Napló, 1980. július (Veszprém, 36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-27 / 175. szám
Javult az ellátás, a vásárlók tájékoztatása Az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség irányításával a fővárosi és megyei kereskedelmi felügyelőségek a korábbi gyakorlatnak megfelelően az idén is fokozottan figyelemmel, kísérik az idegenforgalmi területeken a fogyasztói érdekvédelem helyzetét. A Belkereskedelmi Minisztérium ellenőrzési tervében szereplő országos vizsgálat a Balatonnál, a Duna-kanyarban és a budapesti strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó üzletek ellenőrzési tapasztalatait most összegezték. A vizsgálat megállapította, hogy a vállalatok jól felkészültek az idegenforgalmi szezonra, feltöltötték a készleteket, gondoskodtak a folyamatos utánpótlásról. Az élelmiszerboltok az alapvető napi cikkekből mind mennyiségben, mind pedig választékban kellő készletekkel rendelkeztek. A zöldséggyümölcsfélék kínálata is megfelelt az idényjellegnek, csupán néhány helyen kifogásolták a lehetőnél szegényesebb v választékot. Kedvezőnek minősítették az ellenőrök, hogy az üzletek többsége közvetlen felvásárlással is törekszik a kínálat javítására. A vendéglátó helyeken az ételajánlat általában megfelelt a differenciált keresletnek. Mind a Balaton környékén, mind Budapesten és a Dunakanyarban lévő strandokon működő egységekben jobb és választékosabb ételek álltak a vendégek rendelkezésére, mint a korábbi években. A melegkonyhás üzletek döntő többségében a nyitva tartás ideje alatt folyamatosan lehetett kapni kis adag, zóna, egytálételeket. Az ajándékboltok kínálata, választéka általában igazodott a kereslethez, csupán egyes cikkekből — strandpapucs, tollaslabda, asztalitenisz-felszerelés, színesfilm - adódott, méret- és választékhiány. Az ellenőrzött áruk minősége az üzletek 90 százalékában megfelelt az előírásoknak. A vásárlók tájékoztatása is javult az üvegvisszaváltás, a nyitva tartás jelrzése, a vásárlók könyve elhelyezése és kezelése, a minőség tanúsítás, a használati, kezelési útmutatók tekintetében. Az ellenőrzés csaknem kétszáz vendéglátó és kiskereskedelmi üzletre terjedt ki, s a korábbi évekhez képest kedvezőbbnek értékelte munkájukat. A vizsgálat alapján a fogyasztói értékvédelemmel összefüggő szabálytalanságok többségében helytelen áralkalmazás, pontatlan mérésből és számolásból adódott vásárlói megkárosítás — miatt 56 esetben alkalmaztak személyi felelősségre vonást: Vadászok és kirándulók paradicsoma I vendégváró Sarvaly Az a hír járja, hogy Ausztriában, Olaszországban, az NSZK- ban, de még Svédországban és Spanyolországban is többet tudnak Sarvalyról, mint itthon. Ez persze kissé túlzás, de a vélekedésnek van némi alapja. A vadászokat kérdezze meg - ajánlották Sümegen, a Balaton-felvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság erdészeténél. S nem véletlenül, hiszen azok valóban igen gyakori, vendégek itt, mert egész évben akad puskavégre való. Ottjártunkkor sem volt lakatlan a vadászház, sőt portugál és spanyol vendégvadászokat is fogadott. A Sümegtől délnyugati irányban fekvő Sarvaly környezete a régi. A vadon teljes pompájában fogadja a látogatókat, a kirándulókat és a pihenni vágyókat. A megszépítve, vadászház viszont korszerűsítve kínálja a szolgáltatásait. 