Vasárnapi Ujság – 1900
1900-05-27 / 21. szám - Az ebkiállításról (képekkel) 346. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem és rokon
346 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 21. SZÁM. 1900. 4?. ÓVTOLYAFL. MUNKÁCSY SZOBÁJA AZ ENDENICHI GYÓGYINTÉZETBEN. E sorok mellett bemutatjuk képét az endenichi gyógyintézet ama földszinti (s nem, mint lapunk 19-ik számában téves értesülés alapján irtuk: emeleti) sarokszobájának, melyben Munkácsy élete utolsó szakában lakott, s ahol meg is halt. A három esztendő alatt, melyet Munkácsy nagy betegen Endenichben töltött, mindig ez az egyszerűen bútorzott szoba volt lakóhelye. Tavasztól őszig, jó időben, sokat üldögélt az intézet szép kertjében, legtöbbet azonban e szobában tartózkodott, rendesen a karosszékben ülve, amely — nagykendővel leborítva — ott állt az ablak előtt. Sokszor órák hosszat se mozdult, csak nézett maga elé, — az étkezés idejére azonban — mert jó étvágya volt,— rendesen feleszmélt, s követelte, hogy ennie adjanak, és pedig — mint környezete beszéli, — gyakran magyarul kérte ebédjét. Az egyik fal mellett álló ágyon feltűnik a takaró, magyaros hímzésével. E takarót még egészséges korában kapta ajándékba Munkácsy egyik rokonától, s betegsége ideje alatt felesége egy ízben azzal lepte meg, hogy elvitte a gyógyintézetbe a magyar takarót, hátha jól esik a szegény betegnek ! A szoba falain két kép látható, mind a kettő Munkácsy egy-egy festménye után készült metszet, mind a kettőt ápoló orvosa kapta emlékül a művész elhunyta után. Az egyik metszet, amely az ágy felett függ a «Krisztus Pilátus előtt» czímű híres festmény másolata, amelyre Munkácsy élete utolsó esztendejében saját kezűleg írta rá nevét; a másik kép pedig — a pamlag fölötti, — a «Két család»-ot ábrázolja, melyet múlt számaink egyikében szintén bemutattunk. AZ EBKIÁLLÍTÁSRÓL. Zajos csaholástól visszhangzott a múlt hét szombatján, s vasárnap és hétfőn a Tattersall egyik nagy födött helyisége, hol hosszú sorokat alkotó ketreczekben kevés híjján négyszáz mindenféle kutya volt elhelyezve: borjú nagyságú hatalmas állatok, macskánál kisebb apróságok, sima szőrűek, bozontosak, szálkások, vérebek, házőrzők, vadászkutyák, agarak, ölebek stb. a legnagyobb változatosságban. Mindenik ketreczben táblácskák hirdették a bent zajongó, vagy békén heverő állatok netaláni mineműségét, tulajdonságait, szerzett érdemeiket, hogy t. i. melyik nyert már itt, vagy másutt valami kitüntetést, melyik «bajnok», «nyilt», «kölyök», vagy egyéb ; némelyik eladónak az ára is ki volt téve: a legolcsóbb 100—200 korona, de volt köztük 500—1000 koronás is. Mindezt a sok állatot pedig az ebkiállítás kedvéért gyűjtötték itt össze, amelyet az «Országos magyar ebtenyésztő egyesület» rendezett. A kiállítás nemzetközi volt; szombaton délelőtt nyitotta meg Darányi Ignácz földmívelési miniszter, kit ez alkalommal az egyesület elnöke, Gromon Dezső államtitkár üdvözölt. A kiállítást sokan látogatták s gyönyörködtek a valóban szép és értékes állatokban. Különös feltűnést keltettek többek közt a Blátthy Ottó Titusz óriási nagyságú bernáthegyi ebei, Fónagy József különféle fajú kutyái, melyek nyolcz első díjat nyertek, Born báró pompás foxterrierjei, Buzzi Géza tacskói, Nádasdy Ferencz gróf angol vizslái, Metternich Sándor herczeg vérebei, de a többi kiállított eb is egytől-egyig mind olyan szép példány volt, melyeket alig győztek, különösen a szakértők, eleget nézni. A kiállítást hétfőn 0 Felsége a király is meglátogatta, valamint József és József Ágost főherczegek, Széll Kálmán miniszterelnök, Darányi Ignácz, Fejérváry Géza, Plósz Sándor és számos előkelőség érkezett a király fogadására. Ő Felsége hosszasabb ideig szemlélte a szép ebeket s több ízben adott megelégedésének kifejezést. Majd megtekintette a bemutatását is, hol a kis borzebek «műkotorék» megtámadták s legyőzték a rókát. Sőt ezután egészen váratlanúl, még egyszer vissza kivánt menni a felség a kiállításba, ami már maga is mutatja, hogy mennyire sikerült az. A kiállítva volt ebek közül néhány kiválóbbnak fénykép után készült rajzát alkalmunk van ezúttal bemutatni. Kezdjük két hazai fajtával: a komondorral s a pulival. A «komondor» ez a szép, nagy, lompos, fehér szőrű eb, még csak pár évtizeddel ezelőtt is általánosan el volt terjedve rokonával, «kuvasz»-szal együtt, a magyar lakta vidékeken, kivált az Alföldön, hol a nép másféle kutyát alig is tartott. Minden jobb módú gazda udvarában öt-hat ugatott, de a legszegényebb ember is