Vas Népe, 1992. szeptember (37. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-01 / 206. szám
Közép-Európából kezd elveszni az izzadságszag Szombathelyi beszélgetés Duray Miklóssal Nem akartam hinni a szememnek, amikor az Európa 24 kiállítás megnyitóján Duray Miklóst, a szlovákiai, felvidéki magyarság egyik legjelesebb vezéregyéniségét, a cseh-szlovák parlament tagját véltem felfedezni. Tamáskodásom után kiderült, hogy valóban Duray Miklós is jelen volt a Szombathelyi Képtárban a nemzetközi képzőművészcsoport kiállításának a megnyitásán. - Szombathelyi látogatását minek köszönhetjük? — kérdeztem tőle a megnyitó végén. - Nem káprázott a szeme, valóban eljöttem e kiállítás megnyitására. Amikor még illegalitásban politizáltam, gyakran jártam kiállításokra. Most nagyon keveset megyek, mert nincs rá időm. Kedves barátom, Nagy János szintén az Európa 24 egyik művésze, és többek között őmiatta is jöttem. De más miatt is. Úgy érzem, hogy az eddigi európai politikában sokadszor háttérbe szorult a művészet. S jó lenne, ha most már a művészetek házai előtt is ott lengene a sokcsillagos európai zászló, nem csak a politikai találkozások alkalmával. - Mit szól a kiállításhoz? - Számomra frissítő élmény, mert valóban nagyon régen voltam tárlaton, és ez most egy kicsit visszahozta azoknak az időknek a varázsát, amikor még ez volt a fő érdeklődési köröm. Nem tudom megállapítani, hogy az, amit most itt látunk, mennyire reprezentálja Európát, mert annyira nem ismerem az európai képzőművészetet. De optimista hangulatot sugároznak az itt kiállított képek és szobrok, pontosabban nem éreztem pesszimizmust. És ez jó előjel. Azt hiszem, a sok baj ellenére, ami most Európában - azon belül Közép-Európában -, van, kezd erőre kapni az optimizmus. Hogy a képzőművészettől független példát is mondjak erre: az olimpia alkalmával éreztem ezt az optimizmust a magyar sportolók körében. Ezen a kiállításon is azt érzékelni, hogy kezd kiveszni Közép-Európából az izzadságszag. Azt hiszem, ehhez az optimizmushoz a szlovákiai, felvidéki magyaroknál is elkél a 24-ek jelmondata: csak a sokszínűség által lehet egységes Európa. Ez másként nem is lehetséges - nem csak Európában, hanem az egyes országokban, sőt a régiókon belül sem. Hisz ahányan vagyunk, annyifélékvagyunk. Egy nemzeten belül is így van. Éppen ezért nem is lehet azt mondani, hogy egy nemzet egységes, hanem csak azt, hogy egyetemes. - Fölszállt a fehérfüst, Csehország és Szlovákia szétválik. Vajon ez miként fog hatni a felvidéki, szlovákiai magyarságra? - Nem egyértelmű a fehérfüst. Inkább csak az a kijelentés vált egyértelművé, hogy Csehszlovákia meg fog szűnni. Ez rengeteg gondot okoz majd; hirtelen fel sem lehet mérni, nem csak politikait, hanem gazdaságit, erkölcsit, emberit. Hiszen vannak, akiknek ez volt az életük, hogy Csehszlovákia egy ország. Mi, csehszlovákiai magyarok ezt egy kicsit másként nézzük. Számunkra Csehszlovákia mindig teher volt.De bizonyos mértékben védett a gyűlölködés ellen. Mert Csehszlovákiának volt egy nemzet fölötti tartalma. Csehszlovákia nem egy nemzetet, hanem egy elképzelést jelent, s most ez az elképzelés megszűnik. Ez sokak számára tragikus lesz. Számunkra az lenne tragikus, ha a megszűnése után a helyzetünk rosszabbodna. - Vannak erre utaló jelek? - Nincsenek, de ezt nem lehet kizárni. - A Magyarok