Vas Népe, 2018. szeptember (63. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-01 / 203. szám

2018. SZEPTEMBER 1. SZOMBAT I mester is Fotó: Nagy Jácint Megkezdődik az új tanév Majdnem 15 ezer iskolásnak csengetnek be hétfőn Szombathelyen (Folytatás az 1. oldalról.) - Az iskola lényege a gyer­mek és a pedagógus, aki nem csak tanít, nevel is - mondta köszöntőjében dr. Kalocsainé Magyar Éva. Úgy fogalmazott, hogy minden tanév egy nagy utazás, minden megszeppent kis elsős felszabadult diák lesz. Az intézményvezető szólt a nyolcadikosokhoz is, akik a kicsikhez hasonló izgalommal kezdhetik utolsó általános isko­lai évüket - a pályaválasztás­ban számíthatnak tanáraikra. Velük, a Nyitra utcai diá­kokkal együtt 14 822 iskolás és 2703 óvodás kezdi a nevelé­si évet, 775 általános iskolás el­sős­ül a padokba, 1573 diák pe­dig középiskolát kezd - sorolta a számokat dr. Puskás Tivadar polgármester. Szombathelyen 69 köznevelési intézmény mű­ködik, azok között 19 általános SZOMBATHELY Nem bírja el a gépjárműforgalmat a Liget utcai fahíd, ezért szeptember 6-án 8 órától lezárják - csak gyalogosok és kerékpárosok közleked­hetnek rajta. Az 1965-ben épült híd eredeti­leg gyalogos-, kerékpáros-for­galom részére épült, a kétirá­nyú közúti forgalom egyidejű lebonyolítására nem alkalmas. A 2,5 tonnás súlykorlátozás el­lenére is gyakran haladnak át rajta túlsúlyos járművek.­­ Az önkormányzat az utóbbi 15 év­ben a fahíd szerkezetének fel­újítási, karbantartási munkáira 20 millió forintot fordított, és állapotát a szakemberek rend­szeresen vizsgálták - mondta el Lakczi Gábor, a városüze­meltetési osztály vezetője Maj­os 19 középiskola, nyári intéz­ményfelújításokra 111 millió forintot költött az önkormány­zat - tette hozzá a polgármes­ter. - Mindennap tanulunk va­lamit, amivel többek leszünk. Ehhez minden feltételt meg­kapnak a diákok - mondta dr. Puskás Tivadar. Beszélt az ön­­kormányzat ösztöndíjprogram­jairól és emlékeztetett, hogy ma már az első kilenc évfolya­mon ingyenesek a tankönyvek a közoktatásban. A gyermekek teljesítménye a szülőkön is mú­lik - fogalmazott, és kiemelte, hogy 2018 a családok éve. Szólt a pedagógusokhoz is, akikre, mint mondta, legféltettebb kin­csüket bízzák most a szülők. A Nyitra utcai iskola diák­jai tegnap már bekukkantottak tantermeikbe, majd hétfőn ve­hetik kézbe tankönyveiket, az első tanítási napon s­tótájékoztatón. Dr. Puskás Ti­vadar polgármester hozzátette: a legutóbbi vizsgálat megál­lapította: a híd fa-acél-vas­­beton tartószerkezete olyan mértékben károsodott, hogy az gépjárműforgalom számá­ra a továbbiakban nem felel meg teherbírási szempontból, csupán a gyalogos- és kerék­párosforgalom áthaladása en­gedélyezhető rajta. Tegnap délután aztán dr. Horváth Attila (MSZP-Párbe­­széd) önkormányzati képvise­lő is reagált az eseményekre a helyszínen. Elmondta: kérik, ha életveszélyes a híd, akkor zárják le azonnal. Ha pedig nem az, akkor a döntést vonja vissza a városvezetés legalább a Dolgozók úti hídnál lévő építési munkák befejezéséig. SZMK, NJU Az ünnepélyes évnyitókat, több iskolában is a tankönyv­osztással egybekötve, sokfelé a hétvégén tartják. A kollégiu­mokba, bentlakásos oktatási-ne­velési intézményekbe vasárnap délután költöznek be a diákok. Hétfőn, szeptember 3-án reggel pedig a becsengetéssel megkez­dődik az új tanév. Az utolsó tanítási nap 2019. június 14-én, pénteken lesz majd. Ez összesen 181 tanítási napot jelent - de természetesen Az Oktatási Hivatal 6-án nyitja meg az évet a városban a 2018/2019-es tanévben sem kell egyben ennyit iskolába menni. Az október 23-ai nem­zeti ünnep miatt lesz az első, hétvégénél hosszabb „pihenő”, aztán október 27-én kezdődik és november 4-éig tart az őszi tanítási szünet. Addig 38 taní­tási napon kell bizonyítani a lelkes és lehet, hogy kevésbé lelkes diákoknak és pedagó­gusaiknak. A tanítási év első féléve 2019. január 25-éig tart, aztán már szinte repül majd az idő a következő nyári vakáció­ig-Szombathelyen m­ég nem nyitotta meg a tanévet az Okta­tási Hivatal. Az országban húsz helyszínen tartott, tart megyei szakmai tanévnyitó konferen­ciákat az Oktatási Hivatal, va­lamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Klebelsberg Központ és az Eszterházy Ká­roly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. Budapes­ten volt az első tanácskozás, a jövő kedden Zalaegerszegen és Győrben lesz, aztán Szom­bathely az utolsó, a huszadik állomás. Itt szeptember 6-án, csütörtökön rendezi a konfe­renciát a Zalaegerszegi Peda­gógiai Oktatási Központ. Az ELTE SEK dísztermében mu­tatják be a tanév feladatait, a köznevelés főbb fejlesztéseit. Szeptember 5-éig lehet je­lentkezni az őszi érettségire. Vas megyében a szombathelyi KDG-ben, valamint a Szom­bathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Gépipari és Informa­tikai Szakgimnáziumában lesz vizsga. VN Látogasson el weboldalunkra!