Vasárnapi Ujság – 1884
1884-08-17 / 33. szám - A kutban. Falusi történet V-r. 526. oldal / Elbeszélések; genreképek - Az uj norvég miniszterelnök (Sverdrup arczképével) 526. oldal / Élet- és jellemrajzok
maiak már huszonhat faját ismerték s hogy Dél-Európában már a legrégibb időktől fogva honos volt, inkább hihető, hogy északról származik. Nagy hátránnyal és visszahatással voltak mindig a gyümölcsök történetében a harczok és népvillongások. Ily időkben a kolostorok, mint a béke egyedüli helyei maradtak csak a gyümölcsfák menedékei és fentartói. Annyi bizonyos, hogy majd minden európai nemzethez, ideértve Németországot is, hol Nagy Károly honosította meg, Olaszországból kerültek a gyümölcsök. Híresek voltak itt a Mediciek és a ferrarai bibornok gyümölcsös kertjei Tivoliban. De minden gyümölcs között az alma minden időben legnagyobb szerepet játszott, ugy a mythologiában, mint a történetben. Rokonságát a szőllővel az is mutatja, hogy Dionysost tartották mindkettő első tenyésztőjének s mig a szőllőzőt magának tartotta meg, az almáfat Aphroditénak ajándékozta. Ezáltal a szerelem jelképe lett. Aphrodite három arany almát adott Melaniónnak is, hogy azokkal a gyors lábú Atalantát magának nőül megnyerje. Almát, a hesperidák aranyalmáját kapta ajándékul Junó is, Gaeától, mikor Zeusszel menyegzőjét tartotta; ezt hozta el később Herakles a hyberboreák országából, hol három hesperida s egy százfejü sárkány őrizte. Az északi regékben alma képezi az ásák ételét s Iduna az őrizőjök. Az északi felfogás az anyakebel és a tápláló szeretet jelképét is összekötötte vele, s egy kereszttel felette a birodalmi almává, a világuralom látható jelévé emelkedett. Az alma mindenesetre régibb gyümölcs a körténél. 1643-ig már Európában 128 almafajt termeltek. Ekkor kezdődött a körte vetekedő népszerűsége, melynek csakhamar előnyt adtak a fogyasztók és termelők. De a Calville- és Batulon-almák üde és húsos zamata, a Páris-almák plasztikai tökélye, az eper-, tányér-, jeges-, vaj- és kormos-almák illatos különfélesége azért még mindig kiváló csemegék gyanánt szolgálnak asztalainkon. Mi több, a jövő is az almáé. Minél inkább folytatja a fillokszerű pusztításait a szellőzők közt, annál valószínűbbnek látszik az a föltevés, hogy a jövő pezsgője nem más, mint az almabor lesz. Egyébiránt az idei hőségek azzal biztatnak, hogy ez idén legalább még nem lesz ok a bor surrogatumairól gondoskodni. A nagy meleg meg fogja adni a fürtöknek a maga zamatát és czukortartalmát. Gondolhatni, milyen lesz majd az eredmény ily kedvező körülmények között különösen ott még, hol nem a mennyiségre, hanem a minőségre vannak szüretelésnél fő tekintettel. Ahol csak azokat a fürtöket szedik le, melyek teljesen érettek, és ezeket igen finom ollóval, ugy hogy hatvan munkás egy egész napon át alig tud két-három hektoliterre való bort leszüretelni. Ily fáradságos gondosság csakugyan igazolja aztán némely nedűnek roppant magas árát. veltebb és politikai érettség tekintetében legmagasabb fokon álló népek közé tartozik, e békés forradalom által fényes tanúbizonyságát adta erejének s életképességének. Az új minisztérium tagjainak nevei Európában kevéssé ismeretesek, még leginkább szerepelt a király személye körül levő miniszter, Ole Richter, ki az utóbbi hat éven át Norvégia és Svédország londoni követe volt, de hazájukban mind ismert, tekintélyes szabadelvű férfiak s kineveztetésüket a nép oly osztatlan örömmel üdvözölte, mint nálunk 1867-ben az első miniszterekét. Maga a miniszterelnök, Sverdrup János, kinek arczképét is közöljük, évtizedek óta vezérférfia a norvég népnek s a legutóbbi békés forradalomban is az ő rendkivüli tehetségeinek és államférfiúi tapintatának sikerült főkép a győzelmet kivivni, megbuktatni a reakczionárius pártot, s létesiteni a különben már régóta demokratikus érzelmű s szervezetű államban a miniszteri felelősség minden következményeit. Sverdrup 1816-ban július 16-án született. Anyja már születése után négy év múlva elhunyt s a fia nevelése főkép nagynénje kezében volt, ki a franczia forradalmi eszmék iránt egész lelkesedést keltett föl benne. Tizenhét éves korában Krisztiániába ment jogot tanulni s 1811-ben nyerte el az ügyvédi oklevelet. Több éven át egy vidéki törvényszéknél működött s e minőségében ismerkedett meg a néppel. 