Vas Népe, 1988. augusztus (33. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-01 / 182. szám
Van lakás és mégsincs A MAGYARORSZÁGI lakásállomány majdnem négymillió, lényegében azonos a háztartások számával. Vagyis — állíthatná a statisztikus — minden család saját lakásában él, tehát Magyarországon nincs — mennyiségi értelemben vett — lakásprobléma. Ám a statisztikus ez esetben hamis végkövetkeztetésre jutna, mert a jogszabályilag megfogalmazott lakásdefíníció szerint gyakorlatilag egy mosókonyhaszerű tákolmány (ha például 6 négyzetméternél nagyobb és 12 centiméternél vastagabb téglafalai vannak) már önálló lakásnak minősül. Elvileg Magyarországon nincs mennyiségi lakásprobléma, gyakorlatilag azonban ez a gond soha nem volt olyan súlyos, mint napjainkban. A városi tanácsok öszszesen 160 ezer lakásigénylőt tartanak nyilván, közülük 130 ezer a lakás nélküli és az utóbbiak majdnem fele a fővárosban és Miskolcon él A lakásnélküli családok száma egyébként csak a városokban 200 ezer körül van, egyharmaduk fiatal házas, illetve alacsony jövedelmű, többgyermekes család. TÚL VAGYUNK az első — a mennyiségi mutatókat jócskán túlteljesítő — 15 éves lakásépítési programon, s közeledünk a második 15 éves program befejezéséhez is. Már az első program tervezői és jóváhagyói is abban hittek, és azt is ígérték, hogy fölszámolják a mennyiségi lakáshiányt. Nem sikerült , pedig a tervezettnél majdnem 200 ezerrel több lakás épült akkoriban. Az is valószínű, hogy a valamikori célt, a mennyiségi hiány felszámolását 1990-ig, a második 15 éves program zárásáig sem sikerül elérni. Mi több, az 1981-ben elhatározott intézkedések következtében — ezek lényege, hogy a lakás nélküliek egyre kevésbé számíthatnak az államilag finanszírozott bérlakásépítésre — az önálló lakáshoz jutási esélyek minden korábbinál drasztikusabban romlottak. Manapság ez a gond nemcsak szociális, s nemcsak társadalompolitikai feszültségeket okozó probléma, de a gazdaság teljesítőképességét közvetlenül és negatívan befolyásoló tényező is. A szerkezetátalakítási programot a krónikus lakáshiány és az „elmeszesedett" lakásgazdálkodás önmagában is veszélyezteti. Végre is hogyan és hová mozduljon a borsodi kohász, vagy a szabolcsi segédmunkás, ha csak azt tudja, hogy Dunaújvárosban, vagy a fővárosban, vagy mondjuk Baranyában, tárt karokkal várják, ám szó se esik az áttelepüléshez nélkülözhetetlen lakásprobléma valami módon intézményesített megoldásáról. KORMÁNYTISZTVISELŐK és politikusok váltig állítják: az állam nem vonul ki a lakásépítkezésekből. Ugyanakkor a valóságban már ott tartunk, hogy az összes lakás alig 10 százaléka épül állami beruházásként, és ennél is kevesebb az állami bérlakások aránya. Vagyis: legalább 90 százalékban a magánépítkezés dominál. Csakhogy a bérből és fizetésből élők — különösen a tovább súlyosbodott lakásépítési hitelek miatt — reménytelen helyzetbe kerülnek, ha építkezésre szánják el magukat. Mértéktartó számítások szerint egy átlagméretű lakás felépítésének költsége minimum 12—13 évi átlagjövedelemmel egyenlő. (Nota bene: ez esetben az évi átlagjövedelem minden egyes fillére a lakásépítésre fordítandó!) E pillanatban még nem tudni, hogy a második 15 éves lakásépítési program befejeztével miféle újabb program szerint kísérli meg a kormányzat a nyomasztó lakáshiány enyhítését. Kérdés, hogy az eddigi negatív tapasztalatok után érdemes — egyáltalán szabad — a most már legalábbis másodszor elvetélt kormányzati program naptári értelemben vett lejáratához ragaszkodni? Ugyan miért, hogy a közvélemény inkább csak a KISZ-lakás koncepciójának agyonegyszerűsített változatát ismeri, illetve az e koncepciót elméleti alapról támadó vitairatokat, de nemigen állnak elő a KISZ javaslataival pontról pontra szembeállítható konkrét elképzelésekkel. A PROBLÉMA nem szűkíthető le csakis a lakásnélküliek pillanatnyi gondjainak lehetséges enyhítésére. Ez a gond nem kizárólag a bevezetőben jelzett 200 ezer lakás nélküli család gondja, hanem azoké is, akik tömegével kényszerülnek a lakótelepi panelházakba, nem feltétlenül s nem kizárólag a lakáspolitika,hanem az egész gazdaságpolitika által is vezérelt településfejlesztési és település-elsorvasztási gyakorlat miatt. És sajnos, ők jóval többen