Vas Népe, 2016. október (61. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-01 / 231. szám

2016. OKTÓBER 1., SZOMBAT VEP Utcák, járdák szépülhetnek TESTÜLET Fejlesztésekre pályáztak, nőtt az adóbevétel, csökkent az adóhátralék Vép/Borzai (btk)­­ Pályá­zat beadásáról döntött a képviselő-testület - járda­­felújítások várhatók. Az alapító okiratban foglalt­hoz képest 20 százalékkal több gyereket vehetnek fel az óvodába. Nem lesz adóemelés, és új adóne­met se vezetnek be. Az elmúlt hetekben két­szer is ülésezett a vépi kép­viselő-testület, másodjára Bozzaival közösen. Egy pá­lyázat benyújtásáról hatá­roztak a képviselők, amit az adósságkonszolidációban nem részesült települési ön­­kormányzatok fejlesztései­nek támogatására írtak ki. Vép belterületén a még hát­ramaradt utcák felújítására, járdák karbantartására és a temetőben kerítésbe épített urnafal kialakítására kértek támogatást. A lakosságszám alapján igényelhető 112 mil­lió forint felett 1 millió 137 ezer forint kiegészítésre lesz szükség a város részéről az összes tervezett munka - a járdafelújítások - elvégzésé­hez. November közepéig várható döntés a beérkezett pályázatokról. A nyertes önkormányzatok a támoga­tást 2018. december 31-ig kell, hogy felhasznál­ják. Az ülésen szóba került a háziorvosi ügyelet finanszí­rozásának kérdése is, többek között az, hogy Vép a Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulás többi tag­jával megegyező mértékben - 3 mil­lió 645 ezer forint­tal - járul hozzá az orvosi ügyeleti ren­delő felújításához. A Vépi Vadvirág Művészeti Óvoda vezetője, Takács Józsefné kéréssel fordult a testület­hez: engedélyezték, hogy az intézménybe felvehető gyer­meklétszámuk húsz száza­lékkal meghaladhassa az alapító okiratba foglalt ma­ximumot. A jelentkezések alapján ősszel száz fő fölé emelkedik a létszám. A kép­viselők - örömmel - igennel szavaztak. Vép és Bozzai képviselő-testülete együttes ülést is tartott: intézményi beszámolókat és tájékozta­tókat hallgattak meg és fo­gadtak el az önkormányzat gazdálkodásának első félévi helyzetéről. Továbbra is a takarékos gazdálkodás jel­lemzi a hivatalt és intézmé­nyeit. Az önkormányzatok ad­minisztrációjához támoga­tást nyújtó ASP-rend­­szert országosan kiter­jesztik. A két település képviselői - csatlakoz­va a pályázati felhívás­hoz - döntöttek arról, hogy a számukra elér­hető plafon-összegre, hétmillió forintra pá­lyáznak a felhő alapú szol­gáltatás eléréséért. A kor­mány a Magyar Államkincs­tár útján működteti a rend­szert. A felhasználók - a hi­vatali dolgozók - az interne­ten keresztül érik majd el a távoli szervereken futó al­kalmazásokat. Az önkormányzatok ilyen módon adóügyeket intézhet­nek, iratkezelést, könyvelést végezhetnek, és ingatlan­nyilvántartásukat is vezethe­tik. A Tudás Fája Közalapít­vány is beszámolt idei első féléves működéséről: teljesí­tette vállalásait, támogatva az alapító okiratban megha­tározott célok, tevékenysé­gek megvalósulását. A kura­tórium elnöke, Molnár Krisztina megköszönte az adományozók segítségét. El­mondta, hogy az egy száza­lék felajánlásokból rekor­dösszeg, 448 ezer 221 forint folyt be az alapítvány pénz­tárába. Az adóztatásról szóló be­számoló és az adórendeletek felülvizsgálata is napirenden szerepeltek. Vép adóbevéte­le nőtt: az elmúlt fél évben nyolcmillió forinttal lett több. Az adóhátralék jelen­tősen csökkent az előző évekhez képest - hatmillió forinttal kevesebb mint ta­valy. Az évek alatt felhalmo­zódott adóhátralék összege még így is 11-12 millió fo­rint között van. A vépi pol­gároknak jó hír: az önkor­mányzat nem kíván adót emelni, sem új adónemet ki­alakítani. Nem kívánnak adót emelni, sem új adónemet kialakítani Még az ősszel 100 fő fölé emelkedik a Vadvirág művészeti óvoda gyermeklétszáma. A képen Takács Józsefné óvodavezető néhány szep­tembertől járó kiscsoportossal, Kispál Patrikkal, Bakonyi Szebasztiánnal, Lengyel Elizával és Mizda Majával Néhai körorvosuk előtt tisztelegtek A gondozási központ névadóünnepségét tartották - Emléktáblát is avattak Vép (btk) - Ez év január­jában jött létre Vépen az egykori körzeti orvos, dr. Zmertych Aurél nevét vi­selő, önkormányzat által fenntartott gondozási központ. Szép számú meghívott vendég előtt tartottak névadóünnep­séget, és felavatták az épület falán elhelyezett emléktáblát is. Dr. Zmertych Aurél 1939 és 1982 között élt és dolgo­zott az épületben - körorvos­ként belgyógyász szakorvos, fogorvos és szülészorvos is volt egyben. Az ő orvosi ren­delőjét és szolgálati lakását alakították át még 2004-ben, itt kezdett működni az idősek klubja, és ez ad helyet a hét főt foglalkoztató mostani köz­pontnak is. Szociális alap- és gyermekjóléti szolgáltatást látnak el: az idősek nappali ellátásán kívül