Világtalálkozójáról milyen benyomásokkal, milyen érzésekkel távozott? - Jól éreztem magam a világtalálkozón, mert az nem tükrözte azt a ziláltságot, azokat az ellentéteket, amelyek a magyarságnál megvannak. Valószínűleg azért nem, mert ott mindenki saját magát képviselte, és nem kellett csoportérdekeket, ideológiákat védeni. A világtalálkozót nagyszerű rendezvénynek tartom, mert bizonyított, legalább egy rövid ideig bizonyított egy nagy együttgondolkodást. Azt hiszem, ezzel megteremtődött a lélektani alapja az egyetemes politizálásnak, annak, amely évtizedek óta nem létezett. Romániában kimondottan nacionalista, soviniszta magyar mozgolódásnak tekintették, meglehetősen elítélték a találkozót. Szlovákia, Csehszlovákia hogy reagált? - Sem Szlovákia, sem Csehszlovákia nem reagált sem a világtalálkozóra, sem a Magyarok Világszövetségének Küldöttgyűlésére. Viszont a romániai reagálás várható volt. Ott választásra készülnek, és a választási propaganda egyik eleme a nacionalizmus és az ellenségkeresés. Nekem meggyőződésem, hogy sem az egyik, sem a másik rendezvényen nem volt semmi olyan megnyilvánulás, amit bárki ellenségesnek tarthatna. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy a román külügyi államtitkár dicséretben részesítette a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, hogy Romániához lojálisan viselkedtek. Én úgy vettem észre, hogy ott mindenki egyformán viselkedett. Ha pedig így van, akkor az egész rendezvénynek kijár a dicséret. - Most Magyarországon az egyik legfőbb téma a Csurka-féle írás. Nem tudom, ismeri-e, s ha igen, milyen véleménye van róla? Illetve Szlovákiából, a Felvidékről nézve mit lehet hozzáfűzni? - Én ezt az írást kicsit szerencsétlennek tartom. Több okból is. Csurka nem csak az MDF parlamenti képviselője, hanem elnökségi tagja is. Aki egy kormánypárt legfelsőbb vezetőségében benne van, annak először ott kell a nézeteit kifejteni. Egyrészt nem volt megfelelő a választott fórum, másrészt sok esetben elhamarkodott véleményt alkotott. - Az Önök szemszögéből nézve nem érződik benne az a fasisztoid háttér, amelyre az egyik MDF-es parlamenti képviselő is utalt? - Ezt külföldről és ilyen távolságból nehéz megítélni. - De külföld is - a határainkon kívüli magyarság is - bele van keverve valamilyen szinten az élettér emlegetésével. Az élettér fizikai értelemben véve nem fasizmus. Minden nemzetnek van egy élettere, s nagyobbat próbál elfoglalni, mint amekkorára képességei megteremtik a lehetőséget. Minden nemzetnek van egy belső udvara és van egy holdudvara. Ez természetes. Ez önmagában még nem veszélyes. Veszélyessé akkor válik, amikor az élettér politikai, sőt katonapolitikai programmá válik. Annak ellenére, hogy sok mindenben szerencsétlennek tartom ezt az írást, lehet, hogy a tisztulási folyamathoz is hozzá fog segíteni. Horváth Sándor Szerződésről már senki sem beszél Nesze neked koalíció Grezsa Ferenc, az MDF kijelölt tárgyalóküldöttségének tagja érezhető megkönnyebbüléssel nyilatkozott a hétfő esti TV Híradóban: az MDF természetesen teljesíti a kisgazdák kérését, beleegyezik a másnapra tervezett koalíciós tárgyalások elhalasztásába. Új időpontot egyelőre nem is tűztek ki. Megvárják, hogy az egységesülő Kisgazdapárt (mínusz Torgyán és hívei) kidolgozza az álláspontját. Pontosabban, a legfontosabb kérdés tekintetében erre már nem