Napló, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-13 / 36. szám
Óvoda Romándon Ritkán találni ilyen jól elkészített óvodát, mint amilyen a romándi. Egy régi épületben hozta létre a községi tanács. Itt minden megfelel a mai gyermeknevelési követelményeknek. Sőt. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ez a gyermekintézmény bármelyik városunk díszére válhatna. A nevelés színvonaláról egy röpke látogatás után véleményt mondani nem lehet. De az bizonyos, hogy a korszerű neveléshez minden feltételt megteremtettek. A romándi községi közös tanács a vaságyak helyett könnyen kezelhető, széles, kényelmes favázas ágyakat vásárolt az óvoda számára. Automata mosógép könnyíti az óvoda dolgozóinak munkáját. A konyha megfelel napjaink legmodernebb követelményeinek. Romándon, a falusi gyerekek városias körülmények között készülhetnek az iskolai életre... G. B. Az ebéd utolsó pillanatai Készülődés hazafelé Önállóan vetkőznek a gyerekek a romándi óvodában Borbás János felvételei Ott volt Kardos Pál is az embereivel, de annyit nem tett mint mi most. Csak nézte a verekedést és kéjes mosoly ült az arcán. Azt látni kellett volna. — Én fegyverről is hallottam — vetette közbe idős Schneider. — Az idegen hozta magával és osztotta szét. A támadás után eltűnt a városból, mint a kámfor. Valaki mondta, hogy később Bécsben találkozott vele, rendőrtiszti egyenruhában. Az ajtó retesze zenélni kezdett. Kardos őrmester állt az ajtóban. Kardos őrmester végigsétált a szobán, de a tekintetét le nem vette idős Schneiderről. Furcsa játék, amikor az ember érzékeltetni akarja a másikkal, hogy most fontos dolgok következnek. A negyedik kör után megállt Schneider előtt. — Lássad, Józsi, hogy milyen jó ember vagyok hozzád. Itt a feleséged, elintéztem, hogy meglátogathasson. Gyere ki hozzá. Schneider felállt, örült, hogy láthatja a feleségét, hogy beszélhet vele. Sietve ment ki a foglárszobába, ahol már várta a felesége. Kardos magukra hagyta őket. Előírás szerint valakinek jelen kell lenni a beszélgetésnél, de a foglár tiszthelyettes ezen is változtathat. Schneiderből ömlöttek a kérdések. A felesége, törékeny, fekete asszony alig győzött válaszolgatni. — Lassabban, nem vagyok én gép. — A gyerekek? — Jól vannak, várnak haza, de azt mondják, hogy ne izgasd fel magad, tudod, a vérnyomásod. A doktor küldött orvosságot. Azt szedjed pontosan, háromszor két szemet. — A gyárban? — Az igazgató lement a műhelybe és lelkibeszédet tartott, hogy lám, milyen kellemetlenségekkel jár, ha az ember a forradalmárokkal tart, meg hogy vegyék tudomásul, vége a proletárdiktatúrának és nem lesz államosítás. A munkástanácsot is feloszlatták, most csak az érvényesül, aki dolgozik. És azt is vegyék tudomásul, hogy nem lesz béremelés, mert a gyárosok összebeszéltek és egyik sem emel, de a másik munkáját se veszi fel. — A rohadtak... és rólam nem beszélt? — A Vándoré volt nálunk az este, az mondta, hogy a gyárban a munkástanácsra gyanakodnak, hogy azért fogtak le, mert tagja voltál a tanácsnak. — És még? — Hogy fenn jártál Pesten azon az országos gyűlésen. Azt mondják, hogy arra nem kellett volna elmenned, akkor most nyugodtan maradhatnál. — Arra megválasztottak, mint a munkások küldöttét, hiszen ezt te is tudod. Nem mondtad nekik? — A Vándoménak mondtam, meg azt is mondtam, hogy odabent a gyárban erről is beszéljen az ura. Akik akkor téged Pestre küldtek, azok most védjenek is meg. De a Vándomé az csak beszél. — Az is jó, ha beszél, most minden jó. És a Sonkoly? — A Grün boltjában összetalálkoztam reggel a Mariskával, de tudod, hogy csak egy-két szót válthattunk, de annyit azért elmondott, hogy még mindig nincs otthon az ura. Szegény asszony. — A városban mi újság? — Sokat emegetik a Grün Izidort. Nem miatta aggódnak, hanem a polgármestert féltik, akinek szegről-végről a rokona. Azt mondják, drága lesz még neki ez a rokonság. Jövőre választás lesz és aligha kerül vissza a polgármesteri székbe, de olyan hír is elterjedt már, hogy Siófokról egyenesen követelik a polgármester leváltását. — És akkor jobb