Középdunántúli Napló, 1957. október (1. évfolyam, 231-257. szám)
1957-10-01 / 231. szám
1957. október 1. Látogatás a pápai Közgazdasági technikiuman (Tudósítónktól) Szeptember 20-án iskolaszövetkezet alakult a pápai Közgazdasági Technikumban. Kent kis utat kellett megtennünk és ráadásul két emelet vásott lépcsőfokait megmásznunk, amíg a Közgazdasági Technikum diákjaira rátaláltunk. Az iskolát a nyáron idetelepítették és elhelyezése bizony nem a legideálisabb. Annyival szebb, hogy a sok nehézség ellenére is — egyöntetű vélemény szerint — a tanév rendezett, lendületes munkával indult és tellett erő a tanulás mellett sok másra is. Tellett a szövetkezet megalakítására, értékes, tartalmas kirándulások szervezésére. És a tervek szerint telik még másra is. Ezekről a tervekről szerencsénk volt „frissiben“ értesülni. Éppen az iskolai KISZ szervezet alakuló taggyűlésének napján jártunk ott. Hallottunk a meghívott előadókkal tervezett előadássorozatról, az önképzőkör programjáról — így Arany János emlékére szavalóversenyt, az Októberi Forradalom évfordulójára irodalmi, politikai, gazdaságiágyú pályázatokat terveznek — háziversenyekről, sokoldalú kulturális és sportprogramról, amelynek külön értéke az is, hogy a közös épületben működő két iskola, a tanítóképző és a közgazdasági technikum keresi a kapcsolatokat, aminek látható jele volt az is, hogy a tanítóképző KISZ titkára részt vett a „közgazdasági“ KISZ taggyűlésén. A Közgazdasági Technikum KISZ szervezete 25 fős. Taglétszáma alapján nem mondható igen erősnek — habár 160 főnyi iskolában nem lebecsülendő. Erénye, hogy túlnyomórészt a legjobb, legöntudatosabb lassulókat foglalja magában. A lelkesedésben a Közgazdasági Technikum fiatalságánál se lenne hiány. A lelkesedés pedig erőt ad a tettekhez, a tettek összekovácsolják a közösséget, növelik az önbizalmat és így a sikernek is el kell érkeznie. De a tettekhez még valami kellene: az idő. Ezzel bizony már rosszabbul áll a helyzet. A túlterhelés igen nagy, e téren sehogy sem akar megváltozni a helyzet. Beszélgettünk erről az iskola nevelőivel is. Mint közölték, valamivel kevesebb a kötelező óraszám, mint tavaly, viszont rendkívüli tárgyként felvettek olyan tárgyakat, amelyek majd az életben gyakorlati eredményt hoznak. A tanulók nagyrésze a 82-ig tartó tanítás után hazamegy, ebédel, aztán — nem egy a város túlsó végéről — visszajön és 4-ig—5-ig, — néha még ezen túl is — rendkívüli órákon, sportkörön, szakkörön vesz részt. Mikor tanulnak a másnapi 6 órára? Ez bizony nehéz kérdés. Ilyen előzmények után némi aggodalommal tettük fel a kérdést az iskolaszövetkezet igazgatósága elnökének, Puskás Ágnes II. o. tanulónak: beszéljen nekünk a szövetkezet céljairól, munkaszervezetéről. Magyarázata alapján azonban beláttuk: a gondolat mindenképpen helyes, életképes és igen jó pedagógiai lehetőségeket rejt magában. Az iskola jellegénél fogva, a tanulók számára szakismereteik alkalmazását jelenti a szövetkezeti adminisztráció és így kellő, — a tanulók kevés idejéhez mért keretekben — jó lehetőséget nyújt a gyakorlati képzés elmélyítésére. Ennél persze fontosabbak azok az általános szempontok — a közösségért való áldozatvállalás, a felelősség megismerése, a közösségi formák, és a közösség tulajdonának tisztakezű gondozása —, amelyek folytán az iskolaszövetkezetek létesítése, mint szocialista nevelőeszköz, minden iskolában helyénvaló. A helyi szempontok miatt, a gazdasági érdeken felül, a szövetkezetnek van pozitív oldala is a tanulók időbeosztása szempontjából. Az iskola távol van a város központjától, a bolthálózattól. A tanszerek bevásárlása nagy időveszteséggel járt. Most ezt megkönnyíti a szövetkezet és megoldja a tízórai gondokat is. (Ebben már mi is részesültünk, nem is tudtuk volna elhárítani a mosolygós, ügyes elárusító kislányok ajánlatát.) Egyszóval: jónak, életképesnek tartjuk az elgondolást, és