Vas Népe, 1982. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-03 / 1. szám
Étkezde a szombathelyi Futóműgyárban A munkahelyi étkezdék legkavalkabbja a megyében. Párját ritkítja gyönyörű szárványzlollt falával és padlózatával. Felszereltsége is a legkorszerűbb. Elektromos gyorssütőiköin, villanytűzhelyeken sütik-főzik itt az ebédet, elsősorban a Rába Futóműgyár dolgozóinak. — június elseje óta — tájékoztat. D Bizd Endréné — nagyüzem van itt nálunk. Előfordult, hogy dolgozónk násznépének reggelig tartó lakodalmán kíszütöttünk, főztünk. Az üzemvezető azt is elér, mondja, hogy a jól felkészült szakács-együttes mint ezen tekintetben, igyekszik megfelelni a magas követelményeiknek. — Hallhatnánk példát? - Naponta három menü közül választhatnak az étkezők. — Mennyi idő múltán készítenek ugyanazokból a menükből, amelyek ma ke-' rülnek terítékre? — Egész biztos, hogy egy hónapnak legalább el kell telnie. A Nyugat-magyarországi Vendéglátó Vállalat gárdája tevékenykedik, nagy hozzáértéssel ezen a kiválóan felszerelt konyhán. A kedvező sütési-főzési tapasztalatokon kívül mások is említésremélték. — Külön öröm számunkra, hogy szupertiszta és szép környezetben étkezhetnek a dolgozók. Megjegyzem, hogy önkiszolgáló rendszerben történik az ételkiiadás. A lift viszi fel az ételt a tálalóba. Az asztalokra osztályon felüli tányérok, evőeszközök vannak kirakva. A látottak és tapasztaltak alapján idekívánkozik az a sokak által megerősítettmegállapítás: megérdemelt megbecsülésüket is kifejezték az építtetők a Futóműgyári dolgozói iránt, amikor ilyen korszerű étkezdét létesítettek részükre. A legtöbb vállalat még nem jutott el arra a szintre, hogy ■ilyen létesítménnyel is fém-" jtelezze munkája fontosságát. Tanulság még így is van: másutt is nagyobb figyelemmel foglalkozzanak az üzemi étkezdékkel. Hiszen annak állapota sosem közömbös a benne étkezők számára. (Kék) Fotó: Horváth Pál Hétvégeken tortát is készítenek a dolgozók megrendelésére. Képünkön díszítik a cukrászati remeket. Sütik a tésztát a villanytűzhely „redlijében”. Sokan vélekednek úgy, hogy a mostani fiatalok, a tíz-húsz évesek jóval fegyelmezetlenebbek, mint a középkorú nemzedék volt annak idején, és ezért mindemekelőtt az iskola a felelős, nem a család. Manapság mind gyakrabban tapasztalható az oktatási intézmények elmarasztalása az ifjúság viselkedése, munkához való viszonya miatt. Azt hiszem, fölösleges volna felvenni a kesztyűt, harsányan és hoszszasan bizonygatni, hogy a mai fiatalok nem rosszabbak, mint apáik voltak ifjúkorukban. Csak mások. De ha igaz is az elmarasztalás: az ifjúság mindig olyan, amilyenné a felnőttek formálják. Izgalmas kérdés ennél az, hogy az utóbbi időkben helyesen neveljük-e gyermekeinket? Az sem érdektelen társadalmi probléma, hogy végül is ki foglalkozzék a nevelésükkel: kizárólag az iskola? Netán a család? A társadalom? Nem is egyszerű kérdések ezek, mégis hányan rávágják, szinte gondolkodás nélkül, talán a felelősség áthárításának szándékával: természetesen az iskola neveljen, elvégre ez a dolga, hiszen a jelenlegi hajszolt életvitel mellett a szülőknek nem jut ideje — vagy csak nagyon kevés — a gyerekével bajlódni munka után. Kényelmes álláspont, mely nem számol a nevelés társadalmi jellegével. _ Mert az iskola nem egyedül és nem elszigetelten végzi az ifjúság oktatás-nevelését, hanem sajátos társadalmi munkamegosztásban. Régesrég óta. Példának okáért az utca éppúgy hatással van az iskolai tanulókra, mint a családi környezet, a sportegyesület, a társadalmi szervezetek, illetve később a