Vas Népe, 1992. november (37. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-02 / 258. szám

Csehimindszenti beszélgetés Tölgyessy Péterrel A siker a polgárokban van Az SZDSZ vezetője múlt pénteken járt a me­gyénkben. A legnagyobb ellenzéki párt ve­zetője a a kormány szemléletével szemben a pártja irányzatát, a szabadelvűséget mutatta be a hallgatóságnak. Mint minden politikai fogalmat, ezt is a lehető legegyszerűbben i­­gyekeznek értelmezni. Azt kevesen tudják, mit jelent a szabadelvűség a gazdaságban, hogyan emelkedtek fel országok ennek se­gítségével. Úgy, ahogy mi is szeretnénk. — A politikust mindig a poli­tikáról faggatják. Milyen más témáról lehet önt kérdezni, ami­ről szívesen beszélne? — Kitölti az időmet a politi­ka. Most nyáron mehetettem né­hány hétre szabadságra, három év után először. Szívesen úsz­nék, vastag könyveket olvas­nék. Társadalomkutató voltam, nagyon fáj, hogy a hosszabb műveket csak most olvashattam el a szakmából. Hegyet is szíve­sen mászok, de kevés idő jut rá. — Felhagyott a társadalom­­kutatással? —A munkakönyvem most az Állam és Jogtudományi Intézet­ben van. Nagyon sokszor úgy érzem a társadalomkutatás szó­rakoztatóbb és megnyugtatóbb dolog, mint a politikacsinálás. — Egyik kollégám hivatko­zott a Magyar Narancs valame­lyik régi írására. Ebben az áll. ön a választások előtt az ország térképét tanulmányozta, hova nem jutottak el még vidéken. Ső­t azt is tudta, egyes falvakban ki lakik az alvégén és a felvégén. Hadd legyek egy kicsit gonosz, kik laknak Csehimindszenten az alvégen? — Ez azért túlzás. Cse­himindszenten kik laknak a al­végen, azt nehezen tudom meg­mondani, de a szüleimnek van egy háza Mesterházán. Nincs túlzottan messze a megyéhez. Én úgy látom, polgárosult, vál­lalkozásra kész vidék, aminek komoly esélye van arra, hogy si­ker-régióvá váljon. — Viszont a politikai élet színtere egyértelműen Buda­pest. Nem áll fenn a veszély, hogy a vidéken elfordulnak az emberek a politikától? — Ez Magyaroroszágon na­gyon nagy veszély. Én úgy lá­tom, rossz volt a kiindulópon­tunk. A Kádár-rendszer leszok­tatta az embereket arról, hogy a közélettel foglalkozzanak. Min­denki törődjön a saját portájával , de ne foglalkozzon azzal, mi van a portákon túl. A magyar falvakon ma is nagyon meglát­szik. Ez nagyon hibás dolog. Ma Magyaroroszágon sokan úgy gondolják, ha a kormányt és a parlamentet meg akarják bün­tetni, akkor otthon maradnak és nem vesznek részt a közéletben. Holott ezzel kifejezetten jutal­mazzák azokat, akik tekintély­­elvű politikát akarnak. Hiszen ennek a lényege, hogy az embe­reket kizárja a közéletből. Ho­gyan lehet kimozdítani a válasz­tókat? Például alternatíva kell. A mostani irányhoz képest fel kell mutatni egy másikat. Akkor ta­lán nagyobb kedve lesz a vá­lasztóknak szavazni. — Az SZDSZ-nek van alter­natívája? — Azon kell dolgozni, hogy legyen. Azt hiszem, hogy a par­lamenti vitákban és másutt na­gyon sokszor elmondtuk, hogy mi lehetne másként. De sok még a teendő. Határozottabban és egyértelműbben, érthetőbben kell választ adni, hogy a gazda­sági, szociálpolitikai kérdések­ben mit lehetne másként csinál­ni. — Október 23. Kossuth tér. Ön hogyan értékeli az ott tör­­ténhetet és az utána kialakult vi­tát? — A téren történteket én úgy értékelem, szinte várható volt. Azután, hogy a kormánytöbb­ség egyre gyakrabban az utcára