Vas Népe, 1992. szeptember (37. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-01 / 206. szám

Közép-Európából kezd elveszni az izzadságszag Szombathelyi beszélgetés Duray Miklóssal Nem akartam hinni a sze­memnek, amikor az Európa 24 kiállítás megnyitóján Duray Miklóst, a szlovákiai, felvidéki magyarság egyik legjelesebb vezéregyéniségét, a cseh-szlo­­vák parlament tagját véltem felfedezni. Tamáskodásom után kiderült, hogy valóban Duray Miklós is jelen volt a Szombat­­helyi Képtárban a nemzetközi képzőművészcsoport kiállításá­nak a megnyitásán. - Szombathelyi látogatását mi­nek köszönhetjük? — kérdeztem tőle a megnyitó végén. - Nem káprázott a szeme, valóban eljöttem e kiállítás meg­­nyitására. Amikor még illegalitás­ban politizáltam, gyakran jártam kiállításokra. Most nagyon keve­set megyek, mert nincs rá időm. Kedves barátom, Nagy János szintén az Európa 24 egyik művésze, és többek között őmiat­ta is jöttem. De más miatt is. Úgy érzem, hogy az eddigi európai politikában sokadszor háttérbe szorult a művészet. S jó lenne, ha most már a művészetek házai előtt is ott lengene a sokcsillagos európai zászló, nem csak a politi­kai találkozások alkalmával. - Mit szól a kiállításhoz? - Számomra frissítő élmény, mert valóban nagyon régen vol­tam tárlaton, és ez most egy kicsit visszahozta azoknak az időknek a varázsát, amikor még ez volt a fő érdeklődési köröm. Nem tudom megállapítani, hogy az, amit most itt látunk, mennyire reprezentálja Európát, mert annyira nem isme­rem az európai képzőművészetet. De optimista hangulatot sugároz­nak az itt kiállított képek és szobrok, pontosabban nem érez­tem pesszimizmust. És ez jó előjel. Azt hiszem, a sok baj ellenére, ami most Európában - azon belül Közép-Európában -, van, kezd erőre kapni az optimiz­mus. Hogy a képzőművészettől független példát is mondjak erre: az olimpia alkalmával éreztem ezt az optimizmust a magyar sporto­lók körében. Ezen a kiállításon is azt érzékelni, hogy kezd kiveszni Közép-Európából az izzadság­­szag.­­ Azt hiszem, ehhez az opti­mizmushoz a szlovákiai, felvidéki magyaroknál is elkél a 24-ek jelmondata: csak a sokszínűség által lehet egységes Európa.­­ Ez másként nem is lehetsé­ges - nem csak Európában, hanem az egyes országokban, sőt a régiókon belül sem. Hisz ahá­­nyan vagyunk, annyifélék­­va­gyunk. Egy nemzeten belül is így van. Éppen ezért nem is lehet azt mondani, hogy egy nemzet egy­séges, hanem csak azt, hogy egyetemes. - Fölszállt a fehérfüst, Cseh­ország és Szlovákia szétválik. Vajon ez miként fog hatni a felvidéki, szlovákiai magyarság­ra? - Nem egyértelmű a fehérfüst. Inkább csak az a kijelentés vált egyértelművé, hogy Csehszlovákia meg fog szűnni. Ez rengeteg gondot okoz majd; hirtelen fel sem lehet mérni, nem csak politi­kait, hanem gazdaságit, erkölcsit, emberit. Hiszen vannak, akiknek ez volt az életük, hogy Csehszlo­vákia egy ország. Mi, csehszlová­kiai magyarok ezt egy kicsit másként nézzük. Számunkra Cseh­szlovákia mindig teher volt.De bizonyos mértékben védett a gyű­lölködés ellen. Mert Csehszlová­kiának volt egy nemzet fölötti tartalma. Csehszlovákia nem egy nemzetet, hanem egy elképzelést jelent, s most ez az elképzelés megszűnik. Ez sokak számára tragikus lesz. Számunkra az lenne tragikus, ha a megszűnése után a helyzetünk rosszabbodna. - Vannak erre utaló jelek? - Nincsenek, de ezt nem lehet