Napló, 1970. július (Veszprém, 26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-15 / 164. szám

—­2 - Tanácskozik az új szovjet parlament Ma választják meg a Minisztertanácsot Külpolitikai összefoglaló Amióta a kivert francia gyarmatosítók nyomában az amerikaiak megjelentek a vietnami színtéren, szinte folya­matosan létezik egy-egy szó, amely önmagában is felidézi a jelenlétükből következő brutalitásokat. Az első ilyen szó­ra talán már kevesebben emlékeznek, annyi szomorú utód­ja volt már ennek a fogalomnak: Ph­il Lai. Ebben a dél-vietnami koncentrációs táborban nem sokkal a genfi egyezmények megkötése után — lábbal ti­porva annak szellemét és betűjét — a saigoni rezsim poli­tikai foglyok ezreit mérgezte meg, jéghideg tudatossággal, Washington tudtával és beleegyezésével. Az első után csak az utolsó­ előtti ilyen szóra emlé­keztetünk, arra, amely túlságosan a közelmúltban került forgalomba ahhoz, hogy bárki is elfelejthesse. My Lai- Ebben a községben ártatlan gyermekekkel, asszonyokkal és öregekkel végzett egy benyomuló amerikai egység. Hogy miért? Mert olyan parancsot kapott, hogy lőjön mindenre, „ami mozog”. De My Lai esetében is kitűnt, hogy létezik a másik Amerika, a becsületeseké is. Akkor is amerikaiak segítet­tek leleplezni a amerikaiak bűnét. Csaknem pontosan ez történt a legutóbbi ilyen szó esetében is. Ez a szó így hangzik: „tigrisketrec”. William R. Anderson, Tenessee állam képviselője, Nixon vietnami „tény­megállapítási bizottságának” tagja fedte fel ezt a szörnyűséget, amelyben az amerikaiak szerepe ugyan nem olyan közvetlen, mint My Lai-ban, de mégis kétségbevon­hatatlan. A hírügynökségek legutóbbi jelentései szerint Ander­son felszólította Nixont: cselekedjék azonnal, mert ellen­kező esetben a „tigrisketrec” színhelyét. Con Son szigetet „Auschwitz-cal, Dachauval, vagy Buchenwalddal hasonlítja össze a világ”. Nos, bármit tesz, vagy nem tesz Nixon, ez az összehasonlítás már megtörtént. A világsajtó számos más tekintélyes orgánuma után kedden a moszkvai Pravda leplezte le a börtönszigeten uralkodó iszonyatos állapotokat. Ami új volt a többi lap tényanyagához képest, az éppen az amerikaiak szerepe. Con Son szigetén — Washington állításaival ellentétben — vannak amerikai katonák, szám szerint 41-en. Parancsno­kukat Berkleynek hívják — írja a lap és e közlés után az eddiginél is nehezebb elhinni a Pentagonnak azt, hogy nem tudott semmiről. Ülést tartott a szovjet parlament két kamarája Kedden a Kremlben meg­kezdte munkáját a Szovjet­unió Legfelső Tanácsának el­ső ülésszaka. A szovjet parlament jelen­legi képviselőit egy hónappal ezelőtt, június 14-én válasz­tották meg. A szovjet parlament ülés­szakán a két kamara , a szövetségi és a nemzetiségi tanács délelőtt és délután kü­­lön-külön ülést tartott. A képviselők meghallgatták és egyhangúlag jóváhagyták a mandátumvizsgáló bizottsá­gok jelentéseit. A parlament ugyancsak megválasztotta az állandó bizottságok tagjait. A két ka­mara külügyi bizottságának elnöke Mihail Szuszlov, illet­ve Borisz Ponomarjov lett — mindketten a párt Központi Bizottságának titkárai. A je­lenlegi ülésszakon létrehoz­tak egy új állandó bizottsá­got