Vasárnapi Ujság – 1893
1893-06-25 / 26. szám - A Matyi. Egy varju története. Irta Novákné 431. oldal / Elbeszélések; genreképek - Lévay József: Vadász-tanács 431. oldal / Költemények - Máthé Ferencz: Korona kard és lant (Diedicky költeménye) 431. oldal / Költemények
434 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 22. SZÁM. 1893. 40. ÉVFOLYAM. repesett s folyton vijjogott, míg bátyám őt is nem üdvözölte azzal, hogy kezébe vette s megsimogatta. A napok multak, s szegény jó bátyám fekvő beteg lett, mindig gyengébb és gyengébb, így közeledtek a karácsonyi ünnepek, a 4-ik karácsony, mióta Matyi a család körében volt. Mondhatom, igen szomorú karácsonyunk volt, bár szegény jó bátyámmal nem akartuk éreztetni, hogy aggódunk életéért. Hanem a varjú nagyon különösen viselte magát, sajátságos nyugtalan hangokat adva, mindig az ágyra repült s oda ment bátyámhoz, csőrével csipkedte hol kezeit, hol takaróját. Szegény bátyám még nagy betegségében is el-elmosolyodott s többször mondogatta: «Nem is gondoltam volna, hogy egy állatban ilyen ragaszkodás, hogy ne mondjam, szeretet legyen.» De azért le-le dobtuk Matyit az ágyról, bár a földön még nyugtalanabb volt, s ezen nyugtalanság eltartott januárig, midőn szegény bátyám kilehelte áldott jó lelkét. Szegény jó bátyám halála után, midőn tavaszodott, kivitte édes atyám Matyit a kertbe, hadd repüljön tova, mert igen fájdalmasan hatott reá a varjú látása; — de bizony a varjú nem repült el, hanem ott sétálgatott és szedegette a földi gilisztákat s ebből éldegélt, még csak föl se röppent a fára, hogy megkisérlette volna a repülést. Midőn látta atyám, hogy a varjú úgy tengődik a kertben, de el nem megy, megsajnálta, behozatta és ismét itt éldegélt a konyhában és szobában. Jöhetett miatta ősz, vagy tavasz, sohasem volt nyugtalan, sohasem kivánt elrepülni, mintha nem is lettek volna szárnyai. Ismét eltelt egy év s az öreg czicza is elköltözött az árnyék világból, s Matyi teljes boldogsággal foglalta el a kályha alatti kis helyet. Midőn esteledett, oda gubbaszkodott az öreg czicza kis párnájára s reggelig meg sem mozdúlt; egészen a czicza szokását követte még abban is, hogy az ebéd utáni sétát is ott tartotta. így ült bele a szegény öreg czicza örökébe, csak hogy fájdalom, ez sem tarthatott örökké! Két évig éldegélt még Matyi ily boldogan, mikor egyszer a család elutazott vidékre s a cseléd gondjára bizta a Matyit; de amint aztán több napi távollét után haza kerültek, hijába keresték, hijába hivták Matyit, biz az nem jött elő, mig végre megtalálták szegényt egy zugban, holtan. így múlt ki a varjú Matyi is, 7 évet töltve nálunk. Én csak később, midőn ismét hazamentem látogatóba, akkor tudtam meg a történteket, s mint mindig, úgy most is elmentem a temetőbe szegény jó bátyám sírjához, — de nem állhattam meg, hogy a kertnek egy nagy akáczfájához is el ne menjek, melynek lombjai alatt nyugodtak egymás mellett az öreg czicza és Matyi. BUDAVÁR OSTROMÁNAK EGYKORÚ RAJZA. — Képmellékletünkhez. — A budavári honvédszobor leleplezése alkalmából több érdekes képet közöltünk, melyek, mint egykorú ábrázolások hű másolatai, nem csupán képzeleti szemléltetői, hanem bizonyos tekintetben történeti becsű adatai Budavár ostromának. Most a rajzokat, valamint azokhoz fűzött közleményeinket, külön képmellékletül, egy olyan nevezetes képpel egészítjük ki, mely azon kívül, hogy ma már nagy ritkaság (alig egy-két példánya maradt meg), Budavár ostromának egyetlen olyan ábrázolása, amelyet szemtanú rajzolt részint saját, a helyszínen tett vázlatai, részint más szemtanúk és a vezérkar adatai nyomán s egyszersmind az egyetlen fenmaradt kőnyomat, mely a honvéd fővezéri nyomdából került ki. Képmellékletünkön a kép eredeti aláírását is híven közöljük. A kép rajzolója Apáti Than Mór, ma is élő jeles festőművészünk, ki atyja kívánságára családja előnevét, az «Apáti» nevet, vette akkor használatba rendes nevéül, mit később csak azért mellőzött, mert a forradalom utáni önkényes kormány a névmagyarosításnak még ezt a módját sem hagyta érvényben, amiből különben az akkor 19 éves ifjú művésznek az a haszna lett, hogy Apáti névvel elkövetett hazafias tetteiért Than neve alatt nem üldözték, két külön embernek vélvén Apáti Mórt és Than Mórt. Érdemes művészünk előadása szerint a képen ábrázolt 26-dik honvédzászlóaljat Egerben alakították; őt is ott vették föl belé mérnök bátyjával együtt. Than Mór őrmesteri rangot kapott, de szolgálatát alig kezdhette meg, mert beteg lett. Majd Pestre jött s itt bemutatták, mint rajzolót Görgeinek, ki alatt akkor már három testvére szolgált a honvédek közt: Ferencz, a mérnök, László és Sándor, míg a negyedik, Károly, a mostani egyetemi tanár, ki akkor még csak 14 éves volt, az erdélyi hadseregnél volt. Than Mór a döntő ostrom megkezdése után részletesen megtekintette a vár környékét, melyről úgy ő, mint mérnök bátyja, vázlatokat vett föl. E vázlatokat, mint szintén az egyéb nemű adatokat később Tatán dolgozta ki a főhadiszálláson (az Esterházy kastélyban) Görgei, Bayer, Albrecht ezredes és Molnár (Görgei főhadsegéde) felügyelete alatt s a kész kép aztán szintén ezek jóváhagyása után került sajtó alá az ugyanott volt fővezéri kőnyomdán. A kép, mint aláírása is mutatja, a nyugati, vagyis Krisztinavárosi oldalról ábrázolja a várat és az ostromlás jeleneteit. A kép közepét elfoglaló «rondella» (körönd) mellett 4 létra volt a falakhoz támasztva, azokon nyomult föl az ostromlók egy része, kiket a védők gyilkos puskatüzén kívül még négy ágyú is fenyegetett, melyek a rondella párkányán zsáktorlasszal voltak körülbástyázva. A rondella melletti jobboldali résre 26-dik zászlóaljbeli honvédek és a Dom Miguel ezredbeli honvéd gyalogosok rohantak, együvé vegyülve Inkey Kázmér vezérlete alatt, kit a kép jobboldali részén a füstfelhőből fölemelt karddal kimagasló s az utána rohanókat buzdító alak ábrázol. Az alak fölött látszó legmagasabb épület a Teleki-féle ház. A kép baloldalán a második létra alatt a Fehérvári kapu, attól jobbra pedig az a kazamata-ablak látszik, mely mögött ugyancsak Czuczor Gergely költőnk volt hadifoglyul elzárva. A rondella párkányán az osztrákok már futásnak eredtek, látván, hogy az ostromlók meggátolhatlanul benyomulnak a közeli réseken, sőt már a diadalmas nemzeti lobogó is ott leng a hirtelenében elfoglalt ágyúk fölött. A Fehérvári-kapu alatti csoport külső szélén egy tiszt látható, aki maga is puskát ragadt kezébe, hogy a védőkre tüzeljen. Ettől jobbra a 26-dik zászlóalj zöme, az alatt pedig a megsebesült Szőke Vincze alakja tűnik szemünkbe, amint két bajtársa puskára emelve a tűzből kifelé viszi. E csoporttól jobbra egy kedélyes tiszt szivarozva vezényli csapatát. Oly könnyedén fogta föl a helyzetet, hogy rágyújtani is kedve volt. Az össze-vissza tört kerítéstől jobbra három dobos pörgeti a riadót, míg körülöttük rohanó csapatok tartanak a várfal felé, hogy ők is benyomuljanak. Itt-ott egyegy elesett honvéd, vagy Dom Miguel harczos teteme hever, talán még hörögve, de vissza nem riasztva az élő bajtársakat, hogy a nagy czélért ők is föláldozzák életöket. A harcz heve legyőzi a halálfélelmet! íme, ezek a kiválóbb részletei e ritka képnek, mely eddig még a szabadságharcz emléktárgyainak kiállításán sem volt látható, mivel egészen a közelebbi napokig lappangott. Annál több okunk van reményleni, hogy olvasóink érdeklődéssel fogadják és hazafias kegyelettel fogják őrizni e képmellékletünket, melyet nyomdailag is úgy iparkodtunk kiállíttatni, hogy teljesen mása legyen az eredetinek. UJABB ADATOK BUDAVÁR OSTROMÁHOZ. Az 1848/49-iki szabadságharcz befejezése után nemcsak a magyar hadügyminisztérium, hanem az összes önálló vezérek és parancsnokok irattárai részint az oroszok kezébe kerültek (honnan utóbb Bécsbe küldettek), részint pedig egyes osztrák tábornokok által lefoglaltatvány eleinte az Aradon, Pesten és Temesvárott székelő vérbíróságoknak adattak át, honnan utóbb a bécsi hadügyminisztérium titkos levéltárába jutottak. A mely hivatalos és szolgálati iratok a világosi fegyverletétel és Komárom feladása után egyes tisztek kezében maradtak, azok kevéskivétellel kisebb érdekű eseményekre vonatkoznak. Ez okból a legfontosabb hivatalos okiratok hiányában eddigelé a szabadságharcz katonai történelmét teljes tárgyilagossággal megirni nem lehetett és Görgei Arthur, Klapka, Bayer, Asbóth, stb. emlékirataiban, sőt még Görgei Istvánnak legújabban megjelent nagy terjedelmű munkájában is nevezetes hiányokat látunk, melyeket csakis az eredeti okiratok felhasználásával lehetne pótolni. Hogy pedig a fennemlített irattárak csakugyan megvannak, a többek közt egy 1871-ben a bécsi udvari és államnyomdában megjelent, mostanában már nagyon ritka könyv mutatja. Ugyanis a 60-ik cs. kir. sorezred történetét az ezred felállításától (1792) kezdve a legújabb ideig Virtsologi Rupprecht Kálmán százados egy vastag kötetben megírta. A nevezettmagyar sorezred, melyet «Wasa» név alatt ismerünk, a szabadságharcz kitörése előtt a bécsi helyőrség egy része lévén, Mészáros Lázár magyar kir. hadügyminiszter parancsa folytán haza rendeltetett s a már fellázadt ráczok ellen harczolt. Az ezred 3-ik zászlóalját Budavárostrománál gróf Leiningen tábornok személyesen vezette a Bécsi-kapu támadásához s két Wasa-zászlóaljbeli katona, névszerint Zucker hadnagy és Liba tizedes mászták meg legelőször a kapu sánczait. Rupprecht százados elég részletesen írja le Budavár ostromának lefolyását s a többek köztszóról-szóra közli Görgei Arthurnak a május 17-iki, nemkülönben a május 21-iki rohamokra kiadott parancsait. Ezen okiratokat eddigelé egyetlen egy katonai író sem közölhette, mivel azok eredetijei a fővezéri irattárral együtt jelenleg a bécsi hadügyminisztérium titkos levéltárában őriztetnek; Rupprecht százados ott másolhatta le azokat munkája számára. A most említett két parancs a német eredeti szövegből magyarra fordítva ekképen szól : Budai főhadiszállás, május l1. A roham éjfél után 1 órakor történik. Ezen órában az ütegek tüzelése megszűnik, mire nézve külön parancsot fognak kapni. A rohamoszlop felállítása: Az első sor feltűzött szuronnyal és töltetlen puskával támad, a 2-ik, 4-ik és 5-ik sor töltött fegyvert tart. Az 1-ső és 2-ik sor a leghosszabb hágcsókat viszi, melyek felállíthatás végett tűzkampókkal látandók el. A 3-ik sort az utászok képezik, a 4-ik és 5-ik sor a rövidebb hágcsókat viszi és azon iparkodik, hogy azokat a vár falára felvigye, ahol a házak és falkerítések megmászására szükségesek. Az első két sor önkéntesekből alakítandó. Egy hágcsón egyszerre csak két ember foglaljon helyet. Mihelyt ezek egyike a hágcsó felére fölért, a másik utána mászik s így tovább. Czélszerű lesz a rohamoszlopokat még a táborból való kivonulás előtt összeállítvaötszörös sorban indítani el, hogy az arczvonal helyreállítása után szintén arczban jelenjenek meg a vár előtt. Mihelyt a várfalak megmászattak, azonnal az ellenség ágyúit kell elhallgattatni, miért is azok legénysége kardra hányandó. Az utczákat nem egyenes rohammal kell elfoglalni, mivel ily módon a csapatok a kartácstűznek nagyon is ki vannak téve; ennélfogva sokkal czélszerűbb, ha a sarokházak foglaltatnak el, melyeknek padlásairól a szomszéd házak padlásfalait át kell törni. Aki valamely rohamoszlop élén elsőnek jut fel a vár falaira, azon esetben, ha a vár hatalmunkba kerül, 200 pengő forintot kap, a második 100 p. frtot, az utána következő tíz ember mindegyike 20 p. frtot. A zászlótartó, ki zászlaját a vár falára feltűzi, azon esetben, ha a vár elfoglaltatik, 100 p. frtot kap. A várba nyiló valamely bejárás elfoglalásáért az ott