kizárni. - A Magyarok Világtalálkozó­járól milyen benyomásokkal, mi­lyen érzésekkel távozott? - Jól éreztem magam a világ­­találkozón, mert az nem tükrözte azt a ziláltságot, azokat az ellen­téteket, amelyek a magyarságnál megvannak. Valószínűleg azért nem, mert ott mindenki saját magát képviselte, és nem kellett csoportérdekeket, ideológiákat vé­deni. A világtalálkozót nagyszerű rendezvénynek tartom, mert bizo­nyított, legalább egy rövid ideig bizonyított egy nagy együttgon­dolkodást. Azt hiszem, ezzel meg­teremtődött a lélektani alapja az egyetemes politizálásnak, annak, amely évtizedek óta nem létezett.­­ Romániában kimondottan nacionalista, soviniszta magyar mozgolódásnak tekintették, meg­lehetősen elítélték a találkozót. Szlovákia, Csehszlovákia hogy reagált? - Sem Szlovákia, sem Cseh­szlovákia nem reagált sem a világtalálkozóra, sem a Magya­rok Világszövetségének Küldött­gyűlésére. Viszont a romániai reagálás várható volt. Ott válasz­tásra készülnek, és a választási propaganda egyik eleme a nacio­nalizmus és az ellenségkeresés. Nekem meggyőződésem, hogy sem az egyik, sem a másik rendezvényen nem volt semmi olyan megnyilvánulás, amit bárki ellenségesnek tarthatna. Ugyanak­kor meg kell jegyeznem, hogy a román külügyi államtitkár dicsé­retben részesítette a magyar nem­zetiségű román állampolgárokat, hogy Romániához lojálisan visel­kedtek. Én úgy vettem észre, hogy ott mindenki egyformán viselke­dett. Ha pedig így van, akkor az egész rendezvénynek kijár a di­cséret. - Most Magyarországon az egyik legfőbb téma a Csurka-féle írás. Nem tudom, ismeri-e, s ha igen, milyen véleménye van róla? Illetve Szlovákiából, a Felvidékről nézve mit lehet hozzáfűzni? - Én ezt az írást kicsit szeren­csétlennek tartom. Több okból is. Csurka nem csak az MDF parla­menti képviselője, hanem elnök­ségi tagja is. Aki egy kormánypárt legfelsőbb vezetőségében benne van, annak először ott kell a nézeteit kifejteni. Egyrészt nem volt megfelelő a választott fórum, másrészt sok esetben elhamarko­dott véleményt alkotott. - Az Önök szemszögéből nézve nem érződik benne az a fasisztoid háttér, amelyre az egyik MDF-es parlamenti képviselő is utalt? - Ezt külföldről és ilyen távol­­ságból nehéz megítélni. - De külföld is - a határainkon kívüli magyarság is - bele van keverve valamilyen szinten az élettér emlegetésével.­­ Az élettér fizikai értelemben véve nem fasizmus. Minden nem­zetnek van egy élettere, s nagyob­­bat próbál elfoglalni, mint amek­korára képességei megteremtik a lehetőséget. Minden nemzetnek van egy belső udvara és van egy holdudvara. Ez természetes. Ez önmagában még nem veszélyes. Veszélyessé akkor válik, amikor az élettér politikai, sőt katonapo­litikai programmá válik. Annak ellenére, hogy sok mindenben szerencsétlennek tartom ezt az írást, lehet, hogy a tisztulási folyamathoz is hozzá fog segíteni. Horváth Sándor Szerződésről már senki sem beszél Nesze neked koalíció Grezsa Ferenc, az MDF kijelölt tárgyalóküldöttsé­gének tagja érezhető megkönnyebbüléssel nyilatko­zott a hétfő esti TV Híradóban: az MDF termé­szetesen teljesíti a kisgazdák kérését, beleegyezik a másnapra tervezett koalíciós tárgyalások elhalasztá­sába. Új időpontot egyelőre nem is tűztek ki. Megvárják, hogy az egységesülő Kisgazdapárt (mínusz Torgyán és hívei) kidolgozza az álláspontját. Pontosabban, a legfontosabb kérdés tekintetében erre