is, amely a természet vé­delmével foglalkozik. A szovjet parlament az elfoga­dott napirend értelmében ma választja meg a Legfelső Ta­nács Elnökségét és a Minisz­tertanácsot. Bizonyosra ve­hető, hogy az új kormány el­nökéül ismét Alekszej Koszi­gint jelölik. A napirenden ezenkívül a munkatörvény­könyv tervezetének megvita­tása szerepelt Osztrák kezdeményezés az európai biztonsági konferenciáért Az osztrák minisztertanács kedden emlékiratot hagyott jóvá az európai biztonsági konferencia előkészítésével kapcsolatban, a memorandu­mot valamennyi érdekelt or­szágnak el kívánják juttatni. Kirchschläger külügymi­niszter kijelentette, hogy a Varsói Szerződés tagországai külügyminisztereinek buda­pesti nyilatkozata óta az ér­tekezleten részt vevő orszá­gok körével kapcsolatos probléma már rendezettnek tekinthető. Az­ összes euró­pai országokon kívül részt vesz az értekezleten az Egye­sült Államok és Kanada is. „Amikor az összes európai országokról beszélek — szö­gezte le Kirchschläger — be­leértem az NDK-t és az NSZK-t is, mint két egyen­jogú európai államot.” Végül kijelentette, hogy az emlékirat szövegét a nemzeti tanács elé terjesztik jóváha­gyás végett. Ezt követően el­juttatják azt az érdekelt kormányokhoz, majd nyilvá­nosságra hozzák. Rogers tájékoztatója Nixonnak Rogers külügyminiszter hétfőn beszámolt Nixon el­nöknek délkelet-ázsiai kör­útjáról. Az elnök és külügy­miniszter eszmecseréjéről nem adtak hivatalos tájékoz­tatást. Washingtoni politikai meg­figyelők megállapítják, hogy Rogers beszámolója szükség­képpen lehangoló volt a Ni­­xon-doktrina — ázsiaiak har­coljanak az ázsiaiak ellen — jövője szempontjából. Rámu­tatnak arra, hogy Rogersnek nem sikerült határozott el­kötelezettséget kicsikarnia még az amerikai segélyektől függő thaiföldi és dél-koreai kormánytól sem arra nézve, hogy csapatokat küldjenek Kambodzsába a Lon Nol-re­­zsim megmentésére. Az ame­rikai külügyminiszternek ugyanis a hazai közhangu­latra való tekintettel nem volt módjában biztosítani őket, hogy minden költségü­ket fedezik és amerikai szá­­mú 1-1­ erőket küldenek se­gítségükre, ha bajba kerül­nek Kambodzsában. Kommunisták követelései Észak - Írországban A. Drjahlov, a TASZSZ tudósítója Belfastban beszél­getést folytatott S. Morrissi­­vel, Írország Egységes Kom­munista Pártja Politikai Bi­zottságának tagjával. A be­szélgetés során Morrissi han­goztatta, hogy az orániai fel­vonulás napján a kommu­nistái­ felszólították összes híveiket, akadályozzák meg a provokációkat és ne tegyék NAPLÓ - lehetővé az összetűzéseket. A kommunisták határozot­tan elítélik a békés katolikus lakosság ellen irányuló meg­torlásokat, a katonai és rend­őri terrort. A kommunista jelenlegi három alapvető kö­vetelése: az angol csapatok haladéktalan kivonása, a legutóbbi időben letartózta­tott személyek szabadonbo­­csátása és az angol hatósá­gok újabb vérontást előidéző tevékenységének a kivizsgá­lása — hangoztatta Morrissi. Andreotti tárgyalásai Andreotti kedden Rómá­ban megkezdte puhatolózó tárgyalásait. Andreotti elő­ször a köztársasági párt kép­viselőivel tanácskozott a négypárti koalíció esetleges újbóli megalakításáról. A köztársasági