Vas Népe, 1961. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-01 / 1. szám

1980 január 1. Vasárnap Az óesztendő utolsó napjaiban mindenki várakozással és kíván­csisággal tekint az új esztendő elé: vajon mit is hoz 1961? Ám nemcsak kíváncsisággal, hanem sokan már kész tervekkel várják az új évet. Megkérdeztünk né­hány dolgozót, kinek mi a vágya, mit szeretne megérni 1961-ben? A mentő ügyeletes Szombathelyen, a Kertész ut­cában székel a mentőállomás. Az épület falán csak szerény kis tábla van, azonban a kapun ki­beforduló mentőkocsik elárulják: nagyon fontos és forgalmas hely ez a jelentéktelennek látszó, szür­ke épület Az ügyeletes­ szobában percen­ként cseng a telefon. László Jó­zsef ügyeletes gyorsírással jegyzi: — Igen. Szombathely, Köztár­saság tér... szülés ... azonnal indítom a kocsit Mindössze­­néhány másodperc és a fehér mentőkocsi szirénázva fordul ki a kapun. A telefonsor az asztalon rövid időre hallgatásba burkolózik. Néhány percig nincs szüksége a városban, sőt a mentőállomás körzetében sem senkinek sür­gős orvosi segítségre. Ezt a rö­vid kis időt használjuk fel arra, hogy László Józseftől megkér­dezzük, mit is szeretne megérni 1961-ben? — Hogy mit szeretnék? — vá­laszolja mosolyogva —. Először is azt, hogy ez a négy telefon itt az asztalomon minél kevesebbet szóljon. S ha fel is berreg egy­­ep, csak ezt mondják: szülés. Aztán ne kelljen azt mondanom sohasem: „Amint beér a kocsi, azonnal küldöm”, hanem mindig legyen itt bent két-három „mun­kanélküli” kocsi. Ennyit kívánok mindenkinek. Magamnak pedig csak azt, hogy családi házam épí­tését, amit az idén megkezdtem, tavasszal befejezhessem. A pottál Teherautók, lovaskocsik járnak ki-be a Szombathelyi Mezőgép­gyár kapuján. A portás, Csákány Lajos mindannyiszor kisiet a fül­kéjéből és szélesre tárja a kapu­kat. — Ma megint igen nagy a for­galom — zsörtölődik, amint ép­pen egy teherautó után csukja be a kaput — ilyenkor, esztendő végén nagy a hajrá. Mert hát ugye, a tervteljesítés! No, még egy pár százalékkal nyomjuk meg, emberek! A portásfülkében kellemes a meleg. Az asztalon belépőnapló, újságok és Csákány Lajos bácsi szemüvege. — Hány esztendeje portásko­­dik, Csákány bácsi? — Éppen most a huszonkette­dik. Régi ember vagyok én már itt. Sok mindent megértem. — No, és mit szeretne megérni az új esztendőben? Válasz helyett az újságok kö­zött keres. Előhúzza a Népsza­badság december 11-i számát. Az első oldalon a Kiáltvány a világ népeihez. Felteszi a szemüvegét és a Kiáltvány utolsó mondatára mutat: „A béke legyőzi a hábo­rút”. — Én ennek az egy mondatnak a g­őzelmét szeretném megérni az új esztendőben — mondja je­lentőségteljesen, majd hozzáteszi: — Hét gyermekem van, és kilenc unokám. Életem nagy része már elszaladt, és ami még hátra van, azt is békében szeretném leélni. Ez az én egyetlen kívánságom. A­olyamaikalauz A sárga ikervillamos most gör­dül ki a remízből. Délután fél öt felé közeleg és ilyenkor sokan utaznak villamoson. A forgalom zavartalan biztosítása érdekében az egyes kocsik helyett az iker­villamosok közlekednek. Amíg kicserélik a kocsikat, Jánosi Já­­nosnétól, az egyik kalauztól kér­dezzük meg, mit szeretne meg­érni 1961-ben? — Először is azt, hogy ne szid­ják a villamost. Mert az idén ab­ban bizony nem volt hiány. „Menjünk, elkéssük a vonatot!” „Mennyit ácsorgunk még?” „Hol az ördögben van a másik kocsi?” „Tessék mondani már, ez is vil­lamos?” — szinte mindennap meghallottuk. Ezek a „jópofa” utasok. Persze, azért jócskán voltak gorombább „vendégeink” is, akik bennünket okoztak, ha megkésve indultak a munkába, vagy az állomásra. Én azt szeret­ném, ha 1961-ben még több iker­kocsit kapnánk, s az utasoknak az a szerencsére csak kicsiny ré­sze is, amely még azt hiszi, gyor­sabban megy a villamos, ha a kalauzt szekálja, egy kicsit ked­vesebb és türelmesebb lenne, köszönünk rá éppen kóstolás köz­ben. — Kérem, sok minden, amit csak a vendégek parancsolnak ... — És az új esztendőre hogyan készültek fel ? — Lesz minden enni-innivaló bőven, amit csak a vendégek pa­rancsolnak. Arra a kérdésünkre, mit is kí­ván 1961-ben, így válaszol: — Sok, jó étvágyú embert, akik szívesen keresik fel a Vidám Éttermet, ahol mindig azt is kap­hassák, amit éppen megkíván­nak. Ennyit a vendégeknek. Ma­gamnak pedig azt szeretném, ha a lakáshivatalban sor kerülne az én kérvényemre