Vas Népe, 1991. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-02 / 28. szám
Rosszul járunk Olvastam az újságján, hogy a Víz- és Csatorna? mű V. 1991. január 14-től 18,90 forintot számol fel egy köbméter vízért. Nálunk legutoljára, tavaly októberben olvasták le a vízórát. Ezek szerint a január 14-e előtti fogyasztást is az új áron számlázzák? Ezzel nem tesznek tisztességtelen haszonra szert? Velem együtt sokakat érint ez adolog, akik úgy vélik, a fogyasztót mindenhol be lehet csapni. H. K.-né Szombathely. -*■ Az utóbbi időben gyakran tapasztaltam, hogy azegykilósként aladott kenyerek kisebb súlyúak. Legutóbb otthon lemértem, és csak nyolcvan deka volt! Fogalmam sincs, arról, darabra vagy dekára veszik-e át a kenyeret, csak azt tudom, ha félbe vágják, akkor a mindenkor mért súlyt fizetjük. Legalábbis az, aki az első felét viszi el. Az egész kenyereket is kérjük lemérni, s csak annyit számoljanak érte, amenynyi valójában. (Pontos név és cím) lé reggelt! Jó reggelt, itt a tej! — így ébresztett sok családot régen a Náraiból érkezett asszony, így volt ez addig, amíg a tehén nem került a tsz-be. Az a tej nagyon jó volt, vastag volt a füle* * szépen lehetett róla tejszínt le* szedni. De volt, aki Felsőcsatárról az igazán finom tejfölt, túrót hozta házhoz. Gondolom, ma is sokan vagyunk, akik nagyon szívesen vennénk a jó tejet, tejtermékeket. Jó lenne, ha újból akadnának erre vállalkozók, inkább mi vettessük meg, mint a csatornába öntsék ! Sz. I.né Szombathely Demokrácia — önkormányzat — iskola Híve vagyok annak, hogy ahol ez lehetséges, ott a gyerekek a saját falujukban járjanak iskolába. Úgy lenne jó, ha mindez már a következő szeptembertől lehetséges lenne. Nem úgy, mint a Csehimindszent—Csehi— Csipkerek—Mikosszéplak körzetben. Csehi-Csehimindszent együtt maradt, a másik két falu önállóan működteti az alsó tagozatot. Ez nem baj. A baj az, hogy már február elsejétől. Azért baj ez, mert eddig a gyerekek osztott osztályokba jártak, februártól pedig összevonva: új környezet, új közösség, új nevelő és új tanítási feltételek. Ez a 6—10 éves gyerekeknek nem kis megrázkódtatás. A nevelők, szülők, a két önkormányzat tiltakozott ez ellen. Hiába. A másik két polgármestert nem lehetett meggyőzni arról, hogy szeptemberig várhattak volna. Márpedig a mikosszéplaki polgármesternek tudnia kell, hogy mindez mit jelent, hiszen húsz éven át — vb-titkárként — megismerhette az iskola életét. Egy tanéven belül az iskolai folyamat egységes, ezt szétválasztani nagy hiba. Ez senkinek nem jó, csupán a két polgármesternek ! Indokolásuk sem volt elfogadható. Ez lenne a demokrácia? Akkor sem az, ha gazdasági okokra és sok másra hivatkoznak. Aggódunk a gyerekekért. Máthé Istvánné Csehimindszent 6 Tisztelt Kormánytagok, Tisztelt Képviselők! Lassan egy éve már, hogy a nép bizalmából lehetőséget kaptak. Azóta sokszor hivatkoztak a népre, csakhogy a nép már nem érti önöket! Elszalasztották a történelmi pillanatot, amikor még meghozhatták volna azokat az alaptörvényeket, amelyek működésképessé tehették volna a magyar gazdaságot. Uraim! Egyedül a külföldi tőke nem tudja megváltani az országot, hanem csak a saját népe, amely értelmes áldozatokra hajlandó, értelmetlenre soha. Nem túlszabályozni kell ezt a gazdaságot, hanem megszabadítani