Vas Népe, 1983. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-29 / 24. szám

­ Év végén — év elején ISMÉT ELMÚLT egy év. Alkalom és ok arra, hogy áttekintsük, milyen eredmé­nyeket értünk el a polgári védelem területén 1982-ben, milyen szinten állunk, mi­lyen feladatok várnak ránk 1983-ban. Értékelésként megállapít­ható, hogy egyenletes és szorgos munkával a kitű­zött célt elértük, a tervezett feladatokat végrehajtottuk. Folytatódott az államigaz­gatási és gazdasági vezetők, a pr-szervezetek vezetői és beosztottai valamint a la­kosság felkészítése. Emelke­dett a munkaviszonyban ál­ló dolgozók és a munkavi­szonyban nem álló lakosság felkészültsége. A parancsnoki állomány felkészültségi szintje növe­kedett, a törzsi munka to­vább fejlődött. A polgári védelembe beosztott állo­mány gyakorlati foglalkozá­sok keretében a beosztásból eredő védelmi és mentő fel­adatát gyakorolta. Az anyagellátásban is fej­lődtek pv-szervezeteink, rendelkeznek olyan tervek­kel, amelyek segítik a pol­gári védelmi rendszabályok bevezetését, bármely idő­szakban. A megyei polgári védelmi törzs a megyei szakszolgálat parancsnok­ságokkal együtt, a városi és járási parancsnokságok, va­lamint az üzemi pv. pa­rancsnokságok jól tervezték, szervezték és koordinálták a feladatok végrehajtását. A POLGÁRI VÉDELMI vezetés színvonala tovább emelkedett, összehangoltabb lett az együttműködés is az államigazgatási és társadal­mi szervezetekkel, a fegyve­res testületekkel, üzemekkel és intézményekkel. Köszönetemet fejezem ki ezért a pv. vezetőknek, a tanácsi szervek vezetőinek és dolgozóinak, valamint minden polgári védelmi fel­adatot végző, eredményessé­get segítő dolgozónak, ál­lampolgárnak. Megköszö­nöm a pártbizottságok,­ párt­szervek és pártszervezetek támogatását is. Az 1982. évi feladatok tel­jesítése és a szerzett tapasz­talatok természetesen ala­pot adnak az 1983. évi mun­ka eredményes végrehajtá­sához, amelyből elsőként emelem ki az új kiképzési rendszerre való áttérést. Eb­ből adódik, hogy az első fél­év csonka kiképzési év lesz és szeptemberben kezdődik — az iskola oktatási évhez hasonlóan — az új kiképzé­si év, és a következő év jú­niusában fejeződik be. Az áttérést az alábbiak indo­kolják. Először termelési és népgazdasági érdeket szol­gál. Az év vége felé felfutó ipari termelést, a mezőgaz­dasági betakarítást nem za­varja a képzés, jobban ki­használható pl. a mezőgaz­daságban, élelmiszeripar­ban, a „holtszezon”. A ki­képzés színvonalasabban teljesíthető, anélkül, hogy nehezítené a népgazdasági feladatok végrehajtását. MÁSODSZOR AZ IRÁ­NYÍTÓ szervek, valamint üzemek (mezőgazdasági, ipari szövetkezetek) polgári védelmi parancsnokainak, illetve törzsparancsnokai­nak polgári védelmi tovább­képzése jobban összhangba hozható egyéb szakmai kép­zéssel és erre a téli hónapok alkalmasak. Harmadszor a parancsno­ki állomány őszi-téli to­vábbképzésével elérhető, hogy a beosztott állomány minden kategóriájának ki­képzése a nyári nagy sza­badságolások kezdetéig be­fejeződjék. Nem utolsósor­ban előnyös az is, hogy a kiképzési év tervezése és a költségvetés tervezése azo­nos időszakra esik, így a tervezés összhangja köny­­nyebben