Vasárnapi Ujság – 1855
1855-08-26 / 34. szám - Életképek a mai napokból. Jókai Mór II. Gonosz háznak gonosz vége 265. oldal / Elbeszélések és életképek - Mi a magyar academia? Edvi Illés P. 265. oldal / Társalmi kérdések és inditványok
A „Vasárnapi Újság" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű íven jelenik meg. — Előfizetési dij julius — decemberig azaz : 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai uton a „Politikai újdonsásokkal" együtt csupán csak 3 ft pp. — Az előfizetési dij a „Vasárnapi Újság" kiadó hivatalához (egyetem utcza 4. sz.) bérmentve utasítandó. Életképek a mai napokból JÓKAI MÓRTÓL. II. Gonosz háznak gonosz vége. Ugy hull az ember, mint az őszi légy. Mint a mezők virágai, vagyunk; ma élet és virulás, s ha a szél rájuk fújt, menten elhervadnak. Ugy hozzá szoktunk már a balesethez, hogy szinte sajnálkozni sem tudunk egymáson. Ma megszorítók jó barátunk kezét s holnap fáklyát viszünk koporsója mellett; ma még együtt vigadtunk, mulattunk, s holnap odakinn látogatjuk meg őt a temetőben, — vagy látogat ő minket. Ki volna olly vakmerő, hogy egy uj reggelt merjen igérni magának ? Isten kezében vagyunk mindnyájan s ki merné azt mondani, hogy nem jó minekünk ott lennünk ? Legyünk nyugodtak, legyünk készek arra, a minek jőni kell! Azokban a szomorú sorokban, miknek minden betűjét egyegy uj sír képezi, Isten beszél hozzánk , a ki azt mondja nekünk a halálharangok kondulásaiban, a temetői szekerek morajában, a temetők némaságában, hogy semmi sem tartós, csak a szeretet az. Azért legyünk jobbak, mint voltunk eddig. Szeressük az Istent, embertársainkat, a hazát és mindent, ami azt érdemli, mert nem tudjuk, hogy meddig van időnk szeretni. Annyi kedves ember elhalása után, annyi megsiratott áldozat között, történt egy olly megrázó példa eset, amellyre azt mondja minden ember : „ime az Isten keze ez! lám a boszuálló Úr látogatását!" Volt egy nagy városban egy kis alacsony ház, de a melly házban még is többen laktak , mint a mellyik legmagasabb; ismerték azt különösen az ifjak és sokan átkozva hagyták el küszöbét; de minden átok daczára ismét ujak jöttek helyettük és jó kedvvel mentek és átkozódva jöttek vissza; ha minden átokból csak egy kő lett volna abban a küszöbben, nem lehetett volna azon az utczán járni. Bűn volt és förtelem, ami ott szülemlék, családok romlása, ifjú éltek veszedelme, a szívbeli pestis! A bölcs emberek azt mondják, hogy illyen házaknak is kell lenni a világon. Ahol az emberek elfelejtsék a világot, bajaival, gondjaival, ahol levethesse kiki emberi kötelességeit. Ha beteg család van otthon, ide nem hallik nyögése; ha koldus könyörög, fázik, didereg otthonn, ide nem hallik panasza, ha a fél országot csapás csapásra éri, ki hallaná azt itt pohárcsörgés, vidám kaczagás közt! Mikor legjobban dühöngött a városban a halálhirdető járvány, mikor a megrettent nép legjobban látogatta a templomokat , akkor volt a vig háznak is legnagyobb kelete ! Ott volt vigság, ott volt bú elfeledés, reggeltől estig és estétől reggelig. Hadd imádkozzanak mások, a bölcsek élik a világot. És ime egy napon, midőn legvígabb volt a mulatság, megjelenik ama hívatlan vendég, aki láthatlanul jár keresztül a bezárt ajtókon s nem kér bebocsátást, nem vár jó fogadást; hanem odaül a legnagyobb úri asztal mellé, midőn legvigabban vannak; és a hol ő megjelent, elsápadnak ott az arczok. E rettenetes vendég neve : a cholera. A legkicsapongóbb kaczagás közepett elsápadni látták a vigadók a legrózsásabb arczot, elkékült, elzöldült az és a piros rózsák nem voltak egyéb, mint egy halott arczára festett máz! Ah! ez lehetett a rémülés, ez lehetett az ijedség! A kiivott pohár fenekén ült a halál! És másnap, akik a vigalom és gyönyör párnáit keresni jöttek , — találtak koporsót. És harmadnap — ismét koporsót találtak. És negyednap találtak — két koporsót. És egy hétig mindennap találtak koporsót a háznál. Egy hét múlva azután nem találtak semmit. Be volt zárva a ház. Az utolsó víg lakó is kihalt belőle. Még most is be van zárva. Senki! senki! még egy oktalan állat sem maradt benne élve. Még az idegen is ott veszett a ki benne meghalt. És most borzadva gondol mindenki a bezárt ablaktáblákra. Illyen ítéletet tartott az Úr, az ezernyolczszázötven ötödik esztendőben, a midőn nagy sirás volt mind az egész hazában és haltanak jók és gonoszak az öldöklő angyal lehelletétöl. Élni nem jutalom, meghalni nem büntetés, ha Istentől jó ez; de büntetés van azon gondolatban; „miként meghalni ?" Tanuljunk ugy élni, hogy midőn meghalunk, megsirassanak bennünket; ne pedig azt mondják halálunkra : „Ime az Úr keze ! Ime a boszuálló Isten látogatása!" Mi a magyar akadémia ? (1854.) E nemzeti közintézetről is jelen hirlap olvasói közül kevesen ápolhatván annak nagyszerűségéhez és méltóságához illő tiszta, világos fogalmakat : korszerű czikkel véltem szolgálni, midőn annak írásához tollamat tintába mártogattam. Magától a tisztelt akadémiától pedig előre bocsánatot kérek, ha az áldott nép kedvéért egyszer öt is hírlapi czikkhez tárgyal venni bá-