Napló, 1979. december (Veszprém, 35. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-31 / 305. szám
A jólét — nem ajándék. A család sorsa nem az otthon négy fala között dől el, hanem elválaszthatatlan a nagyobb közösség, az ország, a társadalom fejlődésétől. A családjáért felelősséget érző, józanul, reálisan gondolkodó ember az ünnepnapok alatt sem — egy percre sem — zárkózhat el otthonában az ország feszítő gondjai elől, nem rekesztheti kívül a (jelképesen szólva) most egy kissé szigorúbbra fordult időjárást. Nemrég, egy vidéki kommunista közösség taggyűlésén érzékletes hasonlatot hallottam mai körülményeinknek és tennivalóinknak a megvilágítására. Nem tudom, traktorista vagy esetleg agronómus lehetett, akinek eszébe jutott; tény, hogy közvetlenül a földekről érkezett a tanácskozásra, amúgy gumicsizmában és vattakabátosan, egy GAZ gépkocsi volánja mellől szállt ki. Ha nem is ezekkel a szavakkal, de nagyjából a következőket mondta felszólalásában: — Most nehéz terepszakaszon járunk, göröngyösbuckás talajon. Ilyen körülmények között a kisebb sebességhez is nagyobb erő kell. Be kell kapcsolni a terepfokozatot, a négykerék-meghajtást, és hát ügyesebben kell manőverezni is. De a lényeg az, hogy jó irányba, a kitűzött cél felé menjünk. Saját gazdaságának helyi feladataira értette, de bátran értelmezhetjük ugyanezt az ország dolgaira is. Mert a lényeg valóban az, hogy jó irányban, kitűzött céljaink felé haladjunk. Mindenki tudja, miféle „göröngyös terepszakaszról” van szó. Népgazdaságunk lendületes, intenzív fejlődésére kedvezőtlenül hatottak és hatnak azok a világgazdasági folyamatok, amelyek az 1973—74-es energia- és nyersanyag-árrobbanással indultak el és folytatódnak azóta is. Ezek a folyamatok nálunk gazdaságilag sokkal erősebb, vezető tőkés országokra sem maradtak hatástalanul, sőt, egyikben-másikban nyomban igen drasztikus következményeket vontak maguk után — munkanélküliséget, inflációt, az áraknak a béreknél gyorsabb növekedését. Mi e hatásokat fékezni, évekig késleltetni tudtuk, meg tudtuk védeni pusztításuktól vállalatainkat és népünk életszínvonalának megszokott növekedési ütemét is. E kedvezőtlen körülmények közepette azonban markánsabban kezdtek kiütközni saját gazdasági építőmunkánk gyengeségei is: termelési és termékszerkezetünk nem eléggé korszerű volta; a nem eléggé hatékony munka; a világgazdasági változásokra nem eléggé rugalmas reagálóképesség; az export-import mérlegén sok esetben gazdaságtalannak bizonyuló termelés; a vezetés és irányítás sok helyütt tapasztalható gyengesége, bürokratikus nehézkessége; a kooperációs és szállítási fegyelem lazasága; a nem kielégítő minőség és versenyképesség; a sokféle látható szervezetlenség és nyomában a munkafegyelem hiánya ... — és így tovább. Az is nyilvánvaló, hogy államunk a kedvezőtlen világgazdasági hatások késleltetését nem folytathatja a végtelenségig, említett gyengeségeinket nem fedezheti saját költségvetéséből, mert ez bizonyos ponton túl veszélyes egyensúlyi zavarokhoz vezet. Most tehát és az elkövetkező időszakban jó néhány évig be kell érnünk az eddiginél szerényebb mértékű termelésbővítéssel, mert csak így tudjuk megoldani említett gazdasági problémáinkat. Nemzeti jövedelmünk évi növekedését szerényebbre kell terveznünk, ennek megfelelően kevesebbet fordíthatunk közös felhalmozásra, beruházásokra és csak kis mértékben növekedhet életszínvonalunk is. Mindez korántsem jelent valamiféle viszszaesést, vagy megtorpanást. Hanem azt, hogy most az erőgyűjtés időszaka következik, hogy meg kell szilárdítanunk azokat az eredményeinket, amelyeket a gazdaság fejlesztésében és az életkörülmények javításában a szocialista építés eddigi évtizedeiben elértünk, és ezzel megteremtenünk a későbbi továbbjutás feltételeit, biztos támasztékát. Tulajdonképpen ez napjaink közös tennivalóinak tömör summája; ezt hangsúlyozta a budapesti kommunisták szeptemberi aktívaértekezletén Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, és ez a fő gondolat vonul végig a Központi Bizottságnak a XII. pártkongreszszusra kidolgozott irányelvein is, amelyeket a közelmúltban hoztak nyilvánosságra, bocsátottak országos vitára. Az a politikai irányvonal, amelyet a Magyar Szocialista Munkáspárt több mint két évtized óta következetesen folytat