Vásárhelyi Ujság, 1930. július-szeptember (10. évfolyam, 145-220. szám)

1930-09-24 / 215. szám

2 Egy gorzsai asszony gyanús halála. Törvényszéki orvosi boncolás a közkórházban. Vasárnap délután hashártyagyulla­­dással hozták be a közkórházba a Gorzsatanya 229 szám alól Csende Imre kisgazda 38 éves feleségét. Az asszonyt gondos ápolásban részesí­tették, ennek ellenére azonban hét­főn délben kiszenvedett. Halála leg­jobban orvosait döbbentette meg, hashártyagyulladása ugyanis nem volt olyan előrehaladott stádiumban, hogy halálát okozhatta volna. Orvosi kon­zultáció megejtése után jöttek rá arra a feltevésre, mivel tudták, hogy az asszony áldott állapotban volt, hogy Csende Imréné esetleg tiltott műtét következtében halhatott meg. A kór­ház igazgatósága rögtön jelentést is tett a rendőrségen tiltott orvosi mű­tét végzése miatt ismeretlen tettes ellen, ahonnan viszont ezt az ügyész­séggel közölték. Az ügyészség ezután elrendelte Csende Imréné holttesté­nek törvényszéki orvosi felboncolá­sát, ami kedden délután történt meg a kórház halottas házában. A bon­colást egy szegedi orvostanár vé­gezte Mikosevich Viktor dr. vizsgá­lóbíró és dr. Genersich Antal kór­házi igazgató-főorvos jelenlétében. Mint értesülünk a boncolás nem tudta kétségtelenül bebizonyítani, hogy tiltott műtét történt, ez azon­ban még nem zárja ki a boncolás jegyzőkönyvének megállapítása sze­rint, hogy Csende Imréné tényleg magzatelhajtás következtében halt meg. Orvosi bizonyíték híjján azon­ban az eljárást illetőleg a nyomozást mégis beszüntetik. Csende Imréné temetése egyébként 25 én, csütörtö­kön délelőtt 9 órakor lesz a Csillag utca 25 szám alól református szer­tartása szerint. Pesten ismét olcsóbb lett a zsír. Budapestről jelentik: A főváros árucsarnokaiban, de a henteseknél is újból leszállították a zsír árát. Teg­nap Budapesten 1­50—1‘60 pengő volt egy kiló zsír. Vízbe esett és megfulladt a násznép. Helsingforsból jelentik : A svéd­országi Maenthyharju mellett egy autóbusz a folyó vizébe zuhant. Az autóbuszon lakodalmas társaság ült s öten a vízbe fulladtak. A szeren­csétlenség úgy történt, hogy autó­busz a kompon elmozdult helyéből s a komp egyensúlyát vesztve fel­fordult. Csökkent a búzakivitel. Budapestről jelentik: Júliusban 106.241 métermázsa búzát exportá­lunk 25 millió pengő értékben, augusztusban pedig 378.836 méter­mázsát közel 8 millió pengő érték­ben. Az előző esztendőben egyedül júliusban nagyobb volt a búzakivi­telünk, mint ennek az esztendőnek júliusában és augusztusában együtt­véve. A keddi piac VÁSÁRHELYI ÚJSÁG ^Suapxaftu jut**np Nagykanizsán elfogták a nyíregyházi gyilkost. Budapesti tudósítónk éjszakai telefonjelentése: A budapesti rendőr­séghez távirati jelentés érkezett, amely szerint Klein Sándor fatelepi tisztvi­selőt, a nyíregyházi szörnyű gyilkosság elkövetőjét, aki véres tette után menekülőben volt a külföld felé, kedden este 6 órakor a n­agykanizsai rendőrség elfogta és letartóztatta. Klein Sándor beismerte tettét és elmon­dotta, hogy tisztviselő társát, Stark Andort verekedés közben ölte meg. Vallomása szerint összeveszett Starkkal, aki a vita hevében sétabotjával fejbevágta őt. Klein visszaütött, majd birkózni kezdtek. Ekkor történt azután,­­ hogy Klein a fejénél fogva a földhöz verte Stark Andort, aki valószínűleg koponyarepedést szenvedett s ennek következtében nyomban meghalt. To­vábbi vallomása során előadta Klein, hogy a halott láttára megrémült s hogy tettét palástolja, azért ásta el Stark Andor holttestét. A gyilkost egyébként Nagykanizsáról még az éjszaka felszállították Budapestre, ahonnan szerdán viszik tovább Nyíregyházára.