1976- ban láttak hozzá saját erőből a bővítéshez, az átalakításokhoz, a korszerűsítésekhez, mintegy másfél millió forintos költséggel olyanná varázsolták, hogy a legkényesebb ízléseket, igényeket is kielégíti. ízléses, az erdei, vadászati tevékenységhez illő bútorok, felszerelések díszítik az ebédlőt, a társalgót, a folyosót, az előteret. De nem hiányzanak a mai, hétköznapi élethez tartozó felszerelések sem, a rádió, a televízió, a lemezjátszó, a jól ellátott konyha, éléstár mind a vendégek kényelmét szolgálja. A tervszerű vadgazdálkodás, a rendszeressége, vendégvadászat a külföldiek fogadása kiegészítő bevétel, mellékjövedelem szerves része a sümegi erdészet tevékenységének. Az anyagi javakon kívül hírt és elismerést hoz az erdészetnek és a gazdaságnak, s jelentős devizabevételt az országnak. S. Nagy - Péterfay A régi, rendbe hozott környezetben álló, megszépített vadászház A jó ízléssel kialakított és berendezett folyosó egy része A környezethez illő, a sümegi erdészet dolgozói által kialakított szalonnasütö A rádió és a televízió mai műsora 1980. JÚLIUS 27., VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 7.23: „Vadat és halat, s mi jó falat..Élelmiszer-magazin a gyümölcsfogyasztásról 8.10: Öt kontinens hét napja 8.26: Örökzöld dallama 9.20: Magyar Múzsa 10.08: Olimpiai híradó 10.30: Egy öreg ház három csodája. Krista Bendova meséi 11.14: Vasárnapi koktél 12.10: Olimpia híradó 12.35: A Vasárnapi koktél c. műsor folytatása 13.20: Édes anya nyelvünk 13.25: Rázós úton 13.35: Carissimi: Jephta. Oratórium 14.0( Rádiólexikon 14.30: A hegedű virtuózai 15.14: Olimpiai híradó 15.21 Pillantás a nagyvilágba 15.40: Bemutatjuk új felvételeinket 16.04: Boldo békeidők. Kodolányi János regénye rádióra alkalmazva 17.10: Forgani akadály. Riport 17.20: Walter Gieseking összes Mozart-hanglemezfelvételei 18.45: Halló, itt Moszkva! Közvetítések, tudósítások a XXII. Nyá Olimpiai Játékokról 21.34: A Berlini Filharmonikus Zenekar hangverseny a Berlini Rádióban 22.10: Moszkva ’80. összefoglaló az olimpia eseményeiről 22.30: A hangverseny-közvetítés folytatása 23.20: Ys király. Részletek Lalo operájából 0.10: XX. századi vokális művek a King’s Silgers együttes előadásában PETŐFI RÁDIÓ 7.00: A római katolikus egyház félórája 7.30: Kovács Endre Liszt-műv két orgonái 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.0: Népdalok 9.30: Most érkezett . .. 10.00: Ahol a fák állva halnak mi 10.33: Szerelmem, színház 11.35: Olimpiai híradó 11.45: Magyar fúvózene 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.01: Hurkacövekleves, Anderse meséje 14.00: Újdonságainkból 14.33: Olimpiai hírek 14.43: Táskarádi 15.40: Slágerek mindenkinek 16.40: Halló, itt Moszkva! Közvetítése! tudósítások a XXII. Nyári Olimpiai Játékokról 18.43: Mit üzen a Rádió 19.18: Nótakedvelőknek 20.05: A világlíra gyöngyszemei 20.15: Elisbeth Schwarzkopf és Nicolai Gedda Lehár felvételeiből 20.38: Társáig 22.35: Csapó Károly népdalokat énekel 23.10: Zenés játékokból MAGYAR TV 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes) 8.05: Óvodások filműsora. Kisfilm-összeállítás: 1. Erdőakció. Lengyel rajzfilm, (színes) 2. fogadó. Lengyel rajzfilm, (színes) 8.25: Utazás egy mosolyért. Magyart beszélő lengyel kisjátékfilm-sorozat. 