is kell várni. A Németh Béla főtitkár vezette „Thököly úti” elnökség bejelentette a Független Kisgazdapárt „visszatérését” a kormánykoalícióba, amelyet persze sem a kisgazda miniszterek, sem a párt parlamenti képviselőinek döntő többsége - a „35-ök” - nem is hagyott el soha. Ennél többet az MDF nem remélhetett a koalíciós tárgyalásoktól. (Az már külön ajándék, hogy Ugrin Emeséék visszatérésével megszűnik a kisgazda „10-es” frakció, és Torgyán József a jövő héttől már feltehetően a független képviselők számát gyarapítja.) A koalíciós tárgyalásokat egyébként a Kisgazdapárt - sőt eredetileg Torgyán Jószef -, erőszakolta ki a mindvégig vonakodó MDF-től és személyesen Antall Józseftől. Tavaly októberben Torgyán a kormánypolitikába való érdemi beleszólást, kulcstárcákat, nagyköveti és gazdasági vezető posztokat követelt pártja számára. Ehelyett csupán abban sikerült megállapodni a kereszténydemokrata javaslatra, hogy a három kormánypárt vezetői havonta összeüljenek a legfontosabb kérdések megtárgyalására. A megállapodás végrehajtására és további koalíciós alkudozásokra azonban már nem kerülhetett sor, mert Torgyán robbantott: szándéka szerint az MDF-túlsúlyú koalíciót, a valóságban a Kisgazdapártot. A kisgazda miniszterek (végre nem hajtott) visszahívásával, kizárásukkal a pártból, Antall József (később visszavont) feljelentésével, majd a koalíció „felmondásával” Torgyán József egy pillanatra sem rendítette meg a kormányt, mert az MDF-hez - és mindenek előtt Antall Józsefhez - hűséges kisgazdák, Pásztor Gyula vezetésével, biztosították a kellő támogatást. „Koalíciós partner az, aki megszavazza a költségvetést” — egyszerűsítette le a kérdést decemberben a miniszterelnök, és a „35-ök” megszavazták. Minthogy azonban a vidéki kisgazda pártszervezetek és megyei vezetők tekintélyes része továbbra is Torgyán József - illetve a pártelnök radikális jelszavai -, mellett állt ki, valamit Pásztor Gyuláéknak is fel kellett mutatniuk, így a nyár elején szakértői szinten újrakezdődtek a hárompárti megbeszélések, amelyek deklarált célja egy koalíciós szerződés kidolgozása. E célmegjelölés meglepetést és némi értetlenséget keltett, tekintettel arra, hogy a kormánykoalíció túljutott megbízatásának felén, és ha eddig működött szerződés nélkül - amit egyébként többen bíráltak az MDF-partnerek soraiban -, akkor aligha időszerű ennek kidolgozása most, amikor jószerivel már mindenki a 94-es választásokra tekint. A halasztás bejelentésekor már senki nem beszélt a koalíciós szerződés kidolgozásáról, legfeljebb a három párt politikai egyeztetéséről, különös tekintettel a kezdődő parlamenti ülésszakra. A szerényebb célt, vagy a tárgyalások esetleg végleges elmaradását bőségesen indokolják az elmúlt napok fejleményei, s a koalíciós együttműködés ennek alapján felvázolható jövője. A Kereszténydemokrata Néppárt Intéző Bizottsága a hét végén egy olyan dokumentumot tárgyal meg, amely - tekintettel az MDF rohamosan csökkenő támogatottságára -, óva int az eddiginél szorosabb együttműködéstől, netán valamiféle írott koalíciós szerződéstől. A kereszténydemokrata image eddigi szürkeségét a párt stratégiai előkészítő bizottsága hasznosnak tartja annyiban, hogy a közvélemény a KDNP-t nem teszi felelőssé a kormány vélt vagy valós hibáiért, s ez az MDF-fel szemben növelheti esélyeiket a következő