Vasárnapi Ujság – 1855
1855-05-06 / 18. szám - Gyöngyök a világtörténetből. Erdélyi János 139. oldal / Tudományos rovat
139 mek, álmok, remények temetőjében , Oroszország rideg kebelén ! * * *, Georgia, mint levert kigyó feküdt az északi kolosz lábai alatt; de nem e csekély, bátor nemzeten mult, hogy kétségbeesett mozgalmai, mellyekkel e lábak alól menekülni akart, nem sikerültek. A XIII-ik Györgyöt megelőző Heraclius király fia, Sándor, felkelte az avarok klánját, és 20,000-nyi erőt állított az oroszok elé , de az árulás megrontotta őt legszebb győzelmi- és boszumenetében. Serege bekerítteték és szétveretett; maga bujdokolni vala kénytelen. 1832-ben viszont egy nagy, egész Georgiát behálózó összeesküvés fedeztetett föl , mellynek fejei együl-egyig Szibériába hurczoltattak , az ólombányák munkásait szaporítani. E szerencsétlenek közt lehetett olvasni az Eristán,Tsavtsevadzse Andronikow stb. neveiket is. Georgia virágai beültettettek a földsarkok jeges földjébe, viruljanak ott is ha tudnak! . . . Illy csapások után elvesztve nemességét és egykori bajnokait, lecsöndesedett, elzsibbadt Georgia. De királynője meggyaláztatását, nyomorbani halálát sohasem fogja feledni, s ha nyílik itt, mellyen hatalmas ellenségén boszut állhasson, a vett sebekről bizonyosan megemlékezik. Gyöngyök a világtörténetből. A „Vasárnapi Újság" olvasóinak. Közli : ERDÉLYI JÁNOS. (Folytatás.) Hlédia, Persia és Lidia. 2. Kisázsia partjain terjedt el Lidia, Persiától a Halisz (ma Irmák) vize választá;földe igen termékeny és kies; lakosai gazdagok, de idővel legpuhábbak s romlottabbak minden ázsiai nép között. A Paktolus és Hermus vizéből aranyat mostak; arany és ezüst pénzt készíteni, vendégfogadókat állítani, a gyapjút színesre festeni, az érczet megolvasztani, s talán bányákat mivelni, ugy szinte a festészetet is gyakorolni, ők kezdék először. Lidia fővárosa volt Szárdes, hol a királyok laktak. Ezek között legutolsó volt Krézus, roppant gazdagságú fejedelem, ki magát hivé az emberek között legboldogabbnak. Ő meggyőzvén vagy elkergetvén az Előázsiába tolakodott népeket, Lídia hatalmát tetőpontra emelé, de meg is bukott nemsokára. Ezen királyról fogunk néhány nevezetes dolgot elmondani. a) Egyszer meglátogatá őt Szóton, athéni bölcs és régi barátja, és midőn mutogatná előtte kincseit, remélve, hogy őt fogja legboldogabbnak tartani, hozzá illy kérdést intéze : „Kit tartasz te, bölcs barátom, legboldogabb embernek?" Szóion pedig válaszolá : „Telioszt Athénből, mert éltében még virágzott és tiszteltetett hazája. Ezen kivül derék fiai voltak és kedves unokái; aztán vén korában meggyőzte a haza ellenségeit, s legdicsőbb halállal mult ki a csatamezőn; polgártársai végre azon helyen, hol elesett, sirba tevén nagy pompával tisztelék emlékezetét. Ekkor ismét Krézus : „És ki előtted a második boldog ?" remélve hogy második helyre csakugyan öt fogja tenni. Szófon pedig felesé : A második helyre teszem Kleobis és Bitón testvéreket Árgosból. Ezeknek van annyiok, amennyi elég; azonkívül hős fiak ; jutalmat nyertek a fegyverjátékon. Történvén egyszer, hogy az istenség tiszteletére nagy ünnep rendezteték, s az ö igen öreg anyjok is el akara menni, de nem birt magától, vonó marháik pedig a mezőn valának. A két ifjú, hogy ki ne fogyjanak az időből, egy szekérbe fogta magát, öreg anyját ugy vitte a templomba. Szinte egy óráig tartott az ut, ellepve czifra ünnepi sokasággal, melly között el kelle haladni. ,,Ah minő szerencsés anya, kinek illyen fiai vannak!" hallatszott a néptömegből. A férfiak inkább a két ifjú nemes lelkét dicsérék, az asszonyok pedig az anya állapotát csodálták. Nemsokára ez ifjakat a legszebb sors érte, mert midőn néhány percz múlva elvégezvén az áldozatot, és szent lakomát, anyjok örömmel telve imádkoznék, hogy az ég áldása szálljon reájok , elalvának a templomban s föl sem ébredtek többé, hanem szép csendes halállal kimúltak. Polgártársaik arczképöket Delphibe vivék, erényes voltukért oszlopot emeltek nekik. Igy beszélt a bölcs