Vasárnapi Ujság – 1920
1920-02-22 / 4. szám - Hirsch Lipót (arczképpel) 45. oldal / Élet- és jellemrajzok - Oldry Lehel (arczképpel) 45. oldal / Élet- és jellemrajzok
4. szám, 1920. 67. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. , 45 • HIRSCH LIPÓT. 1841 —1920, A nemrég elhunyt Hirsch Lipót, a Franklin= Társulat nyomdájának nyugalomba vonult igazgatója a modern magyar könyvnyomtatás egyik legkiválóbb és legérdemesebb munkása volt, vezérember azok között, akik a magyar nyomdát európai színvonalra emelték. 1841-ben született Pesten; kora fiatalságában a művészi pályára szeretett volna lépni, de aztán mégis betűszedő lett. Pesti és bécsi nyomdákban dolgozott, közben nagy műveltséget szerzett önképzés útján és tevékeny részt vett a nyomdászok szocziális mozgalmaiban. 1873-ban hivták meg az akkor alakult Franklini Társulat nyomdájának élére művezetőnek s e helyen maradt mindvégig, 190-ben való nyugalomba vonulásáig. Finom, érett izlésü nyomdai szakember volt; ő szervezte át és modernizálta a Franklin= nyomdát, fölszerelte kitűnő gépekkel s ő állíttatta fel Budapesten az első teljes betűöntőt. Egységes stílusú betűket metszetett minden betűs típusra, úgy, hogy a Franklin=nyomda minden nyomtatványának megvolt a maga sajátos karaktere. A díszművek egész sorozata, köztük a magyar klasszikusok szép kiadásai, mind az ő ízlésének művei, de a legegyszerűbb nyomtatványnál is mindig ügyelt a kiállítás ízlésességére. A Vasárnapi Újság is sokat köszönhet neki, kiállítása mindig különös gondolkodásának tárgya volt s a szerkesztőséggel mindig karöltve dolgozott lapunk illusztratív és nyomdai részének magas színvonalra emelésén. A munkások, akik keze alatt dolgoztak, tisztelték és szerették, mert szocziális érzésű főnökük volt s a budapesti nyomdák vezető állásaiban nem egy tanítványa dolgozik ma is az ő nyomdokaiban. ÓDRY LEHEL, 1857—1920.. A nemzeti énekművészet egy ragyogó csillaga tűnt el csendesen, észrevétlenül : Ódry Lehel nincs többé! Még kimúlásakor is mostoha volt hozzá a Sors. A megszállott Aradról, kerülő uton, elkésetten érkezett hozzánk a hir. Még fiai Ódry Árpád, Lehel és Zuárd is csak akkor értesültek pótolhatlan veszteségükről, amikor imádott atyjuk már az anyaföldben pihente egy hosszú, dicsőséggel gazdag élet fáradalmait. Nem kisérhették utolsó útjára, nem szórhattak virágot sírájára, nem hullathatták forró könnyeiket keresztjére! A nagy művész halála az egész magyar nemzeti kultúra gyásza. Ódry Lehel nem csak a színpadi működésével hódított, hanem egyéni tulajdonságai : finom lelkülete, kristálytiszta jelleme, vonzó modora, társadalmi előkelősége, szívjósága és szeretetre méltósága egyaránt ellenállhatatlan hatással voltak mindazokra, akik csak egyszer is élvezték rokonszenves társaságát. Élete folyása nem volt viharoktól mentes. Diadalok váltakoztak kiábrándozással, ünneplés mellőzéssel, rajongó hódolat rút hálátlansággal. Nemes büszkesége sokat szenvedett élte 83 éve alatt, de büszke tudatában el nem múló művészi és emberi értékének néma türelemmel daczolt ellenségei támadásaival, s mint a fejedelmi tölgy a hegy ormán, ellentáll az elemek vad haragjának, nem engedve ketté törni hatalmas derekát, a nagy művész is csak a patriarhhális kor legvégső határán hunyta le fáradtan okos és jóságos szemeit. Ódry Lehel a bácsmegyei Nemesi Militicsen született 1837 november 30-án. Korán nyilatkozott meg benne a színpad szeretete. Eleinte hősöket és népszínműalakokat játszott kisebb-nagyobb vidéki társulatoknál. Majd fölfedezték ritka szép, bársonyos, mély és erős hangját, a barátai biztatására Budapestre jött, s jelentkezett a Nemzeti Szinháznál. Hangjának szépsége a próbaénekléskor annyira megtetszett, hogy rögtön fel vették (1863.) a kórusba. A színház költségén képezte ki a hangját ; lelkesedéssel tanult egy csomó basszus szerepet. Rövid idő múlva nyilvánosan is bemutatkozott, s tettszett. Énekmestere, Stell Péter, nagy jövőt jósolt neki. Eleinte foglalkoztatták, de az öregebb kollégák mellett nem érvényesülhetett. Amikor az ,,Álarczosbál"-ban a szolga szerepét osztották neki, holott ő Renatóra számított, sértődve ment Radnótfáy intendánshoz és elbocsáttatását kérte. — Miért? kérdezte az intendáns? — Mert nem akarok a színpadon inas= libériában megjelenni, amikor előkelő rokonságom páholyban ül. Felelte a fiatal művész büszkén. — Már pedig én nem bocsátom el. — Akkor hát Méltóságod felmentése nélkül távozom. Radnótfáyn pulykaméreg vett erőt és dühösen rárivalt : — Menjen a pokolba' De azt mondom, addig nem jön vissza, amíg én intendáns vagyok. Azzal elsántikált. Ódry utána ment és malicziózus hálálkodással mondta : — Köszönöm Méltóságodnak, csatani tetszett. Remélem túlélem hogy ello ® Méltóságodat. — A körülálló fiatal kollégák markukba nevettek és jól mulattak a nem épen népszerű intendáns lefőzésén. Ódry Lehel 1864. tavaszán Follinusz János társulatához szerződött első basszistának, mert a diapazon behozatala előtt mély hangjával a legalsó hanghoz is leszállott. Első állomásuk Nagyvárad volt, hol „Normá"- ban nagy tetszéstől kisérve mutatkozott be. Majd Aradon voltak nagy sikerei és a téli szezonban már a kolozsvári közönség dédel ® *getett kedvenczévé emelkedett. Négy év múlva Radnótfáy Kolozsvárra utazott, hogy szemlét tartson az ottani tehetségek fölött. Hallotta Ódryt, s annyira megtetszett neki éneke és játéka, hogy megfeledkezve fenyegetéséről, nyomban szerződtette. 1869 április 1-én lépett fel először a Nemzeti Színházban ,,Lucretia Borgiá"-ban Don Alfonsót énekelte. Kezdőre nem volt kedvező a bemutatkozás ideje: a Nemzeti Színház egy olasz opera=staggione vendégszereplését várta. Az akkori világi hírességek — Pandolfini, Pozzoni Antonia, Anastasi, Me® dini voltak a társulat stárjai, s a közönség az előre váltott méregdrága belépődíjakat a magyar előadásokon takarékoskodta meg s a nézőtér csak félig telt meg. Annál lelkesebben tapsoltak ama kevesen, akik megjelentek, Ódryt melegen fogadták, zajosan megtapsolták, s nemcsak a felvonások végén, hanem jelenései után is kihívták. Gyorsan emelkedett, a sajtó is magasztalta és a hálás közönség minden felléptekor zsúfolásig megtöltötte a nézőtér minden zujgát. Híres szerepei közé tartoztak: Escar millo, Jonio, Jago, Don Juan és a legtöbb elsőrendű mély bariton partié. A „Bajazzo" bemutatása előtt szerzője, Leoncavallo, is megérkezett, s jelen volt a próbákon. Amint megpillantotta, hogy Ódry bajuszt visel, elkezdte kapacitálni, hogy vétesse le, mert ezzel lerontja az illúziót. A művész sokáig ellenkezett, nem akart megválni arczának díszétől, de végre mégis engedett: ^ — Signor! Olyan gyönyörű feladatot rótt rám, hogy nem tudok ellentállni. És nagy önmegtagadással meghozta az áldozatot ... De az illusztris szerző elutazása után ismét — növesztett bajuszt! Legnagyobb elégtétele, számtalan hódítása között mégis az az óriási siker volt, melyet mint Renato aratott. Az a szerep, melyért annak idején hasztalan sóvárgott, s amelyért elhagyta a Nemzeti Színházat. Most megkérhette, hogy eljátssza, még pedig akkora óriás sikerrel, hogy tíz esztendeig a birtokában maradt. Az Operaház megnyíltakor átment a többi énekestársaival és ott még inkább fokozódtak sikerei. De új otthonában is sok sére ®lem érte, s elkedvetlenedve 1896-ban nyugalomba vonult és Aradra költözött ... Még csak búcsúfellépésre se méltatták. így teszik ÓDRY MINT LOTHARIO A «MIGNON»-BAN. ÓDRY LEHEL 80 ÉVES KORÁBAN. ÓDRY MINT HAMLET.