összefogják a családvédelmi, gyermekjóléti tevékenységet és a házi gon­dozást Vépen és a szomszédos Bozzaiban. A doktor úrra emlékezett, előtte tisztelgett az épület tár­salgójában ez alkalomra létre­hozott orvosi kiállítás és fotó­tárlat, csakúgy mint az ünnepi beszédek és a hangulatos ze­nés, táncos, verses műsor­összeállítás. Emberközpontú szemléletét, szikár alakját, arisztokratikus külsejét eleve­nítették fel a megszólalók: Kovács Péter polgármester vele kapcsolatos gyerekkori emlékeit sorolta, dr. Tüske Zsuzsanna háziorvos pedig évtizedekkel ezelőtti Vépre érkezését idézte fel: Zmertych doktor és felesége meg­könnyítették a beilleszkedé­sét. A helyi fellépők értékes produkciói után Ágh Péter, a térség országgyűlési képvise­lője is a mikrofonhoz lépett. A városi öntudat fontosságá­ról beszélt, arról, hogy ezt a fajta öntudatot erősíteni kell Vépen is. Ünnepekkel példá­ul, megidézve azokat, akik itt éltek és méltók arra, hogy nagyrabecsüléssel emlékez­zünk rájuk. Az emléktábla-leleplezés­hez a vendégek a rendezvény­sátortól átsétáltak a gondozási központ bejáratához. Itt a munkatársak ajándék könyv­jelzővel kedveskedtek mint Emberközpontú szemléletét, arisztokratikus külsejét elevenítették fel senkinek, útravalóul Bárczi Gusztáv alkalomhoz illő gon­dolataival: „Szeresd egészségedet, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. Őrizd szüleid egészségét! Mert a múlton épül a jelen és a jövő.” Ágh Péter országgyűlési képviselő, Kovács Péter polgármester és Derdákné Rózsa Hajnalka képviselő az emléktábla leleplezése után VAS NÉPE ' 3 Zöldenergiával látja el a várost Vép (btk)­­ Egy Vép méretű vá­ros villamos ellátását fedezni képes naperőmű építése kezdőd­het az év végén a város külterü­letén. 5,5 hektáron valósulhat meg a beruházás. 3,8 megawatt teljesítményű lesz az erőmű, mely a kisváros elektromosener­­gia-ellátását zöldenergiával tud­ná fedezni. Jövő év májusában állhat kereskedelmi üzembe. Szakgimnáziumban tanulhatnak Vép (btk) - 406 fővel kezdte a tanévet az FM DASZK vépi kö­zépiskolája. Szakgimnáziumi képzés keretében agrár­gépész, mezőgazdaság, rendészet és közszolgálat ágazaton tanulnak az érettségi előtt állók. A szak­középiskolai diákok mezőgaz­dasági gépész, gépjavító, gazda, mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó végzettséget szerezhetnek. A mezőgazdasági gépész hiányszakma, ösztöndíj­ban részesülnek a képzésben részt vevők. A gyakorlati okta­tás feltételei is adottak az isko­lában: a tangazdaságban 52 fő tanulószerződéssel tölti szakmai gyakorlatát. további képek, információk racity Vas Népe Online Közös felelősség a gyerekek biztonsága­ kép (btk) - A kisvárosban hagyomány, hogy progra­mokat szerveznek a mo­bilitás hetén. Az idén az általános iskola Tegyünk együtt a biztonságért! projektjét is ezen a héten tartották. Magyarország tizenöt éve rendezi meg az Európai Mobi­litási Hét és Autómentes Na­pot szeptember 16. és 22. kö­zött. Vépen is hagyománya van annak, hogy a környezettuda­tos, helyes és biztonságos köz­lekedést népszerűsítő, szemlé­letformáló programokat szer­veznek a mobilitás hetén. Az idén a Hatos iskola Te­gyünk együtt a biztonságért! elnevezésű projektjének pro­gramelemei is erre a hétre es­tek. Közlekedésbiztonsági napot tartottak az iskolában a Szom­bathelyi Rendőrkapitányság közreműködésével. Kerékpá­ros ügyességi versenyeken mérték össze tudásukat a tanu­lók a kialakított akadálypályá­kon. A rendőrkapitányságról iskolai bűnmegelőzési tanács­adók érkeztek: filmvetítéses, interaktív előadásokat tartottak a felső tagozatosoknak a dro­gokkal, azok hatásával kap­csolatban. Beszéltek a közös­ségi oldalak veszélyeiről. Fel­hívták a figyelmet az interne­tes zaklatás, kibeszélés, troll­­kodás, a pedofília, a behálózás megjelenési formáira. A gye­rekek megtudták, miért lénye­ges, hogy valós életkorral re­gisztráljanak a Facebookon, és hogy miért kell tartózkodni a bántó tartalmú hozzászólások­tól. Az alsósokban azt tudato­sították, hogy ne küldjenek magukról információt, adato­kat ismeretleneknek. A Közle­kedj okosan! rajzfilmsorozat­ból a kerékpár szabályszerű felszereltségét és az alapvető szabályokat ismerték meg. A szombathelyi mentőállomás is vendégül látta a gyerekeket. A művelődési ház „Mutasd be a feldíszített bringádat!” címmel hirdetett versenyt, va­lamint „Közlekedj okosan!” rajzversenyt is óvodásoknak és általános iskolásoknak. A leg­jobb alkotásokat kiállították és díjazták: Németh Liza 6. osz­tályos tanuló első helyezett lett. Idén is egyedi támogatás­ban részesülhettek az önkor­mányzatok a mobilitási hét he­lyi eseményei kapcsán. A Nemzeti Fejlesztési Miniszté­rium 300 ezer forinttal segítet­te a művelődési ház rendezvé­nyeinek megvalósítását.

Next