Vas Népe, 1966. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-01 / 206. szám
Az új mechanizmus propagandistáinak (5) A vállalati gazdálkodás fő mércéje A vállalati önállóság érvényesülésének feltétele, hogy a gazdasági egységek munkáját olyan mérce alapján ítéljék meg, amely mintegy sűrítve kifejezi a vállalati tevékenység összeredményét. Ilyen mérce a nyereség és a vállalati jövedelmezőség alakulása. Olyan gazdasági viszonyokat kell tehát teremteni, amelyek biztosítják annak lehetőségét, hogy az legyen jövedelmező a vállalatnak, ami a népgazdaság számára is gazdaságos. Ezért ahhoz, hogy a nyereség és a vállalati jövedelmezőség növelésének szándéka a népgazdaság érdekeinek megfelelő tevékenységre késztesse a vállalatokat, úgy kell módosítani a közgazdasági eszközöket és intézményeket, hogy a vállalati nyereség akkor legyen a legnagyobb, amikor a vállalat az adott ár-, adó stb. rendszer mellett kielégítette a szükségleteket. Vagyis: a vállalati cél, a nyereség növelése, egyben a társadalmi célt, a szükségletek kielégítését is szolgálja. Ha biztosítjuk ezt, akkor azok a vállalati döntések, amelyeket a vállalat a maga jövedelmezősége és nyereségének növelése érdekében hoz, egyben a népgazdaság érdekét is kifejezik, s így a nyereség alkalmas lesz arra, hogy alakulásából megalapozottan és átfogóan ítéljék meg a vállalat egész tevékenységét. A gazdasági hatékonyság megjelenési formája a társadalmi tiszta jövedelem, ez utóbbinak a megjelenési formáját pedig lényegében az adott árrendszer határozza meg. A javasolt árrendszerben forgalmi adó, eszközlekötési járulék, illetményadó, egyéb adók, járadékok, vámok, valamint nyereség (a nyereség, az árbevétel és a költségek különbözete) formájában jelentkezik a társadalmi tiszta jövedelem. Kérdés, miért éppen a nyereség a tiszta jövedelemnek az a tényezője, amelynek alakulása szerint legfőképpen megítéljük a vállalatok munkáját? Először: azért, mert a tiszta jövedelemelemek többsége fix tétele a vállalati ráfordításoknak (pl. az eszközlekötési járulék, vagy az illetményadó). Másodszor: azért, mert ezek a gazdálkodásnak csak egy-egy részterületét érintik (az eszközlekötési járulék a gépekkel, berendezésekkel és az anyagkészlettel való gazdálkodást, az illetményadó a létszámgazdálkodást, a vámok, a szubvenciók a vállalat kereskedelempolitikáját stb.); a nyereség pedig a tiszta jövedelemnek az a formája, amely érzékenyen reagál mind a többi tisztajövedelem-elem, mind a tényleges költségelemek változására. A nyereség tehát komplexen együttesen fejezi ki a gazdasági tevékenység minden oldalát. A vállalati nyereség összege kifejezi a termelés mennyiségét és összes költségét, de kifejezi az értékesítés tényét — mert realizálás nélkül nincs nyereség —, s ezzel együtt a vevők piaci értékítéletét is. Az elmondottak nem azt jelentik, hogy csakis a vállalat munkájától függ a vállalati nyereség alakulása: a vállalat tevékenységét sok olyan külső tényező is befolyásolja, amelyek — ha nem is tartósan — hatással lehetnek a nyereség alakulására. Ilyenek lehetnek: a piaci viszonyok megváltozása, bizonyos szezonszerű ingadozások stb. Amikor azt mondjuk, hogy a vállalati érdekeltség fő mozgatórugója a nyereség növelése lesz, akkor ezzel nem azt állítjuk, hogy ez az egyetlen kritériuma a vállalati munka megítélésének. A nyereség alakulásán kívül azt is figyelembe kell majd venni, hogy