4. rész: Gombaszedés (ism.) 8.5: Urbán Ernő: Pocok, az ördögmotoros. Ifjúsági tévéjáték I—II. rész (ism 9.55: Hírek 10.00: A XXII. Nyári Olimpiai Játékokról jelentjük . .. (sznes) 13.30: Műsorainkat ajánljuk (színes) 13.55: RANÓDI LÁSZLÓ sorozat: Árvácska. Magyar film (ism.) (színes)16 éven felülieknek 15.20: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor 15.50: A XXII. Nyá Olimpiai Játékokról jelentjük . .. (színes) 18.30: Reklám (színes) 18.3 A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévtorna (színes) 18.45: Esti mese (színes) 19.00: A HÉT (színes) 20.01 Hírek 20.05: Menekülés az arany földjéről. Magyarul beszélő csehszlová filmsorozat VII/4. rész (színes) 21.00: A XXII. Nyári Olimpiai Játékotról jelentjük ... (színes). Közben: Reklám (színes). Kb. 23.30: Hírek II. MŰSOR 18.20: Reklám (színes) 18.30: A XXII. Nyári Olimpiai Játékokról jelenjük .. . (színes). Közben: Reklám 20.55: JEAN GABIN-sorozat: Gyilki idő. Magyarul beszélő francia film SZLOVÁK TV 8.50: Az Olimpiai Játékokról jelentjük. A 8. nap. Helyszíni közvetíti 9.00: A Sportka számainak húzása 11.30: Heti hírösszefoglaló 14.00 Hírek 14.15: Műsorajánlat 14.35: Ottó megváltoztatja a világot. ND film 16.00: A Nyári Olimpiai Játékokról jelentjük. A 8. nap 19.10: Es mese 19.20: Időjárásjelentés 19.30: TV-híradó 20.00: Vasárnapi vér műsor 20.05: Beethoven: Egy élet hétköznapjai. NDK film 21.50: Olimpiai krónika 22.10: Az Olimpiai Játékokról jelentjük. Labdarúgó négyes döntő 23.10: Hírek OSZTRÁK TV 14.40: Mr. Hobbs szabadságra megy. Filmkomédia 16.30: Afrikai asszonyok. Dokumentumfilm 17.15: Hold, Hold, Hold. Filmsorozat 17.40: J éjszakát, gyerekek 17.45: Idősek klubja 18.30: AMI különkiadása: „Út láz” 19.00: Vasárnapi osztrák képek 19.30: TV-híradó 19.50: Sporthíre 20.15: Cinderella, Prokofjev balettje három felvonásban. Közvetítés Covent Gardenből 22.15: Hírek 22.20: Közvetítés Moszkvából: olimpi játékok 1980 II. MŰSOR 9.10: Egy pásztorkutya naplója. Filmsorozat (3.) 10.00: Filmösszeállítá az olimpiai játékokról 12.00: Közvetítés Kitzbühelből: nemzetközi tenis verseny 15.00: Filmösszeállítás az olimpiai játékokról 16.00: Közvetíti Moszkvából: olimpiai játékok 1980– 19.50: Heti körkép 20.15: Tetthel; Filmsorozat: „Játék a kártyákkal” 21.45: Egy teljesen normális őrül Filmsorozat (6.) Józsa Benő: Képzeljünk el egy embert, aki 35-40 méteres sziklafal előtt függ, egy szál kötélen, s egy vasrúddal veri le a falból kiálló, meglazult köveket Fentről lógatják le a szakadékba, s ott csüng 5-6 órán át, tíz-tizenöt perces szünetekkel. Veri az eső, hátára keményedik a hó, avagy álélt már a sziklafalak közé szorult pokoli melegtől. Aztán képzeljük el a társát, aki a sziklafal aljába alagutat fúr: több méter hosszan vési be magát a kőtengerbe, de csak egy méter magas az alagút. Tehát csak térdelve, hétrét görnyedve dolgozhat: így tartja a fúrógépet és így talicskázza ki a követ. Közben fuldoklik az iszonyatos porban. Kőfejtők. 1978. január 1-ig így készítették elő a robbantást. Ma már nincs ilyen! De azért csak gondoljunk bele: mivé lesz az az ember, aki 30-40 éven át ezt csinálta...? S nem hagyta ott. Csinálta! Az uzsai kőbánya sziklafalainak tetején zsákok fehérlenek, bennük több mázsányi robbanóanyag. Az osztrák fúrógép fülsiketítő dübörgéssel birkózik a kővel. A kőport szemünkbe csapja a szél. Csak ordítozva lehet beszélni: — Hogy álltok, Gyurka? — A kötözés és töltés megy. Fél egykor robbantás. Kísérőnk, Láng István irodavezető bólint. A Gyurkó, Pásztor György főbányamester cigarettaszünetet rendel el, s a kőfejtők, robbantómesterek a zsákok tövében rápipálnak. Megrökönyödök. — Nem kell begyulladni! Nem robban ez minden szire-szóra. — Tulajdonképpen mi ez? — Pétisó! — Micsoda ...? — Ahogy mondtam. Azt hiszi, ugratjuk? Közönséges pétisó. — S minek ide a műtrágya? — Robbantani összekeverve príma Gázolajjal robbanóanyag. De ha egy kis alumíniumport is adunk hozzá, akkor még brizánsabb. — Milyenebb? — Gyúlékonyabb, hevesebb a robbanás. Miközben engem a főbánya- 4 - NAPLÓ — 1980. július 27., vasárnap