fordul és a demokratikus intéz­ményrendszerben meghozott döntéseket az utcán próbálja megfellebbezni. A köztársasági elnök, szerintem alkotmányo­san, sokszor szembefordult a kormánytöbbséggel, alkot­mánybírósághoz fordult, vagy saját hatáskörében valamit nem úgy tett meg, ahogy szerették volna, ezt bizony tudomásul kell venni. Lehet ezért bírálni, de nem az utcán kell kifütyülni. A vita számomra ijesztő volt. Az ellenzék rengeteg kérdést fogalmazott meg, amire nem jött megnyugtató válasz. Ho­gyan kerültek oda határőrök, mit csináltak ott. Sokan állítják, hogy kiabáltak, a belügyminisz­ter úr állítja, hogy nem kiabál­tak, valahogy a tanúkat szembe­síteni kellene. Valódi vizsgálat helyett egymás mellett beszél­nek el a felek. Nekem még ennél is ijesztőbb volt néhány kor­mánypárti képviselőnek a ma­gatartása, akik azt mondták, ez természetes dolog, a nép kife­jezte a véleményét. Ha a köztár­sasági elnök politizál, akkor ez bizony így lesz. Ez azt jelenti, hogy kihívások érik azokat, akik az elnökkel értenek egyet. Meggyőződésem, ők sokkal többen vannak. Erre utalnak a közvéleménykutatások, válasz­tási eredmények, akár egy má­sik rendezvény, szintén a Kos­suth téren, amin több, mint százezren vettek részt. Nem biz­tos, hogy jó, ha a két tömeg ott van a téren. Lehet, hogy csak annyi történik, hangosabb lesz, éljen Göncz, mint a vesszen Göncz. De keletkezhet konflik­tus is. Aki úgy viszi ki az utcára a politikát, hogy ott atrocitások lehetnek, az életveszélyes. Ezt el kell ítélni. — Úgy vélem, a vita csak a megosztottságot növeli. Van-e recept arra, hogy a szakadék ne nőjön? — Ez nagyon nagy baja a magyar közéletnek, hogy egyre mélyül a szakadék az államelvű konzervatív és a szabadelvű i­­rány között. Azért nagy problé­ma, mert két iránynak együtt kell valahogy élni. Hol az egyik kap többséget a választóktól, hol a másik. De a lényege a do­lognak, egy Magyarország van. Mit lehet a megosztottság ellen tenni? Az ellenzéknek köteles­sége felmutatni a tárgyalókész­séget. Fontos, hogy az ellenzék ne reagálja túl a kihívásokat. Sok kihívás volt a kormány­többség részéről. Ezeket érték­kel és mértékkel kell kezelni. Nem állítom, hogy csendben kell maradni, határozottan rea­gálni kell. De a túlzott fellépés legalább olyan veszélyes, mint a hallgatás. A túlreagálás újabb kihívásokat szül, egy örvény a­­lakulhat ki, ami egyre mélyebb­re viszi az országot. — Nem túldimenzionáltak az aktuális politikai ügyeink? Mé­­diavita, egyebek, amiket én is felírtam, de próbálom kikerülni valamennyit. — De, egyértelműen. Az a­­lapproblémák mások. Egyértel­műen most a költségvetés az i­­gazi kérdés, a privatizáció és ha­sonlóak. Végighallgatta ezt a rendezvényt. Senki nem kérde­zett a médiaügyről. Október hu­­szonharmadikáról is kevesen érdeklődtek. Az alapkérdés itt a mezőgazdaság. Sok olyan tör­vénnyel lehetne segíteni a me­zőgazdaságot, ami használhatna az itteni termelőknek. Végze­tesnek érzem, hogy nem ez áll a középpontban. Helyette van, néha pótcselekvésként, egészen más, hatalmi politika, vagy a bajokról a figyelmet elterelő po­litika. Csakhogy, ez csak az ér­telmiség figyelmét tudja elterel­ni. Annak a mezőgazdasági ter­melőnek, akinek az a gondja, hova adja el a borjút, a médiavi­ta nem igazán izgalmas. Úgy ér­zem, néha egy értelmiségi vita válik olyanná, mintha az or­szágot megosztó vita volna. Nagy baj. Az ellenzék azt teheti, gyakorlatias megoldásokat ke­res ezekben az ügyekben. — Viszont az értelmiségi vita mögé felsorakoznak különböző erők. Ehhez kapcsolódik a kér­dés: Lát ön reális jobboldali vagy balodali veszélyt? — Azt hiszem, van egy szél­sőjobboldali törekvés Magyar­országon.