vannak, mint 200 ezren. Lakásmobilitási reményeik halványak, lehetőségeik a minimumnál is kevesebbet jelentő véletlenre zsugorodtak. Ők lennének újabb százezrével — vagy éppen milliónyian? — a potenciális lakásigénylők. Ugyanakkor jórészt őket fenyegeti a most már könyörtelenül végrehajtandó szerkezetátalakítási program is. Ám ennek inkább csak szenvedő alanyai lehetnek, mert a manapság jellemző lakáshelyzet miatt — s ki tudja még meddig — a lakóhelyükhöz kötötték őket. Ezért is — és miattuk is — központi téma a lakáshelyzet megoldatlansága, amellyel kapcsolatban a lakásszociológusok azt állítják, hogy „a gazdaságban máris megmozdult a lassú kibontakozás, amelyhez szervesen hozzáilleszthető a lakásrendszer reformja. Ellenkező esetben (amennyiben a gazdasági stagnálás tovább folytatódik) nincs lehetősége a lakásprobléma megoldásának”. ÉS A ZÁRÓKÉRDÉS: vajon az iménti megállapítást akceptálhatják-e mindazok, akik lehetetlen, elfogadhatatlan lakáskörülmények között kénytelenek élni? Vagyis mindazok, akiknek teljesítőképességétől is függ az ország gazdasági — következésképpen társadalmi — stabilizációja, ám akik jórészt az évtizedek óta kielégítetlen lakásínségük miatt is, egyszerűen képtelenek a tőlük elvárható gazdasági teljesítményekre. ördögi kör... S pillanat nyilag még nem tudni, hogy vajon hol és hogyan lehet kitörni belőle? V. cs. és glasznoszty műemlékvédelemről is. De mint tudjuk, a törvény csak akkor jó, ha betartják. Mindenki és mindig. Nilincsenekkivételek, nincsenek különleges helyzetek. Hosszú éveken keresztül egyetlenegy hanyaghivatalnokot sem vontak felelősségre a műemlékek tönkretétele miatt. Ma már megtették az első lépéseket. A leningrádi népbíróság négyhónapos nyilvános tárgyalás után feltételesen egyévi javító-nevelő munkára ítélte V. Donyilukot, a 14. számú építőipari vállalat vezetőjét egy XIX. századi műemléképület lebontása miatt. Érdekes, hogy az ítéletről nemcsak a Leningrádi, hanem a többi központi lap is tájékoztatást adott. Az idők változnak. Még a közelmúltban is a régi épületek, bár formálisan műemlékeknek nyilvánították őket, védelem nélkül maradtak. Ma öreg és fiatal egyaránt védi a műemlékeket. A közvélemény egyre iitkább hatást gyakorol a hivatalos szervekre is. Néhány példa az utóbbi időből. Állami határozat alapján a nagy költségek ellenére a Scsekinoi Nitrogén Művek áttér akörnyezetkímélő termékek előállítására. Az ok,hogy a közelben van Lev Tolsztoj egykori kúriája, Jasznaja Poljiania. Döntöttek arról is, hogy a másik nagy orosz író, Iván Turgenyev egykori birtokát védetté ■yilvánítják. Természetesen ma is vannak bürokrata hivatalnokok, rövidlátó gazdasági vezetők, de vannak a peresztrojkának igazi hívei is. Az előbbiek még nem fogták fel, hogy léteznek olyan dolgok, melyek fontosabban az adminisztratív törekvéseknél és a pillanatnyi gazdasági érdekeknél. Az utóbbitak meg vannak győződve arról, hogy mindent meg kell őrizni, amit előttünk teremtettek. Mindkét csoport számára a legjobb gyógyszer maga az országban folyó átalakítás, az olyan támaszok megerősítése, mint az új gondolkodás, a döntések világossága, a demokratizmus az állampolgári nevelés. Akkor tudjuk elérni a legfontosabbat, hogy a múltra az embereknek nem a múlt, hanem a jelen és jövő miatt van szükségük. Gavriil Petroszjan A moszkvai Kolhoz téren lévő Szentháromság templom felújításában önkéntes műemlékvédők is segítenek. 1988. augusztus 1. Hétfő Óvatosságra intik a Balatonon nyaraikkal A Balatoninál, ahol a mostanikánikulában egyidejűleg 400—500 ezer ember is megfordul a strandokon, az utóbbi napok ellenőrzésein azt tapasztalták, hogy a fürdőzők egy része nem vasai komolyan a figyelmeztető jelzéseket. A tragikus baleseteik száma pedig minden hét végén tovább növekszik. A balatoni vízrendészeti rendőrkapitányság, az országos meteorológiai szolgálat obszervatóriumának segítségével idejében figyelmeztet mindenkit a veszélyekre, közben a parton 34 fényjelző készülékkel adnak jelzést. A távirányításúkészülékek a várható vihart percenként 30, a közvetlen veszélyt 60 villámlással jelzik. A másodfokú készenlétnél csónakkal, vitorlással azonnal ki kell kötni és az fürdőzők 100 méternél távolabb nem távolodhatnak el, a parttól. A tapasztalatok szerint a