Vas Népe, 1985. március (30. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-01 / 29. (50.) szám

A labdarúgó-bajnokság elüti Szombathelyet­: május 12-én magyar—görög ifjúsági EB-selejtező, május 13-án magyar—holland utánpótlás EB-mérkőzés A labdarúgó-bajnokság hét végi rajtja előtt az MLSZ csütörtökön délelőtt az OTSH tanácstermében tartotta meg szoká­sos sajtóértekezletét. Szepesi György, az MLSZ elnöke, dr. Páncsics Miklós főtitkár, Czékus Lajos fő­titkárhelyettes és Csáki Sándor, az MLSZ Sajtó- és Propaganda Bizottságának veze­tője tájékoztatta a sajtó munkatársait. Dr. Páncsics Miklós elmondta, hogy már­­­­cius 1. és június 1. között a régen közzé­tett menetrend szerint zajlik le az NB I. tavaszi idénye, s a műsorban csak kis vál­toztatások történtek. Így március 6., szer­da az úgynevezett „függőnap” vagyis, ha az időjárás miatt az első fordulóból ha­lasztani kellene, akkor szerdán pótolják az esetleg elhalasztott mérkőzéseket. Az energiatakarékossággal kapcsolatos a Fe­rencváros intézkedése, így az Eger­cius 9.), a Haladás (március 16.) és­­ már­Zalaegerszeg (március 27.) elleni találkozó­n­kat a korábbi tervekkel ellentétben nem villanyfény mellett, hanem délután rende­zik meg. Az őszi idényhez hasonlóan a fontosabb­nak tartott tavaszi NB I-es és NB II-es mérkőzéseken i­t lesznek a szövetségi el­lenőrök és figyelik a kilencven perc rend­jét. Amennyiben szükséges, pénzbüntetést alkalmaznak a rendezésben vétkes klubok ellen. Ami a nemzetközi műsort illeti, április 2-án Vácott rendezik meg a Ciprus elleni utánpótlás EB-selejtezőt, április 3-án pedig a Népstadionban 16.45 órakor kezdődik a Ciprus elleni VB-selejtező. A magyar vá­logatott Ciprus ellen készülőben március 20-án nemzetközi mérkőzést játszik. Május 12-én Szombathelyen rendezik a magyar— görög ifjúsági EB-selejtezőt, másnap ugyan­ott a magyar—holland utánpótlás EB-mér­­kőzést. Május 14-én a FIFA rendelkezése értel­mében egyidőben­­ kell kezdeni ten a Magyarország—Hollandia, s Budapes­való­színűleg Grazb^i^ az Ausztria—Ciprus vi­lágbajnoki selejtezőt. A m­­agyar és az oszt­rák szövetség között — amint Szepesi György mondta — még folynak a tárgya­lások a kezdésről. Az osztrákok 21 órára akarják kitűzni a mérkőzést. A hazai ta­lálkozók mellett április 17-én lesz­ a bécsi osztrák—magyar. Szó volt az MLSZ-ben bekövetkezett sze­mélyi változásokról. Baksa László elnök­ségi tag helyett (az OTSH főosztályvezető­je lett) Tóth József, a KISZ KB Honvé­delmi és Sportosztály helyettes vezetője lett elnökségi tag, Pillér Sándor pedig az Ifjúsági Bizottság elnöke. Eperjesi László, a SZOT Sportosztály vezetője is tagja az MLSZ elnökségének. Czékus Lajos a magyarországi UEFA- tornáról, a 16 éven aluliak nem hivatalos Európa-bajnokságáról számolt be. Május 17-én, 19-én és 21-én játsszák Zala, Csong­­rád, Szolnok és Győr-Sopron megye pá­lyáin a tizenhatos döntő csoportmérkőzé­seit. A négy csoportgyőztes Budapesten az MTK-VM és a Volán stadionban majd május 24-én az elődöntőt, két vívja nap múlva pedig az MTK-VM pályán 13.20 