Vas Népe, 1988. június (33. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-01 / 130. szám
Magyarországon évente 18—20 ezer ember hal meg a népeség általános egészségromlása miatt. Miközben az elmúlt két évtizedben Európában átlagosan 3 és fél évvel nőtt a születéskor várható élettartam, nálunk ugyanezen idő alatt egy évvel csökkent. A súlyos egészségromlást ,több tényező idézte elő, ezek közül kétségkívül a legsúlyosabb az egészségromboló életmód tömeges elterjedése, de jelentős szerepet játszik benne környezetünk növekvő szenynyezettsége, valamint az egészségügyi ellátás hiányosságai. Ez utóbbi mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogyhazánkban a nemzeti jövedelemnek igen kis hányadát, mindössze 3,5 százalékát költjük egészségügyi célokra, miközben ugyanez az arány a legfejlettebb országokban 8—12 százalék. Ráadásul ez a szerény egészségügyi büdzsé nem elég hatékony, nem oda összpontosulnak a fő erők, ahol a lakosság egészségügyi állapotát alapvetően befolyásolni lehetne, vagyis nem az alapellátásba. A megrendült egészséget ugyanis csak sokszoros költséggel vagy egyáltalán nem lehet helyreállítani; amit elmulasztunk a megelőzésben, a korai szűrésben, az gyakran végzetes következményekkel jár. A BELSŐ EGYENSÚlY MEGINGÁSA Természetesen az egészségügyet egymagában nem lehet felelőssé tenni az önpusztító életvitelért, az egészséget súlyosan károsító szokások járványszerű terjedéséért. Társadalomtudósok egy csoportja csaknem egy évtizede vizsgálja hazánkban e kérdéskör mélyebb, szociológiai okait. Az Akadémia Szociológiai Kutató Intézetében dr. Losoncai Ágnes vezetésével ■végzett vizsgálatok fő tanulsága, hogy a lakosság szembeszökő egészségromlása egyértelműen társadalmilag meghatározott. Az emberek ugyanis nem választhatják meg sem a kort, amelybe beleszületnek, sem a társadalomban elfoglalt helyüket, de még a szüleiket sem — így ha az életmódot tesszük felelőssé, fel kell tenni a kérdést, hogy ki a felelős az életmódért? A kutatók az egészségromlás legfőbb okát abban látják, hogy hazánkban a lakosság az elmúlt évtizedek igen nagy társadalmi változásaiból következő tehertételekre sem testileg, sem lelkileg nem volt felkészülve. A riasztó adatok azt bizonyítják, hogy az elmúlt fél évszázadban felnőtt generációkban a társadalmi környezet és az értékrend viharos, gyors változásai súlyos sérüléseket okoztak. A háború, az ötvenes évek, az iparosítás, a nagy népességmozgások, majd az önkizsákmányolásra alapozott második gazdaság napjainkra széles társadalmi rétegeknél az utolsó erőtartalékokat is felemésztette. Eközben alapvető cél- és értékátalakullás ment végbe: a háború előtt a társadalom bázisa a nemzet, a család, a vallás, a magántulajdon volt. Az ötvenes években ennek szinte minden ponton az ellenkezője volt a hivatalos értékrend, s napjainkban ismét jelentős változásoknak vagyunk tanúi. A szociológusok hangsúlyozzák, hogy az effajta társadalmi terhek növekedése közepette az egyes ember képességei általában elégtelenek ahhoz, hogy belső, elsősorban lelki egyensúlyát fenntartsa. Az egyén kevés külső támogatást kap — s ezen nem csak anyagiakat kell érteni — céljai megvalósításához, rendre tapasztalja, hogy reális tervei, például a lakásszerzés, csaknem megvalósíthatatlanok. A megingott belső egyensúlya fenntartására olyan kiegyensúlyozó, feszültséglevezető szokásokat vesz fel, amelyek legtöbbször ártalmasak. Gondoljunk csak a mértéktelen evészetekre és ivászatokra! aki Állja A KUDARCOKAT... A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az önpusztítás kevesebb energiát emészt föl, mint a fáradságos önépítés. Ez utóbbi olyan felkészültséget, életlehetőséget, és belső erkölcsöt kíván, amelynek épp a legveszélyeztetettebbek vannak híján. Ugyanakkor