Napló, 1991. november (Veszprém, 47. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-01 / 256. szám

-Unikator gázkészülékek javítása PB-és földgázüzemű készülékek Telefon: 06/80/20-312 251 KOLLEKTÍV kommunistázás A valódi bűnösöket kell megkeresni A T. Ház kedd délelőtti ülésén - napirend előtti felszólalásával - Csurka István nem kis vihart kavart. Ismét „kirohant” a tv, a rádió, s a kommunista főszerkesztők ellen. „Nekiment” Palotás János kép­viselőtársának is, mondván: védelmezi a haszonleső Mester Ákost és Bölcs Istvánt. Csurka úr hangneme és mondandója szólásra indította a volt MDF-es - ma független - képviselőtársát, G. Nagyné dr. Maczó Ágnest. A képviselőnő felszólalása - nem túlzás - általános tetszést aratott a T. Házban. (Jellemzőül: mikor az alábbi interjút készítet­tem vele, két közismert kormánypárti képviselő is odajött hozzá gratulálni, s a parlament egyik alelnöke is.)­ ­ - Csurka úr mondandója indította szólásra: miért, mi ingerelte fel? - Csurka úgy akar feltűnni, mintha ellenzék lenne, s ezzel fél­revezeti a közvéleményt. Paranoid dolognak tartom, hogy bírálja a kormány prominens miniszterét is, s ezt én úgy tekintem - miként mondtam -, mintha Aczél György bírálná Kádár politikai rendszerét. Ám Csurka beszédeiben számom­ra a kollektív kommunistázás a leg­­felháborítóbb. - Tehát ön szerint Csurka úr kor­mánypártiként ellenzéki szerepet ,játszik”? Nem arról van-e szó csu­pán, hogy-érzékeny lévén a társadal­mi kérdésekre - hallatja a szavát? Úgymond, mondja a magáét... - Ha a társadalomban valami­lyen forrongás van, akkor ő az, aki a Vasárnapi Újságban és más fó­rumokon rendre szót emel, s min­dig úgy tünteti fel a dolgokat, mint­ha a kormány azért nem tudna in­tézkedni, mert a kommunisták megakadályozzák. Viszont más­nak nem ad megnyilatkozási lehe­tőséget, legalábbis a Magyar Fó­rumban nem. Elküldtem egy tanul­mányomat - a kollektív bűnösség­tudat keltése ellen emelek benne szót -, de nem közölte. Döbbene­tes számomra, hogy a kollektív kommunistázás - ahelyett, hogy a konkrét bűnökről és bűnösökről beszélnénk - az MDF-től indul, s a fő szószóló Csurka István. - Mintha nagyon is ismerős lenne történelmünkből a kollektív bűnösség („bűnös nemzet”) fogalma... - Igen, s az ilyen gondolkodás átértelmezett feléledése megdöb­bent és roppant veszélyes. - Nagy morajt és derültséget vál­tott ki a T. Házban, mikor azt mondta: „Az MDF az önkormányzati válasz­táskor politikai bűnözőt is támoga­tott...” Kire célzott? — Nem kívántam megnevezni. Csurkáék nyilván tudják. Inkább azt hadd hangsúlyozzam: ha valaki haragudhatna a kommunistákra, nekem igazán lenne rá okom. Nem részletezem, elég ismert: kinyírtak a vb-titkári állásomból, politikai koncepciót kreálva. Csurkának vi­szont játszották a drámáit, sikeres szerző volt a pártállamban. De Rat­­kó Józsefnek nem adatott meg a lehetőség, hogy bemutassák a da­rabjait, s a halála előtt ezt mondta: „Figyeljenek oda emberek, mert akik most hangoskodnak, akkor nem voltak közöttünk." - Tapsot váltott ki kérdésével: „...vagy kezdené magán a koalíció ezt a kollektivizálást?” Kifejtené konkré­tabban, mire is gondolt? - Lehetetlen komolyan venni Csurka kollektív kommunistázá­­sát. Kérdezem: elhatárolná-e ma­gát az egykori kampányfőnökétől, vagy a kulturális bizottság