a jó irányvonal, helyes út, kiállta a gyakorlat próbáját. Szilárd néphatalom, a párt és a nép közötti kölcsönös bizalom, a munkásparaszt szövetségen alapuló, széles és erősödő szocialista nemzeti egység — ez pártunk politikájának a lényege. Ezt a politikát megértve és cselekvően támogatva, történelmi jelentőségű tetteket hajtott végre dolgozó népünk. Éppen ezért minden bizonnyal mély egyetértésével találkozik az, amit az irányelvekben a Központi Bizottság javasol a XII. kongresszusnak, hogy „erősítse meg a párt eddigi fő politikai irányvonalát, és a programnyilatkozatban megfogalmazott távlati célokkal összhangban, valamint az elmúlt időszak tapasztalatait is figyelembe véve jelölje ki a fejlett szocialista társadalom építésének további feladatait.” A korábbi években megoldott feladatokhoz képest most új, minőségileg más, bonyolultabb tennivalókat követel tőlünk a kor, a fejlődés jelenlegi szakasza. Elég, ha csak a termelés- és termékszerkezet korszerűsítésének szerteágazó, folyamatos, nagy horderejű, de alapvető fontosságú munkájára gondolunk. Vagy például a munkaerőnek a kevésbé gazdaságos munkahelyekről a gazdaságosabb — és termelékenyebb területekre történő, tervszerű — a gyárkapun belüli, vagy azon kívüli — átcsoportosítására, amely komoly áldozatvállalást igényel az érintett dolgozóktól és családjuktól. Vagy egy harmadik, ugyancsak lényegbevágó feladat, amelyet az irányelv így fogalmaz meg: „A bér- és jövedelempolitika az eddiginél eredményesebben ösztönözzön a társadalom számára hasznos, jobb minőségű, fegyelmezett munkára. Mind a dolgozók, mind a népgazdaság érdekében a jelenleginél szélesebb körben kell alkalmazni a teljesítménybérezést ... Csökkenteni kell a végzett munkával nem arányos jövedelmeket, további intézkedéseket kell tenni a nem munkából származó jövedelmek visszaszorítására.” Amennyire mélységesen egyetért minden becsületes dolgozó ezekkel a célokkal, annyira nem lesz könnyű mindenütt a helyi gyakorlatban megvalósítani őket. Bármily nehezek is azonban az itt épp csak felvillantott, előttünk álló népgazdasági és helyi feladatok, csakis ezek teljesítésével, ezen az úton haladva tudjuk megvédeni vívmányainkat, megszilárdítani elért eredményeinket. Pedig ezek az eredmények egyáltalán nem csekélyek! Az utóbbi húsz évben — és ne feledjük: ebbe a húsz évbe szorosan beletartozik a XI. kongresszus óta eltelt öt esztendő is! A városon és falun, munkásosztályunk, parasztságunk, értelmiségünk, egész dolgozó népünk életkörülményei gyökeresen átalakultak. A reálbérek és reáljövedelmek megkétszereződtek. Minden harmadik magyar család új, korszerű otthonba költözhetett. Állampolgári jog lett az egészségügyi ellátás és a társadalombiztosítás; messzemenően gondoskodunk a gyermekekről, a dolgozó anyákról. Évente százezrek utaznak külföldre. Megsokszorozódott a magángépkocsik száma, sokat szidott tömegközlekedésünk nemcsak sokkal olcsóbb, de kulturáltabb is, mint számtalan európai tőkés országban. A háztartások gépesítettségéről, az öltözködésről és az — olykor már az egészséges mérték határát súroló — táplálkozásról felesleges is szólni. Az idei karácsony előtti vásárlási láz mindennél ékesebben árulkodott nemcsak a természetes árubőségről, hanem egyáltalán a jólétünkről. Van tehát mit megvédenünk, megszilárdítanunk! És eredményeinkben talán nem is ezek ,a felsorolt anyagiak, nem életszínvonalunk tényei a legfontosabbak. Olyan világban élünk, amely legmesszebbmenőkig biztosítja az emberi méltóságot, a képességek kibontakozását; olyan világban, ahol ismeretlen fogalom a kizsákmányolás, az ember megalázása, ahol magától értetődő a demokratizmus, a nyílt politikai légkör, a biztonságérzet és a holnapba vetett bizalom. Olyan világban, amelyben még az átmeneti kor ellentmondásaiból adódó hibák, magatartásbeli torzulások is azért ütköznek ki oly élesen, mert a szocialista elvek tükrében látjuk őket. Szocialista viszonyok közt élhetünk és egy fejlett szocialista társadalom megteremtésén fáradozhatunk együtt, politikai egyetértésben kommunisták és párton kívüliek, materialisták és hívők, idősek, középkorúak és fiatalok. Ez a szocialista nemzeti egység az anyagiaknál is becsesebb, történelmi vívmányunk, megvédenivalónk. Végül még valami. A mai Magyarország népességének nagy része — a 35 évesnél fiatalabb generáció — soha nem látott háborút. Ilyen hosszú, békés szabad, független korszak ritkaságnak számít történelmünkben. Minden erőfeszítésünk, testvéri szövetségünk a Szovjetunióval és a szocialista országokkal, együttműködésünk a világ összes békeszerető, antiimperialista, a függetlenségért és a demokráciáért küzdő erőivel arra irányul, hogy ezt a békét megóvjuk, hogy az enyhülés uralkodó irányzatát minden imperialista törekvés ellenére megvédjük, hogy megakadályozzuk egy újabb, pusztító nukleáris világháború kirobbanását. Hogy gyermekeink tekintetében a jövőben is a béke szelíd, szép fényei tükröződjenek. Koncz István Van mit megbecsülnünk Januártól decemberig Az alkotás növeli az idő értékét. Egy nap is lehet jelentős, ha nagy alkotás születik és egy esztendő is kevés, ha rosszul sáfárkodunk vele. A januárban született lányka már elengedi édesanyja ujját és bátran tipeg. Az édesanya, aki februárban visszatért munkahelyére a gyermekgondozási segélyről, már újra megszokta környezetét, munkatársait. Aki márciusban védte meg a szakdolgozatát, ma emlékként törölgeti le róla a port. Áprilisban nyarat vártunk, most tél leselkedik az ablakunk előtt. Májusban felvonultunk és találgattuk. Mikor lesz a kongresszus? Júniusban az első fürdés kellemes hangulatát régen elfeledtük. Júliusban csak anynyi szabadságot hagytunk, hogy az év, végi ünnepekre még maradt néhány napunk. Augusztus úgy elrohant. Tegyük szívünkre a kezünket. Alig maradt belőle valami az emlékeink között Szeptemberben bevonult a katonafiunk és azóta már letette az esküt Október! Itt van még a hátunk mögött és mégis olyan távolinak tűnik. Novemberben meghozták a gyerekek az első osztályzatokat. Decemberben az a sok ajándékozás, dugdosás, cipekedés évek óta hagyomány, vagy már a rómaiaknál is így volt? Az élet rohant velünk! Alig adtuk át az egyik lakótelepet, már az útavatáshoz hívtak. Gyógyszertár és rendelő átadásának örült egy ősi városrész. Minisztert fogadtunk a pályaudvar avatásánál. Az iskola először csak úgy kapott nevet, hogy piros az egész épület. Dicsértük a társadalmi munkásokat, de nem volt idő elmélázni az országra szóló eredményen, mert már újabb feladat várt. Óvoda, bölcsőde, új tantermek, üzletek és üzemek úgy alakultak ki előttünk, mellettünk, hogy időnk se volt odafigyelni. Hogyan is lett volna, amikor mi is tevékeny részesei voltunk ennek a nagy, örökös, egyre gyorsuló változásnak. S közben mi is változtunk. Munkások a szerszámgép mellett, sárgakezű asszonyok Peremantonban, tányérsapkás buszsofőrök, parasztok a Rába-Steiger nyergében, pedagógusok a világ térképe előtt és orvosok, akik naponta száz felett számolják a betegeiket ilyenkor. Nemcsak öregebbek lettünk de tapasztaltabbak is. Jól jön ez a tapasztalat az új esztendőben. Hiszen ami tegnap elég volt, ma már kevés. Új változások, új próbatételek jönnek. Csakhogy az óév eredményeit az új esztendőben kell megbecsülnünk, hasznosítanunk a javunkra. Az alkotás nem öncélú. Haszna az embereket szolgálja, és úgy szolgálja, ahogyan az új esztendőben megbecsüljük. Az összegezés azt bizonyítja, hogy van mit megbecsülnünk megyénkben is. Hol itt, hol ott hangzottak el dicsérő szavak a vegyiparról, a vasasokról, a bányászokról, a mezőgazdaságról, az ellátásról, értelmet bontogató pedagógusainkról. Sikeres volt 1979? Az majd az új évben válik el, amikor alkotásainkban nemcsak gyönyörködünk, hanem beállítjuk az élet, életünk sodrásába. Képeink csak töredékét adják, adhatják vissza változó, szépülő életünknek, de cseppben a tenger, néhány felvételen egész évi munkánk jelenik meg. Bizonyítva: megyénkben is van mit megbecsülnünk, tovább építenünk, fejlesztenünk januártól decemberig. Gárdonyi Béla Péterffy Endre felvételei A Veszprém megyei Tejipari Vállalat új központja a megyeszékhely ipari negyedében. Az új furfurol gyár a Péti Nitrogénműveknél gazdagodásunkat bizonyítja. A modern postaépület a szolgáltatások bővítését is jelenti Ajkán Ajkán modern autóbuszpályaudvar szolgálja a gyors, a kényelmes közlekedést. A nemzetközi gyermekévben sok helyen, társadalmi összefogással épültek játszóterek, így többek között Pápán, Várpalotán és Veszprémben Épülő iskola Veszprémben, a Felszabadulás úti lakótelepen. — NAPLÓ — 1979. december 31., hétfő 9