az ártalmas kikapcsolódási módok kéznél vannak, nem kívánnak energiát. A nehéz múlt, a kielégítetlen jelen és a nehéznek ígérkező jövő tömegeket foszthat meg a legfontosabbtól, a küzdés értelmétől, elronthatja a közérzetet, sőt az életkedvet is. A kutatók hangsúlyozzák azt is, hogy az egészségromlás korántsem egyformán veszélyeztet minden társadalmi réteget hazánkban. Az elmúlt évtizedek életszínvonal-emelkedésének ebben a vonatkozásban is vannak egyértelmű nyertesei és vesztesei. Sajnos az évek során mind az előnyök, mind a hátrányok jószerivel ugyanazoknál a rétegeknél növekedtek, és a társadalom intézményrendszere még ma is felkészületlen ezeknek a különbségeknek a csökkentésére. A TILTÁS KEVÉS Általános tapasztalat, hogy annál kevésbé sérül meg az ember, minél felkészültebb a küzdelemre, minél jobban állja a sikertelenségeket, ha tud újrakezdeni. A társadalomtudósok döntő tényezőnek tartják, hogy a felnövekvő nemzedékek már az iskolában sajátítsák el az elemi testi-pszichés ismereteket, az egészségügyi kultúra ábécéjét, önmagában a tiltás — akár a dohányzásról, a szeszfogyasztásról vagy a kábítószerekről van szó — kevéssé eredményes, ha nincs mellette pozitív, célra vezető, felelős életvezetési program. Ám felelősséget, belső, morális erőt akkor lehet az emberek nagy tömegétől elvárni, ha életvezetésük a megtapasztalt állampolgári önállóságra épül, ha a belső szabályozás kívülről is találkozik visszaigazolással. A szociológusok hangsúlyozzák, hogy az emberek önmagukért érzett felelőssége kevéssé bontakozhat ki, amíg azt tapasztalják, hogy az életviszonyaikat érintő döntésekbe alig szólhatnak bele. Az egyes embernek természetesen sokféle lehetősége van arra, hogy tudatosan is védje testi-lelki egyensúlyát. A mindennapi életnek sajátos ritmikája van, erőgyűjtő, erőfelhasználó, a célt elérő, majd lazító, pihenő és ismét erőt gyűjtő szakaszok követik egymást. A jó ritmus segít megőrizni a testi-lelki erőt. Fontos, hogy a pihenés, amivel az ember életerőit újrateremti, építő legyen, ne felemésztő, ne pusztító módon ellensúlyozza a hajszát. P. É. ban voltak olyanok, akik ragaszkodtak a 75 éves múlttal rendelkező pártjukhoz, amelyet a Horthy-rendszer keserves, munkásüldöző időszakában — börtönbüntetést is vállalva — nem hagytak el. Vas megyében a két munkáspárt szervezeti egyesülésének felgyorsulása az SZDP 1948. február 18-a nagyibudapesti összvezetőségi ülése után következett be. Ekkor zárták ki az országos vezetésből az egyesülést ellenzőket. 1948. február 19-én lemondott az SZDP szombathelyi végrehajtó bizottsága is, és egy öttagú intézőbizottságot választottak az egyesülés előkészítése céljából. Ezután szinte napok alatt csappan meg az SZDP taglétszáma,közigazgatásban betöltött szerepe és szervezeti ereje. E két-három nap alatt több mint 400 SZDP-tag lépett át a kommunista pártba. Jelentős számban olyanok, akik a közgazdasági apparátusban dolgoztak. S ezzel megindult a nagy földcsuszamlás, ami a szociáldemokratáknak a kommunista pártba való tömeges átlépését jelentette. Hogy mi volt a földcsuszamlás oka? Mindenképpen magyarázza ezt az MKP tekintélyének növekedése, ami a tömegbefolyásának növekedésében, a közigazgatás és az államélet pozícióinak területén megfigyelhető. Ugyanakkor — mint már jeleztük — a döntő mégis az volt, hogy főleg nemzetközi tényezőkre hivatkozva az SZDP egyes vezetői és az MKP vezetősége a két párt egyesülésének meggyorsításával, a teljes és kizárólagos hatalomátvétel folyamatát lerövidítik. Ez a polgári ellenzék poltikai életből való kiszorítása után a szövetségi politika további szűkítését is jelentette. Az SZDPZ tagságának egy része a szűkítést érzékelve úgy gondolkodott, hogy a két munkáspárt egyesülése hamarosan bekövetkezik, s ezt az eseményt inkább a „potenciálisabb párt”, a kommunista párt tagjaként akarja megélni. Ez a tendencia viszont olyan árnyoldalaikat is hordozott magában, hogy a karrieristák az MKP-be való belépéssel próbáltak pozícióhoz jutni. Ezt látva az MKP tagfelvételi zárlatot rendelt el 1948 február végétől március 15-ig, s ezt az MKP megyei vezetése is igen fontos kérdésként kezelte. A pártegyesülés szervezeti-politikai előkészítése az egységbizottságoknak volt a feladata. 