választásokon. Másrészt azonban a párt által képviselt szociális gondoskodás megalapozása elképzelhetetlen egy ,jó” gazdaságpolitika nélkül. A KDNP vezető testülete még bárhogy dönthet, formálisan el is vetheti a stratégiai javaslatot. Ám az utóbbi hónapok nyilvánvalóvá tették, hogy a párt inkább erősíteni akarja az MDF-től való függetlenségét, semmint korlátozni. Hasonló koalíciós következményei vannak Csurka István nagy vihart kiváltó Magyar Fórum-tanulmányának is. Ennek racionális mondanivalója ugyanis az, hogy az MDF vezette kormány elveszítette népszerűségét, és ha így megy tovább, akkor vereséget szenved 94-ben. Ezért ha a kormány bármi okból nem képes a Csurka által szükségesnek tartott politikai fordulatra, akkor az MDF-et, mint pártot le kell választani a kormányról. Az MDF alelnökének tanulmányában jellemző módon említés sincs a koalíciós partnerekről, azok véleményéről, saját törekvéseiről, érdekeiről. A koalíciós partnerek voltaképpen köszönettel tartoznak a kisgazdáknak a pártközi tárgyalások elnapolásáért, hiszen valójában jobb, ha nem feszegetik együttműködésük elvi alapjait. Amúgy pedig kezdődik az Országgyűlés, a médiavita, a költségvetés, és ezzel ismét életbe lép a miniszterelnök nagyon praktikus definíciója: koalíciós partner az, aki megszavazza... Hajdú András 1992. szeptember 1. Kedd Dollármilliókat akartak a Gundelörökösök? Az étel jó, kétségkívül nincs párja Kelet-Európában — méltatta az újjászületett budapesti Gundeléttermet a The New York Times. Láng György, az ismert, magyar születésű New York-i vendéglátóipari szakember és Ronald Lauder, az amerikai kozmetikusdinasztia sarja, volt bécsi nagykövet vállalkozása a Gundel, amely a lap szerint eddig 15-20 millió dollárjukba került, főleg Lauder pénzéből. Jóllehet a privatizálási tárgyalások részleteiről Láng nem szívesen beszél, annyi tény, hogy hosszú, szívós küzdelem volt. Az új tulajdonosok, akik a tervezett 50 százalék helyett végül száz százalékig megvehették az éttermet, ezután úgy érezték, erkölcsileg tartoznak a Gundel-örökösöknek. Láng nem mondott az amerikai lapnak összeget, csak annyit, hogy a családnak a név használatáért felajánlott pénz „magyar viszonylatban jelentős volt”. A The New York Times a család köreiből úgy értesült, hogy kereken félmillió dollárt kaptak, kétszázezret az államtól, a többit Laudertől és Lángtól - ami viszonyt lényegesen kevesebb volt, mint amennyire a két Gundel-unoka számított. Nagy lehetőséget láttak, ügyvédhez fordultak, és meggyőzték a családot, hogy 1-2 millió dollárral többet kaphatnak — mondotta a lapnak Láng. Az új tulajdonos azonban összehívta a családot, s azt helyezte kilátásba, hogy ha nem egyeznek meg, az étterem neve „Wampetich (korábban Gundel)”. lesz... A vendéglőt Gundel Károly 1910-ben vásárolta meg Wampetichtől, és Láng szerint ez az érv, a név fennmaradása bírta végül alkura Gundeléket. Taps Nem vagyok beavatva a közönségszervezés tévés titkaiba, különböző megnyilatkozásokból azonban úgy sejtem, hogy a közönség újabban nem szórakozni, vetélkedni gyűlik össze a stúdiókban, külső felvételi helyeken, hanem tüntetni. Azok a politikai műsorok, amelyek 1989-ben még stúdióbeszélgetések voltak, mára show-műsorokká alakultak (torzultak). Régebben úgy volt, hogy a mikrofon körül ülök mondták a magukét, a néző meg azt gondolt és mondott róluk, nézeteikről, amit