Napló, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-13 / 36. szám

Óvoda Romándon Ritkán találni ilyen jól el­készített óvodát, mint ami­lyen a romándi. Egy régi épületben hozta létre a köz­ségi tanács. Itt minden meg­felel a mai gyermeknevelési követelményeknek. Sőt. Túl­zás nélkül mondhatom, hogy ez a gyermekintézmény bár­melyik városunk díszére vál­hatna. A nevelés színvonaláról egy röpke látogatás után véle­ményt mondani nem lehet. De az bizonyos, hogy a kor­szerű neveléshez minden feltételt megteremtettek. A romándi községi közös tanács a vaságyak helyett könnyen kezelhető, széles, kényelmes favázas ágyakat vásárolt az óvoda számára. Automata mosógép könnyíti az óvoda dolgozóinak mun­káját. A konyha megfelel napjaink legmodernebb köve­telményeinek. Romándon, a falusi gyere­kek városias körülmények között készülhetnek az isko­lai életre... G. B. Az ebéd utolsó pillanatai Készülődés hazafelé Önállóan vetkőznek a gyerekek a romándi óvodában Borbás János felvételei Ott volt Kardos Pál is az emberei­vel, de annyit nem tett mint mi most. Csak nézte a verekedést és kéjes mosoly ült az arcán. Azt lát­ni kellett volna. — Én fegyverről is hallottam — vetette közbe idős Schneider. — Az idegen hozta magával és osztotta szét. A támadás után el­tűnt a városból, mint a kámfor. Va­laki mondta, hogy később Bécsben találkozott vele, rendőrtiszti egyen­ruhában. Az ajtó retesze zenélni kezdett. Kardos őrmester állt az ajtóban. Kardos őrmester végigsétált a szobán, de a tekintetét le nem vet­te idős Schneiderről. Furcsa játék, amikor az ember érzékeltetni akar­ja a másikkal, hogy most fontos dolgok következnek. A negyedik kör után megállt Schneider előtt. — Lássad, Józsi, hogy milyen jó ember vagyok hozzád. Itt a felesé­ged, elintéztem, hogy meglátogat­hasson­. Gyere ki hozzá. Schneider felállt, örült, hogy lát­hatja a feleségét, hogy beszélhet ve­le. Sietve ment ki a foglárszobá­ba, ahol már várta a felesége. Kardos magukra hagyta őket. Előírás szerint valakinek jelen kell lenni a beszélgetésnél, de a foglár tiszthelyettes ezen is változtathat. Schneiderből ömlöttek a kérdések. A felesége, törékeny, fekete asszony alig győzött válaszolgatni. — Lassabban, nem vagyok én gép. — A gyerekek? — Jól vannak, várnak haza, de azt mondják, hogy ne izgasd fel magad, tudod, a vérnyomásod. A doktor küldött orvosságot. Azt szed­jed pontosan, háromszor két sze­met. — A gyárban? —­ Az igazgató lement a műhely­be és lelkibeszédet tartott, hogy lám, milyen kellemetlenségekkel jár, ha az ember a forradalmárok­kal tart, meg hogy vegyék tudomá­sul, vége a proletárdiktatúrának és nem lesz államosítás. A munkás­­tanácsot is feloszlatták, most csak az érvényesül, aki dolgozik. És azt is vegyék tudomásul, hogy nem lesz béremelés, mert a gyárosok összebeszéltek és egyik sem emel, de a másik munkáját se veszi fel. — A rohadtak... és rólam nem beszélt? — A Vándoré volt nálunk az es­te, az mondta, hogy a gyárban a munkástanácsra gyanakodnak, hogy azért fogtak le, mert tagja voltál a tanácsnak. — És még? — Hogy fenn jártál Pesten azon az országos gyűlésen. Azt mondják, hogy arra nem kellett volna elmen­ned, akkor most nyugodtan marad­hatnál. — Arra megválasztottak, mint a munkások küldöttét, hiszen ezt te is tudod. Nem mondtad nekik? — A Vándoménak mondtam, meg azt is mondtam, hogy odabent a gyárban erről is beszéljen az ura. Akik akkor téged Pestre küldtek, azok most védjenek is meg. De a Vándomé az csak beszél. — Az is jó, ha beszél, most min­den jó. És a Sonkoly? — A Grün boltjában összetalál­koztam reggel a Mariskával, de tu­dod, hogy csak egy-két szót vált­hattunk, de annyit azért elmon­dott, hogy még mindig nincs ott­hon az ura. Szegény asszony. — A városban mi újság? — Sokat emegetik a Grün Izi­dort. Nem miatta aggódnak, ha­nem a polgármestert féltik, akinek szegről-végről a rokona. Azt mond­ják, drága lesz még neki ez a ro­konság. Jövőre választás lesz és aligha kerül vissza a polgármeste­ri székbe, de olyan hír is elterjedt már, hogy Siófokról egyenesen kö­vetelik a polgármester leváltását. — És akkor jobb lesz? — Nekünk nem, de