Vas Népe, 1967. november (12. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-01 / 258. szám

Vita a termelőszövetkezeti pártmunkáról -----------------------------------------------------------­A káder- és személyzeti munka pártelenőrzése A termelőszövetkezetek összevonása megteremtette a nagyüzemi gazdálkodás kedvező feltételeit. Ez viszont ma­gával hozza, hogy jól képzett, politikus, szakmailag hozzá­értő, vezetőkészséggel rendelkező tsz-elnökök, szakemberek kerüljenek a nagy gazdaságok élére. Járásunk tsz-vezetői­­nek többsége erre alkalmas, s az új gazdaságirányítási rend­szer bevezetése után is képes lesz megállni a helyét A gazdaságok fejlődése mellett javult pártszervezete­ink vezetési színvonala, hatékonyabb a pártmunka vala­mennyi területe. Pártszervezeteink és titkáraink zöme al­kalmas arra, hogy általános politikai tevékenységükkel együtt, megfelelően ellenőrizzék a káderpolitikai elvek megvalósítását, betartását. A párttitkárok fele háromhó­­napos, vagy ennél magasabb pártiskolát végzett, jóval több, mint egyharmaduik érettségivel, egyetemi végzettséggel rendelkezik. Ugyancsak felerészben 40 éven aluliak. Az összetétel ilyen alakulását kedvezőnek ítélhetjük. Az általános eredmények mellett azonban néhány ked­vezőtlen tünet is mutatkozik a pártszervezetek tevékeny­ségében, a káderpolitikai elvek betartásában. Ennek okát abban látjuk, hogy a pártszervezetek m­ég nem elég hatékonyan foglalkoztak e kérdéssel. Egyes helyeken félreértették a pártonkívüliek funkcióba állítását, a hármas kö­vetelmény egységét. A pártmunka e területen még nincs kialakult munkamódszerük, sok a formális vo­nás. Néhány alapszervezet nem foglal állást a gazdasági vezetőik beállításánál, leváltásánál, vagy eredménytelen vitát folytat Nem ritka a személyeskedés, torzsalkodás, intrika, amely csak hátráltatja a kádermunkát. A felsőbb szervek és a gazdasági vezetők többször meg sem kérdezik a párttitkárt, nem kérik ki a pártszervezet véleményét, a káderek beállításakor, áthelyezésekor, előléptetésekor, a kitüntetések és az állami támogatások odaítélésénél. Csak­ ak­kor keresik meg a párttitkárt, ha probléma van a ve­zető munkájával és magatartásával. E módszer gátolja a pártszervezetek­­véleményezési jogkörének gyakorlását, aka­dályozza a káderek nevelését, a megfelelő utánpótlásról való gondoskodást. Ezért tartjuk fontosnak rendezni elsősorban a párt­­szervezetek, a párttitkárerő, a csúcsvezetőség titkárainak és az összevont taggyűléseknek a jogkörét. A járási párt­­bizottság és a végrehajtó bizottság hatásköre már rende­­zett. A te­­m­előszö­vetkezet három legfon­tosab­b vezetője, az elnök, az agronómus, a főkönyvelő és a választott ve­zetőségi tagok kiválasztásánál a esti estit­kár az alapsze­r­­vezetek titkáraival egyeztetve gyakorolja véleményezési jogát. Azon lehetne vitatkozni, hogy az összevont tsz-ek­­ben e véleményezési jogkört az együttes taggyűlés gyako­rolja. Ugyanakkor az üzemegységi rendszerben működő gazdaságoknál az alapszervezetek véleményezési jogkörét továbbra is fenn kell tartani. A gazdasági vezetők beszámoltatása általában rendsze­res. Változtatni szükséges a beszámoltatás eddigi gyakorla­tán, s azt a vezetők nevelésének szolgálatába állítani. Fe­gyelemmel kell kísérni a vezetők munkáját, magatartását, az emberekkel való foglalkozási módját. Érvényt szerezni annak az elvnek, hogy a vezetők munkája megítélésének legfontosabb kritériuma: hogyan nőnek fel mellettük a káderek. Ez a számonkérés pártvezetőségi üléseken, tag­gyűléseiken, illetve összevont taggyűléseken történjen. Egyes párt­ti­t­károknál találkozunk olyan nézettel, hogy gazdasági beosztásuk miatt függő viszonyban vannak. Ez így nem fedi a valóságot, inkább bizonyos elvtelenséget, szubjektivizmust takar. Valóságban olyan szemléletet és