Vasárnapi Ujság – 1863
1863-01-18 / 3. szám - Tihany és a tihanyi viszhang (képpel). Zombory Gusztáv 25. oldal / Hazai tájleirások; intézetek; népviseletek; épitészeti müvek - A „Derü” nevü első magyar gőzgép története. Kenessy A. 25. oldal / Természettudományok; ipar; gazdaság
a könyvtár- és ásványgyüjtemény. A könyvtárban figyelmet érdemel két régi magyar kézirat, mindkettő a XVI. századból és igy mintegy háromszáz esztendősek. Ezek egyike sz. Benedek és több szentnek életét tartalmazza, másika Pisky István, egykori tihanyi kapitány jegyzőkönyve. Végül még megemlítjük a zárda egy nevezetességét, a jezsuiták alapítójának Loyola Ignácznak viaszképét, amely halála után vétetett le eredetileg, — mint ezt egy erre vonatkozó okirat bizonyitja. De elég legyen az apátság történetéből és nevezetességeiből e rövid ismertetés; térjünk át jelen főtárgyunkra, a híres tihanyi viszhangra. — Képünk Tihanyt úgy ábrázolja, amint arról a helyről látni lehet, hol a viszhang legerősebb. Ki valaha olvasóink közöl ott járt, — az bizonyára e kép látásánál híven vissza fog emlékezni a kedves tájra. Az egyház északi oldalától néhány száz lépésnyi távolságra emelkedik az úgynevezett „Nyárshegy", mely nevének eredetét onnan veszi, hogy itt a hajdani háborgós időkben törököket húztak fanyársakra. Ennek a templommal szembe eső déli lejtőjén van azon csak néhány négyszögölnyire terjedő hely, honnan templom felé a kiáltozva legszebb visz a hangot halljuk, mely tökéletesen szélcsendes időben a leghosszabb — iratméretü — verseket is oly adja tisztán vissza, hogy az ember csaknem kisértetbe jő elhinni, hogy valamely elrejtőzött élőlény utánozza szavainkat. E híres viszhangi helyre, a tihanyi kecskekörmöket áruló gyermekek szokták vezetni a látogatókat, kik ezek segélye nélkül hasztalan keresnék azt, miután semmi ismertető jel nincs itten. Tihany birtokosai — a különben vendégszerető szerzetes urak — még mindig nem találták szükségesnek e o o o helyet néhány oda ültetendő fával vagy kőpaddal megjelölni, habár e részben már több ízben nyilvánult a látogató közönség óhajtása. A kalauz-gyermekek majd minden vendég előtt el szokták viszhangoztatni, a következő kérdést és feleletet : „Tihanytól Füred savanyúvíz messze van-e? — Nem messze van, csak az utja hosszú! És ennek igazságát mi is — a múltkor (Vas. Újság 1862.44. sz.) emlitett kéjutazási társulat tagjai, — tapasztaltuk, kik Füredről Tihanyt közelnek látván, gyalog indultunk oda; de bezzeg elment a kedvünk az ily sétától, — egész fél napig jártunk, mig azt a roppant körutat megtettük, melyen egyedül lehet csak szárazon oda jutni, holott csolnakon egy vagy másfél óra alatt a legkönnyebben szoktak oda evezni, s a mellett még a legkényelmesebben is. Ez szolgáljon jóakaratú figyelmeztetésül, nehogy ismét valaki saját, nem annyira kárán, mint inkább fáradságán tanulja meg azt, hogy bizony : „nem messze van Tihany, csak az útja hosszú!" Zombory Gusztáv. A „Derű" nevű első magyar gőzgép története. (Egyszersmind életkép a magyar iparvilágból.) Amennyire tudom, a „Deri" az első gőzgép, mely magyar kezekből került ki. Építették Nagy Lajos és Gerő testvérek Bécsben 1845 juniustól, 1847 mártiusig, kézi munkájuk jövedelmének megtakarított filléreiből, nagyobbára a napi szakma bevégezte után, esti és ünnepnapi szünóráikban. — E gép a közönséges vaspálya-mozdonyok (locomotivek) egynegyed nagyságában, amerikai rendszerben készült, mint a bécs-crboíegnitzi vasokp pálya mozdonyai, körülbelől ezen gép elkészítése ideje óta építtetnek. Egy lóerővel működik, fával fűthető, súlya mintegy öt mázsa. A kis mozdonynak „Derii" nevet adtak, a nagy mozdonyok példájára e név olvasható mindkét oldalán. A mondott nagyság daczára mindenesetre csak mintának mondható , de mértékének szabatos arányosságánál fogva e nemben a legtökélyesbek egyike, minden legkisebb részeiben a legnagyobb gonddal levén kidolgozva; minek következtében 1848 