Vasárnapi Ujság – 1920
1920-10-24 / 20. szám - Elment az asszony. Elbeszélés. Írta Zellőy Szilárd 234. oldal / Regények; elbeszélések
234 ____ K VASÁRNAPI ÚJSÁG. 6. szám, 1920. 67. évfolyam. ELMENT AZ ASSZONY. Elbeszélés. Irta Zelley Szilárd. Két óra után megérkezett a férj, Tuczat János. Fáradt volt, elnyűtt, gondokba temetkezett és lomha mint a minisztérium, ahol már tizenkét éve kilencztől kettőig hajt láng, mosolyog, hogy álczázott uralkodását kitombolhassa másokon — két óra után. Az előtt a pinczért szekírozta halálra s most mert immár a házasság nyugodalmas révébe hajózott — feleségével csapott kisebb - nagyobb patáliákat. Mert jó hivatalnok volt Tuczat János, nagy jövőt jósoltak neki a főnökei, az akták világában pontos és nyárias, otthon kiállhatatlan. Ha megérkezett, a legyek is lábujjhegyen jártak, s a meglapult krumplifőzelék zsírfoltos szemeivel szepegve nézett a tálból, felesége pedig — maga az élő gondosság és figyelem — rendszerint ilyenkor csapta be hangosan az ajtót. Mert jó asszony volt a Fáni, nagy boldogságot jósolt a rokonság, a vendégek iránt pontos és nyájas, otthon pedig szeretett pontot rakni a beszéd után. . Tuczat János megérkezett. És mert ma többet mosolygott, hajolt a kelleténél, megtörtént az a hallatlan eset, hogy túlbeszélte Fánit. A pont csak késett, késett a vész a terhes jövőben, újabb és újabb rohamok zivatara söpört a tányérok fölött és villám sújtott az uborkába, vagy János ökle volt a ludas, nem tudom, egyszerre csak szétlapult, megmetszett végén sugárba szökött a vére, egyenesen a Fáni szeme közé. Ahh!... Betelt a pohár!... Az asszony rohant, öltözött, János fejébe nyomta a pincset, elvágtatott. A Baross-kávéházig meg sem állt. Az első pillanat vakmerő dühében a borkártyát kérte, de káprázó szemében feltánczoltak az árak s végül lecsillapodott a feketekávéig. Ult, könyökölt, elszántan, komoran, szavak, elhatározások, vér és tragédiák színén felmg gasztosulni látta önmagát, majd sírt, mint a galérián tapsos tenyérbe könnyet hullató publikum. Hős volt, mártír volt, kis Dávidok ostobán tévedt kövétől elterült Góliáth, aztán szivébe a megbocsájtás sugara tévedt és a vállalt keresztek golgotai gyönyöre futott erein. Igen. Hazamegy, mintha mi sem történt volna, megsimogatja Fáni buksi fejét, elvégre azért teremtette a jó Isten az as*szonyt, hogy vétkezzen, a férfit, hogy megbocsásson. — Fizetek! Ebben a pillanatban valaki a vállára ütött. — Hát te öcsém mit keresel itt ? Tuczaték legidősebb élő férfisarja volt, nagybácsi a József körúton. — Csak... — mondta János. Gyula bácsi hosszan megnézte őt a pápa szeme fölött. — Összepöröltél a Fánival, mi?! A másik röstelkedett. — Így van ez! — folytatta az öreg. Leült, mosolygott. — Az asszonykád úgy sír nálünk, mint a parancsolat. A feleségem szid, mint a bokrot! . .. — A Terka néni? — horkant fel János. — Az . . . Boldog ha szapulhat valakit. A két férfi felcsillanó szeme megértésben találkozott. — Öcsém! — Bökte fel ujját nyomaték* kaia bácsi. Szavaiból egy átküzdött élet igazsága lobogott. — Én nem akarok a dol* gaidba szólni, én nem akarlak Téged diri* gálni, én csak annyit mondok neked, mint öreg, tapasztalt ember, hogy ne engedj annak az asszonynak, akárhogyan is praktikál, mert a melyik házban az asszonynak egyiszer igaza volt, a melyik házban az asszony azt látja, hogy az urának lehet nem igaza is , abba a házba belecsapott a mennydörgős mennykő!... Jánosban felágaskodott a ház ura. Kihúzta magát, mellére vágott : — Ki ? Én ? Engedni ? ... No azt várja... ... Az ajtóban azt mondta Terka néni a búcsúzó Fáninak : — Lelkem, én nem akarok a dolgaidba szólni, én nem akarlak téged dirigálni, én csak annyit mondok neked, mint öreg, ta* PADGYAKORLAT TARSAK SEGITSEGEVEL. MUUGRAS. GULA. MAGYAR KIRÁLYI VIVÓ ÉS TESTEDZŐ TANFOLYAM,