Vas Népe, 1985. december (30. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-02 / 282. szám

Nyugat-Dunántúl­­ vasuta­sainak szakszervezeti bizalmi küldöttértekezletét tartották meg szombaton Szombathe­lyen. 11 ezer 500 vasutas képviseletében 63 küldött összegezte az 1980-as szak­­szervezeti választások óta eltelt évek munkáját. A ta­nácskozás elnökségében töb­bek között helyet foglalt Ko­szorús Ferenc, a Vasutasok Szakszervezetének főtitká- Molnár István, az MSZMP Vas Megyei Bizott­ságának titkára, Szele Fe­renc, a megyei tanács álta­lános elnökhelyettese, s Kapronczai János, a MÁV Szombathelyi Igazgatóságá­nak igazgatója. A bizalmi küldöttértekez­leten elsőként Hajas Endre, a Vasutasok Szakszervezete Területi Szakszervezeti Bi­zottságának titkára számolt be az eltelt öt esztendő szakszervezeti munkájáról. Beszámolóját a gazdasági nehézségek számbavételével kezdte. Egyebek között meg­említette: az 1982 szeptem­berében bevezetett 100 szá­zalékos központi személy­szállítási trifaemelés az uta­zók és a vasút bevételeinek nagyfokú visszaesését okoz­ta; a szélsőséges időjárás és a beruházások visszafogá­sa miatt az előszállításo­k nagyon hullámzóan alakul­tak; a szűkös­­ fejlesztési alapok nem tették lehetővé a járműpark korszerűsíté­sét, emiatt az öregedő jár­művek üzemképessége to­vább romlott. Szóvá tette azt is, hogy a vasutasok bér­­fejlesztése az elmúlt évek­ben a népgazdasági átlag alatt volt, csökkent az ő élet­­színvonaluk. Ezért azt ké­rik a központi szervektől, hogy a VII. ötéves terv so­rán hozzák be a jelentős bérlemaradást, s őrizzék meg a reálbér szintentartását. Mindezek ellenére az igaz­gatóság MÁV-on belül gaz­dasági eredményeit tekintve az élmezőnyben van. A to­vábbi cél ennek a pozíciónak a megőrzése. Jó jelnek szá­mít, hogy ugyan csökkenő tendencia jellemezte a mun­kaerő-helyzetet — ötszázan dolgoznak ma kevesebben az igazgatóságon, mint 1981- ben —, de jó jelnek számít, hogy szinte valamennyi kör­zeti üzemfőnökségen egy osztálylétszámnak megfe­lelő fiatalkorúval foglal­koznak. A létszámgond mi­att megnőtt a túlóraszám. Vannak olyan területek, amelyeken 40—50 órával is többet dolgoznak a­ törvé­nyes munkaidőnél. A szociális ellátottságról elmondta a titkár sőt,­­hogy az öltözők, mosdók állapota­­ nem a­­ legm­egfelelőbb. . A munkásszállításra majdnem 20 millió forintot költ éven­te az igazgatóság. Ennek ellenére Veszprémben és Sopronban vannak olyan sz munkahelyek, ahova még most is tehergépkocsival szállítják a dolgozókat. Az üdültetésben új lesz: január 1-től bevezetik a központi elosztású üdültetési rend­szert. Hajas Endre egyebek között beszámolt arról is, hogy megduplázódott az újítások száma ez alatt az idő alatt, jól alakult a la­kásgazdálkodás, viszont a baleseti veszély — a csökke­nő létszám miatt — egyre fokozódott az eltelt öt esz­tendőben. A beszámolóhoz tizenné­gyen szóban, tízen- inasban szóltak hozzá. A celldömölki Bálint Sándor arról beszélt, hogy jelenleg rendkívül ne­héz munkakörülmények kö­zött kell megfelelnie a vas­útnak az alapvető követel­ményeknek. Horváth