milyen eredményeket ért el a vállalat a műszaki fejlesztésben, az új termékek gyártásának előkészítésében stb Azzal kell tehát kiegészítenünk az eddig elmondottakat, hogy valójában a tartósan elért nyereség alapján kell megítélni a vállalatok munkáját. Lehet ugyanis, hogy az egyik évben a vállalat azért ér el nagy nyereséget, mert nem készült fel a következő időszakra, s az is lehet, hogy azért kisebb a nyeresége, mert nagy áldozatokat hozott a technológia fejlesztéséért, új gyártmányok kibocsátásának előkészítéséért, s ez csak a jövőben hozza meg gyümölcsét. Ezért nem volna helyes, ha egyetlen év nyeresége alapján ítélnénk meg a vállalatok tevékenységét. Dr. Varga György Útinapla Amíg be nem sötétedett, velem volt a táj. A Duna Passaunál vissza is integetett, és az idegen, soha nem látott sziklás Hegyormok is természetesen rögződtek élményeim képanyagában. München előtt már éreztem, hogy egyedül vagyok. Nagyon egyedül. A kocsiban csend volt, pedig majdnem minden ülés foglalt. Mintha egy olvasóterem lenne a kupé. A mi vonatainkon beszélgetnek, ismerkednek az emberek. Győrtől Hegyeshalomig jó vicceket hallottam. Mögöttem négy vasutas a vonat zaját is túlszárnyalva, szenvedélyesen csapkodta a kártyát. Talán a túlsó kocsikban is tudták, hogy elfogtak egy piros ultit. . Itt csend van. Nemcsak velem, egymással szemben is közömbösek, idegenek. Olvasnak. . .Hannoverben várt a bátyám. Hűvös kora reggel volt. Az utcai lámpák és a színes neonreklámok még égtek. Autófolyamban úsztunk. Dolgozni indult a másfélmilliós város. A bátyám és a sógornőm is. Majd a hétvégi víkenden traccsolunk. A lakás kényelmes, összkomfort, frizsider. Az utca végén vásárcsarnok, sok szép friss és olcsó árú. Kevésbeszédű, de udvarias kiszolgáló. — Oh, ön magyar? Szép város Bukarest. Mondom, hogy szép. A művelt, gazdag Nyugaton egy kicsit büszke vagyok arra, hogy nálunk egy 12 éves gyerek sem téveszti össze Hannovert Hamburggal, Párizst, Prágával, de valahogy ezt tudomására kellene hozni és így megjegyzem, hogy az NSZK fővárosa Bonn. Bólint, nem érti a célzást. * A bátyám, mint kertész és kitűnő kertépítő, 700 márkát keres havonta. Ez szép pénz, több az átlagkeresetnél. Ebből azonban lemegy 15 százalék gyermektelen, öregségi és egyházi adóra, valamint betegsegélyezésre. A nőknél (ha nem családfenntartó) mindezekre még külön 2 százalék. 300 márka lakbért fizetnek. Ha kocsijuk lenne, az üzemeltetésen túl 100—120 márka a garázs. Ehhez jön a gáz, villany, rádió, televízió és egyéb szolgáltatás, s 700 márkából alig maradt 200. Ebből nem lehet megélni. De a sógornőm is keres (egy ruhaszalonban dolgozik) 500 márkát, illetve kézhez kap 405-öt. Jól élnek. De csak akkor nincs gond, ha moziba, színházba, étterembe nem járnak. Egy színház, vagy valamire való mozijegy ára 25 márka. Étteremben például a szesz ára négyszer drágább, mint üzletben. De drága az utazás is, és drága a könyv. És a gyerekek taníttatása. Az átlagember egyetlen szórakozása a tv és a hétvégi kirándulás tarisznyával. Nagyon takarékosan élnek, a házmester például luxus, a lépcsőházban is maguk takarítanak. A fodrász és a kozmetika szintén luxus. Egy hajmosás berakással — ami nálunk 10 forint —, ott forintra átszámolva 100. De általában olcsó az élelem, a konfekció ruházati cikkek és a műanyagok. Ha takarékosak, talán nincs is anyagi gondjuk. És mégis mi az, ami hiányzik? Amit már a vonaton