párt közöl­te hogy hajlandó résztvenni az új koalícióban, amennyi­ben az érdekelt politikai pártokkal ilyen megállapo­dás születik. Megalakult a finn kormány Kedden sajtóértekezletet tartott Ahti Karjalainen, az új finn kormány elnöke. Karjalainen, aki egyébként az ország 53. miniszterelnöke, közölte, hogy a kormányban öt párt: Szociáldemokrata Párt, a Centrum Párt, a Svéd Néppárt, a Liberális Néppárt és a Finn Kommunista Párt vesz részt. A koalíciós kor­mány névsorát ma teszik közzé. Az új finn kabinet Teuvo Aura ideiglenes kor­mányát váltja fel hivatalá­ban. Sxeidst, ing, jolins ISk Hol tart Brandt keleti politikájára­? H­­ónapok óta az átlagosnál sokkal na­gyobb figyelemmel követi a nem­zetközi közvélemény a Német Szö­vetségi Köztársaság politikai életét. Ennek az érdeklődésnek az indítékait elsősorban abban a külpolitikai programban kell ke­resnünk, amelyet a tavaly ősszel hivatalba lépett Brandt-Scheel kormány hirdetett meg. Ez a program és a nyomában meg­indult tárgyalások Moszkva és Bonn, Varsó és Bonn, illetve a két német állam között, máris olyan folyamat körvonalait tették lát­hatóvá, amely végeredményben elvezethet az NSZK és az európai szocialista országok vi­szonyának érdemleges javulásához. A bonni szociáldemokrata—szabad demokrata koa­líció új keleti politikája általában is válto­zást hozhat a kelet—nyugati kapcsolatok­ban kontinensünkön és ha a szövetségi köz­társaság valóban képesnek bizonyul az európai realitások tudomásulvételére — amit Brandt ismételten és határozottan ígért —, akkor Európa nagy lépéseket tehet a biztonsági értekezlet felé vezető úton is. A nemzetközi érdeklődés azonban nem­csak ezeknek az újszerű jelenségeknek szól, hanem egyre növekvő mértékben annak a belpolitikai küzdelemnek is, amely Bonn­ban azért robbant ki és mélyült el a kor­mánypártok és a jobboldali ellenzék között, mert az utóbbi minden áron és minden esz­közzel meg akarja akadályozni a Brandt& Scheel kabinet keleti politikájának reali­zálódását. A kérdés tehát nemcsak az, hogy a jelen­legi kormány komolyan akarja-e az erő­szakról való kölcsönös lemondásról kötendő szovjet—NSZK szerződést, komolyan elha­tározta-e az Odera—Neisse határ elisme­rését, és az NDK-hoz fűződő kapcsolatainak új alapokra helyezését, hanem az is: képes-e ennek a külpolitikai programnak a megvaló­sítására. Mert igaz ugyan, hogy a tavaly őszi ál­talános választásokon munkaképes parla­menti többséget szerzett az SRD és az FDP, az is tény, hogy a közvéleményben lassan beérlelődnek azok a megfontolások és belá­tások, hogy a revanspolitika ideje lejárt, ez a folyamat azonban kétségkívül lassú, és nem mentes ellentmondásoktól és a vissza­esés lehetőségeitől sem. Kiderült ez a jú­niusi tartományi választások eredményei­ből, amikor a kormánypártok éppen csak tartani tudták megszerzett pozícióikat, a jobboldal viszont erőre kapott, mert a CDU köré tömörültek a neonácik éppúgy, mint az FDP jobbszárnyán helyet foglaló konzer­vatív elemek. A múlt héten Brandt, Scheel és a gazda­sági miniszter, Kari Schiller végre a sajtó elé állt és a három politikus felvázolta el­képzeléseit az év hátralévő hónapjaira. Megnyilatkozásaikból