Mar­git Veszprémből azt"­ kifo­gásolta, sokszor vannak visz­­szamenő hatályú intézkedé­sek, s­­egy-egy fontosabb té­ma megvitatásához eléggé kevés idő áll rendelkezésre. Bartos Lajos az igazgatóság 5100 nyugdíjas szakszerve­zeti tagjának gondjairól szólt. Beszélt arról is, hogy a nyugdíjas tisztségviselők utánpótlása szinte lehetet­len, mert az­­egészséges nyugdíjasok szívesebben vál­lalnak fizetett állást,­­ mint társadalmi munkát. Kapron­czai János, az igazgatóság vezetője köszönetét fejezte ki­­a tagság áldozatos mun­kájáért, a szép gazdasági eredményekért. Bejelentet­te azt, hogy a celldömölki B típusú kocsijavítót jövőre elkezdik építeni. A teher­autón történő személyszál­lítás azonnali megszünteté­séről beszélt. Szólt arról is, hogy a differenciált bérezés helyett a teljesítmény ará­nyú bérezést kell bevezetni. Katona János, a MÁV ve­zérigazgatóságának osztály­­vezetője az öt év nehézsége­it ecsetelte, s tájékoztatott arról, hogy a vasút lehető­séget kapott a nagyobb ará­nyú bérfejlesztésre. Molnár István, az MSZMP Vas Me­gyei Bizottságának titkára megköszönte a vasutasok helytállását, elismerően szólt hivatástudatukról.­ Török Péter, a Haladás Vasutas Sportegyesület ügyvezető elnöke értékelte az egyesü­let eltelt öt esztendejét, szólt a gondokról is. Egyebek kö­zött­ arról, hogy az utánpót­lás nevelése sok nehézségbe ütközik, nincs erre anyagi fedezet. Végül Koszorús Fe­renc, a Vasutasok Szak­­szervezetének főtitkára szó­lalt fel. Ő is elsősorban, a gazdasági problémákról be­szélt. Hangsúlyozta: a­­40­­ órás munkahetet ott lehet bevezetni, ahol ennek fel­tételei kialakultak. Hajas Endre összegzése után megtartotta alakuló, ülését az eddigi területi szakszervezeti bizottságot felváltó területi intézőbi­zottság. A 21 -tagú testület­nek alapszervezeti szb-tit­­károk a tagjai, így a koráb­biaknál sokkal jobb együtt­működés várható az alap­szervezetekkel, a tagsággal. Az ülés résztvevői egyhan­gúlag választották meg tit­kárnak Hajas Endrét, s a munkabizottságok titkára­it. A közgazdasági bizottság titkára Teleki László, a szo­ciálpolitikai bizottságé Kará­­di László, a jogsegélyszolgá­­lati bizottságé dr. Boros Kál­mán, a munkavédelmi bi­zottságé Baráth András lett. (némethy) Fotó: B. I. A szakszervezeti küldöttértekezlet elnökségre. a Percsákhoz remek, családias hangulatú mulatságokon zenéltünk. Ezekben az időkben nem volt fizetésünk, abból éltünk, amit a vendégek adtak. Jár­tam a falukat, mindig volt ere­y lakodalom, bál vagy bú-A háború után a ven­déglátás a szórakoztatóipar milyen megélhetést tudott kínálni? — Nem volt az egy mu­latós időszak. Nincstelenség­­ben éltünk, cserélgettük a ruhákat, az ennivalót. El­mentem dolgozni a Tégla­gyárba. Udvari munkás vol­tam, de valójában azért kel­lettem, mert fociztam az ot­tani csapatban. Centert meg jobbszélsőt játszottam, én voltam a libling. Lejátszot­tam a meccset, rúgtam a gó­lokat, utána meg futottam falura muzsikálni. Reggel pedig megint a munka. — Ez a nagy hajtás már a családért is volt... — Igen. Megnősültem, 43- ban pedig megszületett