a béklyóitól. Megdöbbenve látom az elfogadott törvények kiskapuit, amelyek lehetővé teszik az elmúlt 40 év alatt megszerzett kiváltságok kamatoztatását, miközben a nemzeti jövedelmet megtermelő dolgozó milliók előtt nincs alternatíva, viszont biztosak lehetnek a maximális kizsákmányolásban! Tudják Önök hogyan él a nép? Ismerik a KSH számainak hátterét? Elfelejtették, hogy a minimálbér emelése 5800 forintra másfél millió munkavállalót érintett? Tudják, hányan kapnak 1991-ben is 7000 forint alatti nyugdíjat? Nem ismerik a vidéki átlagbéreket? Miért lehet megszámlálhatatlan kedvezmény a jómódúaknak? Milyen alapon támogatják a pártokat, és a társadalmi szervezeteket a nép adójából? Minden párt és minden szervezet álljon meg a saját lábán. A hitelkamatokról hozott rendelkezésük ellentétes azon alapvető emberi joggal, hogy egy jogállam minden állampolgárát egyenlő mércével méri! Vasszécseny község független önkormányzati képviselőjeként tiltakozom a vidéki lakosság nevében a bérlakások megvásárlóinak kivonása ellen! Milyen érdemek alapján kapnak kivételes elbírálást azok, akik egy kézmozdítást sem téve otthonukért, fillérekért juthattak milliós vagyonokhoz, miközben a falusiak zöme saját erőből, gyermekek után járó szociális kedvezmény nélkül volt kénytelen 1982-ig otthont teremteni magának. Nevetséges, hogy községünk 240 ezer forintot kap a törlesztési nehézségekkel bajlódók segítségére, miközben az itt élő emberek az elmúlt húsz évben 100 új házat építettek, ennek felét minden kedvezmény nélkül. Másik száz házat korszerűsítettek, komfortosítottak, és vállalták a vezetékes ivóvíz- és földgázellátás költségeit is, élve a három százalékos kölcsönös felvételének állam által garantált lehetőségével. A családok többsége most havonta 3000—4500 forint többletkiadással számolhat, miközben az alapvető élelmiszerek, a villany, a gáz, a buszközlekedés Szombathelyre átlagosan 50 százalékkal drágul, és az egy főre jutó nettó átlagjövedelem nem éri el az 5800 forintot. A falu a statisztika nyelvén eddig is a szegénységhatáron lavírozott. Hogyan lehet elosztani 240 000 forintot száz jogos igénylő között? Az egy családra jutó 2400 forint csak egyetlen hónapra segítség. Amit Önök megszavaztak, hatásában nem különbözik a Rákosi-féle padlássöprögetéstől, hiszen elsősorban a vidéki aktív dolgozó réteget érinti. A falvakban nem épültek bérlakások, most mégis azokra akarják a legnagyobb terhet rakni, akik eddig is erőn felül járultak hozzá a nemzeti vagyon gyarapításához. Ha szükséges a hitelszerződés módosítása, ismerjék el az adós jogos szociálpolitikai igényét is, ez csak így lehet tisztességes. Lehet most ennyi többletterhet vállalni? Kérem Önöket, gondolják végig döntésük következményeit, és keressék a megoldást. Kérem, hogy a szociális rászorultság megítélése ne maradjon ki, mert ez csak hatványozza az igazságtalanságot. Egy jogállam csak egyforma mércével mérhet és ha ez nem alaptörvény, akkor itt soha nem lesz „Európa”. Ha a vállalkozásélénkítés a cél, azt nem segíti a fizetőképes kereslet teljes befagyasztása. Ahol az árak a világpiaci ár fölé mennek és marad a keleti bérrendszer, ott csak csődbe lehet menni. Minden józan paraszti ésszel megáldott ember tudja, nem azért csökken drasztikusan a tejfogyasztás, mert