éreztem. Gőgösek, fagyosak. Egymás között sem tudnak feloldódni. Nincsenek — vagyis nem általánosak, mint nálunk — baráti körök, társaságok, kollektívák. Az individualizmusnak ez olyan eleven élő, jéghideg közege, amiben a magyar ember, de általában a barátkozó emberek megfagynak. Én a bátyám szíves, vendégszerető házában is vacogtam. És az itt élő magyar disszidensek? A nyelvet még mindig nem értik. (A legtöbbjük, ha beszéli is, nem fogja érteni soha). A hazai kulturális fejlődéstől tíz év óta maradoznak. Ha kerül is hozzájuk magyar nyelvű sajtó és irodalmi termék, csak megtéveszti őket. Fogalmuk sincs — az átlagnémettel együtt —, magyarországi és a jelenlegi viszonyokról. Már nem magyarok, de soha nem lesznek németek. Gastarbeiterek, vagyis vendégmunkások, akiket fizetnek, de nem szeretnek. Nyugat-Németországban ma három népet ismernek el: elsősorban önmagukat, az amerikaiakat és az oroszokat. Az előbbit imádják, az utóbbit hideg tárgyilagossággal tisztelik. Ezekről mindent akarnak tudni. Külpolitikai érdeklődésük e két nagyhatalmon túl nem terjed. Sajtójuk a külpolitikai kommentárokon: túl tele van kutya-macska szenzációkkal, hercegi fogadásokról szóló tudósításokkal és hirdetések özönével. A tv ugyancsak a mindennapi krimivel. Ha valaki megbetegszik, az valóban istencsapás, mert a kórházi orvosi ellátás ugyan jó, de az orvosi segédeszközök drágák, a rendes ár 70 százalékába kerül például egy szeműig, vagy fogsor. * Amilyen őszinte, lelkes érdeklődéssel indultam, olyan letérten jöttem haza. Mintha nem is a káprázatos fényű, nagy nyugati városból, napsütötte tengerparti tájakról, hanem az északi jeges tundrákról jöttem volna. Ausztriában kezdett oldódni bennem a hidegség. Mintha eltévedtem volna. Hegyeshalomnál újra nyomra találtam. Édes borzongás járta át a testem. Kimondhatatlanul jó, nagyon-nagyon jó hazajönni. Ha másért nem, ezért a felemelő érzésért is érdemes volt kimenni, világot látni. Persze mindemellett sokat tanul, tapasztal az ember. Tudom, nemcsak én vagyok így. Aki nem hajbókol elvtelenül a Nyugat előtt, s nemzeti önérzettel tárgyilagosan szemléli azt a másik világot, egy kicsit csalódottan tér haza s így summázhatja élményeit. Gazdagok, jól élnek, szorgalmasak, takarékosak, csak éppen az hiányzik, vagy nagyon fakó, ami a legdrágább kincs, amit ,mi úgy fejezünk ki, hogy emberség. Elmondta: Légrádi Ferencné Lejegyezte: Dávid József 1966. szept. 1. Csütörtök Emeljük ipari szintre a szarvasmarha-tenyésztést is! A Keszthelyi Agrártudományi Főiskola Mezőgazdasági Tervező- és Termelésfejlesztési Intézete keresve sem találhatott volna a hegyhátszentpéteri termelőszövetkezetnél alkalmasabb helyet a korszerű szarvasmarha-takarmányozás tapasztalatcseréjének lebonyolítására. Ez a közös gazdaság, amely 100 hold szántóra 33, illetve háztáji jószággal együtt 60 számos állatot mondhat, már régen kinőtte a hagyományos takarmányozási módszereket. Újabbat, korszerűbbet próbál, ahogy azt a fejlődés törvényei megszabják. A bemutatóval egybekötött egésznapos tapasztalatcserére a megyei népfrontbizottság, az állategészségügyi felügyelőség és a vasvári járási tanács mezőgazdasági osztálya 60 szakembert és néhány nagyobb termelőszövetkezet elnökét hívta meg. Milliós beruházások nélkül Elöljáróban Ferencz Károly, a vendéglátó tsz elnöke röviden ismertette a hegyhátszentpéteri közös gazdaságfejlődésének történetét, a