Vasárnapi Ujság – 1875
1875-09-12 / 37. szám - Madách Imre hagyományaiból: Felköszöntés 578. oldal / Költemények - Madách Imre hagyományaiból: Táborban 578. oldal / Költemények
578 tér ne nyilt s munkálkodása sikert ne mutatott volna föl. Választmányi tagja az országos magyar gazdasági egyesületnek; elnöke a Heves megyei és Jászkerületi lótenyésztési bizottságnak; alapitója és elnöke az első magyar gyapjumosó gyárnak; alapitó és választmányi tagja a magyar földhitelintézetnek ; alelnöke az orsz. ipari egyesületnek. Alkotmányos életünk újra megkezdődvén, Hevesmegye 1861-ben főjegyzőjévé választotta; s mindjárt azután a gyöngyös-patai kerület képviselőül küldötte az alkotmányt visszakövetelő országgyűlésre, melyen a felirati párthoz csatlakozott, mely már akkor Deákot ismerte vezéréül. Ugyanazon kerületet képviselte ismét az 1865-diki országgyűlésen, ismét a Deákpárt soraiban, mint annak egyik leghivebb, elvszilárd tagja, kit a párt feje s az egész párt kiváló bizalmával tisztelt meg. Élénk részt vett 1866 végén a kiegyezési tárgyalásokban, továbbá a párt megalakításában s különös tevékenységgel működött a Deákkör szervezésén, melynek igazgatójává is választatott. A párt bizalma már ez országgyűlésen a háznagyi terhes, nagy tevékenységet igénylő tiszttel bizta meg, melynek ép annyi erélylyel, mint tapintattal felelt meg, s a ház és a Deák-kör gazdasági ügyeit példás pontossággal, szigorral és sikerrel vezette. Háznagyi tisztében a ház, s igazgatói tisztében a kör a következő országgyűléseken is mindannyiszor megerősítette, s a bizalomnak, mely e helyre emelte s azon megtartotta, a két nagy párt fúziója sem t árthatott, mert mind a szabadelvű kör igazgatójául, mind a képviselőház háznagyául újra nagy többséggel választatott meg. S valóban e tisztre nem is lehetne nála alkalmas egyént találni, mert pontossága, tevékenysége, szakértelme, humánus modora, szigorú lelkiismeretessége, meganyi tulajdonok, melyek őt arra kiválóan képesitik. A koronázás után megalakulván a honvédsegélyző országos egylet, annak elnökségét az akkori miniszterelnök s honvédelmi miniszter gr. Andrássy Gyula vállalta el, ki helyett azonban az elnöki teendőket, kezdettől fogva, s különösen mióta Andrássy külügyminiszterré levén a hazán kivül él, mint alelnök Kovách László teljesítette, s teljesiti folyvást szokott erélyével s pontosságával és a mellett azon ügyszeretettel, minőt maga az ügy, kivált egy volt honvédtől, megérdemel. A személyét ért kitüntetések s bizalmi nyilatkozatok közül megemlítjük, hogy Gyöngyös városa 1871-ben díszpolgári oklevéllel tisztelte meg; ugyan e lelkes magyar várost képviseli a jelen országgyűlésen. Kovách László a parlamentben, mint szónok, alig lépett föl. Szakértelme s alapos tanulmányai, különösen az anyagi kérdésekben, vasúti s átalában nemzetgazdasági ügyekben, számtalanszor érvényesültek, s ő e részben is egyik hasznosabb tagja az országgyűlésnek és pártjának. Férfi ereje legjavában lévén, remélhetjük, hogy még igen sok ideig fog a hazának, a szakirodalmi, politikai és társadalmi téren is hasznos szolgálatokat tehetni. -ár— VASÁRNAPI ÚJSÁG. Madách Imre hagyományaiból. Táborban. Hej azért van lábam, lábam, Hogy a csárdást járjam, járjam, És azért nőtt a bal karom, Hogy öleljem a galambom, De a jobb meg azért terme, Hogy hazámat védelmezze, Dicsőségért, szabadságért Pazarolva ontsa a vért, Vért, melyben keresztelkednek fiai a dicsőségnek, Vért, melyről Krisztus tanitott, Hogy lemos százados átkot. Hej azért van, azért van szám, Hogy dalolhassa a nótám. És azért lett mellem, mellem, Hogy rajt bokrétám viseljem; De a mellben szív azért van, Hogy helyt álljon a csatában. Jól áll sebhez a virágszál, Szebb az ének ágyúszónál; Rólam is mond tán az ének: Fia volt a dicsőségnek. S hogyha elhordja is a szél, Síromnál lyány sír, virág kél. Hej ha még ma meg is halunk, Vigadtunk már és csatáztunk, Mindennap fegyverünk élőlapot írt a történetbe. Míg apáink megvénültek, S nem tudják, hogy minek éltek. Sokat küzdöttek, fáradtak, Pályabért még sem arattak. De tisztesség! ők neveltek Szabadságnak, dicsőségnek, S most is, hogy a honnak adtak, Nekik csak könnyek