tartott legalább egyet, vagy kettőt. Jó, hűséges, kemény természetű ebek voltak s nyilván még Ázsiából kísérték ide a magyart. De aztán rosz idők fordultak szegényekre. Behozták az ebadót, ami veszte lett a hűséges állatoknak, mert amint híre kerekedett, hogy a kutyákat adó alá összeírják, már előre ezrével pusztították el szegényeket mindenfelé. Akinek azelőtt öt-hat volt, most megelégedett kettővel is, majd ezt is megsokalta s leszállott egyre. Sőt utóbb arra is rájöttek az emberek, hogy az ilyen nagy kutya tartása sokkal többe kerül, mintha kisebbet tartanának s így aztán a még megmaradt komondorokat is apránként elpusztították úgy, hogy ez a szép ebfaj ma máregész nagy vidékekről teljesen eltűnt és ha csak egyes ebkedvelők fenn nem tartják, maholnap teljesen ki is hal. Az apró pulit a juhászok tartják és kedvelik nagyon. Mert a puli nem birkózik ugyan meg a farkassal, de rendkívül okos, ügyes, ravasz kis jószág. Tökéletesen tudja, hogy a birkának nem szabad a vetésre menni s a juhász bátran elalhatik nyája mellett, a birka még se fog tilosba tévedni, mert ha valamelyik csak közel talál is menni a vetés felé, a puli rögtön ott terem s az engedetlen birkát mérges csaholással utasítja rendre, szükség esetén meg is csípvén a netalán makacskodók lábát. Bár erre alig van szükség, mert a kis pulinak óriási tekintélye van még a legnagyobb kos előtt is. Baj azonban, hogy a kis puli a juhásznak bitangolásában is kitűnő segítője. Amint ugyanis a juhász éjjel ráereszt valami tilosra, a puli már messziről észre veszi, ha valami csőszféle, csendőr, vagy ilyesmi közeleg s akkor aztán késedelem nélkül, villámgyorsasággal körülnyargalja a legelésző nyájat s gyorsan elűzi azt a nem tilos területre. Még pedig a legnagyobb csendben s bármennyire szeretné is: ilyenkor a világért el nem vakkantja magát. Úgy, hogy mire a csősz odaér, már akkorára megint a nem tilosban legelész a birka, a puli pedig ott fekszik szépen gazdája mellett, mintha este óta meg se mozdultak volna. A pulinak ezen tudománya azonban nem lévén titok, bizony sok helyen már meg van tiltva a juhászoknak a pulitartás. Okosságra közel áll a pulihoz a skót juhász eb, melyet különben mindenféle ebfajta közt a leghűbbnek, legragaszkodóbbnak tartanak, ami pedig nagy szó. A skót juhász eb nem sokat mutat, hanem azért számos kedvelője van, akik aztán a kiváló példányokért néha árakat fizetnek, így pl. Németországban mesés egy ilyen, rendkívüli kiváló tulajdonságú eb 60,000 márkáért kelt el! Feltűnő külsejű az orosz agár, mely nem csak nagyobb és erősebb, mint a mi agaraink, hanem hosszú szőre és bozontos farka van, a mi sajátságos külsőt kölcsönöz neki. Ezeket az erős, bátor állatokat az oroszok főkép farkas hajszára használják. Igazán gyönyörűk, meglepő nagyságúak a bernáthegyi kutyák, melyek közül sima és hosszú szőrűek is voltak kiállítva, különböző színárnyalatban. Ez a faj a svájczi alpesek közül származik s a szent-bernáthegyi barátok ebvei, melyek már oly sok ember életét megmentették a hóviharokban, — világhírre vergődtek; különösen a «Barry» nevű, mely 40 embernek mentette meg az életét. Egyébiránt e sorok írójának azt mondta volt a szent-bernáthegyi zárda főnöke, hogy a régi igazi bernáthegyi kutyák már teljesen kivesztek s amelyeket most annak neveznek, azok hasonlók ugyan a régiekhez, jeles tulajdonságúak is, de mégis lényegesen különböznek amazoktól. Pompás gyűjtemény volt a kiállításon a különféle vizsla fajokból is. Szépek voltak többek közt a német hosszú szőrű vizslák, melyek közül egyiknek, a Nelly-nek rajzát is bemutatjuk. A Nellyt Bécsből állították ki s bár még csak másfél éves, máris «díszes múlt »-ra tekinthet vissza, a mennyiben a tavalyi «kölyök verseny »-en első díjat nyert. MUNKÁCSY SZOBÁJA AZ ENDENICHI GYÓGYINTÉZETBEN, A MELYBEN MEGHALT. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Szeged története, irta Reizner János. E négy nagy kötetre terjedő monografia is annak a lelkesedésnek eredménye, melylyel megyék, városok az ezredévi nagy nemzeti ünnepkor saját múltjuk eseményeinek és emlékeinek maradandó megörökítését elhatározták. Szeged városa szintén ebből az alkalomból többek közt egy nagyobb irodalmi műben kívánt beszámolni a város múltjáról, nemkülönben azon érdekes népsajátságokról, melyek Szeged várost országszerte híressé tették. Keizner János, kit a város Szeged történetének megírásával megbízott, régen búvárolja e nagy alföldi város történeti adatait, mint Szeged város levéltárnoka, most pedig