Vasárnapi Ujság – 1898
1898-05-15 / 20. szám - Damjanichról 332. oldal / Élet- és jellemrajzok
20. SZÁM. 1898. 45. F.VFOLYAM. VARARNAFT UJSAG. Károly s talán a Molnár Ferdinánd és Meszéna István báró társaságában. * Damjanichnak, ha táborban voltak, szokása volt zászlóaljával időzni, a mellé telepedni le, és azzal együtt étkezni. Sokszor megtörtént, hogy ha a zászlóalj paprikása előbb készült el, mint az ő ebédje vagy vacsorája, leült a fiai közé, jól evett azok ételéből, s ha az övé megérkezett, azt is együtt fogyasztották el. A szolnoki csata estéjén is zászlóalja mellé telepedett le, ottan helyezteté el Guzman nevű tiszti szolgájával elemózsiás szekerét, abból kipakkoltatta különböző nagyságú boros kulacsait, volt az 4 vagy 5 darab, fel egészen a fél akósig, s mikor már jól falatozott, megkínálta a közelében levő tiszteket is. Diskurálás közben megkérdezte, hogy kinn van-e a táborban a zászlóalj minden tisztje, s nagy megelégedéssel hallotta, hogy igen is künn van mind, s annál nagyobb elégületlenségét fejezte ki a felett, hogy a véres sipkás tisztek közül többen a városban szállásoltatták el magukat. Ilyen alkalmakkor szokásban volt az is, hogy egymás között őszintén megbeszélgették a csaták jeleneteit, ki mit látott s mit észlelt s az öreg is megtevé észrevételeit. Ezen este is nem egy epizódja került a mai ütközetnek szőnyegre. Midőn az ágyúk és az azt fedező vadászok s vasasoknak megrohanása és az ágyúk elfoglalása jött szóba, a mit gyalogság még I. Napoleon idejében sem tett, az öreg megjegyezte: «No hiszen a prókátoros lelketeket, ez ugyan most jól sült el, de ezt többé ugyan ne próbáljátok, mert más ellenséggel meggyülhet a bajotok s mind ott hagyjátok a fogatokat.» (Pedig hát maga Damjanich is annyira kitette magát a veszélynek s oly közel ment az ellenséghez, hogy rákiáltott egy 9-ik zászlóaljbeli őrmester: «Bizony megérdemelné tábornok úr, hogy pattollyal kisérjék a prófuszhoz, a mi ért ok nélkül kiteszi a veszélynek drága életét.» És túlzott szerénységgel mégis, valahányszor csak szó volt a szolnoki ütközetről, mindig azt mondá: «Nekem nem volt benne semmi érdemem, én csak néztem, mily hősök az én fiaim, s mint rohannak előre, nekem még csak buzdítani sem kellett őket.») Ugyanakkor elbeszélte az öreg azt is, hogy az ütközet után felismerve a 3-ik zászlóalj által elfogott üteg parancsnokát, azt kérdezte tőle: hogyan ereszthette a gyalogságot olyan közel az ütegéhez, miért nem mozdonyoztatott s nem menekült el, mikor a rohamot látta? — s a tüzértiszt méltatlankodva azt felelé, hogy a ki valaha hallgatta a katonai tudományokat, nem számíthatott arra az eshetőségre, hogy gyalogság síkon lovas üteget rohanjon meg s oly gyorsasággal, hogy a második lövés füstje még el sem oszlott s már a honvéd mellette állott és szuronyát oldalának szegezve, kényszerített a lóról leszállani. De még ők az eddigi csatározásokból a magyar honvédekről azt a tapasztalást szerezték, hogy csak egy-két szerencsés lövés kell, a honvéd hátat fordít s aznap nem mutatkozik többé. Nem is hiszi, hogy azok, akikkel itt harczoltak, új honvédek lennének, azok bizonyára honvédruhába öltöztetett császári katonák. Ezért szerette az öreg az ő zászlóalját, melyet ő képezett ki, ő tett híressé, de a melynek meg ő köszönheté előléptetését s vezéri reputátióját. Tudta erről, hogy ez a legválságosabb perczben sem hagyja cserbe, inkább meghal mind egy lábig, de nem tágít. Nem remegett, nem hajlongott ez az ágyúk golyói előtt; azt a társukat, a ki félénknek mutatkozott s kapdosta a fejét a fütyölő golyók előtt a harczban, vagy épen a maga védelmére valami fedezetről gondoskodott, a harcz után maguk alkotta századtörvényszék elé állíták s köpenyeget dobva rája, a szuronytok szíjjal úgy elverték, hogy nem volt többé kedve kapdosni a fejét vagy védhelyről gondoskodni. Sőt azt is megkövetelték, hogy tisztjeik is ilyenek legyenek, s kevés idő múlva ilyenekből állott az egész tisztikar, a régiekből csak a java maradt meg s az elmentek helyét Damjanich az ő fiai sorából tölté ki. Persze, a katonai tudomány mást tanít, azt nevezetesen, hogy a harczászatnak az a czélja, hogy a katona A FILIPPINI-SZIGETEKRŐL: ERDŐ LUZON SZIGETÉN. A FILIPPINI-SZIGETEKRŐL: MANILLA KIKÖTŐJE Don Juan d' Austria. Castilla. Valesco. Revia Christina. A CAVITES TENGERI CSATÁBAN ELPUSZTULT SPANYOL HADIHAJÓK.