órai kezdettel a harmadik, 15 órától pedig az első hely sorsát döntik el. Az UEFA-torna alkalmából Magyaror­szágra érkezik Jacques Georges, az UEFA francia elnöke és Hans Bangertner, az Európai Labdarúgó Szövetség svájci főtit­kára. Az UEFA-tornára már nagyban foly­nak az előkészületek. Április 21. és 23. között Zalaegerszegen az NDK és Romá­nia részvételével „próbatornát” rendeznek. A fiatalokra több nemzetközi szereplés vár. Az UEFA-torna mellett jelentős ha­zai nemzetközi rendezvény a Tokaj és az Aranykalász Kupa. Az 1968. augusztus 1. után született játékosokból álló magyar vá­logatott augusztusban részt vesz a Kínában sorra kerülő Világ Tornán, amelyen Euró­pát még az NSZK és Olaszország képvise­li. Az MLSZ-nek már megvannak az elkép­zelései az 1985—86. évi bajnokság menetére is, de várnak még a műsor közzétételével. Az 1986. évi­ mexikói világbajnokság korai kezdése miatt valószínűleg négy fordulót őszre előre kell majd hozni a tavaszról. Atlétikai tehetségkutatás A Magyar­ Rádió, a Ma­gyar Atlétikai Szövetség­­ és a Népsport szerkesztősége*az 1973-ban és 1974-ben szüle­tett fiúk és lányok részére atlétikai tehetségkutatást in­dított. Kérik a szülőket, az iskolák testnevelő tanárait, hogy küldjék el számukra az akcióhoz kedvet érző, te­hetségesnek ítélt fiúk és lányok névsorát — lakcí­mük, község, város, megye, irányítószám, születési év és hónap feltüntetésével. El­fogadnak egyéni jelentkezé­seket is, de örömmel veszik azt is, ha egész osztályok jelentkeznek. Cím: Magyar Rádió, 1800 Budapest, Bró­­dy Sándor utca 5—7. A névsort 1985. március 15-ig küldték vissza és a borítékra írják rá: „Atléti­kai tehetségkutató akció”. A Rohonci úti csarnok hat­: Február 23. Kupa Az idén is megrendezi Vas megyei Kézilabda Szak­a szövetség hagyományos ké­zilabda-tornáját a Február 23. Kupát. Az idei torna új színhelyen kerül megrende­zésre a Haladás Rohonci úti sportcsarnokában. A férfi mezőnyben hat csapat — Tanárképző, Szentgotthárd, Spartacus- Styl, Zalaszentgrót, Celldö­­mölki VMSE és a Zalaeger­szegi Dózsa — vesz részt. A nőknél nyolc csapat nevezett. A nyolc csapat két négyes csoportban küzd. A-csoport: Tanárképző I., Sárvári Vasas, Egyházasrá­­dóc, Szentgotthárdi MSE. — B-csoport: Caola (Zala­egerszeg), LATEX Pamut, Celldömölki VMSE és a Ta­nárképző II. csapata. Az ifjúsági fiúknál öt csapat indul, a Savaria DSK, a 405. DSK, a Sárvári Gimnázium, Ajkai Alumi­nium SE és a Zalaegerszegi Dózsa együttese. A leányok­nál a négy résztvevő: 405. DSK, Tinódi Gimnázium Sárvár, Szentgotthárdi Gim­názium és a LATEX Pamut csapata. Az úttörőknél 8—8 fiú és leány csapat nevezett. Az úttörők küzdelme csak már­cius 15-én kezdődik. A felnőttek és az ifjúsá­giak a hét végén szombaton reggel 8 órakor kezdenek. A szombati műsor este 20.10- kor ér véget. Vasárnap dél­ben 12.00 órakor van a kez­dés és 20.15-kor a zárás. A következő mérkőzésna­pok március 9-én és 10-én lesznek. MIT TIPPEL? Nagy Ferenc, a MÁV Jár­műjavítóban raktárvezető. 