megteremthető. Mind a kiképzés csonka évében, mind az új kikép­zési ciklusban változatlan követelmény: a parancsnoki állomány elméleti felké­szültségének állandó növelé­se; kiképzéseken a gyakor­latias foglalkozások számá­­nak emelése, a gyakorlatok tervezésének, szervezésé­nek és végrehajtásának az elért szellemi és anyagi­technikai felkészültségi szinten való végzése. NAGYOBB FIGYELMET kell fordítani, a megelőző védelmi feladatok tervezé­sére, az egyéni védőeszköz fel- és levételének, haszná­latának gyakorlására, a kiadott személyi- és szakfel­szerelések gyakorlat utáni karbantartására. A kiképzé­si programot a kiképzési cél elérése mellett a nép­­gazdasági hasznosságát is­­figyelembe véve kell vé­gezni. A népgazdaságnak is eredményt, hasznot adó gyakorlat nálunk is mind­jobban meghonosodik. Ugyanakkor a gyakorlatok egy-egy „kis hibájára” sze­retném felhívni a figyel­met. Általában ilyennek mi­nősítik, ha a gázálarc, védő­ruha felvétele, viselése ha­nyag, vagy a biztonsági rendszabályokat nem, vagy felületesen tartják be. Ha az állományt nem szoktat­juk hozzá a helyes fogások­hoz, a védőeszközök helyes viseléséhez, ez rendkívüli körülmények között tragi­kussá válhat, a „hibát” el­követők életébe kerülhet és ez a „humánus” parancsno­kok és törzsparancsnokok lelkén szárad, akik a szabá­lyosságot nem követelték meg. A gépi technikát védő­eszközben irányítani a kor­látozott látási lehetőségek miatt is nagyon nehéz, csak rendszeres gyakorlással le­het ezt a készséget elsajátí­tani. A munka irányítását csak a kar-, zászló- és fény­jelzésekkel lehet végezni, tűz, munkagép zaja, gáz­álarc használata miatt hang­gal szinte lehetetlen. Szükséges a zaj-, sza­kasz-, századparancsnokok­nak — védősisakon vagy ka­ron — megkülönböztető jel­zés viselése, ez is a vezetést, irányítást segíti. Tekintsük a „csonka év” fő feladatának a teljes ki­képzési év megkezdéséig azt, hogy mind szakmailag, mind módszertanilag, meg­felelően alapozzuk meg a kiképzést. Az üzemi komp­lex gyakorlat megkezdéséig pedig minden felkészítési és kiképzési feladatot fejez­zünk be. Néhány gondolat a propa­gandamunkáról. Gyakorla­tilag az eddig jól bevált módszereket, lehetőségeket kell alkalmazni. A tovább­fejlődés azonban megkíván­ja, hogy jobban éljünk az üzemi lapok adta lehetőség­gel. Több hasznos pv jelle­gű cikk kellene, mely az adott üzem pv feladataira jobban ráirányítaná a fi­gyelmet. Foglalkozni kel­lene a kiképzések tervezésé­vel, előkészítésével, a vég­rehajtott gyakorlatok érté­kelésével, a gyakorlaton ki­emelkedő teljesítményt nyújtók népszerűsítésével. Rövidfilmek forgalmazá­sában a pr-tárgyúak előke­lő helyen állnak. Célszerű lenne azonban a Vöröske­reszt hasonló tevékenységé­vel a jobb összhangot meg­teremteni. A polgári védel­mi egységek jelentős része egészségügyi szakegység, a korszerű elsősegélynyújtás oktatásának — filmeken ke­resztül is — szélesítése, ala­pot adna rendkívüli idő­szakban az egészségügyi szakegységek bővítésére, pótlására. Mindezekből lát­ható, hogy a lakosság kikép­zése, felkészítése egyik fon­tos része a polgári védelmi munkának. A LAKOSSÁGVÉDE­LEMMEL összefüggő fel­adatok közé tartozik