már nem is kell várni. A Németh Béla főtitkár vezette „Thököly úti” elnökség bejelentette a Független Kisgazdapárt „visszatérését” a kormánykoalícióba, amelyet persze sem a kisgazda miniszterek, sem a párt parlamenti képviselőinek döntő többsége - a „35-ök” - nem is hagyott el soha. Ennél többet az MDF nem remélhetett a koalíciós tárgyalásoktól. (Az már külön ajándék, hogy Ugrin Emeséék visszatérésével megszűnik a kisgazda „10-es” frakció, és Torgyán József a jövő héttől már feltehetően a független képviselők számát gyarapítja.) A koalíciós tárgyalásokat egyébként a Kisgazda­­párt - sőt eredetileg Torgyán Jószef -, erőszakolta ki a mindvégig vonakodó MDF-től és személyesen Antall Józseftől. Tavaly októberben Torgyán a kormánypolitikába való érdemi beleszólást, kulcstár­cákat, nagyköveti és gazdasági vezető posztokat követelt pártja számára. Ehelyett csupán abban sikerült megállapodni a kereszténydemokrata javas­latra­­, hogy a három kormánypárt vezetői havonta összeüljenek a legfontosabb kérdések megtárgyalá­sára. A megállapodás végrehajtására és további koalíciós alkudozásokra azonban már nem kerülhe­tett sor, mert Torgyán robbantott: szándéka szerint az MDF-túlsúlyú koalíciót, a valóságban a Kisgazda­­pártot. A kisgazda miniszterek (végre nem hajtott) visszahívásával, kizárásukkal a pártból, Antall József (később visszavont) feljelentésével, majd a koalíció „felmondásával” Torgyán József egy pillanatra sem rendítette meg a kormányt, mert az MDF-hez - és mindenek előtt Antall Józsefhez - hűséges kisgazdák, Pásztor Gyula vezetésével, biztosították a kellő támogatást. „Koalíciós partner az, aki megszavazza a költség­­vetést” — egyszerűsítette le a kérdést decemberben a miniszterelnök, és a „35-ök” megszavazták. Mint­hogy azonban a vidéki kisgazda pártszervezetek és megyei vezetők tekintélyes része továbbra is Torgyán József - illetve a pártelnök radikális jelszavai -, mellett állt ki, valamit Pásztor Gyuláéknak is fel kellett mutatniuk, így a nyár elején szakértői szinten újrakezdődtek a hárompárti megbeszélések, amelyek deklarált célja egy koalíciós szerződés kidolgozása. E célmegjelölés meglepetést és némi értetlenséget keltett, tekintettel arra, hogy a kormánykoalíció túljutott megbízatásának felén, és ha eddig működött szerződés nélkül - amit egyébként többen bíráltak az MDF-partnerek soraiban -, akkor aligha időszerű ennek kidolgozása most, amikor jószerivel már mindenki a 94-es választásokra tekint. A halasztás bejelentésekor már senki nem beszélt a koalíciós szerződés kidolgozásáról, legfeljebb a három párt politikai egyeztetéséről, különös tekintet­tel a kezdődő parlamenti ülésszakra. A szerényebb célt,­­ vagy a tárgyalások esetleg végleges elmaradását­­ bőségesen indokolják az elmúlt napok fejleményei, s a koalíciós együttműkö­dés ennek alapján felvázolható jövője. A Keresz­ténydemokrata Néppárt Intéző Bizottsága a hét végén egy olyan dokumentumot tárgyal meg, amely - tekintettel az MDF rohamosan csökkenő támogatott­ságára -, óva int az eddiginél szorosabb együttmű­ködéstől, netán valamiféle írott koalíciós szerződés­től. A kereszténydemokrata image eddigi szürkeségét a párt stratégiai előkészítő bizottsága hasznosnak tartja annyiban, hogy a közvélemény a KDNP-t nem teszi felelőssé a kormány vélt vagy valós­­ hibáiért, s ez az MDF-fel szemben növelheti esélyeiket a következő