gyakorlatot kell kialakítani az együttműködésben, amely­ben az az elv érvényesül, hogy a párttitkár az adott te­rület politikai vezetője. Ugyanakkor erősíteni kell a gaz­dasági vezetők egyszemélyi felelősségét azzal, hogy a gazdasági vezető­ egyben politikai vezető is legyen. Tehát nem valami alá- és­­ fölérendeltségről, hanem mellérendelt­ségről van szó. A tsz-elnökök felelősek a gazdaságukban működő káderek egész tevékenységéért, fejlődéséért. A pártszervezetek pedig teremtsenek olyan légkört, amely el­ítéli a hanyag munkát, elismeri a jól dolgozóttat, lehető­séget teremt arra, hogy a legalkal­m­asabbak kerüljenek a tsz-vezetés fontos beosztásaiba. A személyzeti munka pártellenőrzése kialakulatlan még termelőszövetkezeteinkben. Az itt dolgozó káderekkel a járási tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya foglalkozott abban az esetben, ha az illető állami támoga­tásban részesült. A káderek véleményezése, minősítése te­hát alárendelt volt az állami támogatásnak. Ezért a minő­sítések általában nem adtak objektív, komplex értékelést, nem válthattak a vezetők nevelésének eszközeivé. Azok a tsz-vezetők pedig, akik állami támogatásban nem részesül­tek, minősítést sem kaptak Az ezzel kapcsolatos tennivalók még most sem kimunkáltak, sem a pártszervezetek, sem a tsz-elnökök nem kezdeményeztek még e téren. Amíg végleges kidolgozásra nem kerül ez a tevékeny­ség, addig is a tsz-elnök két feladatává kellene tenni a sze­mélyzeti és minősítési munkát, bevonva az alapszervezet titkárait és a járási tanács illetékeseit. A tsz-elnökök mi­nősítését pedig a járási tanács osztályának — a pártszer­vezet titkárával egyetértésben — kellene elkészíteni. Indo­kolt kidolgozni és megoldani a tsz-vezetők folyamatos to­vábbképzését, s a velük való rendszeres foglalkozás mód­szereit. 1- I. November . Szerda ) _______ Az iskoláztatási terv elkészítése mellett elő kell segíteni egyéni képzésüket, a helyi politikai oktatásban való részvételüket. Több elő­adást, vitát, beszélgetést kell szervezni az elnökök, főag­­ronómusok, főkönyvelők, üzemegységi agronómuso­k szá­mára, nem elhanyagolva a mezőgazdasági gyakornokok­a­t sem Általában fejleszteni kell a közgazdasági elemző készséget, gyarapítani a politikai ismereteket, nem hát­­t­é­rbe szorítva a szakmai képzést sem. Az ezeknek meg­lévő formákat, kereteket, tovább kell szélesíteni. A termelőszövetkezetek igyekezzenek megőrizni és to­­v­á­bbfejleszteni a bizalom és őszinteség légkörét, javítani a kálatot, s erélyesen fellépni az intrika ellen. Ez is szer­ves­ része a hatékony káder- és személyzeti munkának, mivel pártszervezeteinknek a jövőben még rendszereseb­ben kell foglalkozni. Baráth Ferenc, a szombathelyi járási pártbizottság osztályvezetője Kötelezettségek és lehetőségek B­ükön Kellemes az idő­s a major körül. Akik itt vannak, különösen örülnek a jó időnek. Munká­ban, tisztességben megörege­dett parasztok építik, egyen­getik a silókazlat. Lassan, ko­mótosan jár a kezük. Ereik­ben nem futkos már a vér, s akkor is fáznak, amikor a fiatal még kigombolt vignyak­kal legénykedik. Leginkább nekik kedvez hát az idő, s ki tudja hányadszor mondták már el: — Ilyen legyen karácsonyig. Aztán ha még jobb lesz is... Major Ferenc, Németh Gyu­la, Balogh Lajos, Rozmán Jó­zsef, a 73 éves Horváth Sán­dor és még néhány öreg pa­raszt dolgozik itt a maga mód­ján. Amit viszont megcsinál­nak, az a jó gazda gondossá­gával végzett munka. Egyikük másikuk csak ezt az évet dol­gozza végig, az­tán nyugdíjképes lesz. Nem az életkora, a szövetkezetben eltöltött ideje után. Néhányuk­­nak még egy-két évet le kell töltenie a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez. Ennek viszont az a feltétele, hogy a férfiak az évi 150, a nők a 100 tíz­órás munkanapot megszerez­zék. Csik Gtruláné, Szakály