nekik, az uraknak, merthogy olyan embert tesznek majd a helyébe, aki meg­felel az ízlésüknek. — Kit? — Emlegetik, hogy visszajönne az a nyurga férfi, aki itt járt a vá­rosban, amikor a munkásotthont megtámadták. — Az lehetetlen. — Pedig tegnap este is a Griff­­ben mulatott és alighanem maga híresztelte el a vissza­jövetelét, mert a Suhajda János pincér fia hozta a hírt. Azt mondja, pisztolyt is látott nála. Avval riogatta a lá­nyokat a kisteremben. — Elszbadult a pokol — mondta keserűen idős Schneider. — Hoztam ennivalót, amit ha­marjában készíteni tudtam. Idős Schneider megölelte az asz­­szonyát. Odakint erőteljes kráko­­gás, köhögés jelezte, hogy lejárt az idő. Később megjelent Kardos is. Széttárta karját, mintha szabadkoz­na, hogy ennyire futotta az erejé­ből és nem többre. — Hát akkor — mondta, és idős Schneider előtt kinyitotta a cella ajtaját. Az asszony még egy isten­­hozzádot intett, azután bezárult a zenére járó ajtó a férje mögött. — Pali. — Még akarsz valamit tőlem? — kérdezett vissza az őrmester. — Ha lehetne holnap is. Csak az étel kedvéért. Tudod, hogy a Józsi mennyire gyomorember. Intézd el, ha kérem. Kardos Pálban elömlött az elé­gedettség. Most a kezében van a Schneider család. Most kiélheti a hatalmi vágyát. Éppen eleget meg­alázzák a nyomozók, meg a Tatár őrnagy. Most ő éreztetheti a ha­talmát másokkal. Neki aztán egyre megy, hogy kivel. — Nem bánom, majd holnap is üzenek a próbarendőrrel, de van otthon egy kis törköly? — Van, van — és ritka eset, hogy feleség ilyen boldogan hagyja el a rendőrségi fogdát. Idős Schneider megterített az asztalon és megkezdődik a lakoma Kardos Pál jóvoltából. — Tudjátok mivel vádolnak? — kezdte Schneider a hírek tolmá­csolását. — Az a vétkem, hogy fent voltam Pesten a Tanácsok Orszá­gos Gyűlésén. Én voltam a helyi munkásküldött. Nagy vétek. És belefogott volna az elbeszé­lésbe, de újra nyílt az ajtó. Kardos tántorgott be az ajtón, kezében pá­linkásüveggel. Gyakran emelgette a szájához, mert már félig üres volt a hétdecis fehér üveg. — Nna, orraim! ízlik a Schnei­­­dernó f­őzt­je? Én inkább a koma pálinkáját szopogatom. Egészsé­günkre ! (folytatjuk) Oktatási eszköztár Ajkán Tágabb művelődési házak • Szobrok a városligetben Gyorsan gyarapodó ipari városunk, Ajka kinőtte fiatal művelődési központját. Az üzemek gondozásában működő testvérintéz­ményei is korszerűsítésre szorulnak. A la­kosság növekvő kulturális és szórakozási igényeinek teljesebb kielégítése érdekében a lehetőségek jobb kihasználására és gazdagí­tására törekednek a város vezetői. Mint a tanács művelődésügyi osztályán el­mondták, az újabb szükségletek szerint cso­portosítanak át például szakköröket, illetve helyiségeket. A művelődési központból kite­lepített modellező kör volt szobáiban már klubot rendeztek be. A timföldgyári műve­lődési házba költözött városi fotókör — az együttműködési megállapodás szerint — közös fenntartásban tevékenykedik tovább. Megegyeztek az MHSZ rádiós köre haszná­latában levő két szoba átadásáról is. Ezeket könyvtári célokra hasznosítják, miután a művelődési központ igazgatási helyiségeinek számát is sikerül gyarapítani. A művelődési központ és a könyvtár kö­zös épületének homlokzatára Nagy László neve kerül még az idén. A két esztendeje elhunyt Kossuth-díjas költő — a közeli Iszkáz szülötte — grafikai munkáiból is re­mélhető kiállítás Ajkán, a májusi könyvhét­re tervezett névadó ünnepség alkalmából. A zsúfolt könyvtár működési feltételei javulnak az idén. Az Országos Oktatás­­technikai Központtal közösen létrehoznak egy úgynevezett média-tárat. Olyan audio­vizuális eszközöket, diafilmeket, szemlél­tető és propagandaanyagokat csoportosí­tanak, amelyek a hatékonyabb tudományos ismeretterjesztést és könyvtári szolgáltatást segítik. Ez egyben a városi pártoktatás anyag- és eszközellátására is hivatott. Megyénkben elsőként itt szervezték meg az egységes iskolai gyermekkönyvtári ellátó központot és raktárt. Az ajkai tapasztalatok nyomán másutt is nagyobb választékú ol­vasnivalóhoz juthatnak a gyerekek. A műve­lődési központ gyarapítja kapcsolatait az iskolákkal. Például