Vasárnapi Hírek, 2004. július-december (20. évfolyam, 27-51. szám)
2004-10-31 / 44. szám
2004. OKTÓBER 31. Gruber Bélára emlékeznek csütörtökön. A Tímár utca 17/B szám alatti ház falán, 2004. november 4-én, csütörtökön 16 órakor Gruber Béla festőművész tiszteletére emléktáblát helyez el Tarlós István, Óbuda- Békásmegyer polgármestere, majd Kőhegyi Gyula idézi fel a művész pályatárs emlékét. Az ünnepség az életutat bemutató kiállítással folytatódik az Óbudai Múzeumban, nyílik 17 órakor, Bús Balázs, kulturális alpolgármester közreműködésével. Ezzel egy időben megtekinthető a Pincegalériában két hete megnyílt kiállítás, amely Gruber Béla eddig nem látható tusrajzait mutatja be. A kerület és múzeumai, a Gruber család közös szándéka, hogy Guber Béla, a XX. század magyar festészetének meghatározó alakja méltó emlékhelyet nyerjen Óbudán. A Pincegalériában november 7-ig, az Óbudai Múzeumban november 24-ig láthatók Gruber Béla munkái. Ritka (a) magyar címmel Bubik István „színjátékos” önálló estjét tartja az Új Színházban, novemberben 2-án és 15-én. A ritka magyar egy erdélyi, pontosabban mezőségi zene- és táncfajta. Feszes, szinte katonás tempóban nagyon érzelmes és fájdalmas nóták szólalnak meg. Tükrözik az igazi, magyar virtust, ahol a férfias keménység a nőies lírával párosul. Kiváló költőink, zenészeink műveiből állította össze Bubik István ezt a ritka csokrot, amely kedvenc verseit és nótáit tartalmazza. A mezőségi dalokon kívül elhangzanak Petőfi, Arany, Ady, Kölcsey, Vörösmarty, Karinthy, Gárdonyi, Wass Albert, Gyóni Géza, Nagy László és Kassai Lajos lovasíjász költeményei részlet a Bibliából, és énekek Szörényi-Bródy, Fehér Anna és Gallai- Fábri: Kolumbusz című zenés játékából, valamint egy kis dobolás és dorombolás. „A Zongora” elnevezésű hangversenysorozat csak második alkalommal kerül megrendezésre, de máris szerves részévé vált a nemzetközi koncertéletnek. Olyan világszerte elismert művészek mutatkoznak be a Zeneakadémián, akik a világ legnagyobb hangversenytermeiben rendszeresen fellépnek. Az idei sorozat első koncertjén - október 31-e, vasárnap - Bogányi Gergelyt hallhatja a közönség, majd olyan kiemelkedő művészek adnak hangversenyeket, mint A. Brendel, G. Sokolov, A. Volodos, P. Lewis, valamint a legkiválóbb magyar művészek: Kocsis Zoltán, Frankl Péter. A „Visegrádi országok” művészei is a sorozat vendégei: P. Anderszewski Lengyelországból, I. Moravec Csehországból és M. Lapsansky Szlovákiából. A hangversenysorozat, mely októbertől április közepéig tart, a zongorairodalom jelentős részét felöleli: Bachtól Mozartig, Chopin, Liszt, Brahms, Debussy és Bartók művein keresztül a különböző nemzeti zeneszerzők darabjaiig sokszínű programot hallhatnak az érdeklődők. Raiffeisen Jazz Klub, november 5-én 19.30-tól a László Attila Band és Tisza Bea énekesnő koncertje. Az október 8-i, hatalmas sikerű koncert után, amelyen Rege Aladár ünnepelte 65. születésnapját zenész barátaival, november 5-én a László Attila Band fellépése következik a sorozatban. Az együttes vezetője különleges programot ígér, olyan estet, amilyet még nem hallottunk tőle és együttesétől. A fellépők: László Attila (gitár), Borbély Mihály (szaxofon), Szakcsi Lakatos Róbert (zongora), Lattmann Béla (basszusgitár), Szendőfi Péter (dob). Az est vendégszólistája Tisza Bea énekesnő lesz. László Attila a hazai dzsesszélet kiemelkedő előadóművésze, ráadásul köztiszteletnek örvendő személyisége is, hiszen 1999 óta a Magyar Jazz Szövetség elnöke. Az 1953-ban született gitáros és zeneszerző a ’80-as évek közepén kezdett igényes, magával ragadó dzsesszrockot játszani, s olyan zenész barátaival lépett fel, mint a ma már világhírű, Németországban élő szaxofonos, Tony Lakatos. Tisza Bea hangja érzéki, egyéni és még humorát is ki tudja fejezni. Van saját zenekara is, a Tisza Bea Quintet, amely 2000 óta működik ugyanabban a felállásban. 