választásokon. Másrészt azonban a párt által képviselt szociális gondoskodás megalapozása elképzelhetetlen egy ,jó” gazdaságpolitika nélkül. A KDNP vezető testülete még bárhogy dönthet, formálisan el is vetheti a stratégiai javaslatot. Ám az utóbbi hónapok nyilvánvalóvá tették, hogy a párt inkább erősíteni akarja az MDF-től való függetlensé­gét, semmint korlátozni. Hasonló koalíciós következményei vannak Csurka István nagy vihart kiváltó Magyar Fórum-tanulmá­nyának is. Ennek racionális mondanivalója ugyanis az, hogy az MDF vezette kormány elveszítette népszerűségét, és ha így megy tovább, akkor vereséget szenved 94-ben. Ezért ha a kormány bármi okból nem képes a­­ Csurka által szükséges­nek tartott politikai fordulatra, akkor az MDF-et, mint pártot le kell választani a kormányról. Az MDF alelnökének tanulmányában jellemző módon említés sincs a koalíciós partnerekről, azok véleményéről, saját törekvéseiről, érdekeiről. A koalíciós partnerek voltaképpen köszönettel tartoznak a kisgazdáknak a pártközi tárgyalások elnapolásáért, hiszen valójában jobb, ha nem feszegetik együttműködésük elvi alapjait. Amúgy pedig kezdődik az Országgyűlés, a médiavita, a költségvetés, és ezzel ismét életbe lép a miniszter­­elnök nagyon praktikus definíciója: koalíciós partner az, aki megszavazza... Hajdú András 1992. szeptember 1. Kedd Dollármilliókat akartak a Gundel­örökösök? Az étel jó, kétségkívül nincs párja Kelet-Európában — méltatta az újjászületett budapesti Gundel­­éttermet a The New York Times. Láng György, az ismert, ma­gyar születésű New York-i ven­déglátóipari szakember és Ronald Lauder, az amerikai kozmetikus­dinasztia sarja, volt bécsi nagykö­vet vállalkozása a Gundel, amely a lap szerint eddig 15-20 millió dollárjukba került, főleg Lauder pénzéből. Jóllehet a privatizálási tárgyalások részleteiről Láng nem szívesen beszél, annyi tény, hogy hosszú, szívós küzdelem volt. Az új tulajdonosok, akik a tervezett 50 százalék helyett végül száz százalékig megvehették az étter­met, ezután úgy érezték, erköl­csileg tartoznak a Gundel-örökö­­söknek. Láng nem mondott az amerikai lapnak összeget, csak annyit, hogy a családnak a név használatáért felajánlott pénz „magyar viszonylatban jelentős volt”. A The New York Times a család köreiből úgy értesült, hogy kereken félmillió dollárt kaptak, kétszázezret az államtól, a többit Laudertől és Lángtól - ami viszonyt lényegesen kevesebb volt, mint amennyire a két Gun­­del-unoka számított.­­ Nagy lehetőséget láttak, ügyvédhez for­dultak, és meggyőzték a családot, hogy 1-2 millió dollárral többet kaphatnak — mondotta a lapnak Láng. Az új tulajdonos azonban összehívta a családot, s azt helyezte kilátásba, hogy ha nem egyeznek meg, az étterem neve „Wampetich (korábban Gundel)”. lesz... A vendéglőt Gundel Károly 1910-ben vásárolta meg Wampe­­tichtől, és Láng szerint ez az érv, a név fennmaradása bírta végül alkura Gundeléket. Taps Nem vagyok beavatva a közönségszervezés tévés titkaiba, különböző megnyilatkozásokból azonban úgy sejtem, hogy a közönség újabban nem szórakozni, vetélkedni gyűlik össze a stúdiókban, külső felvételi helyeken, hanem tüntetni. Azok a politikai műsorok, amelyek 1989-ben még stúdióbeszélgeté­sek voltak, mára show-műsorokká alakultak (torzultak). Régebben úgy volt, hogy a mikrofon körül ülök mondták a magukét, a néző meg azt gondolt és mondott