nyelvtanfolyamokat terveznek az iskolákba kihelyezni. Hasonló foglalkozások, szakkörök intézményen kívüli szervezésével kitágul a művelődési központ. Az üzemek támogatása különösen a mű­vészeti csoportok fenntartásában érvényesül. Nemcsak saját munkásaik, hanem az egész város kulturális ellátása javul az üzemi in­tézmények fejlesztésével. A hőerőmű fel­újítja és korszerűsíti művelődési házát eb­ben az évben, a timföldgyár pedig kultúr­­otthona bővítésére készül. Nagy figyelmet fordít Ajka vezetése a városkörnyéki települések közművelődési helyzetének jobbítására is. Ajkarendek fel­újított kultúrházában függetlenített vezető gondoskodik a bakonygyepesiek szükségle­teinek kielégítéséről is. Az emlékápolás ajkai hagyományainak ki­emelkedő eseménye lesz az idén Fekete István szobrának felavatása a városligeti tó egyik szigetén. Az író portréját Borsos Mik­lós készíti, akinek több műve ékesíti már a várost. Fekete István kedves állatfiguráiból Samu Katalin formáz néhányat kőbe. Szeretnék az idén létrehozni Molnár Gábor emlékszobáját a csingeri iskolában. Gyer­mekkorának nyarait a nagyapjánál töltötte itt az író, élményeit őrzi a Makk és Jaguár és A Bakonytól Amazóniáig című könyve. Ugyancsak Csingerben a hajdani bakonyi üveghuták emlékeit állandó kiállításon ter­vezik bemutatni. Egy éve havi megjelenésű folyóirat az Életünk Alig múlt­ egy é­ve, hogy az Életünk periodikából ha­vonta megjelenő folyóirattá vált, és máris országos ran­got, tekintélyt vívott ki ma­gának. Nemcsak vállalta, ha­nem meg is valósítja, hogy az észak-dun­ántúli régió egyik fontos szellemi műhe­lye legyen. Olvashattunk izgalmas esszériportot a Balaton megmentésére tett intézke­désekről, elképzelésekről, nagyszerű szociográfiát a vend vidékről, művészettör­téneti útikalauzt Sopronról. A folyóirat szerkesztői egyre több valóságszeletet fedez­nek fel a pannon vidék dombjai, lankái között. Vidékünk tudatosan vál­lalt valóságfeltáró munkája mellett ugyanakkor egyete­mes értékű műveket karolt fel közlésre. Például Si­­monffy András Japán szalon című drámáját, amelyet ké­sőbb a Thália Színház muta­tott be. A legutóbbi számiban Csurka István tévéjátékát, és Páskándi Géza színjáté­két olvashatjuk. Megyénk­ben élő tollforgatókat ezút­tal Botár Attila két szép verse, a Sóvár utca dalaiból, Kulcs régi zárral címűek képviselik. A mostani Életünk legér­dekesebb írása Simonffy András: Kompország kato­nái, „történelmi kollázsre­­gény” első része. A szerző édesapja belülről ismerte a Horthy-hadsereget, amely felkészületlenül, szervezetle­nül (jobb szóval: fejetlenül) vett részt a második világ­háborúban. Döbbenetes tény­anyagokat tálal olvasói elé a még fiatalnak számító író. Nemcsak katonai, hanem po­litikai vonatkozásban is. Mintegy rálátást biztosít az akkori politikai háttér gyö­kereire. Így teszi érthetővé, ha nem is menthetővé, az akkori tragikus véráldozato­kat és foamrészességet hozó döntéseket. Az édesapa visz­­szaemlékezése szerint, Szom­bathelyi, az akkori vezérkari főnök a következőképpen vi­selkedett 1941-ben a Szovjet­unió ellen vonuló magyar hadsereg tisztjei előtt: „Ott volt Vattay tábornok, dan­­dárparancsnok, Miklós Béla, a gyorshadtest parancsnoka, s a „nagy pillanat” tisztele­tére Budapestről a helyszín­re érkezett Szombathelyi Fe­renc, a honvéd vezérkar fő­nöke. Őt akkor láttam elő­ször. Jött,­­bő pelerinjében ott állt a hegytetőn, sötét arccal nézett maga elé az alkonyati félhomályban. Az­tán hozzánk lépett, végig­mért bennünket és síri han­gon megszólalt: „Mi lesz eb­ből, uram isten, mi lesz eb­ből? Kellett nekünk ebbe a marhaságba beleugrani? Kész katasztrófa, a vesztünk­be rohanunk.” Le sem tu­dom írni neked a megdöb­benésemet. Ilyen defetista szavakat hallani a legfelsőbb katonai vezető szájából ab­ban a pillanatban, amikor csapatai támadásra csoporto­sulva idegen ország területé­re lépnek? Miért mondja? Kinek mondja? Éppen Szom­bathelyi?” ízelítőül ennyit és bizony­ságul, hogy az Életünk élet­szerű, a mindannyiunkat fog­lalkoztató nemzeti és társa­dalmi kérdésekre keres vá­laszt. H. Gy. NAPLÓ - 1980. február 13., szerda -

Next