Napló, 1965. május (Veszprém, 21. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
mS. mtjtu 1 Hat éve töretlenül A csendes, ritkán elmosolyodó kohász türelmetlenül topogott a fényképezőgép lencséje előtt. Váltás következett. S a Magyar- Szovjet Barátság kohászbrigád egyetlen perc kiesést sem engedhet meg a termelésből. Erre kötelezi őket a büszke szocialista brigád cím, amelynek már hat éve folyamatosan tulajdonosa a brigád az Inotai Alumíniumkohóban. A brigádvezetőt, Huszár Sándort most Kiváló Dolgozó címmel tüntették ki. S a brigád a váltás szünetében őt köszönti. Rövid, kemény kézfogások, s már mennek is tovább, elfoglalják helyüket a kádaknál. A brigád újra munkába áll. Az „öregebbik“ A fia a villamosműhelyben villanyszerelő, a menye egy másik üzemben laboráns, a férje vegyipari technikus, ő maga szintén laboráns a Péti Nitrogénműveknél. Puskás Imréné. — Az „öregebbik", mondja, merthogy a menyem is Puskásné. Tizenkét éve dolgozik a Nitrogénművekben. Ugyanabban a laborban, ugyanazon a munkahelyen. Kétszer nyerte el már a Kiváló Dolgozó címet, s a legutolsóhoz az unokák is gratuláltak. Mindkettő fiú. — A kisebbiknek nemrég volt a névnapja, vettem neki egy biciklit. A negyobbiknak most lesz, talán neki is telik majd egy kerékpárra. S a nagymama, ezek szerint a „kiváló nagymama" elmosolyodik. — De ezt nehogy megírja! Hiszen akkor fuccs a meglepetésnek. Igaz. A kerékpár azonban csak kerékpár marad. Az ács kezenyoma A megyében talán nincs is olyan hely, ahol ne járt volna Márki János, ahol valamilyen épület ne viselné kezenyomát. A Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat 57 éves ács-parkettás művezetőjét, munkája elismeréseként, a SZOT Munkaérdeméremmel tüntették ki. Jelenleg a szakipari részleg művezetője, de nemcsak a munkában állja meg helyét, hanem azon kívül is. A munkatársak mindig bizalommal fordultak hozzá, mint a szakszervezeti bizottság elnökéhez, aki mindig és mindenhol elsősorban az ő érdekeiket tartja szem előtt. Hiszen maga is közülük való. „Az univerzális” Várpalota legnagyobb boltja a főtéri csemegeüzlet. A lakosok csak így ismerik a Veszprém és Várpalota Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 73-as boltját. Sokan fordulnak itt meg. Néha bizony több időt is el kell tölteni a vásárlással. Az üzemben dolgozó két szocialista brigád éppen ezért a vásárlók gyorsabb, pontosabb kiszolgálását tűzte maga elé. És, hogy ez sikerült, bizonyítja, hogy a bolt dolgozói közül heten már elnyerték a Kiváló Dolgozó címet. A fekete, mindig mosolygós pénztárosnő, Schmidt Zoltánné most nyolcadikként nyerte el a kitüntető címet. A fiatal asszonykának, aki nemrég költözött be családjával Pétfürdőn az új lakásba, a tíz dolgos estendő alatt egyetlen egyszer sem volt hiánya. Igaz, nemcsak pénztárban dolgozott már, hanem szinte a bolt valamennyi posztján. Pultnál, irodában, pénztárnál. Univerzális ember. S a megbecsülést ez még csak fokozza. RAP£0 Munkás-becsülettel Mind több és több olyan emberrel találkozunk a gyárakban, üzemekben, hivatalokban, s kint a földeken, akiknek kabáthajtókáin, blúzokon ott a kitüntető jelvény: kiváló dolgozó. Dolgoznak, tanulnak, szórakoznak. De