Középdunántúli Napló, 1959. október (Veszprém, 15. évfolyam, 232-256. szám)
1959-10-03 / 232. szám
1959. október 3. Egy nappal a pártértekezlet előtt — Látogatás a Pápai Textilgyárban — Nagy jelentőségű eseményre készül a Pápai Textilgyár párttagsága: vasárnap lesz a hatalmas gyár kommunista kollektívájának üzemi pártértekezlete. Az alapszervezeti vezetőségek újjáválasztása után most az alapszervezeteket összefogó, munkájukat irányító pártbizottságot választják meg. Az üzemi taggyűlések nagyfokú aktivitás jegyében zajlottak le, közel kilencven elvtárs szólalt fel ezeken. A felszólalások közös hangja a párt iránt érzett felelősség, a kritikai bátorság, saját pártbeli tevékenységük önbíráló elemzése volt. Jelentőségének megfelelően foglalkoztak a gyár valamennyi dolgozóját közvetlenül érintő termelési, gazdasági kérdésekkel is. A párttagság egyöntetű helyeslésével találkozott a kikészítő alapszervnél Tóth Józsefné elvtársnő felszólalása, melyben azt kérte az üzem gazdasági vezetőitől, hogy a munkafegyelem ellen vétőkkel szemben a legszigorúbban lépjenek fel. Kutasi Józsefné elvtársnő, a Szövő II. pártalapszervezetének taggyűlésén igen életrevaló javaslatot tett. Arról beszélt, hogy a szövődében azonos gépen dolgozó munkások teljesítményei igen szembetűnően különböznek. Ezért azt javasolta, hogy a pártvezetőség az üzem műszaki vezetőivel találja meg a módját annak, hogy a gépek legkiválóbb ismerői, a legjobb szakemberek segítsék a gyengébben dolgozókat, adják át ezeknek termelési tapasztalataikat. Nemcsak a gyár párttagsága körében nyilvánul meg eleven érdeklődés a vasárnapi pártértekezlet iránt, de a pártonkívüliek is sokat várnak a kommunisták legfelsőbb üzemi tanácskozásától. Varga Lajos elvtárs, a karbantartó üzem művezetője arról tájékoztat, hogy a műhely pártonkívüli dolgozói is sokat beszélgetnek a kommunisták különböző rendezvényeiről. „Egyik-másik jelöltről is elmondották véleményüket, és ezt bizalmuk, érdeklődésük megnyilvánulójaként értékeljük” — mondotta Varga elvtárs. Ódor István elvtárs, az üzem párttitkára arról is tájékoztat, hogy a pártonkívüliek ilyen érdeklődését nagyon örvendetesnek tartják, de megjegyzi azt is, hogy talán éppen a pártonkívüliek ügyeivel, dolgaival való gondos foglalkozás terén van a legtöbb tennivalójuk. Különösen a nődolgozók között kell javítani a politikai nevelőmunkát. A vasárnapi üzemi pártértekezletre az alapszervi taggyűléseken megválasztották a küldötteket, összesen 132 elvtársat választottak. Ezek közül 119-nek van szavazati joga, a többiek tanácskozási joggal rendelkeznek. A küldöttek nagy megtiszteltetésnek veszik, hogy az alapszervezet képviseletében részt vehetnek a textilgyári pártbizottságot megválasztó pártértekezleten. Tóth Lajos elvtárs, a Szövő I. üzem főművezetője is küldött. Érdeklődtünk tőle: hogyan készül a pártértekezletre, mit szeretne ott elmondani, és mihez kéri a megválasztandó pártbizottság segítségét? — Az egész gyár szempontjából igen nagy jelentősége van a vasárnapi pártértekezletnek — így kezdte Tóth elvtárs. — Nem kis mértékben az értekezlet munkájától függ, hogyan haladunk tovább. Szeretnék felszólalni. Szeretném elmondani, hogy a Szövő I. kommunista vezetői úgy vélekedünk: megvan annak a feltétele, hogy minden műszakban külön pártalapszervezetet hozzunk létre. Eddig ugyanis az volt a helyzet, hogy három váltóműszaknak volt egy közös alapszervezete. Véleményünk szerint sokkal eredményesebben dolgozhatnánk, ha egy-egy szaknak önálló alapszervezete lenne. Ez, egyebek mellett, arra is kényszerítene bennünket, hogy az eddiginél nagyobb gonddal és nagyobb figyelemmel törődjünk a pártépítő munkával. Nagyon jó lenne, ha a pártértekezlet elképzelésünkkel kapcsolatban elvi útbaigazítást adna. Hoffmann Lászlóné elvtársnő a kikészítő alapszervezet tagja. Mintakészítő, ő is küldött a vasárnapi pártértekezletre. — Hozzászól-e az értekezlet munkájához? — kérdeztük tőle. — Valahogy nagyon nehezen határozom el magam, hogy nyilvános gyűlésen felszólaljak. Nem hiszem, hogy vasárnap bátrabb lennék, mint ahogy eddig voltam. Jó, hogy most az újságon keresztül beszélhetek. Én arra szeretném kérni a pártértekezletet, hogy a gyár minden egyes kommunistája többet törődjön, többet foglalkozzon a pártonkívüliek még személyesnek tűnő kérdéseivel, ügyeivel is. Az emberek hangulatát, munkakedvét nagymértékben az „szabályozza”, hogy gondjaival, problémáival hogyan foglalkoznak a vezetők, legyenek azok pártbeli, vagy gazdasági vezetők. Erre szeretném felhívni az értekezlet figyelmét. Itt mondjuk hát el Hoffmann elvtársnő „felszólalását.” Gyenese elvtárs, a textilgyár igazgatója is sokat vár a pártértekezlettől és a megválasztandó pártbizottságtól. Elmondotta, hogy ő mindenekelőtt azt szeretné, ha az év hátralévő három hónapját becsületes munkával töltené el minden dolgozó. A gyár hírneve is függ attól, hogy a dolgozók hogyan valósítják meg a kongresszusi verseny során tett felajánlásaikat. Mindezen túl nagyon sok tennivaló van az önköltség, és a gyártmányok minősége tekintetében. Növelni kell az exportképes áruk mennyiségét. Az, hogy lesz-e az év lezárása után nyereségrészesedés és, hogy milyen mértékű lesz, az nem kis részben a következő három hónap munkájától függ. Gyenese elvtárs mindenekelőtt a termelési feladatok, célkitűzések megvalósításához kéri, várja az üzem kommunistáinak, a megválasztandó pártbizottságnak a segítségét. A pártértekezletre kerülő beszámolót régen tapasztalt gonddal, alapossággal készítették el. A beszámoló felöleli az ellenforradalom óta elért eredményeket, és kitűzi azokat a feladatokat, amelyeket a gyár valamennyi dolgozójának az elkövetkezendő időkben meg kell oldania. A pártértekezlet minden bizonnyal megfelel a kommunisták, de a pártonkívüli dolgozók részéről is megnyilvánuló nagy érdeklődésnek és várakozásnak. (1. 1.) attalan utakon döcög gépkocsink. A vezető minden erejét öszszeszedve figyeli az elmosódott szekérnyomokat, köziben óvatosan, ügyesen egyensúlyozza a kocsit. A táj változatos. Sűrű lombú fálistán kukoricatábla következik, a száraz levelüket zörgeti az enyhe bakonyi szél. A motor prüszkölve kapaszkodik az újabb emelkedőre. Fenn a dombtetőn festői látvány fogad. A háttérben völgybeszorult falu, előtte tarkalevelű fák szomszédságában rozsdás bádogépítmény, amely fölé védőn emelkedik három egymásba futó vastag faoszlop. Fúrótorony. Emberek, széklel, hóviharral, esővel, nap füzével szembeszálló bátor emberek