________________________ A jövő héten befejezést nyer a társadalombiztosítói vizsgálat és az érdekesnek ígérkező eredményről tájékoztatják a nyilvánosságot. A Társadalombiztosító Intézet vá­sárhelyi fiókjánál hosszú hetek óta folyó vizsgálat — értesülésünk sze­rint, — már csak néhány napig tart s a jövő hét folyamán, pontosabban meghatározva: még október elseje előtt befejezést nyer. A vizsgálatot vezető báró Podmaniczky Gyögy központi titkár szinte szakadatlan munkával dolgozza fel az ügy eléje kerülő rengeteg iratát és egyéb rész­leteit, melyek szinte minden nap újabb adatokat szolgáltatnak a le­leplezett visszaélésekről. Informáto­­raink szerint a vizsgálat alá került hatalmas anyag feldolgozásával lehe­tővé válik, hogy báró Podmaniczky György, — aki eddig a legmereveb­ben elzárkózott a nyilvánosság tájé­koztatása elől, — a legapróbb rész­letekig felfedje az ügy állását s a vizsgálat teljes eredményéről nyilat­kozatot tegyen az újságok útján az érthetően kiváncsi közvélemény szá­mára. Amint beavatott körökben tud­­ni vélik, a nyilatkozat rendkívül ér­dekes részleteket fog tartalmazni úgy a visszaélés arányaira, mint a bűnös manipuláció személyi vonat­kozásaira nézve is. Az Eskü­ úti karambol soffőrjét letartóztatták. Baust Pájer Pál semmire se emlékszik. Lapunk tegnapi számában írtunk arról a megdöbbentő szerencsétlen­ségről, mely Budapesten az Eskü­­úton vasárnap este történt. Jeleztük, hogy az Erzsébet-híd felől jövő 14-es számú villamos belerohant egy autóba, melyben Ladstäter Iván, Ladstäter Frigyes és Ladstäter Pál ültek. A villamos kettészelte az autót s az utasok közül Ladstädter Iván és Frigyes szörnyet haltak, Ladstäd­ter Pált és Juhász József soffőrt pe­dig életveszélyes sérülésekkel szállí­tották be a kórházba. Tegnap délután érkezett jelentések szerint Ladstädter Pál és Juhász Jó­zsef állapota jobbra fordult s kihall­gatásuk is lehetővé vált. A kórházban Szabó Kálmán rend­őrkapitány hallgatta ki a sérülteket. Ladstädter Pál semmire se emlék­szik. Juhász József elmondotta, hogy a Váczi­ utcából ki­jövet egy piros taxi szabálytalanul kerülte. Ő is szabály­talanul hajtott. Az Erzsébet-hídról jövő villamost az utolsó pillanatban vette észre, akkor már segíteni nem lehetett. A rendőrség különben befejezte a nyomozást s annak eredményéhez képest tegnap délután Juhász József soffőrt letartóztatták. A rendőrségi nyomozás ugyanis megállapította, hogy a soffőr vigyá­zatlansága következtében történt a katasztrófa. Juhász felgyógyulásáig a kórház­ban marad, onnan szállítják majd át a fogházba.___________ Az adófelszólamlási bizottság csütörtökön a következő fellebbezők ügyeit tárgyalja: Bárány Béla szállító Petőfi­ utca 16. (1924 és 1927. évi). Erdős Lipót magánzó Budapest (1926 évi) Halmi János téglagyár túl. Oldalkosár­ utca 2. (1926-27 évi) özv. Schultz Endréné téglagyár túl. Petőfi­­utca 13. (1926—27 évi). özv. Franciszti Lajosné téglagyár túl. Petőfi­­utca 13. (1926—27 évi). Tóth Ferenc és Társa gőzmalom (1928 évi) özv. Schréger Károlyné baromfi kereskedő Hal-tér 5. (1929 évi). Dr. Erdős Jeromos ügyvéd (1929 évi). E héten péntekig nem tart elő­adást a Korzó Mozi. Pénteken a nagy szenzáció „Ábris rózsája“ kerül bemuta­tásra. Jövő héttől kezdve hétfő és csütörtök kivételével minden nap lesz előadás, igen lanyha volt. Az árak a következőké­pen alakultak: Marha . Borjú . Juh­­ízott sertés. Sovány sertés Választási malac Fias fejős tehén Búza Árpa Zab Tengeri . Csöves tengeri Lucernaszéna. Gyepszéna Kocsi szalma Rétiszéna Burgonya kg. Tojás . -50-------72 . 110- 1-25 .65------75 . —-90- 104 . —95— 1-12 . 16------28 — . 420 — 570 — .. 16------16-20 . 14------14-20 14------1450 . 1670-17-20 . 10 50-11-50 . 9----------10 — . 8------------9 — . 7-----------8 50 y._____g.___ .’ 14-16 fillér, méretre: kicsiny 7, nagy 10 fillér. Jön a várva-várt filmremek t­ábris rizsája Anne Nikolson világsikert aratott színműve. Péntektől a Korzó Moziban. Hódmezővásárhelyi Takarékpénztár érdekközösségben a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesülettel. 2 Minden Aspirin-tablettán látható az a jel, amely a valódiságért és jóságért szavatol.