akart. Az a forma, ami a politikai műsoroknál uralkodóvá vált, nehezen engedi, hogy a nézetekre, a véleményekre figyeljek. A közönségre kell koncentrálnom, mert hangos, mert mutogat - főszereplő lett. Az emlékezetes Kónya-Pető vita óta erős kételyeim vannak a közvélemény efféle szondázásával kapcsolatban. Nem csak azért, mert a visítozó, hadonászó, tapsorkánokat produkáló közönség belefojtja a szót a számára nem rokonszenves politikusba, akire azonban a képernyő előtt ülők kíváncsiak lennének. Hasonló módszerrel akadályozták meg a jelenlevők a legutóbbi Össztűzben, hogy Csurka István teljes félelmetességében kibontakozzék. Az a közönség elégedett lehetett önmagával is, a műsorral is, hiszen feladata volt, azt teljesítette a kamerák előtt. Ugyanis, ha Csurka érveire, indoklásaira lett volna kíváncsi, akkor időnként figyelt volna. De a stúdió (vagy színház ) -beli közönség, nem olyan, mint mi, a képernyők előtt. Mi szeretnénk megtudni, megérteni valamit, mert jó volna tudni, mi vár ránk, milyenek is a politikusaink, akiket képviselőkké tettünk. A stúdiókban ülők okosabbak, mindig mindent tudnak. Előre tapsolnak, fél szóra is tüntetni vagy fájjolni képesek, mert nekik minden világos. Lehet, hogy nem, de az biztos, hogy a tévé hatalmával tisztában vannak. Hogy mit gondol a lakosság, az a választásokon derül ki, hogy mit kellene akarnia és gondolnia, azt ez az előtapsoló közönség jelezte. b. r. □ □ □ Micsoda cirkusz! Vasárnap, augusztus 30-án délután a fiatal nagymama kicsi unokájával ott állt Szombathelyen, a Szabadidőközpontban, és a cirkuszt kereste. Azt a cirkuszt, amelynek jegykiadó kocsijában előtte való nap a két jegyet vette, százötven, illetve száz forintért. Azt a cirkuszt, amely a múlt hét csütörtökén lapunk hasábjain Adria néven hirdette magát, s előadásait 28-ára, 29- ére és 30-ára, délután 3 és 5 órai kezdettel. A nagymama ajándéknak szánta a produkciót, a kicsi izgatottan készült a várható élményre. A felnőtt sem értette, hová tűnt a cirkusz, a gyermeknek meg meg sem lehetett magyarázni: öröm helyett nagy sírás lett a vége... Azám, hová tűnt a cirkusz? A neki helyet adó Művelődési és Sportháznál érdeklődtünk a nem mindennapi eseménnyel kapcsolatban. Itt a két nem is olcsójegy, igaz rajta semmiféle bélyegző, csak nyomtatottan annyi, hogy cirkuszi belépőjegy felnőtt, illetve gyermek este. Mit csináljon velük a póruljárt tulajdonos, s bizonyára a többi, hozzánk még nem forduló cirkuszlátogató ? A Művelődési és Sportház is tőlünk tudta meg, hogy a cirkusz szőrén-szálán eltűnt, viszont mivel a területfoglalásra velük kötött szerződést, ismeri, hogy ki tette ezt. Nos, egy úr. Dobásról. Jogi úton vele fogja felvenni a kapcsolatot, a póruljártakat pedig arra kéri, hogy a fel nem használt, fel nem használható jegyeiket vigyék be Szombathelyen a Király utcai Jegyelővételi Irodába. Itt összegyűjtik, kifizetni nem tudják, hiszen nem ők árusították, s a dabasi úrral történt tárgyalás után minden valószínűség szerint kártalanítják azokat, akik igazi cirkusz helyett ilyen cirkuszban részesültek. De vajon kárpótolni lehet-e a hoppon maradt apróságokat? Vajon nem volt elég az Aidabotrány, ismétlődik hasonló kicsiben, most már vidéken is...? szakály □ □ □ Mostantól: így íródik a Vas Népe (ELKÖSZÖN A TOLL ÉS AZ ÍRÓGÉP) (Lakatos Ferenc karikatúrája) VasNax I 3