Keleten és Nyugaton azt a következtetést vonták le a megfigye­lők, hogy a koalíció kitart és szembeszáll a jobboldali nyomással. A kancellár és kül­ügyminisztere határozottan kijelentette, hogy belátható időn belül megkezdik az ér­demi tárgyalásokat a szovjet kormány kép­viselőivel a már előkészített szerződés vég­leges kidolgozására. A másik fontos relá­cióban pedig ezekben a napokban ismét tárgyalások folynak: Varsóban a konzuláris kapcsolatokról folynak diplomáciai megbe­szélések, amelyekre nyilván nem került volna sor, ha a lengyel kormány nem látná a reális lehetőségét azoknak az alapvető megállapodásoknak, amelyeket elsősorban az Odera—Neisse határ nyugatnémet elis­meréséről kell megkötni. Pozitívumként értékelhető az is, hogy Brandt az eddiginél nagyobb és őszintébb­nek tűnő érdeklődést mutat az európai biz­tonsági értekezlet előkészítése iránt. A gyenge láncszem ebben a folyamat­ban továbbra is a bonni kormány­nak az NDK-val szemben követett politikája. Mert Willy Brandtnak csupán ab­ban van igaza, hogy nagyon alaposan kell előkészíteni a két német kormányfő legkö­zelebbi találkozóját. Abban már nincs, hogy ezt az előkészítést ő a maga részéről nem hajlandó egyszerűbbé tenni a Német De­mokratikus Köztársaság nemzetközi jogi el­ismerésének megfontolásával. A nyugatnémet jobboldal vitorlájából ugyanis csak akkor lehet végképp kifogni a szelet, ha valamennyi realitást elism­er: a bonni kormány és erre a szilárd bázisra építi érvelését, offenzíváját Bartellel, Strauss-szal és a többiekkel szemben. Hajdú János Barangolás Bissau-Guineában 2. Igények Burkelenben­ ­Bürkelén a mi viszonya­ink között falunak is ki­csi; összesen 75 lakosa van csupán. Még a lakosok sem tisztelik falunak, „tabanká”­­nak mondják, ami itt „tele­­pülés”-t jelent. A szavannán másféle lakási lehetőség nincs is. Egy-egy tabanka ép­pen hogy megél abból, ami a határán belül megtalálha­tó. Több embert nem is tud­na eltartani egy ilyen, négy­öt órai járást kitevő kör. Ke­vesebben sem igen tudnak megélni; fő terményük itt is a rizs, és ez a növény kollektív művelést kíván, így aztán Bürkelén, egyenlítő­ afrikai fogalmak szerint amolyan átlagtelep. Majdnem mind ekkora. Bissau-Guinea felszabadult területén különösképpen így van ez. Ez az ország még portugál gyarmat A térké­pen a „Portugál-Guinea” feliratot viseli. Valójában ez a megjelölés már nem helyt­álló. A portugál gyarmatosí­tók beszorultak a 10—30 ezer lakost számláló „városokba” és laktanyáikba. A hét és félezer portugál telepest 30 ezer katona védi. Ha ez nem így volna már régen kiűzik őket erről a földről, így az­tán bizonyos megállapodott­­ság jellemzi az országot: a város a portugáloké, a vidék a felszabadító nemzeti moz­galomé (PAIGC.) Burkelen­­től 80 kilométernyire van egy ilyen portugál laktanya, Ka­­buka. Éjjel, ha az ember nem tud aludni a melegtől és a moszkitó-csípéstől, a szár­nyas férgek örök zsongásá­tól — hallja is az ágyúszót. Kabuka portugál helyőrsége sem pihenhet éjszaka. A felszabadító hadsereg tüzérsé­ge szüntelenül tűz alatt tart­ja, és a gyarmattartók sem tűrik ezt tétlenül: visszalőnek abba az irányba, ahol a PAIGC-erőket