birodalma, akik a föld belsejének titkait kutatják. Nem könnyű a munkájuk, hiszen ellenfelük, a több száz méter mélység ugyancsak próbára teszi erejüket, türelmüket. Itt, kilométerekre a legközelebbi emberlakta helytől, — Dudástól — éjjel-nappal biztatják a theselmajor hajtotta gépet, kíváncsian, türelmetlenül, hogy minél mélyebbre hatoljon a fúrófej, minél előbb felszínre hozhassanak egy maréknyit a szénből, vagy a szenet takaró homokból, agyagból. Már 219 méter mélységnél tartanak, eddigi munkájuk „gyümölcse” vékony csíkokba rakva ott hever a torony árnyékában: laza homok, egész kemény kőzet, réteges pala, s a „széntelepes” részből kiemelt, alig 10 centiméter átmérőjű rudacska. A szén féltve, gondosan külön ládába rakva vár elszállításra. Ez még csak az első vékony telepből származik. Zsoldos Ferenc, a szakvezető fúrómester időközönként hosszú, durván faragott, rovátkás lécet illeszt a fúróberendezéshez. Most következik a második, feltehetően vastagabb szénréteg, 50 centiméterenként kell mintát venni — ez a megrendelő, a Dudari Szénbánya utasítása. Az örökké mozgó gép ügyet sem vet a körülötte sürgő-forgó emberekre, ütemesen zakatol, prüszkölve löki ki magából az iszapos „öblítővizet.” Most nincs vele sok baj, elég, ha néha-néha egy-egy könnyed mozdulattal meghúzzák az emelőkart, szabályozzák vele a fúró működését. Tóth Lajos I., Kiss P. József mégsem hagyják felügyelet nélkül a berendezést egy pillanatra sem. A fúrómester , Gyimóthy László fúrómunkás — mintha csak gondolatainkban olvasnának, megszólalnak: Ilyen a fúrósélet! Nyáron jó, de ha jön az esős idő, járhatjuk a térdig érő sarat. Úgy kell kiemelni a csizmánkat, mert különben bennragad. Télen nemegyszer befagy a berendezés. Persze nehézség nyáron is előfordul. Nemrégen 150 méter mélységben bennszakadt egy három méteres mageső. Sehogy sem sikerült kivenni. El kellett ferdíteni a fúrást, úgy tudtak tovább haladni. Műszakokat kínlódtak emiatt, le is maradtak a tervükkel, de most már behozták. Abbahagyja a beszélgetést a fúrómester, a berendezéshez szalad. Nem tévedett, elérték a fél métert. „Kiépítés” következik. Leállítják a motort, a torony csúcsába erősített csigán átvetett kötél segítségével felhúzatják a fúrószárat. A rozsdás pléhlemezházikó külső falára krétával írt számok tanúsága szerint már 28 fúrórúd van fenn, amelyeket egyenként kell kiszerelni, hogy végül felszínre hozhassák az átfúrt szelvény mintáját. Izgalommal tele percek, közben a Dudari Szénbánya geológusa is megérkezik, hiszen ezekből az 50 centiméteres rétegmintákból derül ki, helyes-e a feltevésük. A négy ember (ennyien dolgoznak egy szakban) ütemre mozdul,s minden egyes mozdulatokkal újabb csőszakaszt hoznak felszínre. Egyre több rúd fekszik kint az állványon. Végre az utolsót is kiemelik, sőt már a magcsövet is. Kiváncsi szemek lesik, mennyit tudtak meg újból a nagy mélység féltve őrzött titkából. A várakozás izgalmát csalódás rakja fel, üres a cső. Újabb haditervet készítenek, Dócza József elvtárs, a vállalat igazgatója adja a főtanácsot, hogyan próbálkozzanak legközelebb. Újból egymás után engedik a szédületes mélységbe a karcsú csöveket. Megint izgalommal várják, milyen eredménnyel jár a munkájuk. Igyekeznek, néhány