biztatónak az indulást. Ai az áruellátást illeti: Farkas József elvtársnak, a SZÜVOSZ elnökhelyettesének kezdeti segítsége — nemcsak az áru, hanem a kapott hitel is — jól megalapozta az indulást. De talán még jelentősebbek a belső erőforrások: a tagság lelkesedése( az iskolának csaknem minden tanulója tag) reális terveik az ügykör és munkamegosztás tekintetében (minden tag részt vállalt a munkában), az igazgató és a tanári testület lelkes szervezőmunkája, és segítőkészsége: ezek a nehéz körülmények között is lehetővé teszik, hogy a szövetkezet jól működjön és minden- ben segítse az iskola oktató-nevelő munkáját is. Bízunk benne, hogy erről beszámolnak majd a taggyűlések, de még a bizonyítványok is. KÖZÉPDUNÁNTÚLI NAPLÓ MÉGIS VÁJÁRTANULÓ Cs. Pista messziről jött az ajkacsingervölgyi vájáriskolba. Bölcsőjét a szépséges zalai dombok között egy kocsiny falu még kisebb házában ringatták. Apja egyszerű ember, szánt, vet, arat s ez így megy évrőlévre. Nehéz, verejtékes munkával keresi a kenyeret családja számára. Édesanyja? Munkában ráncosodott meg az arca, keze kémes lett. — Ne menj bányásznak, fiam! — mondta, mielőtt Pista útnak indult. — Elmegyek, édesanyám! Ne féltsenek engem. Hisz láthatják, ma az egyik legmegbecsültebb, legjobban fizetett szakmunka a vájár munkája. Cs. Pistának becsoma volt az édesanyja. Kicsi csomag volt, de benne a legszükségesebbekkel, s így kis hazai útravalóval. Aggódó szíve még remegett, de féltő szeretettel még s útnak indította fiát. Még sütött a fáradt szeptemberi nap, amikor Cs. Pista megérkezett Akacsingervölgybe. Alig néhány napja volt, amikor megkérdeztük, miért határozta el, hogy eljön vájártanulónak? Őszintén beszélt. Elmondta, sokat hallott erről az iskoláról. S amit hallott, igaz is. Gondos nevelésben, tanításban részesülnek a fiatalk. S a tanuláson túl számtalan lehetőség van a szórakozásra, játékra, sportolásra. Jól felszerelt szakkörökben tevékenykedhetnek, s már tervezik a kultúrműsorokat, hogy a hosszú őszi, téli estéket vidámabbá tegyék. Örömmel mennek a gyakorlati munkára is, szeretettel ismerkednek a bányával, ösztöndíjat is kapnak, tanulmányi eredményüktől függően, 160 forinttól 540 forintig, de a harmadévesek szakmánybérben dolgoznak, s alig van, aki kevesebbet kapna már most 1000 forintnál. — Na és milyen az élelmezés? — kérdeztük. — Ez is fontos, igaz? — Jó és elég. Otthon soha nem ettünk ilyen ebédeket. Itt naponta háromszor kapunk húst, minden délben vagy gyümölcsöt, vagy süteményt is. Kell ennél bőségesebb és jobb élelmezés? Cs. Pista beszél, dől belőle a szó. Elmondja, hogy nem volt boldog a gyermekkora, sokat kellett dolgozni, segíteni a gazdaságban, hisz kellett a munkáskéz. De elmondja azt is, LETTEM!... azért jött ide, hogy boldogabb lakhessen az élete. Sokat vár az iskolától, ahol valóban mindent megadnak neki. S kissé szerényen azt a vágyát is közli: szeretne mielőbb KISZ-tag lenni. Úgy tanul és dolgozik, hogy ezt mielőbb kiérdemelje. De beszél másról is. Fiatal arcára mintha a gond felhője vonulna. Azt kérdi tőlünk, miért fél a sok fiatal a leányától, a vájáriskolától? Felelj te, Pista! Te már tudod, kell-e félni? — Nem. Nincs miért és nincs mitől félni. Úgy vigyáznak itt ránk, mintha tényleg a szüleink lennének. Boldog lehet az a fiatal, aki ebben a gyönyörű iskolában tanulhat. Tudom, sokan gondolkodnak rajta még most is, eljöjjenek-e ide? Sokan voltak olyanok, akik néhány nap múlva hazamentek. Hát mitől félnek? — kérdi Pista. — Hisz soha jobb helyük nem lehet, mint itt. Csak ennyit tesz hozzá: — Ma még nem tudják, mit veszítenek el! Sokat beszélgettünk még Pistával. — Azért csak azt mondom, nagyon jó itt. Sokan jönnének vissza, ha tudnák, milyen itt az élet. Sokan jönnének, akik nem voltak itt. Ezeknek azt üzenem: jöjjenek. Vegyenek példát rólunk, akik itt vagyunk, jól élünk. Vegyenek példát rólam. Engem nehezen engedtek el