1948. március 19- én alakult meg a Vas Megyei Egységbizottság, elnöke Szabó Imre, az MKP Vas Megyei Bizottságának titkára, alelnöke dr. Dénes Imre (SZDP), titkára Gonda György (MKP), tagjai: Rudas Endre (MKP), Nagy Sándor (MKP), Bujtor Béla (MKP), Takács Alajos (SZDP), Faragó Ferenc (SZDP). Az egységbizottságok alakuló ülésén lényeges kérdésekről döntöttek. Megfogalmazták, hogy mindkét pártiban szükséges a párttisztítás, amelyet nagyon körültekintően kell végezni. Errepedig különösen kellett vigyázni, hiszen abból a tényből, hogy az egységbizottságoik összetétele, valamint az új párt vezetőségének és tagságának arányában érvényesíteni kell a kétharmados MKP-s többségi arányt, már következett, hogy problémák merültek fel e téren. Gonda György, az MKP Vas Megyei Bizottságának egyik tagja a feladatot is megfogalmazza : „ ... felül kell vizsgálni a kizárásokat, és ha nincs semmi bűnük, akkor módot kell nyújtani arra, hogy az Egységes Munkáspártnak a tagja lehessen.” Ez a reagálás nagyon fontos volt, mert nem volt egyedi jelenség, hogy személyes bosszú miatt zárták ki, vagy távolítottak el a vezetésből olyanokat, akik egész életüket a munkásság felemelkedésének szentelték, így például Vajda Ernőt, a Megyei Nemzeti Bizottság baloldali vezetőjét, Solt Miklóst, az SZDP megyei titkárát, akit a kommunista vezetők közül is többen baloldalinak jellemeztek. (Folytatjuk) Dr. Varga Zoltán 1988. június 1. Szerda Erőteljesen növekszik a szövetkezeti ipar exportja Az ipari szövetkezetek az idén is lendületesen növelik exportjukat. A hagyományos formában működő szövetkezetek konvertibilis exportja az év első négy hónapjában forintban mérve 42,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. S bár ebben szerepet játszott a forint árfolyamváltozása is, a 640 millió forintos exportöbblet nagy részéhez az ipari szövetkezetek értékesebb termékek eladásával jutottak. Sok szövetkezet folytat biztató tárgyalásokat nyugati partnerekkel vegyes vállalat alapításáról. Nemrég indította tevékenységét Fertődön a FERBAU Kft., amely a Fertődi Építőipari Szövetkezet és a dán partnerek részvételével tetőtéri ablakok közös magyarországi gyártására vállalkozott. A tatai Kemobil Szövetkezet osztrák partnerével mosószerek gyártására alapított vegyes vállalatot. Az elmúlt napokban kezdte meg működését texasi székhellyel a magyar CompuDrug Műszaki Fejlesztő Kisszövetkezet és az amerikai Kaiser Research Inc. részvételével alapított számítástechnikai vegyesvállalat. A barcsi Unitech Szövetkezet más magyar partnerek bevonásával konténerszállító célgépek gyártására alapít közös vállalatot egy NSZK-beli céggel. A Szovjetunióba irányuló exportban a mérséklődő államközi kontingensek miatt az ipari szövetkezetek szállítási lehetősége is csökkent. A szövetkezetek igyekeznek új lehetőségeket felkutatni. Az utóbbi hónapokban a szovjet partnerekkel kölcsönös érdekeltség alapján előtérbe kerültek a közvetlen termelési kapcsolatok. Különösen ígéretesek a balti köztársaságok vállalataival megkezdett együttműködési tárgyalások. Atallinni Terra, a Szabadszentkirályi Fémipari Kisszövetkezettel kooperációban kerti traktort gyárt. Az OKISZ Labor a szintén tallinni Lembotuval nyitott közös divatüzletet az észt fővárosban. A szombathelyi Origó Szövetkezet, a tartui