­Kérjen mindig Aspirin-tablettákat az eredeti BAYER- kereszttel ellátott csoma­golásban. Csak gyógyszertárban kaphatók. Aspirin felülmúlhatatlan. Szájról-szájra. . . Kelet-Galíciában és Volhiniában nap-nap után megismétlődnek a gyúj­togatások s az se ritka dolog, mikor bomba robban. A nyomozó hatóságok megállapították, hogy ezek az ese­mények összefüggésben vannak az ukrán diákok irredenta törekvéseivel. Szóval az ukránok sincsenek meg­elégedve a népek önrendelkezési jo­gának hangoztatásával készült béke­­szerződésekkel. Váljon a felgyújtott falvak kísérteties világa és a bom­bák robbanása észrevér­tre azokat, akiknek módjukban lenne az igaz­ságtalanságokat korrigálni ?­­... * Oroszországban újabb ellenforra­dalmi összeesküvés nyomára jöttek. Kiderült, hogy az összeesküvők leg­többje magasrangú szovjethivatalnok. Most még sikerült leleplezni az ellen­­forradalmi mozgalmat, ki tudja azon­ban, hogy mit hoz a holnap ?! Mert hogy Oroszország alatt reng a föld, az bizonyost... * A közlekedés körül baj van. Buda­pesten vasárnap kilenc autószeren­csétlenség történt s a kilenc közül nyolc esetben megállapítást nyert, hogy a soffőr volt a hibás. Hová jutunk, ha ez igy halad, mi lesz, ha a volán mellett garázdálkodók kezét le nem fogja a törvény s ki nem emeli őket arról a helyről, ahová nem valók ?!... * A jelenlegi kormányzati rendszer leghangosabb kritikusa Friedrich István. Nincs nap, hogy ne beszélne s nincs nap, valamelyik újság ha­sábjain le ne írná különvéleményét. Ha jól emlékszünk, Friedrich István Magyarország miniszterelnöke volt. Hogy lehet az, hogy akkor hatalom­mal kezében nem tudott segíteni, most egyedül üdvözítőként szerepel?!... Személyi hír. Trummel Árpád mű­szaki főtanácsos, főmérnök, aki egy éven át a helybeli kultúrmérnöki hivatalnak is volt a vezetője, hivatalos kiküldetésben Vásárhelyre érkezett. Trummel főmérnök a csabai rizsföldek csatornázási munkálatait vizsgálja felül s más hasonló megbízatásai­nak tesz eleget. A városi könyvtár ma délután zárva. Valorizációs értekezlet volt ked­den délután az Iparegyletben. Az értekez­letet Banga Sándor gazdálkodó, volt th. bizottsági tag hívta össze, aki a népes hallgatóság előtt újból sürgetőleg követelte az árvapénzek és a hadikölcsönök valori­zációját. Behatóan foglalkozott a tárggyal Bibithy Horváth László nyugalmazott ezredes főhadbiztos is, aki indítványozta, hogy a valorizáció ügyében hívjanak össze naggyűlést, mely felirattal fordul a kormány­hoz a valorizáció végrehajtása érdekében. Az értekezlet ilyen értelemben határozott. Angol repülőgép érkezését jel­zik Vásárhelyre. Tegnap közölték a vásárhelyi rendőrséggel, hogy a napokban Vásárhely felett egy angol repülőgép fog keresztül szállni, melynek végcélja Belgrád. A figyelmeztetés azért történt, mert nincs kizárva, hogy a gép leszáll Vásárhelyen s hogy ebben az esetben a gép utasai, akik tanulmányútra mennek a Balkánra, szíves fogadtatásban részesüljenek. A belügyminiszter tárgyalás alá vette a közgyűlés azon határozatát, mely a tüdőbeteggondozó mellett levő Völgy­ utca kiburkolását mondja ki, portalanítás céljá­ból. De ezzel még a határozat messze van a jóváhagyástól. S ha jóvá is lesz hagyva, hol vagyunk még a kövezéstől ? Kis madárka azt dalolja az ágon, Ábris rózsája legszebb film a világon. He Szerdán, 24-én nyárfa. Zónahe fillérig. Csütörtök, 25-é 26. Szelvények és Péntek, 26-án I nyék érvényesek. Szombat, 27-ér­vények érvényese Vasárnap, 28-án Mérsékelt helyán A színíjá Lázas érdél a szezon legnagy tavasznak csütört A szezon I az „Első tavasz“ tutásra. A szelvénye héten érvény Szerdán és kerül színre a né nyárfa“ c. operet­től 1.60 pengőig. Elsői tavas­törtökön este slágeropnettje a zőjének Brodszk­ c. operettje csuuto tatóra. A nagys­zeményi Lili­­i utolsó operettber lett előadás már saga a bérlők­et legnagyobb slági letben adja. A szelvény Miután a szelvéi ten érvényesek, a m. tisztelt szó meglevő szelvén felhasználni szív Búza (Budapest] Árpa .... Tengeri . . . Zab .... Rozs .... Irán Búza Vásárhelyi Árpa „ Tengeri a „ Tengeri uj „ Zab „ A búzaár I A Nem és éttere­m liter 1 I pont Állandó friss Sxei délelőttönként Havi rendkivü ízletes­t felfogadunk. - cs Reggelire és tea vajjal, 1 pengő. WIGN vendéglős. B jövetelek me­lles a szöv Saját szövé­si ingek már kaph Galan al CSI kelmefestő Andrássy (Közgazda, P)

Next