jelenlegi helyzetét, majd átadta a szót Fölczner Pál mérnöknek, a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola szaktanácsadójának. Fölczner Pál tudományos kutatómunka alapján foglalkozott a gazdálkodás helyzetének megítélésével. Három évre visszamenőleg bizonyította, milyen tényezők alapján növekedett a fő ágazatok termelése, illetve hogyan alakult az egy hold szántóra jutó halmozott és halmozatlan termelési érték, az egy tagra jutó munkajövedelem, önköltség, árubevétel. Ezután Böbek József tudományos osztályvezető tartott diafilm és más szemléltető segédeszközök felhasználásával több órás, igen értékes — még a laikus hallgatót is lebilincselő — előadást a karbamid etetésről, illetve a szilázs takarmányok dúsításáról, s általában a korszerű szarvasmarha-takarmányozásról. Sajnos, e rövid tudósításban nincs mód Bebek József tudományos kutató előadásának, módszereinek még a tömörített ismertetésére sem, de ezúton kérjük a megye illetékeseit, hogy tegyék lehetővé Bobék József tudományos kutató tanulmányainak min.-len tsz-ben az állattenyésztésben dolgozók között a legszélesebb ismertetését. Az adottságok feltárása Ugyanis Bobék József tudományos kutató ahhoz a fiatal tudósgenerációhoz tartozik, aki mindkét lábbal a realitások talaján állva nemcsak a jövőbe lát, hanem a jelen nehézségein is segíteni tud és nem horribilis beruházás árán, hanem a meglévő adottságok, okosabb, korszerűbb kihasználásával, az úgynevezett rejtett tartalékok feltárásával. Ezt bizonyította a vendéglátó tsz is, ahol házilag készítettek (néhány száz forint költséggel) egyszerű és kitűnő önitatókat, önetetőket. Ugyancsak házilag készült el a napokban egy 60 vagonos, betonúttal összekötött, korszerű silótároló. Minden lehető eszközt és erőt arra kell fordítani, hogy a megtermelt takarmányt a jószágainkkal a leggazdaságosabban tudjuk értékesíteni. A világ mezőgazdasága fehérje-nehézségekkel küzd. A fehérjedús fogyasztási cikkek iránt viszont évről évre egyre nagyobb az emberiség igénye. A megoldás sürgető, az árutermelésnek — ahogy azt a harmadik ötéves terv is előírja — a mezőgazdaságban is állandóan növekedni kell. A szakember azt mondja: ahogy a baromfitenyésztést szinte egyik évről a másikra iparosítani tudtuk, ugyanúgy korszerűsíteni kell a szarvasmarha-tenyésztést is. Új használható technológiát kell kidolgozni, s tudományosan beleszólni a takarmányok felhasználásának rendjébe. A szarvasmarha etetésénél nem olyan egyszerű a koncentrált takarmányozás, mint a baromfinál, vagy akár a sertésnél, de hogy a hiányzó fehérjét, s más egyebet is lehet pótolni, azt a gyakorlat fényesen igazolja. A karbamidos etetéstől tehát nem szabad félni. De az is igaz, hogy egymagában a jószágok megfelelő felkészítése, s egyéb takarmányok korszerű etetése nélkül, a karbamid sem tesz csodát. Sőt, bajt, kárt is okozhat. A karbamid gyártást megoldottuk. Sajnos a megfelelő szakember-utánpótlást még nem. Rejtett tartalékok A takarmánytermesztést — főleg a pillangósokat illetően — kémiai talajjavításokkal olyan tájegységeken is megoldottuk (vagy megoldjuk), ahol a talajviszonyok miatt eddig nem is álmodtak pillangósról. De jó minőségben betakarítani és tárolni még sok gazdaságban mindig nem tudunk. A drága fehérje — amiből az ország hetvenezer vagonnal importál évente — ott van a földjeinken, csak idejében le kell nyúlni érte, jó gazda módjára tárolni