maradtak. Felköszöntés. Férfiakkal harczra szállni, A síkon bátran megállni, Ez legyen dicsőségünk. Ámde hogy majd győzni bírjunk, Kell,, hogy legyen, kikkel vívnunk, Éljen hát ellenségünk! Lyánykákkal szelíden bánni És velők jóban maradni, Ez legyen az örömünk. S hogy minél előbb megérjük, Megcsókoljuk, átöleljük, Éljen a kit szeretünk! Kit gyűlölni senki sem bír, Azután szerető sem sír, S szerető csak kell nékünk. Hogy becsüljük a csók mézét, Ismernünk kell a lét mérgét, Éljen hát ellenségünk! Hanem mégis el a borral, Nem látjátok-e mámorral Úgyis hogy megtelt fejünk? Bornál erősebb a szép szem, Barna kis lyány érzem, érzem Éljen a kit szeretünk! 37. SZÁM. 1875. SZEPTEMBER 12. Loriot ap <3. Elbeszélés. Sauvestre Emiltől. (Vége.) A gyorskocsi belső ülései mind el voltak foglalva, s Raymond kénytelen volt a külső helyre ülni, hol egy köpenyegben egész a szeméig beburkolt útitársat talált; eleinte néhány szót akart vele váltani, ama közönséges tárgyakról, melyek arra szolgálnak, hogy az utasok között az ismeretséget megkössék, de az idegen alig válaszolt, s az arczát fedező köpenyeggallérát még feljebb húzta. Többszöri kísérlet után Raymond is meggyőződött, hogy útitársával nem sokra fog menni, s reá szánta magát, hogy önmagával fogja az időt eltöltetni. Legelőbb is azoknak az ügyeknek a sorozatát vette számba, melyekért Lyonba utazik, azután kivette tárczáját, s a holdvilágnál szemlét tartott a benne levő tárgyak felett, s miután meggyőződött, hogy minden szükséges iromány benne van, visszatette a zsebébe, s arról gondolkozott, hogy azzal a százötven ezer frankkal, mely életének oly szerencsés fordulatot adott, mit tegyen? Örült, hogy családja sorsa felett már ezután meg lehet nyugodva, s kedvező vagyoni állása lehetségessé teszi, hogy jótékonysági ösztönének is eleget tegyen; már most minden idejét és tehetségét a szerencsétlenek boldogítására szentelheti; ez ideig csak néhány szabad óráját fordíthatta e szent czélra, de most nincsen akadály előtte, egész életét azzal az édes kötelességgel töltheti be, hogy szenvedő embertársain segítsen. Mily szép volt előtte a jövő : tanácsot adni, vigasztalni és jót tenni! E reménységtől ringattatva, egyik ábrándból a másikba merült, míg végre elnyomta az álom. A nap első sugarai felébresztették. Körülnézett, s csodálkozva vette észre, hogy egyedül van. Hallgatag útitársa az éj folyama alatt valamelyik postaállomásnál bizonyosan leszállt, Lyon városa már meglátszott a reggeli ködben, s nemsokára megálltak a követségi szálloda előtt, hol Raymond reggelit rendelt, várva az időt, hogy az ügyvédhez mehessen. Midőn a találkozásra kijelölt óra elérkezett, elment és Jouvencel urat már ott találta. A bemutatás és a szokásos társalgás után Jouvencel felszólította, hogy igazoló okmányát adja elő. — Itt van — mondá Raymond — tárczája után a zsebébe nyúlva. — Froussard a saját kezével irta — mondá Jouvencel, a másik ügyvéd felé fordulva. — Tegnap láttam és hitelesitettem. Minden rendben van. Raymond egy felkiáltással szakította félbe. — Mi baj ? — kérdé a két ügyvéd egyszerre. — Én istenem! elvesztettem a tárczámat! — rebegte Raymond halálsápadtan. — Elvesztettem! Vagy nem . . . ellopták tőlem — folytatá a homlokára csapva. — Mit mond ön ? — Igen, igen, már most bizonyos vagyok benne ... az éjjel megloptak . . . Útitársam előtt, ki oly gondosan takargatta az arczát, kinyitottam a tárczámat . . . Bizonyosan észrevette a bankutalványokat s mig aludtam, fölhasználta az időt . . . De hova lett az az ember? — Elment ... az ut közben szállt le ... anélkül, hogy láttam volna . . . azt sem tudom hol . . . Oh istenem! megraboltak, tönkrejutottam, el vagyok veszve! Beszéd közben Raymond úr egy karszékbe rogyott, szürke haja alól s homlokáról nagy izzadságcseppek gyöngyöztek s halvány ajkai remegtek. A kétségbeesés oly szívszaggató kifejezésével kulcsolta össze kezeit, hogy a két ügyvéd is meg volt hatva. Vigasztalni kezdték, hogy a tárcza nem veszett el, csak eltévedt, de Raymond tagadólag rázta a fejét. Már most világosan emlékezett némi olyan körülményekre, melyeket előbb számba sem vett, s melyek minden kétségét eloszlatták. Alvás közben