még:a pv-szervezeteink korszerű­sítése, a meglévő szerveze­tek időbeni alkalmazására való bevonása, a szerveze­tek anyagi-technikai ellátá­sáról való gondoskodás. E területen is megvan az 1983. év konkrét feladata. Jelenleg van folyamatban a szakszolgálati anyagok lel­tározása. Ennek keretében a mennyiségi mutatókon, ada­tokon kívül ellenőrizni kell az anyag tárolásának, raktá­rozásának, karbantartásá­nak helyzetét és ezt minő­síteni is kell. Az üzemi igazgatók, pr-parancsnokok felelősségén múlik, hogy ez milyen szinten van. Ahol ezen javítani kell, azonnal meg kell tenni a szükséges intézkedést. Felelősséggel kell gazdálkodni a polgári védelmi célra fordítható — 130,— Ft/fő tervezhető — anyagi-pénzügyi eszközz­­el. Nemcsak megtervezni, hanem a védelem érdekében fel is kell használni, az 5/1976. (III. 16.) PM. rende­let szellemében, mely a pol­gári védelem pénzgazdál­kodásának és ellátásának rendjéről szól. Fejleszteni­­kell tervein­ket, azokat az intézkedése­ket, melyek a polgári vé­delmi rendszabályok érvé­nyesítésére lesznek hivatot­tak. E területen az állam­­igazgatási szerveknek, ta­­­nácsoknak, illetve üzemek­nek van kiemelt szerepük. Minden feladat végrehajtá­sát a rendszeres ellenőrzés is segíti, ezért az ellenőrző tevékenységet a polgári vé­delmi munkában is maga­sabb szintre kell emelni. BÍZOM ABBAN, hogy po­litikai elkötelezettséggel, a cselekvőkészség erősítésével közösségi magatartással — mint eddig is, ezután is­­ eredményesen tudjuk telje­síteni feladatainkat. A pol­gári védelmi munkát végzők felelőssége a jövőben is bizt­­osíték arra, hogy megyénké­ben az életvédelemre való felkészülés jó szintű legyen. Szolnoki László mk. alezredes Vas megyei polgári védelmi parancsnokság törzsparancsnoka Gyermekrajz- és játékkiállítás Kecskeméten a Szó­raka­tén­usz Játékműhely és Múzeum országos pályáza­tot hirdetésű­ Petőfi Sán­dor születésének 160. év­­dulója alkalmából,­­ a költő verseinek és életé­nek egyes mozzanataihoz kapcsolódó rajzok, játé­kok készítésére. A beérkezett 3200 alko­tás közül a legszebb 330- ból kiállítást rendeztek, s a legsikeresebb 36 mű szerzőjét egyéni díjakkal jutalmazták. A kiállítást március 15- től Kiskőrösön is bemu­tatják. A képen: kecskeméti tanulók a kiállításon. Hát hol focizzon az a gyerek? AZÁM! Hol is focizzon? Ez itt a kérdés. Itt, a Derkovits telepen. És más lakótelepen, is — gondolom. Itt azonban, az ablakaink alatt a­zért is több e kérdés, mint költői felkiáltás, mert a focizással sivaskodást, vásítá­s, üvöltés is párosul. S így már nem is az a kérdés, hol focizzon, h­anem: hol üvö­ltsön az a gyerek? S egyáltalán kell-e üvö­ttenie? Mármint az ablak alatt. Szünidőben ta­­v­aszb­an őszig naponta reggeltől estig, ki­sebb átmeneti lanyhulásokkal (ebédszü­net s­t.b.). Iskolaéviben pedig hétvégén, vagy tanítás után, jó időben majdnem min­dig. A Rohonci út 56—58-as tízemeletes kettő® töm­b alatt, a Szűrcsapó útira nyíló tenyérnyi háromszögben, a forgalmas út­test mellett. Mint e sorok írát­akor is, január 23- án vasárnap délután fél négy után, ami­kor nyíl­ik az egyik abbak az ötödiken és egy kétségbeesett (de már kellően dühös lakó, mellesleg két