Harju Vállalattal tárgyal nyílászárók közös gyártásáról. Milyen alapállásból? Ismét megjelent egy könyvecske, s jóvoltából átmenetileg újra felhúzták azt a bizonyos zsilipet: a becsmérlő szidalmakat ontó zuhatag megint rázúdul arra a „fránya, igénytelen, ízlésromboló, kártékony, retrograd” stb. tömegkultúrára. Kizárólag az irodalomra utalva született meg a ki tudja hányadik tanulmány „Az írástudók áru(vá vá)lásá”-ról. Mégpedig (ez sem új) kizárólag a két világháború közötti időszak hazai sajátosságait vizsgálva, boncolgatva. A fejcsóválás, a pellengér, az akkortájt (sokszor jól hangzó angol álnévdin) idehaza íródott lektűröknek, bestsellereknek, ponyváknak szól, de jellemző utalások, idézetek célba vesznek hasonló műveket szülő külföldi szerzőket is. Valamennyiük számára (a sokat citált Rejtő Jenőt is beleértve természetesen) mentséget is talál a szerző: azért alkudtak meg önmagukkal, s alkottak futószalagot megannyi „fércművet”, hogy anyagilag kellőképpen boldoguljanak, legyen mit a tejbe aprítaniuk. Mindez a felemlegetés, vád, gúny és rosszallás itt és most, amikor menjen csak be bárki, bármelyik könyvesboltba, nézzen ott szét, s mi ötlik hivatkozón azonnal a szemébe? Az agyonszidott lektűrnek, ponyvának sokszínű, tarka keveréke. Vagy álljon meg akár az újságos stand előtt... Egy az egyben itt vannak, jelen vannak a régi Pengős regények, a Nova kalandos regényeinek, s a Pesti Hírlap Könyveknek, sőt az alfa-ponyvának titulált 10 filléres füzeteknek mai másai, igaz, nem filléres áron. Hogy mást ne mondjak: az a mű, amelyet az idézett, most megjelent tanulmánykötet elrettentő példaként címlapján hordoz, rövidesen megjelenik a Szépirodalmi Könyvkiadónál ... Az Élet és Irodalom egyik közelmúltbeli számában arról kesereg egy mai magyar krimiíró, hogy — könnyű pénzszerzés reményében — ma a segédmunkástól az újságíróig annyian írnak bűnügyi regényeket, mint még soha. Igen sokan jól csengő angol álnéven__És ontják ezeket a ,magán- meg az állami kiadók, mert hát piacról élnek ők is, meg végre nem tiltott gyümölcsről van már szó. Akkor hát mi a baj? Mi a különbség? Milyen alapállásból, mire hivatkozva tesszük ma a szemrehányást a tegnapnak? L. F. mmm A mozi neve: HALÁL Olvasom, hallom a híreket anya- és apagyilkosságokról, családirtásokról. Mindezt tetézi a televízió egyszerű hétköznapi tudósításaival. És most már a film is ... Felújították a mozikban a Nyolcadik utas a Halál című filmet, ami „szerencsésen” egybeesett a folytatással, amely A bolygó neve: Halál címet viselte. Ezeket a filmeket követték A pokol katonái és most már itt járközöttünk a Halálosztó. A különös ezekben a filmekben, pontosabban címeikben, hogy az eredeti cím kevésbé „hangzatos”. A pokol katonáit A vonal, a Halálosztót Terminator címmel vetítették hasonló sikerrel eredetileg. Ebbenaz esetben csak dicsérni tudom a magyarországi forgalmazók címválasztását, amellyel lerántják a leplet és nevén nevezik az eredeti címeikkel a borzalmakat rejtegetni próbáló filmeket. Annak ellenére, hogy ezzel talán nem ez a szándékuk, hanem ellenkezőleg, a hatás fokozása, a még nagyobb bevétel elérése. A korábbi vitákat a kultúra áru voltáról már eldöntötte az élet. A közművelődési intézményeknek, a moziknak is nyereséget kell termelniük. Tehetnek, ők arról, ha egyszer erre van igénye a nagybecsű közönségnek? Legalább a címekkel jelzik, hogy menynyi vért, szörnyűséget várhat a néző egy-egy filmtől. Az egyszerűség kedvéért külön mozit is lehetne teremteni, ahol csak ezeket a nyereséges filmeket játszanék, és így eltarthatnának egy, esetleg több mozit is, ahol az úgynevezett „művész” filmeket vetítenék. Az aranybányát jelentő mozi nevére lenne is egy javaslatom: HALÁL. . Hazafelé (?) a munkából (Lakatos Ferenc karikatúrája)