentek földjén bitangoló A miniszterelnök beszédének hatása. Budapest MTI. A miskolci installáción elhangzott miniszterelnöki nyilatkozat most két irányban érezteti hatását. Ugyanis egyrészt megnyugvást keltett a kisgazda és polgári párt régi hívei közt, másrészt pedig az ellenzék igyekszik a hatást ellensúlyozni. A miniszterelnök és kísérete még szombaton visszaérkeztek Budapestre. Nagyatádi Szabó István Abaújtoma megyébe indult körútra és részt vett Pásztor József beszámolóján, melyet vasárnap tartott meg Göncön. A kisgazdapárt kongresszusa még mindig foglalkoztatja a politikai köröket. A liberális sajtó szeretné ezt ellenzéki mozgolódásnak föltüntetni, jóllehet az értekezlet vezetői kijelentették, hogy nem céljuk a robbantás. Az érdeklődés most a keddi minisztertanács felé fordul. A fővárosi pártokban az a kívánság nyilvánult meg, hogy a főváros legfeljebb két kerületre osztassák. A Vass Ernszt és Haller pártok között eddig közeledés nem történt. A ketté szakadt párt a választásokon is felveszi egymással a harcot. Vasárnap délelőtt Rákospaljtán akarta zászlaját kibontani az Andrássy-part, de próbálkozása balul ütött ki. A gyűlésen mintegy háromszázan jelentek meg, ott is túlnyomó többségben Budaváry László hívei. nMMWMwharawmnamnMMraiSEnBigsaiaBElHlMBBMBBBa