gyermek an­yja, de az övjéi, mik­it a többségé nem üvöltenek), lelkitért a hangadóiknak: „hangfogóval ta­lán jobbam menne az a foci!” S egy ki­csit tisztességesebb szöveggel! Mondjuk, ami elbírná­ a nyomdafestéket. Meg kell adni, bátor férfiú. Ekkora merészségre cs­ak keveslem ragadtatják magukat a háztöm­bblen­. Eh­hez ugyanis majdnem­­ olyan bátor féig kell, mint hajdan Dugo­­vits Titusznak Nándorfehérvár ormaim vagy Zrínyinek a szigeti kirohanáskor. Lám nem veszett ki népünkből a bá­torság nyomtalanul. Mert ez a férfiú mor­tantól kénytelen elviselni a gúnyt, a­­ fenyegető-m­egilető­ pil­lantásokat, s ezzel még koránt sincs kimerítve minden vész­forrás ebben a háztömbben. A KEDVES SZÜLŐK UGYANIS és­­ az elevien-ügyes focista srácok meg nem­­ tudják érteni, hogy mitért e fölháboro­­­­dlás. J­a, hogy vannak itt olyan lakók is­, akik szabad idejükben, mondjuk va­sárnap délután pihenni szeretnének, ne­tán átfutni az újságolt, folyóiratot, fel­venni a rég letett könyvet, esetleg­ föl­tenni egy lemezt a jó muzsika­­végett... Az kérem dőreség, meg — ha jobban meggondoljuk — önző pimaszság. Még a­­hogy csendben, nyugodtan olvasni­ ,pi­henni! Hát hol élnek az ilyenek? Nem tudják, hogy a lakótelepi gyereknek moz­gás, födi, sportolás kell.? Tényleg! Az a férfi, aki előbb le­hurrogta a hangoskodóikat, biztosan utál­ja a sportot? Ő kérem, dehogy. Ő az egyike a városban, azoknak, akik minden szabad idejüket sporttal töltik. Télen­­nyákon. Szenvedélyesen. S a család min­den tagja ugyanúgy. A földből alig ki­látszó pöttöm kislánya is. Csakhogy ő­k, akárcsak a tömib és a többi ház lakóinak túlnyomó többsége tudja: ez a­z útmenti tenyérnyi hely nem foci­pálya. S azt is, hogy a sportnak nem feltétlen követelmé­nye az artikulétlan üvöltés a lakóház ab­lakai alatt. MONDOM EGYSZER A SRÁCOK­NAK — mér több mint egy éve —, hogy itt van a nagy, tágas, füves, vagy akár a salakos focipálya, még­­kapukkal is föl­szerelve a négyemeletes busz, a Szűrcsapó 26-os mögött. S ott közel-távollban sem­mi rész, se úttest, se gépkocsi, se busz, se kerékpárosok. Mondom nekik, csak odébb kellene lépniük két lépéssel. Ők pedig ná­m meredlnek, azzal az értelmes nézéssel, kicsit furicsá­lkodvia, kicsit le­­sajnálóan, mintha meszer ettem volna. Oda átmenni? Hát akikor azt a két lépésit gyalog meg is kellene járniuk! Hát miit képzelek én? S má­s is mit képzel? Per­sze, mi szerencsésebb helyzetben va­gyunk­, m­int más lakótelepiek: itt leg­alább van elég hely a focinak, d­e miért kellene azt, éppen azt a pályát szeretni, miikor itt ez a közveszélyes szöglet az úttest mentén. i Lám csak amikor kisvályódlik a labda és valahogy átigurul a buszok, motorok, autók között, még az is előfont, hogy a tizenhatos busz vagy a rendőrségi ko­csi megáll. S a hirtelen elcsendesült tíz— tizenkét fős­ csapatból valaki mindig akad, aki utánafut, s kikotorja a lab­dát. No, nem a „vezér”, nem a „játék­mester”, akinek naponta, dühösen vagy diadalittasan, százszor elordítják a ne­vét, ő hátat fordít, kivár. Tudja, hogy van, lesz a csapatban, a­ki úgyis vásárra viszi helyette a bőrét. Jó taktikus, még nagy játékos lehet belőle. Akkor meg minek ez a