1970 óta fotózik rendszere­sen kollektív szelvénnyel, hat kétesélyessel. Több al­kalommal volt már 12-es, 11-es és 10-es találata. A 9. hét meglepetéseként Como hazai győzelmét vár­a­ja az Internacionale ellen. TIPPJEIM: 1. Leverkusen—Hamburg X 2 2. Bielefeld—Mennheim 1 3. Oberhausen—Solingen x 4. Atalanta—Ascoli x 2 5. Avellino—Fiorentina x 6. Como— Internazionale 1 7. Milan—Napoli 1 x 8. Lazio—Torino 1 2 9. Cesena—Lecce X 10. Empoli—Pescara 1 x 11. Padova—Arezzo X 12. Sambenedettese—Monza 1 13. Taranto—Cagliari x 2 Pótmérkőzések 14. Varese—Catania 1 15. Juventus—Cremonese 1 16. Sampdoria—Udinese x A 122 országot számláló Nemzetközi Súlyemelő Szö­vetség (IWF) tavaly meg­választott elnöksége szom­baton és vasárnap Milánó­ban ülésezik. — Nagy jelentőségű meg­beszélések előtt állunk — mondotta az MTI-nek az IWF budapesti titkárságán dr. Aján Tamás, a Nem­zetközi Súlyemelő Szövet­ség főtitkára. — Milánóban tárgyaljuk a sportág négy­éves fejlesztési programját. A sportág történetének ed­digi legnagyobb fejlesztési Szigorítások súlyemelésben? tervét terjesztjük elő. A középpontban további álta­lános fejlesztés mellett első­sorban a harmadik világ súlyemelő sportjának előbb­­revitele áll. Dr. Aján Tamás hozta, hogy a milánói ellen­ta­nácskozáson jelentős napi­rendi pont lesz az IWF fo­kozott dopping elleni küz­delme, s várható, hogy eb­ben a témakörben további szigorításokra kerül sor. El­képzelhető, hogy a jövőben minimálisra korlátozzák azon versenyek számát, amelyeken világcsúcsok fel­állítására nyílik lehetőség. Milánóban 1988-ig tilt, hogy a pályázók ellen­közül kik kapják a soron követ­kező világbajnokságok ren­dezési jogát. Az 1986. évi világbajnokság sora Argentína, lebonyolító­Indonézia és Jugoszlávia jelentkezett. Asztalitenisztől — vívásig Sportágak, események, tudósítások ASZTALITENISZ NB I. női: Erzsébeti Sparta­cus MTK—Sabaria 11:5. — Szombathely. Győzött: Körmen­­dyné 2, Kulcsárné 2, Gombkö­tő 1, Beke 0. Az őszi bajnok erzsébetiek biztosan nyertek. NB III. férfiak: Sabaria—Ba­latonalmádi 10:6. — Balatonal­mádi. Gy: Andorka 4, Horváth 3, Gáspár G. 3, Keve 0. Rend­kívül értékes pontokat szerzett a Sabaria a mindenkire veszé­lyes Balatonalmádi otthonában. Szombathelyi Építők—Zala­egerszegi TE 8:8. — Szombat­hely. Gy: Koltay 3, Molnár 2, Szatmári 2, Bődi 1. Az őszi bajnok ellen értékes döntetlent ért el a tavasszal gyengébben szerepelt Építők. BIRKÓZÁS Háromszázhatan indultak Szolnokon a Tisza Kupa úttö­rő B-kategóriás versenyen. A vasiak közül a legeredménye­sebben Molnár Gábor (Sárvár) szerepelt, súlycsoportjában 49-en indultak, mindegyiküket tussal verte. Ignácz Márton (Ikervár) a 35 kilósok között hatodik. Bartók Zsolt (Haladás) a 49 kilóban szerzett harmadik he­lyezést. A Haladás versenyzője, Hor­váth László a junior magyar válogatottal Lengyelországba uta­zott, ahol 48 kilóban lép sző­nyegre. SAKK 1106. sz. feladvány (C. Mans­field) megfejtése: 1. Ha4! 1107. sz. feladvány, K. H. Ahlheim Világos: Kc5, Va5, Bf3, Fb5 gyalogok: d4, c6 (6). Sötét: Kg5, Bh4 gyalogok: g1, g6, h3, h6 (6). Világos indul és a második (2.) lépésben mattot ad. 1107. sz. játszma, Hollandi-támadás H. B. Daly—A. Mengarini Boston, 1937. I. 14, d5 2. c3, Hf6 3. Hf3, g« 4. b3, Fg7 5. Fb2, Hbd7 6. c4, c6 7. Vc2, c5 8. Hc3, O—O 9. h4, de:? 