tragikus esetek többsége felelőtlenségből és meggondolatlanságból következik be. Sokan nem vesznek tudomást a tiltó táblákról. Kikötőben, kompátkelőhelyen, kotrott területen fűtődnek. Gyengén úszó emberek képesek egy elsodródó labdáért életüket veszélyeztetni. A mély vizeken a gumimatrac ásgyakran hozza veszélyes helyzetbe a meggondolatlan fürdőzőket. A Balatonon több ezerre tehető a vízi járművek száma. Többségük csónak és kibvitorlás. Ezekkel a vízijárművekkel csak a megszabott parti sávban lehet közlekedni. Egypárevezős csónakban csak ketten ülhetnek, mégis előfordult, hogy a csónakot túlterhelik és a mély vizek fölött használják. Tiltják a horgonyra nem vetett úszó járműből való fürdőzést iSAz illetékesek felhívják a balatoni vendégsereg figyelmét, hogy életük biztonsága érdekében vegyék figyelembe a tiltó rendelkezéseket. " Közös érdek A filléres-forintos árváltozások gyakran okoznak fejtörést a boltok pénztárosainak és az üres üvegek átvételével foglalkozó kereskedelmi dolgozóknak. Végtére is az ember nem káptalan, hogy minden árat a fejében tartson. Ilyenkor — szabadságolások idején — többször tapasztaljuk a bizonytalanságot némely áruféleségek és a visszaváltásra sorakozó üvegek árainak megállapításánál. Találkozunk olyan árucikkekkel is, amelyen már a második árcédula jelzi az árat. A pénztárosok több példát tudnak arról is, hogy némelyek az árcédulák átragasztásával önhatalmúan próbálkoznak az árak mérséklésével. A lelkiismeretes pénztárosok — amikor bizonytalanok némely áru fogyasztói árát illetően — megkérdezik azt kollégájuktól vagy az üzletvezetőtől, így van ez rendjén. Ne károsodjon a vevő, de a kereskedelem se. Manapság a vásárlónak és a kereskedelemnek is minden fillér számít. Leggyakoribb vásárló—eladó viták azonban az üvegvisszaváltások során tapasztalhatók. Az üres üvegek árát esetenként másképpen ismeri a vásárló és a visszavétellel megbízott, készpénzzel fizető kereskedelmi dolgozó. Pedig egyszerűen kiküszöbölhető lenne a vita és megnyugtatóan ellenőrizhető, kinek van igaza: az üvegátvevőknél függesszék ki a leggyakrabban forgalomban levő üres üvegek visszavásárlási árjegyzékét. Szerintem a vevők és az eladók harmonikusabb viszonyának szolgálatában ez a kívánság teljesíthető. Könnyebb így a dolguk a kereskedelmi dolgozóknak, a beugró helyettesítőknek is. Javaslatunkat a kereskedelem már régóta ismeri. Ezúttal ismét szíves figyelmükbe ajánljuk, mert a kifüggesztett árlistákkal a bizonytalanság és a gyanakvás jelentősen mérsékelhető. Cs. Gy. Nyújtott nyár? A tabudöntögetések idejét éljük. Nagyon sok, egészen hétköznapi, régóta megszokott dologról kérdezgetik, kérdezgetjük mostanában: kell-e ez, jó-e így ez? A túlzások veszélyét is látva mégis jó az, hogy megpróbáljuk felismerni a megcsontosodott szokások avíttságát. A napokban például, amikor a Kiszöv elnöksége az üdülést tárgyalta, felvetődött, hogyan lehetne jobban kihasználni az üdülőket, megnyújtani az igazából csak két hónapos nyári főidényt. Egy szövetkezeti elnök felvetette, mi lenne, ha az iskolák egy része a mostaninál előbb, más része a mostaninál később fejezné be — s kezdené el — a tanévet. Ugyanis a családos beutalókat kérők többsége kénytelen a tanévhez igazodni. Első hallásra igen használhatónak látszik az ötlet. Valóban: az iskolákma már jóval önállóbbak, elképzelhető lenne mondjuk augusztus közepén kezdeni az iskolát ésmájusban befejezni. Persze lehet, hogy az oktatásban ez nem is lenne olyan egyszerű ... Nemcsak az iskolát érintené a nyár „megnyújtása". Az egyik szövetkezeti elnökazzal érvelt, hogy a nyári föidényben eléggé meggyengülnek a műhelyek, futószalagok, hiszen a legjobbak, a húzóemberek ilyenkor mennek szabadságra, nagyjából egy időben. S az egész évi hajtásért nekik jár ki leginkább, hogy kiválasszák, mikor szeretnének pihenni. Egy „hosszabbított nyár esetén ezt az időszakot az üzemek is könnyebben vészelnék” át. Melyik a fontosabb? — kérdezheti az ellentábor.A munka, a tanulás — vagy a nyaralás? A kérdés így nem túl jó, hiszen nem lehet kétséges a válasz. De nem szabad tagadni azt sem, hogy igen fontos a pihenés a mai túlhajszolt világban. S jó lenne minél kevesebb konfliktussal megoldani a nyaralást. — más Szabadságon a munkatársak Mos Hépe | !