előtt a magyar iparegyesület, azt szakavatottak által megvizsgáltatván, a magyarországi tanodáknak megvételre igen melegen ajánlotta is. A gépnek, kivált szakértők közt, folyvást sok méltánylója van; vevője azonban még nem akadt, —pedig ily mozdonymintája egy közintézetünknek sincs majdan. Nekem igen kedves volt. az építők szívességéből, azon viszonyokkal s előzményekkel megismerkednem, melyek a „Derűt" létrehozták s nem kétlem, másokat is nem kevesbbé fognak érdekelni. Nagyobbára mindazon férfiakkal találkozunk ez alkalommal, kik husz év előtt iparunk fejlesztése körül buzdítólag fáradoztak; egyes jellemzetes adatokban felmerülnek előttünk azon nehézségek, melyek akkor a magyar iparos törekvéseit átalában zsibbasztották s az eredményben azon kedves és buzdító hatást érezzük, mely a magánké iránt bizalmat ébreszt és saját feleinkhez ragaszkodást kelt. Hogy mindezt élénkebb színben lehessen föltüntetni, a főtényt megelőző adatokon kell kezdenem. Elsorolásukban lehető rövid teendők. A becsületre méltó nevezett két hazánkfia, kik később a „Derű" épitői lettek, 1841-ben léptek, szerényen,— de czéljuk teljes fölfogásával s a lehető legjobb akarattal, az ó-budai hajógyár munkásai közé, — remélve, hogy miután akkor a hazában ez volt a legnagyobb műtelep, legelőbb ott nyerhetnek szorgalmuk után beavattatást a o gépészet titkaiba — mert akkor a gépeknél nem annyira tudományról, mint titkokról volt szó. De csakhamar át kelle látniok, hogy valamely hatalmas pártfogás nélkül ezt elérni nem fogják. Egy főbajjal, azon általános hiedelemmel kelle akkor a magyar iparosnak megvívni, hogy a magyar alig is alkalmas a gépészet elsajátítására. Olykor maga Széchenyi is szólott ilyen képen, — bár valószínűleg inkább csak azért, hogy ezáltal tettre ingereljen, mint hogy efféle nyilatkozataiból őszinte meggyőződésére következtessünk, de a nagy rész s külnösen az akkor is ismert hamis „polgárositóink" a legkomolyabb hosszú arczczal szerették ez eszmét fejtegetni. Nevezett ifjaink, kik közvéleményt, a a balhiedelmet, az ellenkezőről akarták meggyőzni, Széchenyihez fordultak pártfogoltatásért. Kérték, hogy őket hatályos befolyásánál fogva ajánlja a hajógyár igazgatójának figyelmébe és különösen eszközölné ki, hogy a gépészeti osztályban alkalmaztassanak s adatnék nekik tér, melyen komoly elhatározásuk és készségük szerint kiképezhetnék magukat. — A gróf szívesen fogadta kérésüket, kiment a gyárba, hol őket fel is kereste s Rau gyárigazgatónak személyesen ajánlotta. Ez ajánlás következménye azonban a legkellemetlenebb let, mert a magas pártfogás kaján szemekkel találkozott s a kizárólagosan idegenek kezében volt gépészeti szak befolyásosabb és jelentéktelenebb egyéneiben egyaránt irigységet s ellenszenvet költött, ugy hogy ifjaink a helyett hogy segédkezekre találtak volna, osztályukból csakhamar egy, naponkint egy ezüst húszassal roszabbul fizetett osztályba vettettek vissza. — A gróf megvárta, hogy pártfogoltjai vasárnaponkint nála jelentkezzenek s ily alkalommal,olykor hosszas ideig s körülményesen tudakozódott mintlétük s előmenetelük felől. Ők íme kénytelenek voltak bevallani, hogy visszavettetének. „Látjátok , mit kell tűrnünk az idegenektől saját földünkön? De, — tudjatok tűrni és kitartók legyetek!" — A gróf ezen nyilatkozatában annyi keserűség irányukban annyi jóakarat tűnt ki, — mint minédenkor, ha velük tegezve beszélt, — hogy már egyedül csak az ő kedvéért is minden kellemetlenséggel szembeszállának. Négy-öt héten át helyzetök nem változott. Ekkor a gróf a pesti hengermalomhoz vitte át őket, hol a malom mellett ekkortájban keletkezett gépgyárban alkalmaztattak. A gróf ide hetenkint kétszer háromszor kijárt, többnyire ismerőst hozva magával,de soha el nem mulasztó, azokkal pártfogoltjait is fölkeresni, — a többek közt, egyszer magának József nádornak is bemutatá őket. Tihany, a Balaton mellett. *) Lásd Vas. I Ujság 1858. 19. számát.