Vasárnapi Ujság – 1858
1858-10-10 / 41. szám - Zrinyi a költő (arczkép). Pauler Gyula 481. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon
482 havi munka kedvező sikert látszott ígérni. III. Ferdinánd helyeslőleg nézte a bán működését. Azonban a vlachok majd megegyeztek, majd nem. A styriai követek levelezésekkel húzták az időt,majd az ügyet. Miután Zrínyin ki nem fogtak, kétségbe kezdték vonni a császár akaratát, külön magyarázatokkal elferdíték annak világos értelmét. E fogás által győztek. — Zrinyi és társai észrevehették a németek álnokságát, de gyanujuk messzebbre, nem terjedett. Megnyugodtak a határozatban, hogy az ügy a király elé terjesztessék. Következő évben vízkereszt napja után, a bán Zágrábban 40 napig igazságot szolgáltatott. — Kevéssel utóbb a nyílt erőszak törvényt szegett. Zrinyi a mult évben elvesztette volt nejét, Draskovich Euzébiát. Két vára, Klenovnik és Trakostyán, mellyeket 30,000 forint fejében nászajándokul nyert, Zrínyire maradott. — Draskovich Gáspár kéjencz, pazar, végre koldus, visszakövetelé őket, anélkül, hogy az illető összeget értük lefizetné. — A minden kincsvágytól ment bán kész volt a kívánatnak megfelelni, de midőn Draskovich büszkén követelő hangjáról értesült, heves vére fölforrott és mindent kereken megtagadott. Draskovich ármányokkal, majd erőszakkal törekedett czélt érni. 4000 forintot kerítvén, pár száz gyülevész embert összecsöditett; velük vejének jószágaira vetette magát és Ivlenovnikot megtámadta. — Néhány jól irányzott lövés elette pár emberét, elriaszta a többit. Erre Trakostyán ellen indult. Útközben megtett mindent, hogy emlékét minél piszkosabb bűnök indokitsák. — A védtelen vár meghódolt : fészkűt választá. Tetteiről ekkor vön hirt Zrinyi, ki betegen feküdt Potolban, és gyors futárok által embereit, német katonasággal fölparancsolta. Midőn Trakostyán alá értek, pár lövés után rohamhoz fogtak. — Német dragonyosok megmászták a sziklát, mire az elrémült őrség bünfeledés fejében a várat feladta. Draskovich, gyámoltalan a veszély perczében, bujdosová lett. Zrinyi Miklós boszut nem szomjazott. Személyes bántalomért megbocsátott. Rövid idő múlva 4000 forintért visszaadta a jószágokat a nyomorúnak. IV. (A kosztajniczai támadás. Kis-Komárom ostroma a török által. Hadjárat Kanizsa ellen.) Kosztajnicza az Anna folyamnak egy szigetén, krajnai Lostobár György árulása által már félszázadnál tovább török birtok, büntetlen menedékhelye volt a martalóczoknak, kiknek csapásai alatt a horvát végek vérzettek. Ellene indult most Zrinyi, miután a belügyeket némikép elintézte volt. Gyalpontul Petriniát, a kiindulás napjául aug. 4-ét tűzte ki. A hadjárat czélja, a bánnak híre több horvát urat a kitűzött napra zászlói alá hozott. Eljött Frangepán György, Károlyvárosi hadaival, derék hős, kedves embere az udvarnak; vele Csolnics Pál és Delysimunovics Kristóf lovas hadnagyai. Megjelent Rattkay György. Az ifjú Rákóczy László, ki most tért haza Rómából, félbenszakaszta útját és hozzá csatlakozott, hogy olly jeles vezér alatt kezdje meg hadi pályáját, mellyet később Várad falai alatt olly dicsően bevégzett. — A két-három ezerre rugó had még ugyanaz nap Petriniánál és Sziszeknél a Kulpán átkelt és miután útközben jól megpihent, harmadnapra este Kosztajnicza előtt állott. Zrínyinek terve volt, kicsalni az ellenséséget a várból, a sikon minden oldalról megtámadni és szétszórni. Azért a gyalogságot Patacsics Péter alatt a városon uralgó Déd hegyre rendelte, maga pedig a lovassággal, jó távol a vártól tábort ütött. Akadályok neheziték a terv kivitelét. Félni lehetett, hogy az ellenség illy tetemes haderő közelvoltáról idő előtt tudomást veszen. Reggel felé elő kezdte verni a hadat. — Rosz kedv és aggodalom fogá el a katonaságot. Zrinyi Rattkay által erről értesült. Enyelegve vette a hírt, enyelegve utalt jelszavára, mellyet csak a véletlentől tartó ifjú választott volt meg: „Sors bona, nihil aliud". E nyugalom hatott a seregre. A szerencse sem hagyta el a magát el nem hagyót. Hajnalkor elállott az eső. — A tiszta, hűvös reszeltség üdítőleg hatott a harczfiakra, midőn csatára indultak. ÖO o O A zivataros éjben már előre ment egy kis csapat, egy malmot fölgyújtott, de az ellenséget ki nem csalhatta. Oiner aga, a kosztajniczai várnagy, már tudósíttatott, hogy Zrinyi a horvát végvárakra készül. A városban nem mozdult senki. A nyájak nyugodtan a legelőn maradtak és mi sem mutatott arra, hogy az ellenség jötte e nyugalmat megzavarná. Erre Zrinyi két századot a marhák felé küldött, hogy a pásztorokat leverjék, a nyájakat elterelték; hadának zömével pedig a város felé