a Sanyi fiam. Ő ma is itt ze­nél velem. Mikor első osz­tályba kezdett el járni, mind­járt ment­­ kottára is. Föl­figyeltek r­á, 58-tól 61-ig a Rajkóban játszott, aztán Kőszegre került. Tizenhét éve pedig itt muzsikálunk együtt a Koroná­van. Amikor Olaszországban ‘­’­tizennyolc együttes közül az ő zene­kara nyerte az aranydíjat, akkor éreztem igazán, hogy beteljesült a vágyam. A má­sik fiam is muzsikált, ő most Pestre költözött a gyerekek miatt. Az egyik unokám a Fazekas Mihály Gimnázium­ba jár, jó matematikus, a másik pedig most nyert sza­valóversenyt a IX. kerület­ben. A Sanyi fiai is zenél­nek, a nagyobbik igen jó gi­táros. Két lányom is van, úgyhogy nagy a család. — Mikor kezdődött a kap­csolat a néptáncosokkal? — A körmendi csoporttal 1970-ben, az Ungarescával 74-ben. Egy darabig párhu­zamosan csináltuk a kettőt, de ez nem ment sokáig. Egy idő óta csak az Ungarescát kísérjük. Nagyszerű embere­ket ismertünk meg, jártunk Franciaországban, Olaszor­szágban, Finnországban, a Szovjetunióban, Jugoszlá­viában. Felejthetetlen él­mények ezek. — Mondana valami külön­leges történetet, amire szíve­sen emlékezik vissza? — Nagyon nehéz válasz­tani a sok átmuzsikált es­téből, éjszakából. Mikor a Hiltonban játszottunk oda­jött hozzánk az Alfonzó, és kért egy hegedűt. Együtt húztam a kitűnő komikus­sal, s annyira tetszett a közönségnek, hogy sorra hívtak oda minket az aszta­lokhoz. — Negyvenkét éve él együtt a feleségével. Nem tette még szóvá az éjsza­kázást? — Ő már megszokta. Tud­ja, hogy ez a kenyerünk. Inkább csak dicsérgetjük egymást. Én a főztjét, ő a játékomat. Viszont az éj­szakázás tényleg nem köny­­nyű. Ráadásul nemrég volt egy tüdőembóliám. Mikor bent feküdtem a kórházban, az orvos megkérdezte, hogy ki maga? Mondom, miért? Azt mondja, mert külön ügyeletet kell állítanunk, annyian érdeklődnek maga után. Ez persze jólesik, de nem nagyon szeretem. Min­dig próbáltam megmaradni egyszerű „romának”. — Azt hiszem, van abban valami példázatszerű, ahogy Feri bácsi kemény és szívós munkával becsületet, tekin­télyt szerzett a családjának ebben a városban. — Nézd, minden „roma” előtt ott van az élet, és a gyerekei élete is. Az ő gond­ja, hogy mit kezd ezzel. Én a saját számtól vettem el a kenyeret, hogy az enyé­meket taníttassam. Szerintem minden apának csak az le­het a célja, hogy a gyereke többre vigye, mint ő. S mi­kor azt hallom, hogy példá­ul Pesten a híres prímások kérdezgetnek a Sanyi felől, akkor nagyon rendbe jövök magammal. Legutóbb, az Ungarescu harmincéves jubileumán Horváth „Percsák” Ferenc miniszteri dicséretben ré­szesült. A Koronában ma már jobbára csak a fia ki­tűnő gitárjátékát kíséri, sze­rényen a háttérben marad­va. A vendégek számára mégis azok az igazán bi­­zsergető pillanatok, amikor Feri bácsi fölveszi a hege­dűjét és sikerül sok mindent elfeledtetnie behízelgően szép hangjával: „Hiába süt a világra.. Fodor Sándor Fotó: Benkő S. 1985. december 2. Hétfő '■■■■ 8888 »M ’i? 888 Tanmese A lakótelep építésének záróakkordjaként döm­perek hordták el a sittet. Utána a területet­ elsimí­tották. Néhány