Nán­dor és Szűcs István azt mond­ják az irodában: — A fiatalabbjával egyálta­lán nem lesz gond. Ők akár a kétszer annyit is megszerez­hetik, ha dolgozni akarnak. A vezetőség nagyon humá­nus intézkedései révén nálunk az öregek, az egészségben megrokkantak is megszerez­hetik a nyugdíjat. Horváth Tibor elnök lép az irodába, s a beszélgetésbe kapcsolódik. — Emberség , kérdése az egész — valahogy így foglal­ja össze a témával kapcsola­tos véleményét. Ebből indult ki a vezetőség, amikor meg­hozta határozatait új munka­lehetőségek betöltésére. Így alakult ki a többi között a majorgazda munkakör is. Lé­nyege, hogy nappal is felügye­let alatt vannak a majorrész­legek, van, aki benéz az is­tállókba, utat nyit a felgyü­lemlett víznek, gereblyéz, egyenget." Erre a posztra ke­rült a bognárműhelyből ki­öregedett Takács Samu és Milk­ovics Pali bácsi is, akik­nek most 200, illetve 170 nap­ja van. A többi öregnek is megnyugtató a helyzete. Egész évben olyan elfoglaltságot kaptak, ami a legjobban meg­felel érdekeiknek. Valóban az emberségből és abból indult ki a vezetőség, hogy egyszer ők is lesznek majd öregek ... — És a nőknél mi a hely­zet? Találomra lapozunk fel két kartont. Gyurácz Istvánnál 68 munkanapja van a nyilván­tartás szerint. Jövőre nyug­díjba megy. Németh Teréz: jövőre lesz nyugdíjképes, 62 nappal tartják nyilván. — Az övékéhez még nem számítottuk az eszmei időt, illetve a részes művelés után elszámolható napokat, így ki­lencvenre tehető mindkettő­jüknek a szövetkezetben töl­tött munkanapja. A hiányzó tízet még a betakarítással megszerezhetik. Meg utána is szerezhetnek, ha akarnak. Lesz rá lehetőség — magyarázza Szűcs. Hogyan ? A magtár és a kertészet majdnem egész té­len ad elfoglaltságot. A jó hírű gépesített kavicsbányá­ban akár negyvenen is dol­gozhatnak egész télen. Olyan keresett a kavicsuk, hogy Büktől Celldömölkig minden építőipari ktsz. vállalkozás és termelőszövetkezet szinte sort áll érte. Aztán sorolják az emberek az újabb munkale­hetőségek körét. s Jövőre új üvegház kezdi meg működését. Abban újabb 10 ember dolgozhat. Folytatódik a bogyós gyü­mölcsök telepítése, majd azok ápolása, később szüretelése, ami előre ad elfoglaltságot. Újabb elárusító pavilonok­ban lehetett és lehet embe­reket elhelyezni. Bővül a cementáruüzem. Az idén több kérelmezőnek szavazták meg a felvételét, s újabb jelentkezők vannak ki­látásban. Pedig a tsz-en kí­vül is összesen hét helyen len­ne munkaalkalom a faluban. A munkát keresők azonban inkább a szövetkezetet vá­lasztják. Bükön jó irányba fordult a szövetkezet szekérrúdja, öreg és fiatal megtalálja szá­mítását, s ami a fő­­ember­ségre alapozzák az irányítást, az emberek gondját. Így a kö­telezettségek teljesítése is könnyebb . . . U­­d­várd­i Gyula Képernyő előtt NDK magyar,­­ izgalmas és lesújtó él­mény volt. A televízió nem tehet róla. A m­a­gyar nézőközönség komolya­n vette a játékot — a magyar csapat komolytalanul. Ebből adó­dott a feloldhatatlan ellentmondás néző és a csatársor között, ebből a sok bosszúság és az NDK gól, amelyet a Vitray által fenegyerek­nek tisztelt Hoge ragyogóan előkészített, s a nem kevésbé fenegyerek Frenzel védhetetlenül lőtt a megdermedt kapus füle mellett a hálóba. A kapusnak szerencsére nem esett baja, mert a „lövedék” — bár közvetlen közelében süví­tett el — nem érintette. A játékosok közül né­­hányan könnyebb sérülést szenvedtek, feltehe­tően azért, mert a játék hevében egyik-mási­kat letaglózták, vagy felrúgták sporttársai, il­letve sportellenfelei. Csodálkozott is a francia játékvezető, hogy a két baráti ország barát­ságos mérkőzését mily baráti szellem (vala­mint rúgás, ütés, gáncs stb.) hatja át. Országos felmérés híján ma még nem lehet pontosan megállapítani, milyen sérülést szenvedtek a hazai készülékek a közvetítés alatt és