nem kell az embereknek, hanem azért, mert nem tudják megvásárolni. Ez általában igaz, és ez az infláció legnagyobb gerjesztője. A kereskedő ugyanis ragaszkodik a maga hasznához. Amikor biztosabb a pénzt bankba tenni, mert ott garantált a 30 százalékos kamat, mint vállalkozni, akkor közel a gazdasági összeomlás. Itt radikális kamatcsökkentésekre lenne szükség, radikális átszervezésre az államapparátusokban, csak a minimálisan szükséges beavatkozás lehetőségét meghagyva. Miért szükségszerű a pártállam által kiépített bürokrácia további működtetése? Ki az, aki megmondja, mi a szükséges és mi a felesleges? Ha magyar szakemberek nem tudják, miért nem kérnek fel hozzáértő külföldieket? Nem is venné észre az ország, ha az a sokat emlegetett 300 000 munkanélküli ebből az improduktív és saját fontosságától eltelt, de az országnak egy fillér hasznot nem hozó rétegéből kerül ki! Elképesztő, hogy minden átszervezésnél termelő munkát végzők tömege kerül utcára, de az íróasztalok maradnak. A kép nagyon pesszimista, de Önök eddig csak ígérgettek. A maguknak megszavazott, tisztességes fizetésért — melyre az általunk is fizetett adók adják a fedezetet — ideje lenne tisztességes munkát letenni a nép elé! „Még kér a nép, most adjatok neki...” Az idézet célzatos! Remélem, levelem nem pusztába kiáltott szó, és ebben az országban tényleg szólás- és sajtószabadság van! Kovácsné Pungor Zsuzsa Vasszécseny, Petőfi u. 75. Nem mind arany... „Nem mind arany, ami fénylik” — Burgenlandban sem. Üdvös tehát, ha honfitársaim is jól megnézik, hol, mikor, mit vásárolnak. 1989 januárjában Felsőőrön (Oberwartban) a Willi Mayer üzletben két női karórát vásároltunk 1000, illetve 250 schillingért. A drágább órára 12 havi jótállást adtak. A szokásos adóvisszatérítést nem kaptuk meg, s ezt azzal indokolták, hogy az ezer schilling már úgyis engedményes ár a márkás karóráért. A „márkás” Dugena óra már a vásárlás napján megállt. Visszavittük, akkor azt mondták, csak az elemet kell kicserélni. Később, itthon nagyítóval alaposabban megnéztük. A hátlap karcolásaiból rájöttünk, hogy ezt az órát már többször javították, illetve javíthatták. Cserére akkor nem vihettük vissza, mégis nyugodtak voltunk, hiszen volt jótállásunk. Az óra ez év novemberéig — kis pontatlansággal — működött is. Visszavittük javításra. Meg is próbálkoztak ezzel, végül azonban közölték, hogy javíthatatlan, mert az elektronikája tönkrement, azonban 400 schillingért tudnak hozzá újat hozatni. A drága cserét már nem mertük megkockáztatni. Mindenesetre meglehetősen furcsa érzésekkel távoztunk az üzletből. Mi már csak utólag vonhatjuk le a tanulságot: nem voltunk elég körültekintőek a vásárláskor, bíztunk az üzleti tisztességben. Pungor Zoltán Szombathely, Jókai u. 2. Egy vitairat Amikor lapunk közreadta a nyugdíjemeléssel kapcsolatos körkérdésre adott válaszokat, szinte biztosak voltunk benne, hogy az utolsó vélemény enyhén szólva vegyes fogadtatásra lel. Ennek ellenére — mivelhogy álláspont ez is, méghozzá szenvedélyes — olvasóink elé tártuk. Jött is hamarosan a reakció. Érdekes mód, felemás tartalommal. Voltak telefonálók, akik igent mondtak rá. Osztották a nézetet. Mások — „legrámenősebben” a tüstént tollat ragadó pedagógus, aki az alábbi levelet írta — felháborodottan