róluk, nézeteikről, amit akart. Az a forma, ami a politikai műsoroknál uralkodóvá vált, nehezen engedi, hogy a nézetekre, a véleményekre figyeljek. A közönségre kell koncentrálnom, mert hangos, mert mutogat - főszereplő lett. Az emlékezetes Kónya-Pető vita óta erős kételyeim vannak a közvélemény efféle szondázá­sával kapcsolatban. Nem csak azért, mert a visítozó, hadonászó, tapsorkánokat produkáló közönség belefojtja a szót a számára nem rokonszenves politikusba, akire azonban a képernyő előtt ülők kíváncsiak lennének. Hasonló módszerrel akadályozták meg a jelenlevők a legutóbbi Össztűzben, hogy Csurka István teljes félelmetes­­ségében kibontakozzék. Az a közönség elégedett lehetett önmagával is, a műsorral is, hiszen feladata volt, azt teljesítette a kamerák előtt. Ugyanis, ha Csurka érveire, indoklásaira lett volna kíváncsi, akkor időnként figyelt volna. De a stúdió (vagy színház ) -beli közönség, nem olyan, mint mi, a képernyők előtt. Mi szeretnénk megtudni, megérteni valamit, mert jó volna tudni, mi vár ránk, milyenek is a politikusaink, akiket képviselőkké tettünk. A stúdiókban ülők okosabbak, mindig mindent tudnak. Előre tapsolnak, fél szóra is tüntetni vagy fájjolni képesek, mert nekik minden világos. Lehet, hogy nem, de az biztos, hogy a tévé hatalmával tisztában vannak. Hogy mit gondol a lakosság, az a választásokon derül ki, hogy mit kellene akarnia és gondolnia, azt ez az előtapsoló közönség jelezte. b. r. □ □ □ Micsoda cirkusz! Vasárnap, augusztus 30-án délután a fiatal nagymama kicsi unokájával ott állt Szombathelyen, a Szabadidőközpontban, és a cirkuszt kereste. Azt a cirkuszt, amelynek jegykiadó kocsijában előtte való nap a két jegyet vette, százötven, illetve száz forintért. Azt a cirkuszt, amely a múlt hét csütörtökén lapunk hasábjain Adria néven hirdette magát, s előadásait 28-ára, 29- ére és 30-ára, délután 3 és 5 órai kezdettel. A nagymama ajándéknak szánta a produkciót, a kicsi izgatottan készült a várható élményre. A felnőtt sem értette, hová tűnt a cirkusz, a gyermeknek meg meg sem lehetett magyarázni: öröm helyett nagy sírás lett a vége... Azám, hová tűnt a cirkusz? A neki helyet adó Művelődési és Sportháznál érdeklődtünk a nem mindennapi eseménnyel kapcsolatban. Itt a két nem is olcsó­­jegy, igaz rajta semmiféle bélyegző, csak nyomtatottan annyi, hogy cirkuszi belépőjegy felnőtt, illetve gyermek este. Mit csináljon velük a póruljárt tulajdonos, s bizonyára a többi, hozzánk még nem forduló cirkuszlátogató ? A Művelődési és Sportház is tőlünk tudta meg, hogy a cirkusz szőrén-szálán eltűnt, viszont mivel a területfoglalásra velük kötött szerződést, ismeri, hogy ki tette ezt. Nos, egy úr. Dobásról. Jogi úton vele fogja felvenni a kapcsolatot, a póruljártakat pedig arra kéri, hogy a fel nem használt, fel nem használható jegyeiket vigyék be Szombathelyen a Király utcai Jegyelővételi Irodába. Itt összegyűjtik, kifizetni nem tudják, hiszen nem ők árusították, s a dabasi úrral történt tárgyalás után minden valószínűség szerint kártalanítják azokat, akik igazi cirkusz helyett ilyen cirkuszban részesültek. De vajon kárpótolni lehet-e a hoppon maradt apróságokat? Vajon nem volt elég az Aidabotrány, ismétlődik hasonló kicsiben, most már vidéken is...? szakály □ □ □ Mostantól: így íródik a Vas Népe (ELKÖSZÖN A TOLL ÉS AZ ÍRÓGÉP) (Lakatos Ferenc karikatúrája) VasNax I 3

Next