2001-ben Island címmel készítettek egy albumot, amelyen standardek hallhatók, ezt követte 2003-ban a Bea című lemez, amelyet Nagy-Britanniában is forgalmazták. 01 . Hernádi mézédes mosolyai Legendák ébresztése a Tivoli színpadán • Egy csepp méz őszi estékre Őszinte leszek. Már miért ne lennék az, ha a vélt vagy a valódi őszinteség is ugyanannyiba kerül, mint a link, az álságosan magasröptű szövegelés? Szóval, semmit sem vártam Shelaah Delaney darabjától. Jó esetben is csak arra számítottam, hogy valami módon „lekoppintják” majd Tony Richardson híres filmjét, és az Ódry Színpad ugyancsak nevezetes előadását. Különben is rég tudom már, hogy a tegnapi darabok valahogy sokkal elavultabbak, divatjamúltabbak, mint a több száz éves drámák, vígjátékok. Ha nem szól rám a szerkesztőm, hogy írjunk az előadásról, talán elkerülöm ezen a párás, nedves szerdai estén az Egy csepp méz című darabot a Tivoli Színházban. Mert ma már azt is tudom: jobb egy jó könyv, mint a gyenge, unalmas színház. Ám, ahogy már lenni szokott, az embert legtöbbször akkor éri utol az élmény, amikor nem is várja. Amikor felkészül a legrosszabbra: az unalomra. Az első pillanatokban még azon studírozom, hogy Tordy, a rendező, nem kényezteti halálra színészeit a látványos díszlettel, és a jól használható bútorok, kellékek halmazával. Pedig azt várnám, hogy még a port is lefújja a székekről a kollegák feneke alól. Mert színészként pontosan tudja, hogy mi kell a színészeknek. (Illúzióval teli környezet, használható bútor, meg ilyenek, ami feldobhatja a színészt.) De nem. A nézőteret kettéhasító, téglalap alakú félmagas dobogón mindösszesen egy keskeny dívány, és két, kibelezett párnás szék rogyadozott. (Tereptervező: Horesnyi Balázs.) Ezen a kopott, koszos, szegényes színpadon a színészek legfeljebb egymás mozdulataiba, mondataiba, tekintetébe kapaszkodhatnak. Külsőből semmi sem segíti a cselekmény, a gondolat kibontását. És akkor a félhomályos hátsó traktusból előlép Hernádi Judit. Vacak merev nejlonkendőjéről patakokban csorog a koszos esőie. Két karját szinte a földig húzza a két, jó nehéz ócska szatyor. Lába szinte beleragad, beledagad a magas sarkú cipőjébe. Látszik rajta, már annak is örül, hogy végre fedél van a feje fölött. Hosszú perceken át egy árva szót sem szól. És mégis mindent elmond a negyven körüli, kiütött asszony életéről. Már azzal is, ahogy lerúgja fáradt lábáról a kényelmetlen cipőt, és ahogy megragadja a whiskysüveget. Ez az asszony már semmit sem akar. Úgy ahogy van, ruhástól hanyatt vágja magát a roggyant díványon. Fejére húzza a takarót és csak aludni, aludni szeretne, hogy átvészelje újabb kudarcait, egész, eddigi elbaltázott életét, lányát, a férfiakat. A becsődölt szerelmeit, Hernádi Judit lenyűgöző módon, néhány perc alatt bebizonyítja: a színházban minden, de minden a színész egyéniségén, tehetségén, szakmai határozottságán, odaadásán múlik. Ahogy Peter Brook is mondja - és ahogy Tordy Géza is gyakran hangoztatja -, a „jó színházhoz nem kell más csak három szál deszka és a színész.” Eddig is tudtam, hogy Hernádi Judit kitűnő színész. Legfeljebb olykor - a kékharisnyás, sznobok modorában - én is azon elménckedtem, hogy tehetségét „teljesen elfecsérli a televíziós Pasizással, a sűrű ripacskodással.” (Nem is bocsátják meg neki soha a kritikusok.) De hát a tehetség - mondom én - nem múlik el véglegesen. Legfeljebb időnként szünetel. A tehetség újra és újra előjön, már ha előhívják. Azt hiszem, Tordy Géza