tiltakoznak. Ezt a sebtiben íródott észrevételt most szintén megjelentetjük. Sőt, ha nagyobb számban érkeznek írott észrevételek, egy válogatást is közzéteszünk belőlük, elismerve, hogy egy téma akkor igazán élő, ha vitára ingerel. Hát lássuk. ★ A január 24-i számban Nyitrai Péterné idősekről nyilvánított véleménye mélységes feháborodást és tehetetlen dühöt váltott ki belőlem. Hiszen az nem akárkinek a véleménye, hanem egy felelős beosztású emberé, akire felnéztek, akit tiszteltek, mert tisztelni kellett. Egy ilyen vélemény pedagógus kollégáim és sok szülő sok éves nevelő munkájának gyümölcsét képes egy csapásra tönkretenni. Mindazok munkáját, akik az idős emberek szeretetére, megbecsülésére, tiszteletére nevelték, nevelik az ifjúságot. Az említett osztályvezető még minden bizonnyal nagyon fiatal, nem nyomasztják a közeli, lemondásra késztető, kényszerítő nyugdíjas évek. Szeretném — bár koromnál fogva nem remélhetem, hogy tanúja lehessek — látni, amikor élete alkonyán egy majdani ifjú szemébe vágja — mint most ön tette —: minek enni, ruházkodni, melegedni, világítani, elfoglalni a helyet, elszívni a levegőt, hiszen ez csak nekünk, fiataloknak jár. Nehéz most gyermeket nevelni, megadni mindent, ami testi és szellemi fejlődésükhöz szükséges. Talán ezzel magyarázható agresszív hangvétele, de ne feledje, ön még remélheti a jobb idők eljövetelét, míg az általam most védelembe vett „védtelenek” közül — emberi számítás szerint — sokan ezt már nem fogják megérni. Lelkiismeretére apellálok, még nem késő, ne mások eltiprásával akarjon boldogulni. Inkább azon fáradozzon, hogy ebben a hazában mind fiatalnak, mind idősnek egyaránt emberhez méltó élete legyen, és senkinek ne kelljen olyan véleményt nyilvánítania, mint most ön tette. Gonth Zsuzsa tanár. ★ Felháborodtam az osztályvezetőnő nyilatkozatán. Azok a kisnyugdíjasok is sokat dolgoztak. Én is 30 évi munkaviszony után most kaptam ötezer forintot. Alig vártam — várom —, hogy megkapjam az emelést, úgy sem lesz sok. Százéves házat tudtam venni, ennek rendbehozatalára OTP-hitelt vettem fel, tíz évig fizetem a részleteket (Én nem kaptam a tanácstól lakást, no meg a lakbér is igen drága már.) Mi még — így én is — gyes nélkül neveltük fel a gyerekeket, nem kaptunk ilyen nagy segítséget. Miért ne lehetne a nyugdíjasoknak is igényük a szebb, jobb életre? Hiszen elé mi mindenhogyan rosszul jártunk, mi még nem kaptunk magas prémiumokat, kevesebb volt a nyugdíj alapjául szolgáló keresetünk. Nem tellett se kocsira, se villára . . . Nem sajnálom én azt sem senkitől, de tőlünk se sajnálják azt a kis emelést — úgysem pótolja az egyre magasabb árakat, illetve a kifizetnivalókat —, s nekünk mindemellett gyógyszerre is sokat kell költenünk. (Pontos név és cím) ★ Megdöbbentem a január 24-i számban olvasott véleményen. Szerintem a családi pótléknak semmi köze a nyugdíjhoz. A családi pótlék a jelen, a nyugdíj a múlt megérdemelt jutalma. Azzal sem találkoztam még, hogy a nyugdíjasok sajnálják a családi pótlékot a gyermeket nevelő szülőktől, ön szerint az idősnek minden úgy van jól, ahogy van. Nekünk,nem lehetnek igényeink. Igenis vannak. Ha ön kimondta, én is kimondom: nézzen körül, jó néhány olyan család van, ahol a „kis családi pótlék” mellett mindenből a legelegánsabbat viselik, autót