Vasárnapi Újság, 1847 (14. évfolyam, 659-709. szám)
1847-01-03 / 659. szám
659-dik Vasárnap. Kolozsvárt. Jan. 3-án 1847. VASÁRNAPI ÚJSÁG. KÖZHASZNÚ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE. TARTALOM: Az új évvel új eszmék. 1. has.— Mikép bánnak a’ borral? 7. has.— Újságok, 15. has. Az új évvel új eszmék. Az új év napja nagy nap az egész emberiségnek. Akár a’ história évkönyveit, akár a’ földleírása lapjait, akár saját tapasztalásainkat kérdjük meg, mindenik az feleli, hogy ezt a’ napot nemzetek és magánosok kiemelték a’többi napok sorából. Minő szertartásokkal inneplették ’s inneplik hol vallásos parancs, hol rögzött szokás következtében, nem ide való; elég az, hogy az óról újra való átlépést nálunk még a’ természet is meg ülni látszik és sáros, gyász köntösét tiszta, fejér hólepellel rendszerint e’ tájban cseréli fel. De nem csak ünnepélynek, hanem magába szállásnak napja is az új év; és ennél jobb szertartást nem ajánlhatunk mi is olvasóinknak. Jobb bár a’barátság ölében töltött eszem iszom estvélyeknél, melyek többnyire, (de nem mindig elmélkedő fővel) reggélyekké válnak. Jobb, mint ha sok ember példája szerint kártya asztalhoz ülnek ’s az. Mévvel addig gyűjtögetett a filléreiktől megmenekedni, vagy az újnak idvezlésére friset nyerni törekednek. Rajta hát, kegyes olvasók, elmélkedjünk a’ lefolytakon, húzzunk tanúságot a’jövendőre és ha elmélkedésünknek csak anynyi hasznát veszszük is, hogy egy néhány ócska eszmét, melyekből— mint serdült ifju a’ gyermek köntösből — kinőttünk, a’szemétre vagy legalább rongyládába hántunk ’s helyettök egy pár újat, a’ világ változott környületeihez alkalmasbakat öltünk,— bizony, bizony elvendettük jutalmunkat. Tudunk mi, k. o. egy ily ócska eszmét, a’ melyet teméntelen, kivált magyar ember, úgy nem tud levetni, mint az anekdotabeli tolvaj a’ hátára forrott nyers bivalybőrt. És ez — hogy himezés nélkül kimondjuk — a’ másén élődés eszméje és kívánsága.Még abban is hasonlít ezen rögeszme az érintett bivalybőrhöz, hogy a’ ki legelsőben megszerette ’s a’ maradéknak hagyományul adta, szint úgy roszszam forgatta az eszét, mint ama’ bivaly bőrös tolvaj. Jól megfontolva mondok, hogy az, a’ ki legelsőben megszerette; mert a’ mi mostani viselőinek legnagyobb részét illeti, azok jó móddal nem is tudják mit viselnek. Azok a’ rögeszmék, előítéletek, balvélemények vagy minek is nevezzük még — oly gonosz természetű dolgok, hogy észrevétlenül férkőznek belénk, ’s ha egyszer nyakunkra ülhettek is, oly ritkán mutatják ki foguk fejérét, hogy sokszor csak akkor veszszük észre magunkat, midőn vízre vit-t