szüleim, de itt vagyok. Tanulok, dolgozom, hogy ember legyen belőlem. S boldog vagyok, hogy nem hittem azoknak, akik ijesztgettek. Nem féltem, eljöttem az ajkacsengervölgyi vájáriskolába. Csak azért is vájártanuló lettem! Kápli Ernő. Befejeződött a balatonfüredi orvoskongresssus A több mint 400 orvos részvételével rendezett balatonfüredi orvoskongresszus vasárnap a nagyvázsonyi Kinizsi vár meglátogatásával befejeződött. A rendkívüli nagy érdeklődést ez is bizonyítja, hogy igen sok érdeklődő nem fért be az előadói terembe, és hangszórókat kellett a folyosóra szerelni. Igen sokan ott hallgatták az orvosprofesszorok értékes előadásait. Talán a legnagyobb sikere Kudász professzor előadásának volt, aki elmondta, hogyan operálta egy leánynak a szívét, aki a valóságban már fizikai halott volt, mert a szívműködése megállt. Az operáció sikerült, és a szívoperációk legkiemelkedőbbjei közé tartozik. Igen értékes előadást tartottak: dr. Hámori Arthur a vérnyomásos betegségekről, dr. Barcza István főorvos a „Balatonfüred, mint gyógytényező“ címmel. Az orvoskongresszus résztvevői kinyilvánították, hogy az effajta kongresszusok rendezése feltétlenül fontos a magyar egészségügy fejlesztése érdekében, és a tervek szerint ezt követően minden évben rendeznek országos orvostalálkozókat. Erősödött a gógántai KISZ . A Cagántai Állami Gazdaság KISZ-szervezete szeptember 20-án KISZ-taggyűlést tartott, amelyen főleg szervezeti kérdésekkel foglalkoztak. A taggyűlésen hat leányt és öt fiút vettek fel A főkönyvelő helyettesít A napokban történt, amikor Petruska elvtárs, a Nemesvámosi Gépállomás igazgatója évi szabadságát töltötte. A színhely Szentgál, a Szabadság Tsz irodája. Magas, nyurga ember lép be az iroda ajtaján. Hetykén előrántja válltáskáját és mondja is a mondókáját. Felelősségre vonja a könyvelőt, miért nem igazolták le a 20 hold tarlóhántást, amit az ő traktorosuk szántott. — De kérem, nekem nincs jogom ehhez! — védekezik a könyvelő. — Van, vagy nincs, azt a munkát elvégezték. Úgy látom, maguknak nem érdemes gépet küldeni, nem érdemlik meg — mondja némi hangsúllyal. ■ A tsz könyvelője megrökönyödve hallgatja. Egy percre néma csend ül a szobában. De a gépállomási ember újra megszólal: — Várom a jelentést — aztán sarkon fordul és elmegy. A könyvelő ott ül letörten, alig bír kiigazodni a számok között. Gondolkodik. Az elnök, Sándor József elvtárs megzavarja. — Mi újság? — érdeklődik. — Most voltak itt a gépállomástól. Jól összeszidtak, mert nem igazoltuk le a tarlószántást... — panaszkodik. — Na jó — így az elnök. Ezzel látszólag bezárult az ügy. Vagy mégse? Mem bizony Rá néhány napra újból jött ellenőrizni a gépállomási ember. Ugyanolyan modorral kezdett a beszélgetéshez, mint a múltkor. Csak azzal a különbséggel, hogy ezúttal nem a könyvelőnek, hanem az elnöknek tett egynéhány meggondolatlan kijelentést. — Csak nyugodtan... — csitította Sándor elvtárs. — Nem ilyen segítséget várunk mi a gépállomástól. Ennél rosszabbat sem mondhatott volna az elnök. — Még maguknak áll feljebb, amikor állandóan veszekednek, fizetni nem akarnak...? Na várjanak... — és elrohant. S várhatott a tsz. Sürgetett a mezei munka. Hiába kértek segítséget, nem kaptak. Volt ugyan kint a tszben traktor, de egy hét alatt csak 18 hold földet készített elő. — Nem kapok üzemanyagot — panaszkodott a traktoros, amikor az elnök kérdezte tőle, miért ilyen lassú a munka. Többek között hat napig vártak egy ekefejcsavarra. Az idő telt, a vetés sürgette a tsz-t. Elmúlt már szeptember első fele, vetni nem tudtak a tagok. Kénytelenek voltak beállítani a zetrukat, hogy legalább szeptember 20-án vethessék az őszi árpát. Pedig a szerződéskötés szerint a gépállomásnak az őszi idényben 180 hold vetőszántást és 120 hold őszi mélyszántást kell elvégeznie. — És mennyit teljesített? — Eddig 60 hold vetőszántást végeztek — mondja a tsz elnöke. — Máskor is