napon belül be akarják fejezni a fúrást. „Régóta“ — idestova három hónapja itt vannak. Ideje lesz tovább menni. Ilyen a fúrás élet, vándorlás egyik helyről a másikra. Folytatjuk utunkat. A következő állomás Balinka. Itt jobbra megyünk — szól a figyelmeztetés a gépkocsivezetőnek, s ha lehet még nehezebb útra értünk, mint az iménti . Már nem messze lehetünk, a fűből kibukkan a hevenyészett vízvezetékcső. Valóban, a következő kanyar után elénk tárul a fúrótorony. Az előbbinél nagyobb, 500-as berendezés, ez már 500 méter mélységig képes behatolni a mélybe. Éppen most kezdenek. Csattogva már a földbe a hosszú fúró. Most még kicsit hihetetlen, hogy néhány hét múlva már talán 400 méternél is mélyebben jár. — Most indulunk — magyarázza Nagy Sándor főfúrómester. Hányadik „munkahelye" ez már? Nem tudná megmondani. Harminc év ebben a szakmában különösen hosszú idő, s Nagy Sándor ennyi ideje járja az országot, hal itt, hol ott üt tanyát. Hány falu volt már lakhelye, felsorolni is sok lenne. Inkább csak az érdekesebbeket említi. Az elsőt, a pálya kezdetét. Ezt elfelejteni sohasem lehet. 1927. májusában — éppen 16 éves volt — Karcagon kezdte, de később ott volt a hajdúszoboszlói híres melegvízforrások fúrásánál is. Régen volt. A 16 éves ifjúból őszhajú, sok barázdával szántott arcú bácsi lett. Azóta sokat fejlődött a fúrástechnika, eltűntek a sok fizikai erőt követelő régi berendezések. Csak egy nem változott: szenvedélyessége, amely a szakmához kötötte. — Nagyon szeretem ezt a mesterséget. Ha nem így lenne, régen itt hagytam volna. Nem könnyű élet. A család Hajdúszoboszlón, jó, ha két hétben egyszer láthatom őket. Én már hiába mennék máshova dolgozni, úgy sem találnám helyemet. — Én sem mennék máshová — vág szavába egy fiatalember — Tar Lajos, aki gumicsizmájában nesztelenül lépett be az olajos, szálkás asztallal, egy-két hevenyészve összetákolt, támla nélküli székkel berendezett mesterbódéba. A fiatalember — mint már ilyenkor történni szokott — régi emlékeket idéz: — Emlékszik, Sanyi bécsi, amikor Úrkúton felvett a fúráshoz? 1954-ben volt? Furcsa élet a fúrásoké. A Dunántúli Földtani Kutató Fúró Vállalat fúrótornyai csakánem az egész Dunántúlt behálózzák. Tatabányán, Dorog környékén, Szombathely vidékért, Dudaron, Balinkán, Várpalotán, Révfülöpön, Diósdon, s ki győzné felsorolni mind a negyvennégy munkahelyet, ahol szenet, ércét és vegyes ásványt kutatnak. 10-12-es csoportokban, egymástól és emberlakta helytől kilométerekre küzdenek a föld titkainak megismeréséért. S ha egyik helyen befejezték a munkát, kiszedik, a csöveket, elbontják a lemezbódét, a jellegzetes toronylábakat, gépkocsira rakják a berendezést, tovább mennek. A földből alig kilátszó oszlop, rajta néhány számjegyt álltak a természettel vívott csatájuknak. (Mikéné) Kincset keresnek KÖZÉPDUNÁNTÚLI NAPLÓ Megváltozik a táj Dabroncon Most még mezsgyék tarkítják a dabronci határt. De a gógánfai faluvég felett, születőben vannak az új táblák. Az út két felét már nem apró parcellák szegélyezik, hanem egybeolvadt barázda mutatja a nagyüzemi táblák kialakulását. A vetőgép csoroszlyái simán úsznak a poros földben. A zotoros érzéssel irányítja a gépet, pontosan ügyelve arra, hogy az előbbi csapáson