1844- Sverdrup, az uj norvég miniszterelnök. AZ ÚJ NORVÉG MINISZTERELNÖK. A csöndes Skandináv-félszigeten, melynek népeiről oly ritkán emlékezik meg a táviró, a jelen évben egy nagy fontosságú forradalom ért végett. Csöndes, vérnélküli forradalom volt; egyszerű emberek, nagyobbrészt a szó szoros értelmében földművelő parasztok szellemi harcza a király s a hatalmon ülő nagyok ellen. E harcz már több éve foly, szenvedélylyel ugyan, de méltósággal. Az egyszerű norvég parasztok és halászok, kik a norvég storthing tagjainak nagyobb részét képezik, bámulatra méltó szívóssággal s következetességgel védelmezték alkotmányos jogaikat a reakczionárius párt ellen, s megtörtént az a parlamentáris életben is ritka eset, hogy a minisztereket, mint a korona tanácsadóit, nemcsak törvényszék elé állították alkotmánysértő eljárásuk miatt, hanem el is ítélték. Oszkár király, ki a reakczionáriusok pártján volt, a Norvégiával personális unióban álló, de különben teljesen önálló Svédországra támaszkodva egész a feszültségig engedte menni a dolgokat, már-már az volt a közönséges nézet, hogy polgárháború tör ki, míg végre a királynak kellett engednie s ez év junius 26-án az ellenzék végleges diadalra jutott. Nagy esemény ez Norvégia történetében, nagyobb, mint bármi más 1814 óta, midőn az ország függetlensége kimondatott. E kis ország népe, mely a legműben megnősült s nemsokára Laurvikba, egy Norvégia déli részén levő kis városba ment, hol mint ügyvéd működött s a munkásosztály segítségével 1851-ben a parlament tagja lett. Néhány év múlva Krisztiániába költözött s 1859-ben Akershus megye követévé választatott meg, mely választás azóta folyvást ismétlődött. A norvég parlament (storthing), bár ez országban született arisztokráczia nem létezik, két kamarából áll. A 111 követ közül (37 városi, 74 vidéki kerületekből) ugyanis egy negyedrész alkotja a felsőházat (lagthing), a többi a mi alsóházunknak megfelelő testületet (odelsthing). Sverdrup, ki már a 60-as évek elején vezérszerepet játszott az ellenzék vezérférfiai között, 1862—71-ig az odelsthing elnöke volt, azóta pedig a storthing elnöke. Mint szónok és vitatkozó kiváló tekintélyű s ellenzéki korában igen erősen ostorozta a minisztereket, de még tovább is ment, mert a nép fenségét hirdette folytonosan s egyik képviselőházi beszédében fölállította az elvet: «Minden hatalomnak e teremben kell összpontosulnia.» Mint első felelős miniszter, ő egyúttal az első is, ki a norvég parlamentben hivatalosan megjelenik s társaival együtt múlt július hó elején foglalta el itt székét a nemzet öröknyilatkozatai között. Norvégiában, melynek körülbelül hazánkéval egyenlő nagyságú, de részben igen zordon éghajlatú területén alig két millió ember él, a műveltség oly magas fokon áll, hogy e kormányválság valóban a közszükségletnek felelt meg s az uj alkotmányos korszak bizonnyal hasznos is leend. A már emlitett két férfiún kivül a miniszterek még a következők: Dane Lajos hadügyminiszter; Sörenssen A. igazságügyminiszter; Haugland B. pénzügyminiszter; Archander S. belügyminiszter; Blix tanár közoktatásügyi miniszter; végre Stang ülnök és Sverdrup Jakab lelkész, állami ügyvivők Stockholmban. 