után. Hol a 3. király ! ! Az volt az érzé­sünk, hogy maga a tehetséges és jószándékú szerző sem tudta, hol van a harmadik király képe. Ez a bizonytalanság finoman sejtelmes hangulatot borított a vidéki kastély szobái és a szobákban őgyelgő urak és hölgyek társasá­gára. A hangulatot fokozta az egyik idősebb úr (a gondnok) halála. Nyíllal a mellében és mű­értő gondokkal az agyában múlt ki a derék férfiú a kastély padlóján elnyúlva. A költőnek álcázott nyomozó és csinos hölgy társa azonban leleplezte az ugyancsak pokolian csinos tettest. Csak azt nem tudták kideríteni: mikor, miért, hol és hány kép, illetve képhamisítvány rej­tőzött. Az elrejtett­­csengetyűket viszont — amikor már semmi szükség sem volt rájuk — megtalálták. Jeléül annak, hogy közel már a film vége, lengyelül: Koniec... I * ----------------------------------— Élet a tengerben. Minden krimi­nél és labdarúgásnál izgalmasabb élmény. Pe­dig csak lefényképezték a tenger mélyén nyüzsgő állatvilágot: halakat, rákokat, polipo­kat, tengeri csillagokat, cápákat, ismeretlen nevű és sohsem látott alakú lényeket. Békés táplálkozás,­­ kíméletlen zsákmány­szerzés, meg­ható szerelmi jelenetek közben. Ahogy serle­gestől vonultak, ellenségeik elől rejtőztek (egy kis karcsú hal például egy másik élőlény gyom­rában!), petét raktak. „Csak” az élet egyszerű jelenségeit filmezték, s vetítették most vissza az alkotók, de ez a „csak” a teljesség csodá­latos varázsával volt terhes és elragadó. Való­sághű és mégis kitűnően szerkesztett (tehát „csinált”), egyszerre naturalista és absztrakt, képzelet és, valóság. Élménynek és ismeretter­jesztésnek egyaránt tartalmas és értékes. Hat Ország. Az Ország Világ és az MSZBT közös rejtvénypályázatána­k vetélkedője szemléletes példa volt arra, hogyan nem sza­bad vetélkedőt rendezni és vezetni. Kár, hogy ezt időben nem közölték a nézőkkel, mert so­káig abban a tévhitben ültünk a képernyő előtt, hogy szabályos versengés tanúi vagyunk. Az ötödik vagy hatodik sikertelen kérdés (három szóból kellett kitalálni) és válasz után már sejtettük, hogy itt csupán tréfáról van szó. Nem arra kíváncsiak, ki mit tud, hanem arra, ki hogyan fog mellé. S arra, hogy a válasz nélküli kérdésekre mi nézők megtalálják-e a helyes választ. Sajnos, nem sikerült. A tréfa igen. S a legjobb az volt, hogy a szereplők, rendezők, zsűri, és játékvezető mindvégig meg­őrizték a komolyságukat. Bírták idegekkel. (Bertalan) VAS NÉPE ____________3 Útban az osztály nélküli társadalom felé Irtai Sík Endre A Szovjetunió ötvenéves története sok tanulság­gal szolgál az egész világ szá­mára, de valamennyi közül legnagyobb­ az ellentétes osz­tályok teljes eltűnése. A szocializmust megelőző társadalmi formációkban az állam osztályállam volt, amelyben ellentétes érdekű osztályok álltak egymással szemben, mint uralkodó és elnyomó osztályok. A Szov­jetunió azzal, hogy az elnyo­mó osztályokat felszámolta, ezeket az osztályok közti alap­ellentéteket kiküszöbölte. A tőkés, a földesúr és a Mák eltűntek. Ugyancsak eltűnt a különbség a burzsoá- és a munkás-származású értelmi­ség között. Ma is vannak osztályok a Szovjetunióban. Megmaradt két osztály: a munkásosztály és az egységes osztállyá vált parasztság. A szovjet állam e két osztály szövetségén nyug­szik. E két osztálynak is vannak eltérő érdekei, de lap­vető el­lentét nincs köztük, s a szo­cialista állam, amely a mun­kásság és a parasztság szövet­ségére épül, mindent megtesz, hogy ezeket az eltérő érdeke­ket egyeztesse, azok összeüt­­közését elsimítsa. Ennek ered­ményeként ezek az érdekkü­lönbségek fokozatosan összébb és összébb zsugorodnak, és a végeredményben el fognak­­ tűnni. Amilyen mértékben eltűn­nek a munkásság és paraszt­ság közti érdekeltérések, (ami­lyen mértékben csökken a kü­lönbség ipar és mezőgazdaság, város és