10. Fc4:, Vc7 11. hS, Hh5:? 12. Bh5:!, gh: 13. Hg5, Hf6 14. Hd5!, éd: 15. Ff6:!, Vf6: 16. Vh7:+ — és matt (1:0). TEKE A Vas megyei Teke Szövetség a Sabaria pályáján rendezte az 1985. évi női felnőtt és ifjúsági, valamint férfi ifjúsági és ser­dülő megyei egyéni bajnoksá­got. — Tátrai László a Sabaria if­júsági versenyzője hétről hétre bizonyítja kiváló képességeit — mondatta Kalotai Károly a me­gyei szövetség képviseletében. — Itt is biztosan nyert. Tát­rai a magyar ifi válogatott ke­ret tagja, s küzd azért, hogy bekerüljön a májusban Frank­furtba az ifjúsági VB-re utazó magyar csapatba. Szólni kell a Sárvári Kinizsi edzőjéről, Har­­kai Lászlóról, akinek jó mun­káját az eredmények igazolják. Eredmények, felnőtt nők: 1. Márk Anna 405 fa, 2. Maconi Judit 392, 3. Pőhr Istvánná 371, 4. Takácsné Vajda Aliz 369. — Ifjúsági nők: 1. Horváth Klára 381, 2. Fint Ágota 369, 3. Kál­mán Ágnes 345. — Ifjúsági fér­fiak: 1. Tátrai László (Sabaria) 443, 2. Szabó Zoltán (Bögöte HVSE) 418, 3. Kontó József (Sárvári Kinizsi) 416, 4. Hor­váth Ferenc (S. Kinizsi) 413, 5. Milisits Péter (Szhelyi Építők) 412, 6. Tóhi Róbert (Sabaria) 410, tarolás 141, 7. Németh Tibor II. (S. Kinizsi) 410, tarolás 139, 8. Orosz Antal (Kőszegi LATEX) 405, 9. Máté Csaba (Sz. LATEX) 403, 10. Papp József (S. Kinizsi) 401. — Férfiak, serdülők: 1. Baranyai Tibor (K. LATEX) 394, 2. Varga András (Sz. Épí­tők) 389, 3. Balogh András (Sa­baria) 346. — Tatabányán, a női területi egyéni bajnokságon a felnőttek­nél az 1—4., az ifjúságiaknál az 1—3. helyezettek vesznek részt. Az ifjúsági fiúknál Horváth Fe­renc az S. Kinizsi versenyzője bevonul katonának, így Ajkán a területi bajnokságon Tátrai, Szabó, Kontó, Milisits és Tóth képviselik Vas megyét. A ser­dülő férfiaknál az 1—3. helye­zett a Szombathelyen rendezen­dő országos vidék­bajnokságon szerepel. ÚSZÓTANFOLYAM A Szombathelyi Vízmű SC szakosztálya úszótanfolyam­ot in­dít márciusban 6, 7 és 8 éves fiúk és lányok részére. A fog­lalkozásokat szerda és pénteki napon tartják 17.30-tól 19.00 óráig a Fedett Uszodában. Je­lentkezés ugyanitt március 4-én, hétfőn és 6-án, szerdán 17.30 és 18 óra között. VIVAS Pécsett rendezték az úttörő olimpia területi döntőjét. Har­minc induló közül Németh Sza­bolcs (Joskar-Ola iskola, Hala­dás) hatodik, Mosonyi Krisztián (Dési-Huber isk., Haladás) he­tedik helyezést szerzett. PÉNTEK Kosárlabda: Tanárképző— Pénzügyi és Számviteli Főisko­la EFOB, férfi mérkőzés a né­gyes döntőbe jutásért, 18, Gya­korló iskola. Röplabda: Rajczy István em­lékverseny, 15, Bolyai u., Gya­korló iskola. Sportmozgalom: A magyar sport 40 éve — Sárvár városi, városkörnyéki szellemi vetélke­dő, csapatdöntő, 16, Sárvár, vá­rosi tanács. SZOMBAT Birkózás: területi úttörő A—B kötöttfogású verseny, 9.30, Ha­ladás csarnok. Diáksport. Gyere velünk, csi­náld velünk! városi döntő. Körmend, tornacsarnok. — Röp­9, labda: Rajczy István emlékver­seny. 8, Gyakorló iskola. Falusi Spartakidák: Körmend városkörnyéki döntők, 9, Kör­mend. Asztalitenisz és sakk: várkerti iskola, teke: DMTE pá­lya. — Vasvár: nagyközség kör­nyéki döntő, teke: püspökmol­nári, 9 óra. Kézilabda: Február 23. Kupa, 8, Haladás csarnok, Rohonci út. Kosárlabda: NB II. nyugat, női: Sabaria—Komló, 15. Saf­rankó út. — Férfiak: Tanár- Sportműsor­ képző—Dombóvár, 12, Bolyai u.. Gyakorló iskola. — Felszabadu­lási Kupa, 8. Csepreg, tornate­rem. Munkahelyi olimpia: ÉDOSZ Felszabadulási Kupa labdarúgó teremtorna: Sárváron, Alkot­mány úti csarnok, 8 óra, teke: Kinizsi pálya, 7.30. Sakk: Vas megye férfi, női egyéni bajnoksága, 9, MTSH nagyterem, Markusovszky u. Szabadidősport. hu: úszásoktatás, Fedett Úszó­vízilabda, 9, óra. Teke, NB. I. nyugat, férfiak: Spartacus-Styl—Kőszegi LATEX, 9, Kispityer. Labdarúgás, NB. I.: Haladás —MTK-VM, 14.30, Rohonci út. — NB. I-es utánpótlás bajnok­­ság: Haladás—MTK-VM, 12.30, Rohonci úti edzőpálya. — KISZ teremtorna, 8.30, Kőszeg, Bersek iskola. VASÁRNAP Diáksport. Atlétika: általános iskolai terematlétikai verseny, 8. Haladás csarnok. Falusi Spartakiád: Vasvár nagyközség környéki döntők (asztalitenisz, sakk), 9. Vasvár, Művelődési Ház. — Szentgott­hárd városkörnyéki döntők, 9 órától, asztalitenisz és sakk: általános iskola, teke: Afész pálya. Kézilabda: Február 23. Kupa, 12. Haladás csarnok, Rohonci út. Sakk: Pepsi SE—Tatabányai Bányász, OB. II-es mérkőzés, 9, Sárvár, BOV Klub. — Vas megye férfi és női egyéni baj­nokság, 9, MTSH nagyterem. Szabadidősport. Váci iskola: Lakóterületi SE teremlabdarú­gó-bajnokság 9—12-ig (női, fér­fi, gyermek 4+1 ‘fős csapatok, nevezés 8—9 óráig). Természetjárás: a REMIX gyalogos nyílt túrája Vép—Csó­kakő—Porpác—Pecöl útvonalon. Utazás Vépig a 7.28-kor induló vonattal. Túravezető: Orbán Róbert. Labdarúgás, területi bajnok­ság, Bakony csoport: Sárvári Kinizsi—Sabaria, 14.30, Sabján, Zirc—Szentgotthárd, 14.30, Páder. — Rába Kupa döntő Püspök­­molnáriban. 13.00: 3. helyért: Nemeskolta—Vasszécseny, 15.00: 1. helyért: Püspökmolnári—Vas­­surány­ — KISZ teremtorna, 8.30, Kőszeg, Bersek iskola. Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 8.20 Mi lesz veled, paprika? — 8.50 Versenyművek. — 9.33 Óvodások műsora. — 9.53 Lottó­sorsolás. — 10.05 Fodor József versei. — 10.10 Monteverdi ope­rákból. — 11.00 Gondolat. — 11.45 Katonadalok. — 12.45 Kri­tikusok fóruma. — 12.55 Tánc­zene. — 14.10 Válogatott per­ceink. — 15.30 Régi híres orosz­­szovjet énekesek. — 16.05 Éj­szakai dolgozatjavítás. — 17.00 Iskolakerülők. — 17.25 muzsikáló tájak. — 17.45 Daloló, Kal­már László: Hórák. — 19.15 Embermesék. — 20.15 A négy évszak. — 20.59 Vivaldi: Tánc­dalok. — 21.30 Riport a Hajdú­sági Iparművekről. — 22.20 Tíz perc külpolitika. — 22.30 Késő esti töprengések a gazdaságról. — 23.00 A Bartók Vonósnégyes felvételeiből. — 0.10 Fúvószene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05 Népzene. — 8.50 Tíz perc külpolitika. — 9.05 Napközben. — 12.10 Fúvószene. — 12.25 Édes anyanyelvünk. — 12.30 Népi muzsika. — 13.05 Pophullám. — 14.00 Péntektől péntekig. Közben: 15.30 Könyvről könyv­— ért. — 17.30 ötödik sebesség. — 18.30 Fiataloknak! — 20.00 Nótakedvelőknek. — 21.05 Kriti­kusan. — 22.00 Rádiószínház. — 23.20 Nóták. — 24.00 Éjféltől hajnalig. 