munkájukhoz ők valami pluszt is adnak. Többet, jobbat a vártnál, a kötelezőnél, teljesítve egy másfajta kötelezettséget is, amelyet már a munkásbecsület diktál. S ez olyan erő, amelyre nyugodtan támaszkodhat gazdasági és társadalmi vezető egyaránt, éppúgy, mint a szocialista brigádmozgalomra, amely már az egységes kollektív munkástudat pillérein nyugszik. S hogy ez így van, álljon itt néhány becsülettel helytállt munkás portréja, akiket eddig jobbára csak a szűkebb kollektíva ismert. Az újítás nagy port vert fel. Az ország erőműveiben évek óta probléma a hazánok légbetöréseinek megakadályozása. Bősze Ottó mérnök egy társával együtt most végre megoldást talált. Az inotai November 7 Erőmű mérnökének újítása közel 5 millió forint értékű megtakarítást jelent a népgazdaságnak. Ennek az újításnak elismeréseként kapta meg tegnap a kiváló dolgozó kitüntetést Bősze Ottó. A 10 éve kemény kitartással dolgozó mérnök mégis elégedetlen. — Igen, hiszen annyi volna még a tennivaló. Az új, az ismeretlen, amely mind arra vár, hogy az ember szolgálatába álljon. Hasznos elégedetlenség Esztergályos — Ülj csak le, nyugodtan, Géza — biztatja a vendéget az üzemi pártbizottság titkára. — összemaszatolom a térítőt — tiltakozik. — Megfürödhettem volna, mielőtt feljövök — mentegetőzik, s kezét mutatja és a ruháját, amely olyan kemény már a sok beszívott olajtól, mint a páncél. Mégis helyet foglal a vörös posztóval letakart asztalnál. Olajos keze, karja alá teregeti a tenyerében szorongatott rongyot. — A világon a legszebb szakma az esztergályosé. Csak hát fehér köpenyben bajos lenne végezni. Medve Géza soha mást nem csinált, mint esztergályozott. Aradon, Bukarestben, s Ajkán, a kohónál. Itt 21 éve múlt februárban, hogy minden nap odaáll a gép mellé, s minden nap éppen olyan szépnek találja mesterségét, mint amikor elkezdte. Soha nem vágyott másra, nem akart más lenni, mint az, ami ma is: esztergályos. Most már szocialista brigádban. — Labdarúgó voltam. Profi játékos, Bukarestben. Amikor megkötöttem a szerződést, volt egy feltételem: elintézik, hogy hetenként 3 napot esztergálhatok a mozdony és vagongyárban, akkor is, ha nem fizetnek érte. Nem akarom elfelejteni a szakmámat. Nem azért tanultam négy évig. Volt aki csodálkozott, méltatlankodott: — Minek dolgozol, hisz a válogatottban játszol... — Azóta is sokszor elgondolom, mi marad meg végeredményben az ember után? Csak az, amit munkájával elért... — Ide Ajkára is labdarúgóként kerültem. Az első napokban odaállt mögém a mérnök. Jó ideig csak nézte, mit csinálok, aztán megszólalt: — Medve, maga úgy tud dolgozni, hogy nyugodtan abbahagyhatja a futballt ... — Tíz évig játszottam még ezután. Pedig 35 éves voltam, amikor Ajkán elkezdtem. De hiába. Szalad az idő ... A mindig vidám ember elkomorodik. A posztó védelmére hivatott rongydarabot igazgatja. Az meg beleakad az óra szíjába, kicsit lejjebb rántja vele az órát. Alatta a bőrén heg látszik. — Eleven égetés! Emlék, a nagyszebeni hadbíróság börtönéből... Mert azt is megpróbálta. — Az első szavuk az volt a kihallgatáson: Te aljas kommunista! — Pedig nem tudtam akkor még, hogy mit jelent ez. Tizenöt éves voltam. Valaki röpcédulákat