falu között), olyan mértékben halad előre a Szov­jetunió az osztálynélküli tár­sadalom, s ezzel az állam el­halása felé. Hogy a falu és a város, a mezőgazdaság és az ipar kö­zötti különbség eltűnése fo­lyamatban van, arról tények és­ számok beszélnek. Azzal, hogy az egyéni kis- és kö­zépparaszt gazdaságok helyé­re mezőgazdasági termékeket előállító szocialista nagyüze­mek (állami gazdaságok és termelőszövetkezetek) léptek, az ipar és a mezőgazdaság, a falu és a város közötti kü­lönbség alapvető okát sike­rült kiküszöbölni. A falu po­litikai és kulturális elmara­dottságának fokozatos felszá­­molását pedig a szovjet állam következetesen biztosítja. A szovjet állam a mun­kásosztály átmeneti ha­talmi szerve, amelynek végső célja: elérni önmaga feles­legessé válását. Az állam elhalásának két előfeltétele van: egyik a ka­pitalista környezet eltűnése, másik az osztályok eltűnése. A kapitalista környezet eltű­nése történelmi szükségszerű­ség, amelyet siettet az a tény, hogy a szocializmus egyre több országban jut győzelem­re és szilárdul meg. A kapi­talista rendszer végső össze­omlása azonban csak saját belső ellentmondásainak ered­ményeként, belülről következ­het be. Az állam elhalása má­sik előfeltételének megterem­tése — az osztályok eltünteté­se — a szocialista állam fel­adata. Az osztályok eltűnéséhez azonban nem elég az érdekel­térések kiküszöbölése, mert az eltérő érdekek kiküszöbölésé­vel nem tűnik el azonnal a különböző osztályok évszáza­dok alatt berögződött külön­böző osztály-gondolkodásmód­ja. A lét meghatározza ugyan a gondolkodást, de a gondol­kodás megváltozása csak kés­ve követi a létviszonyok meg­változását. Az osztály-mentalitás he­lyére lépő egységes szocialista gondolkodásmód kialakítása a kommunista párt és a szocia­lista állam egyik legfontosabb harci feladata. Harcról, kitar­tó és szünetet nem ismerő ideológiai harcról van szó, amelyet a szocializmus győ­zelemre jutása után azonnal, még a meglevő, eltérő érdekű osztályok között kell megin­dítani és folytatni a múltból hozott osztály-mentalitás fel­számolásáért, a szocialista gondolkodásmód elsajátításá­ért.* A Szovjetunió ezt a har­­­­cot ötven évvel ezelőtt elindította és fél évszázada eredményesen folytatja. En­nek köszönhető, hogy bár az osztályok (munkás és paraszt osztály) a szocialista szovjet államban végleg még nem tűntek el, azok gondolkodása ma már megközelíti a jöven­dő osztálynélküli társadalom szocialista mentalitását. Az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek mezőgaz­dasági nagyüzemeiben dolgozó parasztok gondolkodása­ egyre kevésbé hasonlít a régi, egyé­ni gazdaságot folytató kis-, illetve középparaszt gondolko­dásához, egyre hasonlóbbá vá­lik az ipari nagyüzemekben dolgozó munkás mentalitásá­hoz. Még szemmel láthatóbb a ré­gi gondolkodásmódnak az a megváltozása, amelyet egy­részről a nő gazdasági és tár­sadalmi helyzetének megvál­tozása, másrészről a nemzeti elnyomásnak és a nemzetek egymással szembenállásának teljes kiküszöbölése hozott magával. A régi férfi-mentali­tás és a soviniszta naciona­lizmus — az osztálytársada­lomnak ezek a kinövései —, fokozatosan helyet engednek a nemek és nemzetek teljes egyenértékűségét és egyenjo­gúságát, valamennyi nemzet testvériségét hirdető szocia­lizmus gondolkodásformáló be­folyásának. Az osztályállam örökségének mások nyomasztó maradvá­nya, amellyel a szocialista or­szágnak meg kell küzdenie, a bürokratizmus rákfenéje. A Szovjetunió ötvenéves törté­nete egyben a bürokrácia el­leni következetes harc törté­nete. S bár a szörnyeteget teljesen kiirtani még ma sem sikerült, kétség nem fér hoz­zá, hogy napjai meg vannak számlálva: az osztályok nél­küli kommunista társadalom­ba való átmenet az osztály­társadalomnak ezt az utolsó csökevényét is örökre el fog­ja tüntetni.

Next