munkahely. Újabban egyre többször érezhetjük saját bőrünkön, hogy lám, mive ■megy az intézményes nevelés, ha a társadalmi tényezők nem azonosulnak az iskola céljaival, elsősorban a közömbösségből fakadó, ez idő tájt terjedőben levő liberalizmus miatt. Mit is jelent a pedagógiai liberalizmus valójában? Némelyeknél elvtelen engedékenységet a fiatalság magatartási hibáival és munkafegyelmének lazulásával kapcsolatban, a követelmények meglepően alacsony állítását, nemegyszer hangzatos jelszavak kíséretében. Máshol a személyiség korlátlan kiteljesítésének követelése — amit „maradi szülők és vaskalapos pedagógusok” minden rendelkezésükre álló eszközzel megakadályoznak — csap át liberalizmusba. Pedagógusaink véleménye az iskolai nevelés helyzetéről korántsem egységes, ám azt szinte egyöntetűen kifogásolják, hogy a liberális nézetek s a rájuk épülő magatartásminták nyomán sok iskolában meglazultak a rend ereszétkei, mégpedig oly mértékben, ahogy, a fegyelmezetlenség bizonyos tünetei a társadalomban is megfigyelhetők, például a munkahelyi lazaságokban, a kulturálatlan utcai viselkedésben, általában az emberi kapcsolatok minőségének romlásában. Riadalomra persze azért nincsen ok, de hiba volna alaptalan riogatásnak tekinteni az iskolákból időnként érkező vészjeleket. A neveléssel szemben tanúsított közöny következményei mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Elsüllyedtek volna a követelmények az iskolában, a mindennapi életben? Ki mer erre határozott igennel vagy nemmel válaszolni? Az biztos, környezetünk számos példával illusztrálja, hogy rengeteg szülő nem kéri számon gyermekétől a kötelesség elmulasztását. Ki ezért, ki azért. „A követelés: embertelenség” — értelmiségi körökben néha még ez a „fapados” teória is elhangzik a szülői tehetetlenség mentségeként, holott semminemű alapja nincsen. Épp az ellenkezője igaz: a követelés emberi mivoltunkból következik, mert a munkával függ össze, ami tudvalevőleg emberi lényeg. Követelek tőled, mert tisztellek — így hangzik a nagy pedagógus, Makarenko tanítása. A liberális nevelési nézetek a mai életnek afféle vadhajtásai, melyeket minél előbb le kellene nyesni; talán majd azok is ráébrednek ennek szükségességére, akik most lelkes hívei a túlzó engedékenységnek, akik közömbös szemlélői a fiatalok magatartási zavarainak. A rend, a fegyelem megszilárdításának pártján álló pedagógusok jó ügyet képviselnek akkor, amikor egy tapodtat sem engednek abból, hogy a tanulóifjúságot kötelességtudatra, következetes helytállásra neveljék. Rend nélkül a szocialista demokrácia csak buborék, rend nélkül a szabadság is „szélbe írott betű csak”. Annak az értelmes társadalmi együttélésnek a megvalósításán kell fáradoznunk, amely a régi világ kaszárnyafegyelmét, ahogy Lenin mondta, a munkások és a parasztok öntudatos fegyelmével helyettesíti. P. K. L Liberalizmus a nevelésben A szakember a betonkeverő kocsi példájával érvel. Az eset még valamikor a hetvenes évek közepén, történt. A gyártás szakosodás keretében sikerült végre szocialista országbeli gyártót találni a mixere® autókéra. Hamar kiderült azonban, hogy a hazai építőipari vállalatoknak jóval több kocsi kellett volna, mint amennyit kaptak. Akkoriban sok volt a beruházás, így aztán kapkodva, öt-hat országból, javarészt dollárért, márkáért, schillingért vettünk gépeket. Végül is, a még mindig hiányban szennvedő megrendelők jajszavára, a hazai gyártás megkezdése mellett döntött az iparirányítás. A mixer kocsi példája nem egyedi eset. Említhettük, ■Volna azt is, hogy az építő- ipari munkagépekhez ma