menjen, mert különben hézagos lesz a vetés. Pedig jó munkát akar. Előtte fekszik kiterítve a mező. Nem kell minden forduló után új „placcot” keresnie, csak beáll, akár délig ki sem kell emelnie az ekét, felemelni a vetőgépet. A két fiatal leánynak, akik a vetőgépre kapaszkodva „utaznak” a rotoron, tetszik a munka. Mert dolgoznak. Kezükben bot, néha beletúrnak a magtartályba, nehogy elduguljon a cső. Közben vidáman nevetgélnek. Ez a kép a tavalyi esztendőt juttatja eszünkbe. Ezek a lányok tavaly is vetettek. Msphnwwwt jártak a gép után. Ki tudná megmondani, mennyit léptek, míg elvetették a darabka földet. Ráadásul jól elfáradtak. Most meg könnyűszerrel elvégzik dolgukat. Fél éve választották maguknak az új életformát a dabronci parasztemberek. És most, napjainkban próbálják kialakítani életük további útját, beleilleszkedni a megváltozott környezetbe. A fél év a szövetkezetbe tömörült emberek jórészét megtanította, hogyan kell közösen dolgozni, hogyan kell és miét többet kihozni a földből. A mezőn a korlátok az ősszel ledőlnek, csak a régi dűlőutak maradnak meg. Harminc-ha ötven holdas táblák alakulnak helyükben. Szokatlan a megváltozott táj, az emberek, de arra gondolnak, hogy így többre vihetik, bíznak a jövőben. A szétforgácsolódott mezőn új gazdálkodást valósítanak meg. A belterjességre térnek át Dabroncon. Fejlesztik a takarmánytermelést, az állattenyésztést. Baromfifarmot létesítenek, ahonnan naponta tesznek szert bevételre. A növénytermelésben pedig a szerződésesen termelt növények kerülnek előtérbe. A jövő évi tervek lassan kikristályosodnak. Az eltelt fél év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy reálisan, okosan gazdálkodnak így együttesen a dabronci parasztemberek. Persze, senki sem állítja, hogy ennél jobban nem mehetnének a munkák. Kezdők voltak, jövőre több tapasztalatuk lesz. A határ is szebb lesz. Új kép foglalja el a szaggatott táj helyét. S ez az új kép gazdagabban ontja a föld termését. Azért, mert Dabroncon is géppel, s közösen dolgoznak ... (N. M.) Fiatalok! Jelentkezzetek traktoros-gépészképző iskolára Tavasz óta szinte folyamatosan érkeztek az újabbnál újabb típusú erő- és munkagépek a gépállomásokra. Ezekhez az új, modern mezőgazdasági gépekhez szakember szükséges. Ezért a közeli hónapokban traktoros-gépészképző iskolák nyílnak. Megyénkben Pápán nyílik traktoros-gépészképző iskola. Kiváló alkalom ez parasztfiatalok számára e szakma elsajátítására. Megyénkben mintegy háromszáz fiatal tanulhatja meg ezt a szakmát. Felvételüket kérhetik mindazok a fiatalok, akik letöltötték katonaidejüket, vagy most szerelnek le. Továbbá minden 18 éven felüli fiatal, aki szeretetet érez a szakma iránt. A felvételi kérelmet a lakóhely szerinti legközelebbi gépállomáshoz kell írásban benyújtani. Az első tanfolyam november elején indul Pápán. A tanfolyam négy hónapos, ahol a hallgatók alapfokú traktoros-gépészképző képesítést kapnak. A tanfolyam ideje alatt a hallgatók teljes ellátásban részesülnek. Az eltartott családtagok helyzetét és számát figyelembevéve, keresettérítést is biztosít az iskola, amely havi 300 forinttól 900 forintig terjed. Ennél jobb alkalom nem mostanában adódik a parasztfiataloknak a szakma elsajátítására. s