Vasárnapi Ujság – 1856
1856-07-20 / 29. szám - Mátyás fiának emléke (kép) 252. oldal / Hazai régiségek
zik vele a tüdő is, mint lélekzés műszere, fujtató, és ezzel vért kis behajtó eszköz, melly a friss levegő által a vért felfrisiti, neki uj rugalmaságot és bíbor piros színt szerez; másfelől a vért szellőzteti és kigőzölgését vezeti. Ábránk a szivet belseje szerint mutatja, mint az hosszában ketté van szelve. A szívnek két főürege van DE.,mellyek szivkamaráknak neveztetnék, és egymástól választófallal elkülönitvék. Mindenik főkamrának van fölfelé egy mellékürege vagy előkamrája Z.C., mellyek az ö illető főkamrájukkal bő nyílásnál fogva állnak kapcsolatban Az erek kétfélék, úgymint a vért testből a szívbe vezetők, befelé nyiló billentyűkkel a kamarákban, és a vért szívből kivezetők, kifelé nyiló billentyűkkel a kamarákban. Amazok neve : vérerek (véna), emezeké üterek (artéria). Az üterek mindenütt mélyen feküsznek a hús között, hogy meg ne sértessenek; csak néhott felszínen a bőr alatt, például nyakon, halántékon, kézfej hajlásánál, melly helyeken vérünk mozgását magunk is érezhetjük, és ez az úgynevezett érlüktetés, deákus pulsus. Érvágáshoz, de a mit tétetni sohasem kell másként, mint valóságos orvos doctornak (nem ám sebésznek) rendeléséből, nem az ütereket szokás megnyitni, hanem a vérereket. A vérkeringés tehát imigyen történik. A testben szerteszét áradozó vér, négy vastag vérér utján bevezettetik a szívnek előkamaráiba BC, ezekből átfoly mindjárt a főkamarákba DE, mellyek a vért kifecskendik két vastag ütérbe, s ezek aztán mind-mind vékonyabbra szerte ágazván, elvezetik a vért a testnek alsó - felső minden részeibe. Az igy szétárasztott vér a vérereken ismét visszavitetik az előkamrákba, innét a főkamrákba, és ez igy megy szünet nélkül. Olly sebesen jár pedig a vérkeringés, hogy néhány percz alatt keresztülárad az a szíven az egész vértömeg, mellynek mértékét egy felnőtt ember testében középszámmal 20 fontra lehet tenni. A keringés utja 70 résnyi. A szív minden perczben hetvent ver, de gyermekeknél, lázasoknál még többet, véneknél ellenben kevesebbet. S e tárgyról e lapban nem orvosoknak és nem-orvostól elég lesz olvasni — ennyit. A hit alattvalóknak nem kellett felhívás, az első zajra összecsoportosultak Gengira körül, elhozták kőfejszéiket, körül-szigonyos halborda lándzsáikat; előkerültek a vasfából faragott éles pallosok, a csonttörő fűrészes csákány, és a gyorsröptű nyilak éles kaviccsal hegyükön. A fegyverzet készen volt mindig. A kisebb fiúk, kiknek még nehéz volt a kőbalta és a bivalybőrrel fedett szalmapajzs, parittyáikat vivék elő, mikkel a sebes madarat leütik röptében, s sima kövecseket kerestek a folyók partjain azokhoz. Lőszer is volt tehát elég. A gengirai nép nem volt a legerősebb a többi fajok között,mégis a győzhetlen nevet viselte, mert a hadi tudományokban fensőbbsége volt szomszédai felett. Ügyes hajítók, lövők voltak, értettek a pányvavetéshez, mellyel a csapat közepéből ki tudták rántani az ellenség vezérét, megfutamodni az erősebb előtt s a vigyázatlan kergetőre hirtelen visszacsapni, hason csúszva megkerülni az ellen táborát annak szeme láttára, észrevétlenül, s két oldalról csapni reá, hegytorkolatokba csalni, s ott kövekkel agyonzúzni; szilaj bölények szarvára égő nádkéveket kötve azokat az ellen táborára bocsátani; s egyéb leleményeiben az ős eredeti hadviselésnek kifogyhatlanok voltak s ez által birták magukat ellenségeik közepette fenntartani. A betört ellenség zajára ők is meggyujták a harczi tüzeket