elnöké­től? S a kulturális bizottság elnöke elhatárolná-e magát a sajtóalbi­zottság egykori marxista tanárá­tól? S ez a marxista tanár vajon elhatárolná-e magát a Hidas Antal­­díjas írószövetségi KISZ-titkártól? Az MDF alelnöke elhatárolódna-e a kommunista feleségétől? A kor­mány elhatárolná-e magát a szóvi­vőjétől, s a koalíció a Kárpótlási Hivatal vezetőjétől? Nos, kérem, nyilvánvaló a vezérelv: bedobni mindig egy csipetnyi antikommu­­nizmust, kollektív (le)kommunis­­tázást, hogy a valódi felelősökről, a tényleges bajokról eltereljék a figyelmet. De ki beszél például Aczél Györgyről - Csurka őt vélet­lenül sem emlegeti -, ki vonta fe­lelősségre, holott a népellenes, kultúraellenes tevékenysége nyil­vánvaló volt. Miközben az MSZMP-tagok közt rengeteg olyan ember volt, akiknek most lelkiismeret-furdalásuk van, bár semmi okuk rá, mert tisztessége­sen bányászkodtak, tanítóskodtak vagy népműveltek. S őket is kol­lektíven felelőssé tenni, azokkal együtt, akik az ország tönkretételé­ben részt vettek és bizonyíthatóan felelősök - ez felelőtlenség és megengedhetetlen. Szólnom kel­lett a Csurka-féle általánosító, kol­lektív kommunistázás ellen. - De a Zétényi-Takács-féle, Btk.­­módosító indítvánnyal egyetért? - Igen. Helyeslem. Teljes mér­tékben azonosulok dr. Kónya Imre politikai és jogászi érvelésével is. Konkrét bűnök, konkrét szemé­lyek felderítése és felelősségre vo­násuk - ezt kifejezetten sürgettem. - Felszólalása végén azt kérdezte: miért nem élnek a hatalmukkal? Tényleg, miért nem? - Ugyanis, akkor kedvelt főszer­­kesztőjükkel kellene kezdeni a tele­víziónál, aki régebben ott alapszer­vezeti párttitkár volt, MSZMP po­litikai főiskolát végzett, majd a KISZ lapjánál vezetőként hintette az ideológiát. A kulcs egyébként a tavalyi MDF-SZDSZ-paktumban található. Antal­ úr biztosította ma­gát négy évre úgy, hogy lepaktált az ellenzékkel, s ez a nép feje felett történt, a nép kijátszásával. Mert nem azért szavazott szimpátiával és döntő többséggel az MDF-re, hogy aztán majd lepaktáljanak a másik táborral! Sinkovits sem azt susogta parasztgatyában, hogy szavazz ránk, liberálisokra. No, és a tavaszi nagytakarítás... Melyik tavaszra és miféle nagytakarításra gondoltak? - kérdezheti bárki. Azt pedig, hogy a paktumnak nem sza­bad, nem lehet engedelmeskedni, már a parlament alakulását követő második héten elmondtam, MDF- es képviselőként. Természetesen e kétoldalú paktumban benne van a régi MSZMP egyetértése is... - Nem értem, hogyan jön az MDF­SZDSZ-paktumhoz bárminő MSZMP-s egyetértés? -Szocialista egyetértés. Hallga­tólagosan biztosították a paktum által, hogy a régi kommunista ve­zetők átmentsék a hatalmukat a gazdaságba. Egyébként képtelen­ség lett volna ilyen átmentés vég­rehajtása. Nyilvánvaló, hogy erről volt megállapodás. -Nem vitathatom, bizonyára ön jól tudja, hiszen az MDF-frakció tagja volt egy évig, s ismerhet kulisszatitko­kat is... - Ezért is tartom felháborítónak, hogy az MDF első számú vezetői­nek egyike, a „frontember” Csurka erőszakosan és általánosítva kom­­munistáz, s ezért kellett a kérdést feltennem: vajon higgyünk, hihe­­tünk-e neki? Ha ugyanis mindezt komolyan gondolja, akkor - logi­kus ez lenne - meg kellene válnia az MDF-től. Ellenkező esetben vi­szont - tehát jelen esetben - nép­ámítás, porhintés, hiteltelen