lesz? — Nekünk nem, de nekik, az uraknak, merthogy olyan embert tesznek majd a helyébe, aki megfelel az ízlésüknek. — Kit? — Emlegetik, hogy visszajönne az a nyurga férfi, aki itt járt a városban, amikor a munkásotthont megtámadták. — Az lehetetlen. — Pedig tegnap este is a Griffben mulatott és alighanem maga híresztelte el a visszajövetelét, mert a Suhajda János pincér fia hozta a hírt. Azt mondja, pisztolyt is látott nála. Avval riogatta a lányokat a kisteremben. — Elszbadult a pokol — mondta keserűen idős Schneider. — Hoztam ennivalót, amit hamarjában készíteni tudtam. Idős Schneider megölelte az aszszonyát. Odakint erőteljes krákogás, köhögés jelezte, hogy lejárt az idő. Később megjelent Kardos is. Széttárta karját, mintha szabadkozna, hogy ennyire futotta az erejéből és nem többre. — Hát akkor — mondta, és idős Schneider előtt kinyitotta a cella ajtaját. Az asszony még egy istenhozzádot intett, azután bezárult a zenére járó ajtó a férje mögött. — Pali. — Még akarsz valamit tőlem? — kérdezett vissza az őrmester. — Ha lehetne holnap is. Csak az étel kedvéért. Tudod, hogy a Józsi mennyire gyomorember. Intézd el, ha kérem. Kardos Pálban elömlött az elégedettség. Most a kezében van a Schneider család. Most kiélheti a hatalmi vágyát. Éppen eleget megalázzák a nyomozók, meg a Tatár őrnagy. Most ő éreztetheti a hatalmát másokkal. Neki aztán egyre megy, hogy kivel. — Nem bánom, majd holnap is üzenek a próbarendőrrel, de van otthon egy kis törköly? — Van, van — és ritka eset, hogy feleség ilyen boldogan hagyja el a rendőrségi fogdát. Idős Schneider megterített az asztalon és megkezdődik a lakoma Kardos Pál jóvoltából. — Tudjátok mivel vádolnak? — kezdte Schneider a hírek tolmácsolását. — Az a vétkem, hogy fent voltam Pesten a Tanácsok Országos Gyűlésén. Én voltam a helyi munkásküldött. Nagy vétek. És belefogott volna az elbeszélésbe, de újra nyílt az ajtó. Kardos tántorgott be az ajtón, kezében pálinkásüveggel. Gyakran emelgette a szájához, mert már félig üres volt a hétdecis fehér üveg. — Nna, orraim! ízlik a Schneidernó főztje? Én inkább a koma pálinkáját szopogatom. Egészségünkre ! (folytatjuk) Oktatási eszköztár Ajkán Tágabb művelődési házak • Szobrok a városligetben Gyorsan gyarapodó ipari városunk, Ajka kinőtte fiatal művelődési központját. Az üzemek gondozásában működő testvérintézményei is korszerűsítésre szorulnak. A lakosság növekvő kulturális és szórakozási igényeinek teljesebb kielégítése érdekében a lehetőségek jobb kihasználására és gazdagítására törekednek a város vezetői. Mint a tanács művelődésügyi osztályán elmondták, az újabb szükségletek szerint csoportosítanak át például szakköröket, illetve helyiségeket. A művelődési központból kitelepített modellező kör volt szobáiban már klubot rendeztek be. A timföldgyári művelődési házba költözött városi fotókör — az együttműködési megállapodás szerint — közös fenntartásban tevékenykedik tovább. Megegyeztek az MHSZ rádiós köre használatában levő két szoba átadásáról is. Ezeket könyvtári célokra hasznosítják, miután a művelődési központ igazgatási helyiségeinek számát is sikerül gyarapítani. A művelődési központ és a könyvtár közös épületének homlokzatára Nagy László neve kerül még az idén. A két esztendeje elhunyt Kossuth-díjas költő — a közeli Iszkáz szülötte — grafikai munkáiból is remélhető kiállítás Ajkán, a májusi könyvhétre tervezett névadó ünnepség alkalmából. A zsúfolt könyvtár működési feltételei javulnak az idén. Az Országos Oktatástechnikai Központtal közösen létrehoznak egy úgynevezett média-tárat. Olyan audiovizuális eszközöket, diafilmeket, szemléltető és propagandaanyagokat csoportosítanak, amelyek a hatékonyabb tudományos ismeretterjesztést és könyvtári szolgáltatást segítik. Ez egyben a városi pártoktatás anyag- és eszközellátására is hivatott. Megyénkben elsőként itt szervezték meg az egységes iskolai gyermekkönyvtári ellátó központot és raktárt. Az ajkai tapasztalatok nyomán másutt is nagyobb választékú olvasnivalóhoz juthatnak a gyerekek. A művelődési központ gyarapítja kapcsolatait