Őszinte meggyőződé­sem,hogy ez nem tud áttörni. Sok zűr lesz. Nem kizárt, hogy a választásokig hátralévő idő konfliktusok között telik el. Jó volna elkerülni, kizárni, nem le­het. De nem hiszem, hogy maga alá gyűri a demokráciát. Kom­munista restaurációs esélyt, ab­ban az értelemben, ahogy sokan elgondolják, hogy visszajön a kádárizmus világa, én nem tu­dok elképzelni. Akik átmentet­ték a politikai hatalmukat gaz­daságiba, azokat tartják ennek a veszélynek a hordozóinak. Ezt hamis állításnak érzem. Gon­dolja el, aki kicserélhette a Vol­gáját Mercedesre, visszamenne a Volgák világába, szigorú párt­emberek, rossz szürke zakós pártvezérek közé? Ez a csoport, amit ostoroznak, a legnagyobb nyertese a most alakuló magyar kapitalizmusnak. Néhány öreg bácsi, egykori pártvezető álmo­dozik a múltról. Az ellenben még nem dőlt el, a kormány­többség iránya, a liberális kö­zép,vagy a szocialisták által megjelenített, kicsit államelvű baloldali irány győz a választá­sokon. Ez nem világos még. Legkisebb esélyét a kormány­­többségnek látom. A liberális középnek szép esélyt adok, ha együttműködik a FIDESZ az SZDSZ-szel. De az MSZP is számottevő pozíciót fog elérni. — Önök elfogadják szövetsé­gesnek a szocialistákat? A FI­DESZ kézzel-lábbal tiltakozik ellenük. — Azt gondolom, az egyik kérdés az, hogyan visszük el az országot a következő választá­sokig.A szélsőjobboldali törek­véseket középről kell megállíta­ni és nem a másik szélről. A vá­lasztásoknál az kérdés, hogy melyik lesz a domináns irány. Ez nem jelenti azt, hogy ez az i­­rányzat egyedül kormányoz. De nem mindegy, ki alakíthat kor­mányt. Nyilvánvalóan, azt sze­retném, a liberális közép kapná meg a lehetőséget. Ha ez a do­mináns irány, akkor nem olyan fontos, kik a további partne­­rek.Nem kell erről dönteni, kia­lakul majd. — Az SZDSZ elnökválasztás előtt áll. Az irány változatlan marad azután is? — Én nagyon szeretném azt. És optimista vagyok.Látta, a gazdasági ügyeket szeretném az SZDSZ politizálásnak közép­pontjába állítani. Ezt várja az ország, nyugodt középpárti, po­litizálást. A kormány önmagá­ban, egyedül nem tudja az or­szágot kirántani a kátyúból. Elindíthat olyan folyamatokat, amelyek segítségével az embe­rek saját magukat előre tudják vinni. Legjobb politika az, mi­nél nagyobb mozgásteret adni vállalatoknak, vállakozóknak, munkavállalóknak.Ők maguk tudják saját sikerüket megte­remteni, rengeteg állami segít­séggel. Legnagyobb segítség az, ha az állam kevésbé bántja őket és kellenek az ösztönzők. Tehetséges ez az ország, nem a hivatalnokok által tud boldogul­ni, hanem a maga erejéből, Jeti Fotó: Benkő 1992. november 2. Hétfő Kihívás Szélsőségekről, miegyebekről, ja, és a szociális igazgatásról, valamint a szociális ellátásokról szóló törvényjavaslatról hada­koztak a honatyák az ország házában, amikor Király B. Izabel­la MDF-es képviselő üzenetet kapott. Pontosabban szólva kihí­vást. Hogy ugyan menjen már le a Parlament VI-os kapujához, ahol egy úr várja.E­l tudom képzelni. Ilyenkor sok minden meg­fordul az ember fejében. Szóval ki