Gengira alatt s mezítelen melleikre festének veres napokat, a hadviselés jeléül s a lángoló tüz körül eljárták a fegyvertánczot vad harczi dalaikat rivallva. Azután a két legöregebb férfi elment a hatalmas szellem, a Puma, barlangjához, mellynek nyílása nagy fehér kővel volt lezárva. Abban a barlangban járták a súlyos veresréz pallost, amit maga Puma ajándékozott a legelső királynak, ismeretlen jegyek írva mind a két lapjára. Ez volt az egyetlen ézerfegyver az országban, és ezt mindig maga a király viselte a hadban, harcz után visszatették azt a barlangba, egy nagy faggyúval tele tömlőbe. Abból nagy veszély támadna, ha e szent kard ellenség kezére jutna íme azonban, a mint a vének kinyiták a faggyús tömlőt, a kardot nem találták benne. Eltűnt az onnan, senki sem tudta hová? Jajgatva futottak le a vének a nép közé s kiáltozók : elveszett a Puma kardja! Minden férfi, minden asszony egész Gengira népéből sikoltozva borult a földre : elveszett a Puma kardja. Csak Szennahámi nem rettent meg. „Ha elveszett, meg kell találni : keressétek föld felett és föld alatt!" Ekkor a kiállított őrök egy vén mámmámot vezettek a királyné elé, aki azt állítá, hogy ő a nagy.Hoktah király követe, ki őt a gengiraiakhoz küldé. A vén követ egyike volt a legrútabb állatoknak, amik valaha emberhez hasonlítottak. Fején nem volt már semmi baj, sima volt az és fekete, mint egy serpenyőfenék, szemöldökei megnőttek, előreállva szálankint, mint egy vén kandúr macskáé, egész bőre ollyan ránczos, mint a legjobb kordován; piczi benyomott orra alatt hosszú széles száj vonult, el, mellynek felső fogsora egészen hiányzott már, s e miatt az alsó fogak kifelé agyarkodtak, mint a bulldog kutyánál. Egész termete sovány volt és reszketés, hosszú farka, e rút váljegye fajának, a földön húzódott utána. Hok-tah király kiválasztá a legnyomorúbbat követnek, a kiért nem kár, ha ott vész. A mammam öreg szava undok nyávogás volt inkább, mint emberi beszéd. — Gengir népek. Ne keressétek ti Puma kardját sem a földön, sem a föld alatt, mert azt Puma elvevé tőletek, minthogy ti asszonyt választottatok királylyá, és átadta azt az én királyom ő legyen a ti királytok, mert a kard öccsének Kirjáknak, hogy férfi kezébe való. A gengiraiak még jobban megrémültek e szavakra. Szörnyű elfogadás lepett meg minden szivet. A bátorság eltávozott tőlük e hírre. Csak Szennahámi szivét nem hagyta el a nyugalom. — Térj vissza uradhoz, szólt a vén követnek; én ez éjjel elmegyek a nagy szellemhez, Pumához és tanácsot fogok tőle kérni; majd a mit ő felelni fog, holnap tudatom veled, ha visszajösz. A vén követ eltávozott, Szennahami pedig bement a Puma barlangjába s ott lefeküdve arczczal a köre, reggelig tanácskozott a nagy szellemmel. Reggel előjővén, egybehivatá népe vezéreit, mind a legtekintélyesebb férfiakat és így szólt hozzájuk: — Az éjjel megjelent előttem a nagy szellem, és ezt a választ adá: nem Puma vette el a szent kardot mi tőlünk és adta azt Kirjáknak , hanem a gengirai nép vezérei közül egy, aki maga akart király lenni s bosszúból lopta el a kardot és adta azt az ellenségnek. Az elszörnyedés zúgása hangzott az egybegyűltek között. — Hogy pedig megtudhassam azt : ki volt a szentségtörő tolvaj ? azt parancsolá nekem Puma , vegyem e dárdát és hajítsam azt fel a levegőbe. A ki a kardot ellopá, a dárda hegye annak a szemében fog megállani .... A fekete királyné. Elbeszélés, irta JÓKAI MÓR. (Folytatás.) Mátyás király fiának, Corvinna Jánosnak neje által épitetett történeti emlék a horvát-magyar határon.