adott. Elfogtak. S amikor már harmadszor, vagy negyedszer ordították, hogy te kommunista, megkérdeztem: — Tessék mondani, mi az, hogy kommunista. Hatalmas pofonokkal válaszoltak Később máshogyan is kapott feleletet erre. Az aradi munkásegyletben. S amit ott megtanult, itt, Ajkán sem felejtette Elég sok „nézeteltérése” volt emiatt a hadiüzemi katonai parancsnokkal. Végül már minden szavába, minden mozdulatába belekötött. — Egyik reggel jövök be az üzembe. A portánál ott volt Dömötör főhadnagy is, a gyár katonai parancsnoka. Udvariasan köszöntem, s mentem tovább. A műhelyben azzal fogadott Bakos Karcsi: Mit csináltál már megint? Azonnal menj fel a főhadnagyhoz. Hivat. Bemegyek. Nekem ugrik: — Járt maga iskolába? Mégsem tanulta meg, hogy a feljebbvalójának meg kell adni a tiszteletet? — Eddig is megadtam. Ezután is megadom — feleltem, s nem tudtam elképzelni, mi baja. A főhadnagy meg csak ordított: — Jegyezze meg, Medve, ha nem változtat a viselkedésén, gondom lesz rá, hogy megtanítsák tisztességre! Megértette? — Nem. Tessék lassabban beszélni, mert elszalad a hang a fülem mellett... — mondtam, magam sem tudom, honnan vettem ennyi bátorságot. A főhadnagy meglepődött, s más hangon folytatta. — Ilyen ember kell nekünk .. Nem lenne kedve belépni a nyilas pártba? — Pártba? — Ismételtem, hogy időt nyerjek. Hamarosan feltalálta magát. — Köszönöm, főhadnagy úr a bizalmat. De nekem azért kellett eljönni otthonról, mert pártban voltam. Én akkor eskü alatt fogadtam, hogy soha semmilyen pártba nem lépek. Nem kívánhatja tőlem ön, hogy megszegjem az eskümet... — De kár... de kár .. sajnálkozott a főhadnagy. Nem sokkal később eltűnt. A többiekkel együtt. Ajka is felszabadult. Röviddel a felszabadulás után az egyik barátja állította meg: — Géza! Megalakítjuk a kommunista pártot! — Tényleg? Akkor máris beléptem. Medve Géza húsz éve tagja a kommunista pártnak. Mike Tiborné 9 Sanyi bácsi Mint az emberi testben szerteágazó erek, úgy szövik, szelik keresztül-kasul a vízvezetékek, olajvezetékek a Péti Nitrogénművek hatalmas gyártelepét. S e több száz, ezer vezeték, cső személyes ismerőse Horváth Sándor, vagy ahogy a többiek hívják, Sanyi bácsi, hiszen szinte valamenynyit ő fektette le. A vízvezetékszerelő csoport 72 éves művezetője, aki még most is töretlen friss erővel ledolgozza a teljes munkahónapot, s nem gondol a visszavonulásra, 8 kitüntetéssel büszkélkedhet, köztük két kormánykitüntetéssel. Harmincötödik esztendeje dolgozik a gyárban, s szinte nincs olyan hely, ahol ne ismernék az „öreg vizest", aki már sok mindent megért, de a semmittevő életet most is megveti. A munka s az élet nála egyet jelent. Egyet és elválaszthatatlant. A férj nyomában A Veszprémi Állami Gazdaság veszprémi baromfitelepén dolgozik Molnár Pálné. Több mint 15 esztendeje. Mióta megalakult a gazdaság, Szabadságpusztán kaptak lakást, s itt telepedett le a család. Molnár Pál is a gazdaságban dolgozik, s többször elnyerte már az Állami Gazdaság Kiváló Dolgozója címet. Most a felesége is nyomába eredt. Igaz ez még csak az első kitüntetés, dehát sohasem késő. A jó munka mindig és mindenkor megkapja elismerését. Írta: ANDRÁSSY ANTAL Fényképezte: PÉTERFAY ENDRE