és okosan feletetni. Még szakemberek is állítják, hogy a kukoricaszár etetése például rontja a takarmányértéket. Lehet, de ha a szárat megfelelően tépik (szecskázzák) melasszal, vagy répaszelettel és karbamiddal dúsítják, pácolják, értékes szilázs takarmány. Pontosabban, ha egy gazdaságnak húsz mázsa májusi morzsolt kukoricatermés-átlaga volt, s az előbb jelzett módon a szárat is feleteti, a tápértékét illetően nyugodtan elmondhatja, hogy nem húsz mázsás, hanem harminc mázsás abraktakarmány-átlag termett. S ez csak egyik rejtett tartalék. Örvendetes, hogy a rétek, legelők feljavítása kémiai és egyéb úton történő gazdaságosabb kihasználása megyeszerte őszinte törekvés, de hol vagyunk még a lehetőségek teljes kihasználásától. Tárolási gondok A jelenlegi silózórendszerünk nem jó, a betakarító gépek nagyobb része korszerűtlen. A melasz tárolását — ami pedig a jószágnak a legkedveltebb takarmányízesítője, dúsítója — nagyon sok gazdaságban a mai napig sem tudják megoldani. De majdnem ugyanez a helyzet a répaszelet tárolásánál, illetve felhasználásánál is. Van még teendő, és sok milliós beruházások nélkül is lehet előbbre lépni, ha adottságainkat ésszerűen, korszerűen kihasználjuk. Ilyen és hasonló gondolatok foglalkoztatták — s remélhetőleg otthon saját gazdaságaikban cselekvésre késztették — a Hegyhátszentpéteren tartott korszerű szarvasmarhatakarmányozás tapasztalatcsere értekezlet résztvevőit. (d) VAJ* VfiPE Csökken a Budapestre költözők száma Fél év a statisztika tükrében Tovább csökken a Budapestre áramlás üteme — állapították meg a lakóhelyváltoztatásokat évek óta figyelemmel kísérő statisztikusok. Az év első felében alig négy és fél ezerrel növelték a főváros lélekszámát a felköltözők, míg az elmúlt esztendő azonos időszakában ez a szám az 5 500-at is meghaladta. A költözésekről készült országos adatok azt bizonyítják, hogy hazánkban változatlanul tart az urbanizáció folyamata: városlakóink számát az év első hat hónapjában csaknem 11000-rel növelték a falvakból odaköltözők.A statisztikák szerint az idei első félévben a szocialista szektor beruházásai meghaladták a 16 és fél milliárd forintot, ebből a mezőgazdaság 2,2 milliárd forinttal részesedett. Csaknem 1,3 milliárd forint jutott lakásépítésre. A kiskereskedelem élelmiszer-forgalma kis híján elérte a 14 és fél milliárd forintot. Az országos „étlap” a következőképp fest: megettünk a többi között 405 000 tonna kenyeret, 52 000 tonna húst, 23 000 tonna zsírral, zsírszalonnával, megittunk 196 millió liter tejet, csaknem 52 millió liter bort, 234 millió liter sört, s elszívtunk 9 milliárd darab cigarettát. Tartós fogyasztási cikkekre kiadtunk hárommilliárd hatszázkilencvennyolcmillió forintot. Ebből több mint egymilliárdot bútorra, 658 milliót pedig háztartási villamosgépekre. Gazdára talált 7 700 autó és 29 700 motorkerékpár. Újabb 59 000-rel gyarapodott a tv-előfizetők száma. Emelkedett a posta forgalmai is: csaknem hatmillió csomagot kézbesítettek, ebből 23 000-et külföldre. Fontos közlendőinket több mint négymillió táviratban tudattuk, s lebonyolítottunk 15 millió távolsági telefonbeszélgetést. A fél év közlekedési statisztikájából: az év első hat hónapjában több mint 67 000 külföldi gépjármű lépte át határainkat, míg ugyanebben az időszakban 14 246 személygépkocsi, 1470 autóbusz és csaknem 5 000 tehergépkocsi indult magyar rendszámmal a határokon túlra. 3