előfordult ilyen a gépállomással? Az első években bizony rossz volt a kapcsolatunk a gépállomással, de az utóbbi időben egész jól fejlődött — mondja Sándor elvtárs. Csak most, ebben a három hétben lett újra viszály. S ezt a tsz megérezte, mert a gépállomás jóvoltából késtünk meg a vetéssel. Mi csak ráfizettünk Petruska elvtárs szabadságára. Még az a szerencsénk, hogy nem sokáig tartott ez az állapot. Az bizony szerencse, mert mit tudni, mi lett volna a vége. A tsz segítése bizonnyal nem. Pedig a gépállomásnak elsősorban az a kötelessége. Ezt nemcsak az igazgatónak kell tudni, hanem a gépállomás valamennyi beosztottjának is. — Most mi a helyzet? — Petruska elvtárs igyekszik mindent korrigálni — válaszolja Oravecz elvtárs. — Két traktor szánt. Van üzemanyag és alkatrész is. — és a fizetéssel hogyan állnak? — Ahogy bejelentjük a munkákat, azonnal számlázzák a munkadíjat. Semmi tartozásunk nincs a gépállomás felé. A szentgáli tsz szeretné, ha továbbra is jó viszony lenne a gépállomással, mert nem akarnak még egyszer olyan három Hetet. Azt hiszszük, tanulnak belőle mások is. Eddig a történet. Németh Mária. a Október 7-én megkezdik a szüretet Badacsonytomajon Szüretre készülődnek a badacsonytomaji Petőfi Termelőszövetkezet tagjai. Rendbehozták a pincéket, a hordókat. A nagyszüretet hétfőn kezdik. Mintegy 400 hektoliter torra számítanak. Edény van elegendő, összesen 450 hektoliter tort tudnak tárolni. De nem tartalékolják az egész termést. Kétszáz hektoliterre szerződést kötöttek, 50 hektót pedig szétosztanak a tagság között. Egy munkaegységre fél liter tort adnak. A badacsonyi tsz tagok nemcsak mennyiségi, hanem minőségi bortermelésre törekedtek. Esztendőkön át jól művelték és gondozták szőlőjüket. Az eredmény kitűnő. Az előszüretelt rizlingszilváni 20 cukorfokos volt, az olaszrizling pedig előreláthatóan eléri majd a 23 cukorfokot. Időben és elegendő zöldtakarmányt silózzunk! Tsz-eink többsége ismeri a silózás jelentőségét és ki is használja a siló nyújtotta előnyöket. Különben a devecseri járás tsz-ei járnak az élen. A járási tsz-ek évi silózási terve 2700 köbméter, és ebből már 1600 köbméter be van silózva. A kertai Út Élet 250 köbméter tiszta silókukoricát silózott, a nagyalásonyi Táncsics a tavaszi 350 köbméter mellett most 500 köbméter silókukorica, vöröshere silókeveréket készít, a dabronyi Szabadság 150 köbmétert. De vannak olyan tsz-ek is, mint például az adorjánházai Ady Endre, amely nem vetett másodvetést, és most nincs más silónak való zöldtakarmánya, csak cukorrépafej, vagy a mihályházai Harci, amely nem akar silózni, „mert van szálas elegendő’’. Pedig mennyi más takarmányt, mennyi pénzt tudnának megtakarítani, ha időben és elegendő zöldtakarmányt silóznának, azaz kihasználnák a másodvetések lehetőségét silónak való zöldtakarmány vetésére. Azokon a helyeken, (mint például a zirci járás mélyebben fekvő részei), ahol a kukorica nem tud beérni, ott a félig érett kukoricát is bátran besilózhatják, mert ennek a tápértéke egyenlő a csöveskukoricáéval. Ma már egyéni gazdáink körében is sok lelkes híve van a silózásnak. Ebben a pápai járás viszi a pálmát. Knól János marcaltői egyéni gazda például körülbelül 30 köbméter ároksilót épített előregyártott betonelemekből és téglából. Marcalio 24 gazdája összefogott és vett egy silótöltőgépet, a Mezőlaki Gépállomás pedig ellátta őket erőgéppel. De Marcalion már tavaly is több mint 1000 köbmétert silóztak le az egyéni gazdák, Malomsokon pedig 1500 köbmétert. Ugyanilyen lendülettel dolgoznak a zirci járásban a dudari gazdák. Nem mondhatók mindezek el a veszprémi, vagy a keszthelyi járásról, ahol elég vontatottan halad az őszi silózás beindítása. Egyszer és mindenkorra ki kell vetni a fejekből Pató Pál rendszerét, hogy „ráérünk arra még, és neki kell fogni minden erővel a zöldtakarmányok silózásának, nem holnap, hanem még ma. Makai Miklós agrómémok"