vesznek, csereberélnek. Tehát ne sajnálják tőlünk a minimális emelést. Egyébként is, a családi pótlék többször volt már „kirakatban” mint a nyugdíj. Ne feledje, egyszer ön is lesz „igénytelen nyugdíjas”. Egy nyugdíjas családanya ÜZENET Halvány őszirózsa jeligére, örömmel tudatjuk, kedves levélírónk részére ajánlottak fel fekete-fehér televíziót. A gond most már csak a szállítással van, remélhetőleg ez is hamarosan megoldódik. Köszönöm Köszönetet mondok annak az ismeretlen fiatalembernek, aki elvesztett és nekem nagyon hiányzó olvasószemüvegemet a Kisfaludy utcában megtalálta és bevitte a Vas Népe Szerkesztőségébe. Humánus tettével nagy örömet szerzett már csak azért is, mert megkímélt egy újabb szemüveg beszerzésének terheitől. Milyen szerencse, hogy éppen ő volt a megtaláló, hisz más akár semmiségnek is gondolhatta volna, hogy meglát egy gazdátlan szemüveget. Még egyszer, köszönöm. (Pontos név és cím) ★ Szeretnék mindazoknak köszönetet mondani, akik mindent megtettek gyógyulásom érdekében. Nevezetesen dr. Németh Sándor körzeti orvosnak, a körmendi kórház belgyógyászati osztályának, a Markusovszky kórház III. sz. Belgyógyászatának, az általános sebészet és az intenzív osztály főorvosainak, orvosainak, a nővéreknek. További sok sikert kívánok munkájukhoz. (Babos József, Iváné.) Juszt László úrnak Budapest MTV Megdöbbenéssel és némi meglepetéssel néztem a TV Hét című műsorában az ön és Franka Tibor attrakcióját. (Gyenge mutatvány volt.) Ki akart készíteni egy politikust, s ehhez még segítségre is szüksége volt? Ketten egy ellen, valótlan állításokkal bombázni a szerencsétlen delikvenst, nem nagy dicsőség! Ráadásul olyan pitiáner dolgokkal foglalkozott, ami arra sem volt jó, hogy eltakarja a mögöttes szándékot. Azt ugyanis, hogy egy nagy formátumú politikust ilyen formában szerepeltessen a nyilvánosság — a fontos törvényhozások előtt. Megfosztva őt attól a lehetőségtől, hogy ennél sokkal lényegesebbet, az igazat mondhassa el. önt nem ilyen embernek gondoltam, remélem, van annyira tehetséges, hogy ilyen áron nem eladó, úgy látszik, tévedtem. A megbízást mégsem jól teljesítette, hála az egyenes adásnak, mert hatalmas öngólt lőtt. Remélem, észre vette! Ha van hozzám is kérdése, vagy mondanivalója, várom levelét. Dr. de Rivó Károlyné Szombathely, Szily János u- 12. Nem kell minket lenézni A Mire jó a szavazás? című cikkre válaszolok. Egyszerű, nyugdíj előtt álló takarítónő vagyok, vidékről járok be egy szombathelyi üzembe dolgozni. Nagyon szíven ütött egy mondat: „Egy takarítónő döntsön arról, hogy megfelelő vagyok-e igazgatónak?” Kérdem én, milyen jogon mondta ezt az igazgató, és miért sérti meg a takarítónők önérzetét? Egy takarítónőnek is joga van dönteni, ő is munkás, ő is egy ember és szavazhat arról is, ki legyen az igazgatója. Az igazgató meg örüljön annak, hogy többre vihette nála, és biztosan rosszabbul érzi majd magát, ha nem lehet igazgató. A takarítónők ugyanúgy megállják a helyüket a maguk posztján, mint az igazgatók a magukén. Még csak annyit: ha egy igazgató egy-két napig nem megy be az irodájába, azt kevésbé veszik észre, mintha egy takarítónő egy napot hiányzik. Az is lehet, hogy valamikor ő is munkásként kezdte, tehát nem kell lenéznie a munkásokat. Bodoricsné 1991. február 2. Szombat