3. MOSOK 9.08 Iskolarádió. — 9.38 Vival­di: A négy évszak. — 10.22 Dzsesszarchívum. — 11.00 Ro­mantikus muzsika. — 12.27 Ope­­rettrészletek. — 13.05 Az iroda­lomtudomány műhelyei. — 13.40 Szimfonikus zene. — 15.05 Pop­zene. — 16.00 Operarészletek. — 17.00 Kisiskolások műsora. — 17.30 Szabadi Vilmos hegedül. — Kb. 18.50 Gregorián-dalla­mok. — 19.05 Könyvszemle. — 19.15 Ormándy Jenő vezényel. — 20.08 Alban Berg műveiből. — Közben: 21.12 Mi foglalkoz­tatja a demográfust? — Köz­ben: 22.27 Fodor József versei. GYŐRI RÁDIÓ 17.00 Hírek. — 17.05 5 + 2 = 7­ vége. — 17.55 Reklám. — 18.00 Hírmagazin. — 18.20 Hétvégi jegyzet. — 18.25—18.30 Hírössze­foglaló. Televízió BUDAPEST 8.00 Tévétorna.— 8.05 Iskola­tévé. — 8.45 Kémia (1. o.). — 8.55 Játékok maskarában II. — 9.20 Kamera. — 16.25 Hírek. — 16.30 Nyolclábú ragadozók. — 16.50 Szélhámosok parádéja. — 117.45 Száz híres festmény. — 18.00 Kalendárium. — 18.10 Té­vétorna. — 19.15 Esti mese. — 13.30 Tv-híradó. — 20.00 Anna és Anton. Tévéfilm. — 21.20 Sylvie Vartan Las Vegasban. — 22.00 Tv-híradó — Himnusz. 2. MŰSOR 18.15 Képújság. — 18.20 Don Quijote. Rajzfilm. — 18.50 Az energia kalandja. — 19.00 Ke­resztkérdés. — 19.30 Mozart: C- dúr vonósnégyes. — 20.00 Péntek esti randevú. — 21.00 Tv-híradó. — 21.15 Fortunata és Jacinta. Spanyol tévéfilmsorozat X 8. JUGOSZLÁV MOSOK 8.45 Művelődési műsorszemle. — 8.50 Tv-naptár. — 9.00 Miért, miért? — 9.15 A város növek­szik. — 9.30 Angol nyelv. — 10.00 Olvasmányotokból. — 10.30 Hírek. — 10.35 Művelődési mű­sor. — 12.30 Hírek. — 16.20 Vi­­deooldalak. — 16.30 Angol nyelv (ism.). — 17.00 Magyar nyelvű Tv-napló. — 17.30 Hírek. — 17.35 Tv-naptár. — 17.45 A ma­ma, a papa meg én. Tévéso­rozat. — 18.15 Művelődési adás. — 18.45 Humoristák klubja. — 19.15 Rajzfilm. — 18.27 Ma este. — 19.30 Tv-napló. — 20.00 Geng­szterkrónika. Filmsorozat. — 21.00 Szórakoztató adás. — 21.45 Tv-napló. — 22.00 Pénteken 22- kor. Kulturális mozaik. OSZTRÁK MŰSOR 9.00 lágunk. Hírek. — 9.05 A mi vi­lágok. — 9.30 Orosz nyelvlecke (ism.). — 10.00 Is­kolatelevízió. — 10.30 Pym cso­­damozija. Ausztráliai film. — 12.05 Akkoriban. — 12.10 Marx és Mohammed között. Doku­mentumműsor (ism.). — 13.00 Hírek. — 16.30 Gyermekműsor. — 18.00 Osztrák képek. — 18.30 Mi — családi magazin. — 19.00 Ausztria — ma. — 19.30 Tv­híradó. — 20.15 A hajó. Tévé­játék 31. — 22.05 Jolly Joker. — 22.50 Sport. — 23.50 Hírek. 2. MŰSOR 16.30 Mózes 2. — 17.15 Kom­puter-család 12. — 18.00 Pan­optikum. — 18.30 Colorado Sa­ga. Tévéfilmsorozat. — 19.15 Ak­koriban. — 19.30 Tv-híradó. — 20.15 Alpok-Adria magazin. — 21.15 Tv-híradó. — Pénteki po­litika. — 22.05 A napbirodalom hanyatlása. Amerikai film. — 23.50 Hírek. Mozi Savaria: Aranyoskám 10, 4, 6, 8. — Mini: Alázatosan je­lentem 5, 7. Mai műsor 1985. március 1. Péntek

Next