az iskolákkal. Például nyelvtanfolyamokat terveznek az iskolákba kihelyezni. Hasonló foglalkozások, szakkörök intézményen kívüli szervezésével kitágul a művelődési központ. Az üzemek támogatása különösen a művészeti csoportok fenntartásában érvényesül. Nemcsak saját munkásaik, hanem az egész város kulturális ellátása javul az üzemi intézmények fejlesztésével. A hőerőmű felújítja és korszerűsíti művelődési házát ebben az évben, a timföldgyár pedig kultúrotthona bővítésére készül. Nagy figyelmet fordít Ajka vezetése a városkörnyéki települések közművelődési helyzetének jobbítására is. Ajkarendek felújított kultúrházában függetlenített vezető gondoskodik a bakonygyepesiek szükségleteinek kielégítéséről is. Az emlékápolás ajkai hagyományainak kiemelkedő eseménye lesz az idén Fekete István szobrának felavatása a városligeti tó egyik szigetén. Az író portréját Borsos Miklós készíti, akinek több műve ékesíti már a várost. Fekete István kedves állatfiguráiból Samu Katalin formáz néhányat kőbe. Szeretnék az idén létrehozni Molnár Gábor emlékszobáját a csingeri iskolában. Gyermekkorának nyarait a nagyapjánál töltötte itt az író, élményeit őrzi a Makk és Jaguár és A Bakonytól Amazóniáig című könyve. Ugyancsak Csingerben a hajdani bakonyi üveghuták emlékeit állandó kiállításon tervezik bemutatni. Egy éve havi megjelenésű folyóirat az Életünk Alig múlt egy éve, hogy az Életünk periodikából havonta megjelenő folyóirattá vált, és máris országos rangot, tekintélyt vívott ki magának. Nemcsak vállalta, hanem meg is valósítja, hogy az észak-dunántúli régió egyik fontos szellemi műhelye legyen. Olvashattunk izgalmas esszériportot a Balaton megmentésére tett intézkedésekről, elképzelésekről, nagyszerű szociográfiát a vend vidékről, művészettörténeti útikalauzt Sopronról. A folyóirat szerkesztői egyre több valóságszeletet fedeznek fel a pannon vidék dombjai, lankái között. Vidékünk tudatosan vállalt valóságfeltáró munkája mellett ugyanakkor egyetemes értékű műveket karolt fel közlésre. Például Simonffy András Japán szalon című drámáját, amelyet később a Thália Színház mutatott be. A legutóbbi számiban Csurka István tévéjátékát, és Páskándi Géza színjátékét olvashatjuk. Megyénkben élő tollforgatókat ezúttal Botár Attila két szép verse, a Sóvár utca dalaiból, Kulcs régi zárral címűek képviselik. A mostani Életünk legérdekesebb írása Simonffy András: Kompország katonái, „történelmi kollázsregény” első része. A szerző édesapja belülről ismerte a Horthy-hadsereget, amely felkészületlenül, szervezetlenül (jobb szóval: fejetlenül) vett részt a második világháborúban. Döbbenetes tényanyagokat tálal olvasói elé a még fiatalnak számító író. Nemcsak katonai, hanem politikai vonatkozásban is. Mintegy rálátást biztosít az akkori politikai háttér gyökereire. Így teszi érthetővé, ha nem is menthetővé, az akkori tragikus véráldozatokat és foamrészességet hozó döntéseket. Az édesapa viszszaemlékezése szerint, Szombathelyi, az akkori vezérkari főnök a következőképpen viselkedett 1941-ben a Szovjetunió ellen vonuló magyar hadsereg tisztjei előtt: „Ott volt Vattay tábornok, dandárparancsnok, Miklós Béla, a gyorshadtest parancsnoka, s a „nagy pillanat” tiszteletére Budapestről a helyszínre érkezett Szombathelyi Ferenc, a honvéd vezérkar főnöke. Őt akkor láttam először. Jött,bő pelerinjében ott állt a hegytetőn, sötét arccal nézett maga elé az alkonyati félhomályban. Aztán hozzánk lépett, végigmért bennünket és síri hangon megszólalt: „Mi lesz ebből, uram isten, mi lesz ebből? Kellett nekünk ebbe a marhaságba beleugrani? Kész katasztrófa, a vesztünkbe rohanunk.” Le sem tudom írni neked a megdöbbenésemet. Ilyen defetista szavakat hallani a legfelsőbb katonai vezető szájából abban a pillanatban, amikor csapatai támadásra csoportosulva idegen ország területére lépnek? Miért mondja? Kinek mondja? Éppen Szombathelyi?” ízelítőül ennyit és bizonyságul, hogy az Életünk életszerű, a mindannyiunkat foglalkoztató nemzeti és társadalmi kérdésekre keres választ. H. Gy. NAPLÓ - 1980. február 13., szerda -