fölhördülés? Jó, igaz, csak egy kis maroknyi gyüleke­zet ez, a kettő® tömib ISO—160 gyerme­keinek még egy tizede sincs (nem is szól­va arról, aki a túlsó oldalról járr ide rendszeresen) — tehát elhanyagolható kisebbség. Az. Illetve az lenne, ha cse­kélyke számarányának megfelelő sze­rénységgel viselkedne. De éppen ellen­kezőleg! Ha esik az eső, gyakran bezú­dulnak a lépcsőháziba, s amíg egyik lakó rájuk nem is vall, ott folytatják. Vagy odahúzódj­ak a földszinti ablak alá, ahol egy idős néni lakik, s válogatott komisz­­sálgokat kiabálnak be nekik, dobálják az ablaká­t, s ha rájuk szól, gúnyosan ki­­csúfolják. S nemcsak eit, másokat is. (A kedves szülők, ugyebár, sem ilyenkor, sem máskor nem kíváncsiak rájuk. Mi­ért is lennének! Fontos, hogy a gyerek ne legye­n fönn­ a lakásban! Ezzel az ő részükről minden rendben.) S A KEDVES KIS­FIÚK nemcsak az idős nénit csúfolják. Nemrég (az ősszel) arra jött egy közeliben lakó férfi, meg­pillantotta, amint az egyik ügyes „csatár­­növendék” felcsi­m­laszkodott az éppen kapufának használt csenevész fácskára s úgy ingott ég-föld között, hogy minden perciben valmi lehetett: most töri ketté azt a nyomorult fát. Leparancsolta, meg­­dorgálta, miközben a fiú lesajnáló mo­sollyal hátrált előle. Ezalatt a játék­mester­ a férfi háta mögött egy kisebbet is bíztatva mutogatott, gúnyolódott. A férfi a városi tanács egyik köztisztelet­ben álló vezetője vég­ül kedves­zeg­­ve, le­hangolva távozott. Az aranyos­, eleven, játékos fiúcsa­pat legnagyobb megkönnyebbülésére. Ismét győztek. Hát ezért nem kell, kérem, dühönge­­n­i. Minden megy a maga útjára, s a ma­ga módján. A há­zmester példáu­l már ré­gen rájött erre a bölcsességre, ő már nem mer rásizólnia senkiire. Hogy háta mögött cinkos gúny, szemébe komor fe­nyegető pillantás legyen az ered­mény? Kinek jó ez? Majd csak megszabadul va­lahogy és elköltözik. Meg más is, akinek módja van rá! Ahogy máris sokan elköl­töztek. De azért még­sem ez a helyest Mi­ért a többség költözzön el? S egyébként sem tudnának valamennyien. Talá­n len­ne más megoldás is. (Mellesleg a „csa­pat” tagjai kevés kivétellel a Váci Mi­hály utcai és a Derkováits általánosba járnak, járhatnak.)­­ S EGYÁLTALÁN MIÉRT ekkora hű­hót csapni? Igaz, hogy megvadult tizen­évesek már összevertek idős embert (mert megpróbálta őket rendre utasítani) ezen a telepen, de azért nem dölt össze a Derkovits... Aki pedig a kis focis­tákat cs­ipdesit (és két lépéssel odébb­ szeretné őket küldeni a valódi és nem veszélyé® pályáira, netá­n, a három perc­nyire, a hídon túl föllelhető szabadidő­­parkba), könyörgöm, az biztosan utálja a sportolt__ Csakis j ó, dehogy, kérem. Az illető maga is rúgta a labdát, még a rongyfocit is úgy­szólván hátulgomboló e korától fogva, s fiailujsa, középiskolája csapatában éppen középcsatár volt, hosszú évekig. Ahogy akkoriban mondták: center... Csapaté­ból N­B. I-es játékos is nevelődött. Jó ez nem az ő érdeme. S hát most is van legszűkebb családi rokonságában NB. I- es játékost. Igaz, nem labdarúgó, de kézi­­labdások I közet nem az utolsó. Még a vá­logatottban is játszott gyakran... Hát ennyit a labdáról. Bertalan Lajos 1983. január 29. Szombat

Next