nyargalt, és azt szemközt, alkalmas helyen, kihivólag hosszú sorban fölállntá. A törökök kitörtek, keresztyénekkel elvegyítve, kik a városban mozlim hatóság alatt éltek. Részük a Kosztajnicza patak medrét követte, melly a magyarok, horvátok oldala felé húzódott, és rájuk puskázott; a nagy tömeg a homlokzatra rohant . Zrinyi maga vezette embereit a csatába. Kemény tusa után az ellenséget a városig verte, mig német dragonyosok az ő parancsára az oldaltámadást fölfogták. A csata alatt megszólamlának a várfalakon az ágyuk, mindenüvé elvivén a hirt az ellenséges betörésről. Dörgésük Banyalukáig elhatott és fölriaszta a törököket. Zrinyi ismerte e szokást, győzelem után is csatára készült, szétváló lovasságát összeszedte. Visszavonulásra szóltak már a tárogatók, midőn a magyar gyalogság sötét tömegekben a Déd hegyről levonult, az Unna hidjánál álló és a magyarok visszavonulását szemmel kisérő törökökre rohant, levágta, vízbe szorította őket, ugy hogy török fejekkel telve rohant tova az Unna árja. Omer dühösen látta a kétszeres vereséget. Az egész várőrséget a közeledő magyarokra kirendelte, fenyegetve a lakosokat,, hogy szörnyű halál, gyalázatos elcsapás fog várni arra, ki kicsapni vonakodik. Az összes lakosság, jobban félvén vezéreitől mint a magyaroktól, a kivonulókhoz csatlakozott. Eröködésük a milly nagy, olly sükeretlen volt. A győzelemittas keresztyén gyalogság — mellyhez a lovasok közöl is több csatlakozott — megzúzta soraikat, öldökölve s a városba nyomult, mit látva Omer, a várkapukat hirtelen bezáratta, hogy legalább a várat mentse meg, ha már a sereg odavesz. A kinn szorultakat nagyrészt legyilkolta a győzök dühe, menekvő, jajgató gyermekeik, nejeik szeme láttára. Végre nem volt már kit örni, Kosztajnicza meglakolt. A magyar sereg véresen, zsákmánnyal, foglyokkal hazafelé fordult. A csapatok a Déd hegyre vonultak vissza, eleve bizton, majd veszélyek között, mellyek Zrinyi eszét és vitézségét igénybe vevék, nehogy a szerencsés kezdetet csatavesztés, végveszély kövesse. A kosztajniczai vészlövésekre a törökök mindenünnen a csatározás színhelyére ügettek. Növekedett a szám, növekedett az elkeseredés. A kiölt város, a büszkén, büntetlenül tovavonuló ellenség fölbőszité a törököket. Sűrű csapatokban követék a visszavonulókat s a mint nőtt a bátorság, fogyott a távolság. Fenyegetőztek kézzel, szóval : Ne fussanak! még keservesen meg fogják bánni a kosztajniczai támadást. Zrinyi a központot vezérlő, lovasságát 10 csapatra osztotta volt . Midőn látta, hogy utócsapatját a törökök aránylag nagy erővel megtámadni készülnek, 50 lovast küldött segítségére. Ezek a támadókat visszaverték, kik most inkább fölhevülve, mint leverve a rövid csata által, a sereg után nyomultak, csak kedvező alkalmat lestek. Hamar kínálkozott a hegyes vidéken, Mosevnicsa patakjánál. Zrinyi, ki megtámadást nem várt, keskeny hidján, mellyen alig fért el két ember egymás mellett, seregét lassan, de bizton átvezethetni vélte. Most az ellenséggel szemben, összeszorult, megakadott az egész menet. A törökök a központra vetették magukat, hol a zsákmány volt s Frangepán és Rattkay, a két György, vezérkedett. A zavarban Ivánovics György kérlovasnak szerencsés ötlete percznyi időt nyert , fennszóval Zrinyi nevét kezdé kiáltozni, mintha ott jelen volna. A törökök kissé megszeppentek, megállottak : Ivánovics rájuk rohant, mindent visszanyomott, de csak perezre. Uj csapatok uj erővel harczoltak. Megrendült az ég a borzasztó Allah-kiáltástól, mellyel az ellenség bősz vitézséggel minden oldalról a mieinkre rohant. Rattkay már nem érzett magában képességet, a mindig megujuló támadásokat visszaverni. Zrínyihez vágtatott, tudósitá a történőkről, figyelmezteté a veszélyre, mellyben az egész sereg forog, ha az ellenségnek keresztültörni és őket bekeríteni sikerül. A bán rögtön a legveszélyesebb pontra vágtatott, hol a gyalogság, félnapi harcz által kimeritve, dühös támadások alatt ingadozni kezdett. Még néhány percz és nincs emberi hatalom, melly a csüggedökbe a lelket visszatérítheti. Erze ezt Zrinyi Miklós. Gyorsan lepattant paripájáról, a csatárok közé keveredett és harsány szóval kiáltá : „Honosimi bajtársak! ne mocskitsátok be e szép napot gyáva futással. Harczoljatok mint vitézekhez illik! Köztetek állok, gyalog vagyok mint ti, és kész, ha kell, veletek együtt meghalni hitünkért, hazánkért!" Szava hatott. A csüggedők diadalmasan helyt állottak, győztek , a törököt jó darabra visszaűzték. Fenyegető állása azonban óvatosságra inté Zrínyit. Mit a bátor katona kezdett, azt az okos hadvezér dűlőre vitte. A patak túlsó partját sűrű bokrok szegélye-