a fészkes fene lehet éppen az ülés idején. A kihívó agyában is cikkázhatnak a gondolatok, átadják-e az üzenetet, annak adják-e át, hisz micsoda blamázs lenne a Király B. Izabella helyett a Király Bélát látni fölbuk­kanni a hívó szóra.. Ezernyi buktatója van tehát beüzenni az ország házába, hogy várjuk X Y-t a VI-os kapu előtt. Most azon­ban minden klappolt. A képviselőnő megjelent, még csak meg sem lepődött, hogy bőrkabátos, fekete bakancsos, felnyírt hajú fiatalok várják felnőtt kísérőjükkel, hogy juttassa már el a petí­ciójukat a képviselőtársaihoz. Ebben tiltakoznak a lefasisztá­­zás miatt, hiszen bár igaz, hogy október 23-án katonazubbony­ban, és Árpádsávos zászlót lengetve ordítoztak a Kossuth­ téren, ám ettől ők még rendes magyar fiúk, akik most követeik, hogy az Országgyűlés tegye kötelezővé nemre, egés­zségi állapotra való tekintet nélkül 14 éves kortól a honvédelmi előképzést, s legyen kötelező az idegen szellem elleni védekezés az oktatásban. Király B. Izabella megértéssel fogadta a Nemze­ti Társaság Apród-tagozatának ifjait, hiszen mint mondta, pe­dagógusként minden magyar gyerekért felelősséget érez. Ezért egy hirtelen támadt ötlettel fölvetette, hogy havonta egy alka­lommal a tele­vízióban, egyenes adásban „osztályfőnöki órát” tartana a kamerák előtt, hadd ismerje meg ezeket a fiatalokat A lényeg, hogy a rendszer működik, nem akadnak el az üzenetek, a képviselők kihívhatók. Nem kell mást tenni,mint odaballagni valamelyik kapuhoz, és megkérni valami fontos fullajtárt, hogy hívja már ki nekem a Torgyán urat, mert itt gebedünk a szom­széd csehóban és nincs ki az ultiparti. f.s. /Graffiti o­o­o Divatlevél Mindazokkal, akik a közeli jövőben Bocskai-sapkát kí­vánnak csináltatni, közlöm, hogy azon fejrevalók, melyeket a parlament egyik mellékbejáratánál a Király B. Izabella képviselőnővel kommunikáló konzervatív fiatalok viseltek, és melyeket a kamera elől, ám a kamera előtt a dzsekijük alá gyömöszöltek, egy egészen más divatirányzathoz tar­toznak. Jómagam is hosszabb ideig viseltem Bocskai-sap­kát Azok a fejfedők, melyeket Bocskai István hajdúi hordoz­tak, nagyjából a következőképpen néztek ki: posztóból vagy bőrből készült süveg, melynek széleit körben felhajtották, majd kiemelkedő közepét a tenyér élével kívánalom szerinti formára ütötték, vagy oldalra hajtva letűzték. Ezek stilizált változatát viselték azután, az 1945 előtt már középiskolába járó diákok, közöttük én is. Az egyes iskolák igyekeztek színében, anyagában vagy díszítésében a többitől eltérő sapkákat tervezni, de az alapforma megmaradt. Nagyjából ilyen sapkát viseltek a honvédek is, azzal a praktikus módo­sítással, hogy a felhajtót télen le lehetett húzni. A honvéd­ség szárazföldi alakulatainál ettől­ egy ellenző ráapliká­­lásával—csak a határvadászoknál és a tábori csendőrség­nél tértek el, de a sapka és az ellenző színe ott is megegye­zett az egyenruha színével. Magyarországon, külön rávarrt tetejű, posztóból vagy vászonból készített puha sapkákat fe­kete színben és fekete ellenzővel a nyilas pártszolgálatosok leírását azért véltem fontosnak, mert nem tartanám szeren­csésnek, ha a jelképeket és hagyományokat, melyek Bocs­kai Istvántól maradtak ránk, összekutyulnák a Szálasi Fe­­renctől maga után hagyottakkal. B.B. o­o­p Amerikai elnökválasztás Ki jut a Fehér Házba? Lakatos Ferenc karikatúrája

Next