­­ / A I a Vas megyei V­MV,9 L. hírportál Lezárják az Arany-patak fahídját­ ­ " 1 . 00 uk­m 141 Jig"? A Nyitra Utcai Általános Iskolában 28 elsős kezdi meg a tanévet holnapután. Köszöntötte őket tegnap dr. Kalocsainé Magyar Éva intézményvezető és dr. Puskás Tivadar polgár­­Csak gyalogosok és kerékpárosok közlekedhetnek rajta Fotó: CSC KRÓNIKA VAS NÉPE 3 RÖVIDEN Józanok a vasi sofőrök SZOMBATHELY Egy nap alatt 113 járművezetőt el­lenőriztek a rendőrök a megyeszékhelyen. A még csütörtökön tartott akció­ban az ittas járművezetőkre fókuszáltak, egyik sofőr­nél sem merült fel a gyanú, hogy ittasan ült volna volán mögé. VN Rendkívüli támogatás MEGYEI KÖRKÉP Az or­szágban 77, abból Vas megyében négy önkor­mányzat kap rendkívüli tá­mogatást a Belügyminisz­tériumtól a most közzétett, július végén hozott dön­tés szerint: Acsád 2,6 mil­lió, Szakonyfalu 1,9 millió, Szalafő 600 ezer, Ispánk pedig 248 ezer forinthoz jut hozzá. VN Flex: megindult a termelés SÁRVÁR Háromnapos ter­meléskiesést okozott a hét­fői tűz a Flexben. A szá­mítógépgyártó csarnokban volt tűz hétfő délelőtt, nem sérült meg senki. A teljes villamoshálózat átvizsgálá­sa után kezdődhetett csak meg a termelés, csütörtö­kön. VN MNB-devizaárfolyam lem­ an­ginslut il. pénznem egység érték (Ft) Bolgár leva1 166,91 ▼ Svájci frank1 289,04 A Cseh korona1 12,68 Euro1 326,45 ▼ Horvát kuna1 43,88 ▼ Japán jen 100 252,54 A Román lej1 70,26 ▼ Szerb dinár1 2,76 Orosz rubel1 4,11 A Angol font1 364,14 A USA dollár1 279,76 A at Változás az előző naphoz képest KORMÁNYINFO Drágul az e-útdíj és a tíznapos matrica BUDAPEST A Magyar fal­vak program keretében felújítják a kistelepüléseket az országos hálózatba be­kötő, rossz állapotban lévő alsóbbrendű utakat, az új tanévben több mint egy­millió tanuló jut ingyene­sen tankönyvhöz - jelen­tette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi sajtótá­jékoztatóján. A kormány kitart a fűtési támogatás természetbeni juttatása mellett. A sajtótájékoztatón lapunk azzal a kérdéssel fordult a miniszterhez, hogy foglal­koznak-e a TÖOSZ javasla­tával, amellyel a szervezet a tüzelőanyag-támogatás termé­szetbeni juttatásával kapcso­latban a napokban a BM-hez és a Miniszterelnökséghez fordult. A kormány rendelete szerint ugyanis a nem vezeté­kes gázzal és távhővel fűtött háztartások az idén mégis megkapják a 12 ezer forintos tavalyi tüzelőanyag-támoga­tást, de nem pénzben, hanem természetben jutnak hozzá, az önkormányzatokon keresztül. Az igényeket az önkormány­zatoknál október 15-éig lehet Fűtési támogatás természetbeni juttatásként benyújtani a különböző tü­zelőanyagokra, tűzifára, szén­re, fűtőolajra, PB-gázra stb. Az összesített igények alapján az önkormányzatok központi forrásból hozzájutnak a fe­dezethez, megrendelhetik, és szétoszthatják a lakosoknak a fűtőanyagokat. A miniszter szerint ezt a megoldást egyez­tették az önkormányzatokkal, s nem jelezték, hogy a termé­szetbeni juttatás problémát okoz. Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy mi az­ oka a megkülönböztetésnek, azt válaszolta: a gázzal és a táv­hővel fűtött háztartásoknak sem utaltak át konkrétan 12 ezer forintot, hanem a befi­zetett díjból számolták vissza a támogatás összegét. Nem zárta ki ugyanakkor, hogy ha mégis gond lenne a természet­beni juttatások szétosztásával, beszélni lehet egyéb megoldá­sokról. A miniszter a kormány e heti döntései közül kiemelte a Magyar falvak program kere­tében tervezett útfelújításokat. A faluprogramra az általános költségvetési tartalékból mint­egy 150 milliárd forintot szán­nak - ha nem jön közbe semmi rendkívüli kiadás -, de ez nem lesz elegendő a kistelepülése­ket az országos vérkeringésbe bekapcsoló, korábban elha­nyagolt úthálózat rendbetéte­lére. Ezért egyéb forrásokat is biztosítania kell a kormány­nak: mivel 2013-tól nem emel­ték a fuvarozók által fizetendő e-útdíjat, az 2019. január else­jétől 5,8 százalékkal drágulni fog. A miniszter bejelentette azt is: az inflációval arányosan megemelkedő e-útdíjon kívül már az idén október elsejétől a 10 napos matrica díja is nő, 2 ezer 900 forintról 3 ezer 500 forintra. A kormány szerint ezt az autópálya-használati díjat többnyire egyébként nem a hazai lakosság, hanem a kül­földi turisták, az átutazók ve­szik igénybe. OS Gyulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi Kormányinfón Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Next