is, és 1961-et már feleségemmel és kislányom­mal saját otthonunkban búcsúz­tathatnám. Remélem, arra a Szil­veszter estére nekem is adnak szabadságot... tük a munkát, akkor a háziasszo­nyok mindig ezt mondanák: „Jól van, kéményseprő bácsi, nem szállt a lakásba egy szem korom sem”. — No, én ezt kívánnám. Hát te, Jóska? — fordul Páli Jó­zsef elé. — Én nem kívánok mást — mondja Páli József —, csak a régi kéményseprőszokásként min­denkinek nagyon boldog új esz­tendőt a­ d balti eladó A Köztársaság téri 13. sz. Ru­házati Boltban Horváth Irmának, az üzlet egyik fiatal, csinos­ el­adónőjének tesszük fel kérdé­sünket, így válaszol: — Nekem az idén igazán jól jönne egy ,,kis lottó-nyeremény”. Szeretnénk egy és más nagyobb dolgot vásárolni, mert... — Mert? Elmosolyodik és kissé zavartan folytatja. — Férjhez megyek 1961-ben. Iok holt1 1961-ben? d­fiaszakács ínycsiklandozó illatok terjen­gi a Vidám Étterem konyha­­­ felől. A fürge pincérek szinte zsonglőr ügyességével „szállítják” a jobbnál jobb falatokat az éhes vendégeknek. Itt Varga Károly főszak­­estől érdeklődünk. A pin­cérek készségesen mutatják, mer­re menjünk, azonban most útba­igazítás nélkül is eltalálunk. Mint mondani szokás, a szag után megyünk és meg is találjuk Var­ga Károlyt az üstök, a fazekakba hatalmas lábasok és nem utolsó sorban a finom falatok társasá­gában. — Mi jó lesz ma ebédre? — VAS N­É­P­E A kéményserfiak Kerékpárjukkal sok száz kilo­métert kerekeztek már, megjár­tak sok ezer lépcsőt és kitisztí­tottak sok száz kéményt. Páli Jó­zsef, a fiatalabb 15 éve sepri a kéményeket, tisztítja a tűzhelye­ket, az idősebb „fekete­ bácsi” Belső Antal pedig több mint húsz éve járja a padlásokat. Kérdé­sünkre kissé meglepődnek. — Hogy mit szeretnénk megér­ni 1961-ben? Őszintén szólva, ezt még tőlünk senki sem kérdezte meg — mondja Belső Antal. — Régi szokás szerint, mindig mi kívánunk boldog új esztendőt. De ha már úgy van, hogy tőlünk kérdezik, bizony csak megmond­juk. — Én azt kívánnám, hogy min­den nagy házban legyen lift és ne csak a felső emeletig, hanem egészen a padlásig járjon. Aztán addig ne is kezdhessünk munká­hoz, míg a kéményekből ki nem szedjük a für­ölni való kolbászt és a sonkákat. S amikor befejez­ az egyetemi hallgató A Hunyadi út 6. szám alatt es­ténként, ha nyugovóra tér a csa­lád, az egyik szobában még so­káig ég a villany. Márta, a csa­lád egyetemista „kislánya’­ jegy­zeteit lapozgatja. Félévi kollok­viumaira készül a Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémián. Az egyetemi vizsgák mindig nagy izgalommal járnak és még a rutinos vizsgázóknak is heve­sebben dobog a szívük, ha a vizsgára gondolnak. Hogyne szurkolnának akkor az olyanok, mint Páhoki Márta is, aki még csak az első egyetemi vizsgáira készül. A könyv mellett találjuk. Állattant tanul. 3 — Nem is kívánok semmi mást, csak a vizsgáim sikerülje­nek — mondja nevetve. — De ha már lehet korlátlanul kívánni, akkor én még egy kis ösztöndíj­emelést is szeretnék ... A háziasszony Ünnep előtti nagytakarításban találjuk Hantó Lászlónét, a Sztá­lin út 22. szám alatti egyik la­kásban. Nemrégen jött haza a hivatalból és most gyorsan, mire a férje és a kicsi hazaérnek, ki­takarít. — Bizony nehéz a háziasszony­nak a két műszak. Különösen a második, a háztartási munka vesz igénybe sok időt és fáradságot Ezért 1961-ben gépesíteni szeret­ném a háztartásomat. Mosógé­pünk már van, padlókefélőt, por­­sz­­­agépet és egyéb háztartási kisgépeket szeretnék vásárolni. Ezt „ütemeztük” be 1961-re. A nagymama Egg­er,­­ feljebb, Somogyi Győzőék lakásába is bekopogunk. Somogyi néni, a nagymama nyit ajtót, őszülő, kissé fáradtnak lát­szó, 60—65 év körüli asszony. Ba­rátságosan fogad bennünket és a kellemes, tiszta konyhában hely­­ivel kínál. Amikor megtudja, miért keressük, kedvesen tiltako­zik. Ó, hát ilyen öregasszonyt is megkérdeznek? A fiatalabbak jobban tudnának beszélni. — Az­tán mégis elmondja, mit szeretne az új esztendőben. — Sajnos, az én egészségem már nem a régi. A gyomrommal sokat kínlódom. Decemberben múlt egy éve, hogy súlyos gyo­morműtétem volt. S mit is kíván­hatna most az új esztendőben egy ilyen magam."..Ita beteges asz­­szony, mint azt, hogy valamivel jobb egészsége legyen 1961-ben, mint az óesztendőben volt Ebben­ a korban ugye, ez még nem is nagy kívánság? Írta: Elek Tibor Fényképezte: Járfalvi

Next