tizennégy féle alvázitípus van forgalomban. Az építőiparról hosszú éveken, keresztül az a hír járta, hogy a kivitelezők igényei, és az egyre korszerűbb technológiák mellett az ágazat gépellátása a kézművesség színvonalán mozog, így ment ez 1977-ig, amikor kormányhatározat nyomán négymilliárd forintot kapott az ágazat gépvásárlásra. A hazai gépiparnak sohasem tartozott dédelgetett tervei közé az ilyen jellegű termelés fejlesztése. A korszerű építőgépek a KGST országaiban, is hosszú évtizedeken keresztül hiánycikknek számítottak. A tőkés országokban viszont borsos árat kértek minden darabért. Ebből adódhatott, hogy a gépállomány 80 százaléka importból származik. Aiind önmagában még nem lenne baj. Ám, ha hozzátesszük, hogy a jelerileg 30 milliárd forintot érő gépállomány csaknem 8000 (!) típusit képvisel, már érzékelhető: a mai helyzet tarthatatlan. A szakértő vélemények szerint ez a sokszínű 3ség azt jelenti, hogy háromszor annyi építőipari géptípus van forgalomban, mint amennyit az építési feladatok indokolttá tesznek. Iparunknak amúgy is visszszatérő gondja, hogy a háttéripar nem ad megfelelő számú, minőségű alkatrészt, és a munkagépek többségének nincs szervizhálózata. A beruházások csökkenésével az utóbbi négy-öt évben fölfuttatott géppark kihasználása is veszélybe került. Bár nem is elsősorban a mindent elfedő nagy számokkal van, baj. Sokkal inkább azzal, hogy ami van, az nem megfelelő összetételben áll az építők rendelkezésére. Ismeretes, hogy idén is, sőt, várhatóan még jónéhány évig a felújításikarbantartási munkálatok kerülnek előtérbe az építőiparban. Márpedig ehhez elsősorban kisgépek kellenek. Tiokonydarukkal nem lehet tapétázni. Megcsontosodott gyakorlati, hogy a gépek kihaszná- lásiárt pusztán egyetlen mércével mérjük: hány órát „futottak”. Azt, hogy esetleg nem arra használtak huzamosan egy méreg drága masináit, amire kellene, egyetlen statisztika készítésekor sem veszik számításba. Idlőt szerű tenne végre az építőipari gépeknél a technológiának megfelelő kihasználtságot mérni, és ennek alapján elbírálni, hogy mekkora szükség van egy-egy gépre. A valósághoz közelebb kerülne az igények fölmérése. A VI. ötéves tervidőszakban egyetllen ésszerű lépést lehet tenni a helyzet javításáért : csökkenteni kell a géptípusok számát. Ez viszont vállalati méretekben elképzelhetetlen. A harmincmilliárdos értékű gépállományt egységesítve, komplex program szerint kell hasznosítani. Erre törekszik ma már az ágazat irányítása, és érdekeltségük változása rézvén ez a vállalatok célja is. Nem várható gyors javulás) öt-hat éves, következetes programról van szó, aminek során, selejtezéssel, vezértípusok kialakításával, hazai alkatrészgyártással, szervizhálózat megteremtésével, és tudatos gépkezelő képzéssel mindenképpen jobbra fordul az iparág gépesítésének ■ügye. A gépállomány mobilizálása szempontjából biztató, hogy végre javul a gépköl-* csönzés helyzete. Az Építő- ipari Gépesítő Vállalat a kölcsönzés egységes rendszerével és adatbankkal segít. Jó példák vannak arra is, hogy az örvendetesen, szaporodó társulásokon belül fölösleges adminisztratív kötöttségek nélkül „vándorolnak” a gépek. Mindez azonban csak a kezdet. Újabb kapkodásra, „tűzoltó” döntésekre alaposan ráfizetnénk. —Gazsó— Régi gépek gyűjteménye Sok látogatója van Mezőkövesden a régi mezőgazdasági gépek kiállításának. Az utóbbi időben ismét gyarapodott a gépmatuzsálemeket bemutató múzeum. A működő lakomobilok főként az iskoláskorú gyermekek körében arattak nagy sikert. A képen: a működő lokomobilok. 1982. január 3. Vasárnap