Szóion. Krézus pedig várván , hogy őt fogja boldognak nyilatkoztatni, bosszúsan kérdezé a bölcset : ,,az én szerencsém olly semmibe veszed, hogy közrendű magános emberekkel sem tartasz egyenlőnek ?" Szóion pedig felesé : „Oh Krézus ! igen nyomorú az ember élete ; igaz, te gazdag vagy, és sok emberen uralkodol; de amit tőlem kérdezel, nem mondhatom rád mindaddig, míg nem látom, hogy szép halállal múltál ki. És igen nagyon tévedsz, ha hiszed, hogy kincs boldoggá tesz embert. Jó egészség, tiszta lelkiismeret, sokkal becsesebbek ; ha mellettök megvan, ami szükséges, lehetünk elégültek s boldogok. De még ekkor sem mondhatja magáról senki, hogy boldog, mig él, mivel minden nap jöhet balszerencse, s a boldogsághoz pedig nyugodt, csendes kimúlás is szükséges. b) Szóion halála után, egymást követé a szerencsétlenség Krézus életén. Ugyanis volt két fia : Atisz az idősb, derék fiu, társai közt kitűnő, a fiatalabb szinte erős ifjú, de néma. Krézus egyszer álmodván, hogy Atiszt hegyes vas ölé meg, olly nyugtalan lett, hogy fiát tüstént házasságra készítvén, minden hadjárat, fegyverjáték vagy vadászattól visszatartóztatá, közel sem engedé hozzá a hegyes szerszámokat. Fia lakodalmát akará épen tartani, midőn egy idegen jöve hozzá, pártfogást esdekelve. Ki vagy te ? tudakozá Krézus. — Nevem Adraszt, felesé az idegen , vigyázatlanságból megöltem fivéremet, atyám házából elűzetem, kitagadtatom. Krézus válaszolt : jó ismerős fajtából eredtél, ide barátokhoz jöttél, itt maradsz házunknál, meglesz mindened, tűrd békén a szerencsétlenséget. Egyszer épen ez időtájban panaszt tesznek Krézus előtt, hogy vadkan pusztítja Olymp hegye körül a határokat, s kérék hogy eresztené el fiát, Atiszt, s vele néhány ifjú vadász, aztán jó ebek is mennének a vadkan megölésére. Krézusnak eszébe jutván álma, nem akará bocsátani Atiszt, ki megértvén a dolgot, ekkép szóla atyjához : Hát ennyire el kell-e aljasodnom, hogy minden férfias időtöltés megtiltassék tőlem, szobában üljek asszonyok között; ami eddig legtisztességesebbnek látszott, hogy harczon vagy vadászaton tüntesse ki magát a fiatal ember, most eltiltatik tőlem ? Hogyan menjek emberek közé, mit mondanak polgártársaim, mit ifjú feleségem ! Iírézus válaszolá : tudod, mit álmodtam; én miattad vagyok illy aggodalmas. — Igen, mondá a fiu, de te atyám, hegyes vassal álmodtál, s nem hegyes vas a vadkan foga; mi nem fogunk férfiakkal harczolni; azért engedj vadászatra mennem, s légy nyugodalomban. Midőn fia kérésének többé nem lehetett ellent állnia, Adrasztot adá mellé Klézus, illy szókkal : „én téged nyavalyást befogadtalak, mindennel elláttalak, most visszavárom a kölcsönt; légy fiam kísérője a vadászaton." Adraszt felelé : „bizony nem mennék máskép, de mivel te, kinek hálával tartozom, úgy akarod, készen vagyok." Így Adraszt, és erősen fogadá, hogy a legnagyobb vigyázattal lesz fiának épsége, élete fölött. — Már Olympon voltak a vadászok, kutyáik felverték a kant, de a mint közelebb mentek a vad felé, ez, egész dühvel rohant Atiszra. Adraszt dárdát lökött rá, de a vad helyett. Atiszt éré, ki azonnal lerogya, s meghalván , az álom beteljesedett. A hit előre futott Krézushoz, nemsokára pedig hozák Atiszt holttestét. Sőt Adraszt is, mondhatlan jajveszékeléssel, s megállván a test mellett, megadá magát Krézusnak, hogy a halott mellett öletné meg őt. Oh Krézus! te nagy jót tői énvelem, én neked hálával tartozom, de olly szerencsétlen vagyok, hogy előbb testvéremet, most pártfogóm gyermekét végzem ki, könyörgök halálomért. Krézus szánakozással mondá : „ó szerencsétlen Adraszt! miért állanék én bosszút te rajtad; elég, ha te magad ítéled magadat halálra; nem is te vagy oka a szerencsétlenségnek ; tudom én, hogy a sors ki volt rám mérve az Istenségtől" . . . Most kezdé belátni Krézus, minő igazat monda Szó Ion, s emlékezék szavaira. A tiszt nemsokára eltemették, Adraszt nem birván az életet, éjjel titkon a sirhoz mene s ott magát meggyilkolá. c) Krézus két esztendeig gyászolá fiát, de még mind nem