530 35. SZÁM. 1884. xxxi. ÉVFOLYAM. A KÚTBAN. Falusi történet. Az egész falu megdöbbent, mikor a szomorú esetet megtudta. A férfiak haza szaladtak a mezei munkából, az asszonyok sápítozva adták szájról-szájra, hogy mi történt. Gyenge Balázs uram és Csopak a kutcsináló, épen a kutat igazították az udvaron, mikor egyszerre a kut fala nagy robajjal összeesett ; roppant porfelleg támadt egyszerre s mind a kettő élve temetkezett sírjába. — Csoda lenne, ha megmenekedtek volna, — mondogaták egymásnak. — Próbáljuk meg mégis, hátha kimenthetjük őket. Rögtön munkához láttak. Nem csoda; Balázs bácsit nagyon szerették a faluban, nem sok família volt a környéken, amelyiket egyben-másban a maga lekötelezettjévé ne tett volna. Csupak is derék, pompás egy fiu volt, legfölebb... no tudják, egy kicsikét duhaj, de hát ki gondolna most erre? A borzasztó szerencsétlenség, melynek áldozatául estek, mindenkit nagyon megdöbbentett. Az asszonyok imádkoztak. Még az éjszaka beállta sem szakította félbe a munkát. Fáklyákat gyújtottak s a mellett dolgoztak egész addig, mig a hold éjféltájban kibukkant. — Várjon a Balázs felesége tudja-e már az esetet? — Hát hiszen ott volt, épen ruhákat teritgetett a kötélre. A nagy roppanásra hátra nézett s hallotta még, a mint a szerencsétlenek rémülten felordítottak. Menten elájult, azóta nem is tudták fellocsolni. — Szegény asszony! Hogy is szerette az urát, pedig biz ami a fiatalságát nézi.... — De olyan is volt az az ember hozzá, mint egy darab kenyér. Nem igaz, szomszédasszony ? — Olyan volt az máshoz is, lelkem, hogy az isten nyugtassa meg a haló porában. Eltelt az éj, s még a munkának semmi látható eredménye. Roppant földrakást kellett eltávolítani s az omladás bizonyosan nagyon mélyen történt. Mindenkit csüggedés fogott el. — Ej, szó sincs róla, hogy idején készek legyünk. Legjobb lesz, ha imádkozunk a lelkekért. Végük van. Földre illesztették a füleiket a kútnyilás irányában, de semmit sem hallottak. Pedig a kút fenekén tegnap óta egy ember nyögött kétségbeesetten. Hangja megtört a szájától alig féllábnyira eső kőtörmelékeken, de füle a legkisebb neszt is tisztán hallotta feje fölött. A csákányvágás, a taligák nyikorgása, a munkások szóváltása, mindez tisztán, kivehetőleg hangzott le sírjába. Ez az ember Csopak, a bútcsináló volt. Egy roppant kő, mely estében őt is magával rántotta, két kiszögellő falban akadt fenn, s mintegy két lábnyi átmérőjű üreget képezett, melyben Csopak összezsugorodva lapult meg. Azóta ebben a helyzetben volt kénytelen maradni, lehorgasztott fejjel, térdeit szájáig emelve, de még lélegzetve. Keskeny, hosszúkás nyílás némi levegőt juttatott be még hozzá. — Istenem, istenem ! — ismételgette szünetlen, — édes jó istenem, ne hagyj igy elveszni !... Rajta, fiuk, rajta ! hiszen még megmenthettek. Még élek. Oh! be derekasan dolgoznak. Jól megy. Aha! Mindjárt sikerül... De hát mért hagyták abban? Nem halljátok, hogy még van remény? Emeljétek ki sírjainkból mindkettőnket. Mert ketten vagyunk, egy öreg emberrel, akit mindnyájan szerettek, Balázs bácsival,... mentsétek meg őtet, mentsétek meg!... Beszéljen hát Balázs bácsi, mért nem szól egy kukkot sem? Meghalt volna? Nem, nem halt meg. Nem akarom, hogy meghaljon, mert akkor itt hagynának engem egyedül !... Isten, kezeidbe ajánlom lelkemet. Miatyánk, ki vagy a mennyben... Ki akarok menni innen, tüstént. Élni akarok. Hiszen odafenn világosság van, zöld fák és kék ég! — És akiket szeretünk, nem igaz Csopak ? — Balázs bácsi! Hát nem halt meg ?.... Meg vagyunk mentve De miért hallgatott annyi idő óta ? — Szeretteink is ott fenn vannak, nem igaz Csopák? — kezdé újra az előbbi hang. — Oh milyen szép dolog szeretni. Milyen borzasztó dolog a halállal cserélni fel őket, borzasztó halállal. Ugy van-e, Csopák!