sejtik. Bürkelén­y az európai ven­dég szemében egyébként na­­gyon szép és érdekes. Csú­­csos szalmatetővel fedett kis ágyon azonban gyakran látni házai korábban a kis erdő oroszlán-, feketepárduc-, szélén álltak. Ott könnyebb vagy leopárdbundát. A ház az erdőtűzzel szemben a vég előtt üldögélők székükre anti­­dekezés, a PAIGC fegyveres lápbőrt terítenek, hogy az öu­­erői azonban jó két évvel ez­­hább legyen. Az óriáskígyó előtt már­­ felszabadították bőre is becses errefelé c­sap­­ett a környéket. Azóta meg­ ka, lábbeli, fegyvermarkolat nőtt a légiveszély. A főváros, készül belőle. A vadászok Bissau vidékén van egy por- azonban nem lőfegyverrel, tugál légitámaszpont. Onnan hanem csapdával zsákmá­­nyba felszáll egy burkeleni nyúlnak. A lőszer drága, ne­­rendeltetésű FIAT-gép. Ne­­hezen pótolható — ráadásul dobja ezen a vidéken a bem- kell is a legkegyetlenebb fe­­laterhét, aztán, mint, aki jól nevad, a portugál hadsereg végezte dolgát, visszatér tá­ sakkbantartásához, maszpontjára, a tabanka la- Hányadik században él kóinak van fegyvere, de nem Bürkelén? A XIX. században lőnek repülőgépre. A háza- semmiesetre, hiszen a vil­­kat jól rejtik el az erdő fái; lánynak hírét sem hallották, csak felhívnák magukra a fi- A XVIII. század technikai gyermet­­fejlettségét sem érték még el. A házak berendezése arlé- nincs szövőszékük. Európa le állattani múzeumra emlék XV., de még XI. századi küle­keztet. A padlót birka- és túrájának sincs nyoma: tani­­kecskebőrök borítják. Az jó híján a gyerekek nem járhatnak iskolába Öz nem vezet ide, csak ösvény — ta­lán a II., III. században él­hettek ilyen elszigeteltségben a mostani magyar Alföld ak­kori lakói, mint most a bur­­keleniek. Az elzártságnak néhány évszázaddal ezelőtt nagy előnyei is voltak: a rabszolgakereskedők nem jöt­tek el ilyen messzire a ten­gertől. Féltek is a szárazföld rejtett telepeseitől, ráadásul innen az élő­áru szállítási költsége is túl magas volna. A szállítmány fele biztosan elhullik, mire a szűzmáriás lobogóval díszített hajóhoz ér. Most is van ennek előnye. Olyan végtelen csend és nyu­galom van Burkelenben és vidékén, hogy a tam-tam ki­lométerekre elhallatszik. Sokat beszélgettem a ta­­banka vendégszerető fekete lakóival. Különösen az érde­kelt, mit tesznek majd, ha véget ér a háború. Hogyan modernizálják Burkelent? Autósztrádát építenek? Vagy előbb a villanyt vezetik be? Kultúrház épül biztosan, benne TV-készülék. Lesz kór­ház, iskola, mozi... Hiába élesztettem a spuny­­ngadó igényeket. Igen, vala­mivel több iparcikk kellene. Egy orvos is idejöhetne né­ha... De az a sokféle új do­log ... Burkelennek nincs ilyen igénye. Végtelenül szegény ország ez, amelynek népe csak hír­ből ismeri a mi nukleáris ci­vilizációnkat, abból se jól. Háború van, ez méginkább csökkenti a fejlődés lehető­ségét. Tulajdonképpen rossz dolog ez. Ha az emberek nem akarnak jobbat, többet, mi­től lépne ki Bürkeién a kö­zépkorból ... Más szemszögből nagy sze­rencse. Ha egyszeriben ro­hamos fejlődést, utat, autót, frizsidert, röntgent kérnének, honnan adna nekik a forra­­dalmi mozgalom, a PAIGC? Máté György (Következik: Miért nem őszülnek?) Bürkeién apraja-nagyja

Next