rendezőként nagyon ért ahhoz, hogy helyzetbe hozza színészeit. És nem csak Hernádi Juditot, hanem a többieket, Bozsó Pétert, Dolmány Attilát és Abele Dánielt is. A rossznyelvek ellenében, határozottan állítom: Verebes Linda sem a papa, Verebes István révén jutott Rita Tushingham és Rutkai Éva híres szerepéhez. Magától, magában is alkalmas a feladatra. Mert érzékeny, érdes és a nagyon tehetséges. Felszabadultan, okosan, hétköznapi egyszerűséggel éli végig a magányos, a megesett leány benső feszültségeit, lefojtott düheit, vadságát. Mosolya áttetsző, gyönyörű. Szeme fájdalmas, kifejező. Nem állítom, hogy Shelagh Delaney soha sem volt igazságokat mond el az anya és a leány kapcsolatról, a gyűlölet-szeretet kettős játékairól, hétköznapi katasztrófájáról. (Hiába az anya intő példája, a lány rendszerint a maga jogán baltázza el az életét.) Azt sem írhatom, hogy Tordy merőben új, meghökkentően modern stílusban vezeti végig az Egy csepp méz cselekményét. De rokonszenvezem stílusával. Mert nem bűvészkedik. Láthatóan nem kedveli a rendezői önmegvalósítás manapság roppantul divatos lilaságait. Elsősorban a darabra, a jelenetek lényegére, a jellemek finom kibontására koncentrál, már-már kisrealista, hagyományos módszerekkel. Vállalja az érzelmességet is, így aztán az Egy csepp méz előadásán lehet sírni, meg nevetni is. Kinek, kinek vérmérséklete, hangulata, nézői alapállása, várakozása szerint. : / / Gantner Ilona Kultúra HvW(ll.L ) -11. NYELVELŐ • NYELVELŐ • NYELVELŐ • NYELVELŐ Halszagú a finn rokonság? Dr. Kővári Béla kedves olvasónk ügyvédként dolgozik, és gyakran hallja a következő mondatot: „Lebbezzünk-e fel, ügyvéd úr?”. Természetesen nem elváló igekötőről van szó, ezért a mondat helyesen így hangzik: „Fellebbezzünk-e, ügyvéd úr?”. Kővári Béla levelében utal arra is, hogy nagyon sokan összekeverik a helység és a helyiség szavak jelentését. Helyesen: Sopron szép helység. Négy helyiségből áll a lakás. Olvasónk vesszőhasználattal kapcsolatos véleményéről annyit, hogy bizonyos esetekben mást és mást jelent a vessző megléte vagy elhagyása. Pálos B. György ráckevei olvasónk joggal kifogásolja a „per pillanat” kifejezés használatát. Sokkal magyarosabb, ha azt mondjuk: „pillanatnyilag”. Kedves olvasónk megjegyzi azt is, hogy helytelen a „legoptimálisabb” szó használata, hiszen az optimális már önmagában ugyanezt jelenti. Pálos B. György furcsának tartja még, hogy egyre többször „nyílászáróról” beszélnek, amikor az ajtó, ablak szó is tökéletesen megfelelő lenne. Máté Dénes debreceni olvasónk nem hiszi el, hogy nyelvünk finnugor eredetű. Véleményével nincs egyedül, de a tudományos tények kétséget kizáróan arra utalnak, hogy nyelvünk az uráli, azon belül a finnugor nyelvcsaládba tartozik. Persze ez nem azt jelenti, hogy értjük a finn nyelvet, hanem azt, hogy a legősibb szavak közös eredetűek, majd nyelvenként azonos módon változtak. Nem érdemes tehát az alapján rokonítani a magyart másik nyelvvel, hogy vannak hasonló szavak, mert ez önmagában még semmit nem jelent. A magyart egyébként eredeztették már az angolból és a németből is, attól függően, a politika éppen mit diktált. Később sokan úgy vélték, „halszagú” a finn rokonság, így megpróbálták a magyart a sumérral rokonítani, mert ez előkelőbbnek tűnt. Nagy tábora volt a magyar-török nyelvrokonság elméletének is. Végül azonban győztek a tudományos érvek, és bebizonyosodott, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvek családjába tartozik. Természetesen ez nem jelent feltétlenül genetikai rokonságot is. Továbbra is várom olvasóink leveleit a szerkesztőségbe, vagy a következő elektronikus levélcímre: editor@mediacom.hu. Kiss Róbert Richard