nap múl­tán újabb dömperek ér­keztek (vagy ugyanazok), megrakva egy másik la­kótelep sittjével. Dombot emeltek újra, így ment ez tavaszig néhányszor. A törmelék időközben meg­fogyatkozott, gyanak­szom attól, hogy az út­testre szóródott. Végső soron a lakótelepre ma­radt egy koronázási dombra való. Valakit meg kellene koronázni rajta. És most jöjjön a tan­mese. Balgafán kutat ásatott a községi elöljáróság a legelőn. A kút annak rendje és módja szerint határidőre el is készült. Ám az aranyat érő má­jusi eső feláztatta a kút­­ból kiásott töméntelen földet. Emiatt egy tehén is lábát törte. El kellett tehát takarítani a jószág­lábat rongáló balgafai sittet. Döntés született: ásnak egy nagy gödröt, és abba rakják a földet. Mi­után az utolsó taligával betelt a gödör, szembe­találták magukat az újonnan kiásott földdel. Úgy okoskodtak, ennek csak egy oka lehet: ki­sebb gödröt ástak, mint kellett volna. Az újabb próbálkozás megtekinté­sére már a szomszéd fa­luból is átjöttek tapasz­talatcserére. A sikertelen­ség láttán jegyezte meg a pöszmétei bíró: „Ahogy saccolom, megint egy kútra való maradt ki a gödörből.” Mivel balga ember az, aki kétszer ugyanabba a hibába esik, visszaszórták a földet a kútba. A négylábú rézjárók talán még ma is kidül­ledt szemmel néznek a legelő szélén álló Szent Vendel szoborra, ha azó­ta ki nem múltak szörn­yükben. Mi azóta is keményen tartjuk magunkat a lakó­telepen. Hallottam, hogy egy elvetemült lakó nem átallotta ráírni a város­­fejlesztési hozzájárulás­hoz „igen”-t kérő nyom­tatványra. El kell dönte­ni, ki legyen a lakótele­pek védőszentje. Ha mást nem is, a hozzájárulásból legalább szobrot állítsa­nak neki. B. K. zafia 8888 aSbq *3? W mW Állandó erőpróba * Csövek és csövesek A szombathelyi Sava­­ria mozi tőszomszédságá­ban, a szerény, csillogást mellőző magánbutiksor előtt, csövek. Föld felett. Szálirányban. Szabályo­sak, kemények. Átmérő­jük tetszetős. Hasznossá­guk kétségbevonhatatlan már a föld felett is. Tel­hetetlen bendőjük jelen­leg hulladéktemető. A „köret” változatos, sok­színű. Folyamatos táplá­lók a filmszínházból ki­jövő kultúrát, ízlést ma­gukba szívó állampolgá­rok. Tudott dolog, hogy filmvetítés alatt a né­zők számottevő szerény serege rág, rágcsál. Élet­kori sajátosságoknak megfelelően. Ki ezt, ki azt! De a kultúra köve­tel! Így zacskó a zsebbe! Ki jövet pedig ott a cső! Zutty bele! Legutóbb szinte tülekedtek a lyuk előtt. Mégiscsak rendsze­rető a magyar! Mondhat­ná valaki, hogy mit szól­nak a külföldiek. Nem miattuk szólunk, ők nem csövet keresnek. Magunk miatt, mert a környeze­tünk a miénk, magyaro­ké. Mi történik, ha a csö­veket rendeltetési he­lyükre akarják vinni? elren­delik a Városgaz­dálkodási Vállalatnál a szükségállapotot? Ami kétségbeejtő: a minap néhány guberáló is ott tülekedett a lyu­kak előtt. A belváros szí­vében. Szokás rabja a magyar. Mi lesz, ha el­viszik a csöveket? ta­nuljunk végre fegyelmet! Nyíltan, bátran rójuk meg azokat, akik szépülő városunk képét, saját rút képükre akarják" for­málni. F. Cs. (Lakatos Ferenc karikatúrája)

Next