szöve­gelés az egész általánosító kom­­munistázása. - Végül is tehát, hogyan élhetnének a hatalmukkal? - A választások után közvetle­nül kellett volna ezzel élniük, ami­kor a nép bizalmát egyértelműen élvezték, s nagy volt a várakozás. A paktummal Antall úr ezt elodáz­ta. Most is azonnali intézkedés kel­lene, de ezt személy szerint én már ettől az uralomtól nem várom. Nem hiszem el nekik, hogy való­ban akarnak felelősségre vonást, hiszen akkor az első számú kom­munista vezetőket már rég elő kel­lett volna venniük.­­ Hallani is elég gyakran: ott eldőlt ez a kérdés, amikor Czinege megúsz­ta! Nevethet a markába... - Igen. Vagy ugye Aczél György és társai, akik az egész kul­túránk megnyomorítására szövet­keztek. Véletlenül sincs róluk em­lítés. - De hát hogyan, milyen törvény­hely alapján lehetne őket felelősségre­­ vonni?­­ Népellenes bűntettekért! Egyértelműen elkövették. Mi más lenne az ország tönkretétele, a tár­sadalmi, gazdasági és szellemi élet megnyomorítása, lezüllesztése? Például kik, mire és hogyan vették fel a nyugati kölcsönöket, hová folytak el a dollármilliárdok? Ho­gyan „állt össze” a roppant adós­ságállomány, kik és mennyiben fe­lelősek? Ezt az Antall-kormány sem hozta nyilvánosságra, csupán a tényt: ennyi és ennyi az adóssá­gunk. Noha elénk kellene tenni mindent, alapos kivizsgálást vé­gezni, s törvényes keretek közt fe­lelősségre vonni­­ a felelőtleneket, a bűnösöket. S nem csak úgy nagy általánosságban riogatni a volt MSZMP-tagokat (a kis óvónőket, tanítónőket, a munkásnépet, az egyszerű embereket), s Czine­­gékkel, Aczélokkal egy szintre emelve lekommunistázni őket. De említhetném Grósz Károlyt és a hasonszőrűeket is, akik a villá­ikban feszítenek - a polgár látja és irritálja őt -, s akiket talán nem is kellene elítélni vagy pláne mártírrá tenni, de meg lehetne ta­pasztaltatni velük, mit jelent 1-2 szobás panellakásban élni... S nem ám kiemelt nyugdíjból! Vagy a volt apparatcsikok, bősz KISZ-titkárok ne kft.-kben csü­csüljenek - nagy pénzeket fel­markolva -, s főképpen ne a par­lamentben. Meg lehetne a törvé­nyes módokat találni - ha akar­nák -, hogy a valódi bűnösöket, a népnek tényleg ártókat felelős­ségre vonják. Józsa Benő 4 - NAPLÓ - 1991. november 1. péntek „LE AKARTAM LÉPNI AZ ORSZÁGBÓL Két kézzel habzsolta az életet - egy hónapon át - Kaltenecker István, aki négy társával együtt szökött meg szeptember 14-én a veszprémi börtönből. Míg a töb­bieket a harmadik napon elcsíp­ték, a 22 éves, várpalotai fiatal­embernek sikerült egérutat nyernie. Mi történt vele azután, s hogyan bukott le a főváros szí­vében? - egyebek között ezekkel a kérdésekkel kerestem fel a vár­börtönben a jó kedélyű szöke­vényt, aki társai között Füles névre hallgat. Az első osztályon utazott Róla elöljáróban még annyit, hogy volt ugyan jó néhány „balhé­ja”, de eddig csak kétszer ítélték el, összesen másfél évet ült. Előzetes letartóztatásba tavaly június 12-én helyezték: rezet loptak a Péti Nit­rogénművektől. Ez utóbbi balhéért és a szökésért összesen 5 évre szá­mít.­­ Már a zárkában megmondta Piskor Imre, hogy mehetünk kü­lön, de vele is tarthatunk. A csicsói erdészháznál is majdnem szétvál­tak útjaink, de aztán mégis együtt maradtunk. Azt hiszem, hogy Ta­­liándörögdön egy juhász is észre­vett bennünket, ahogy megérkez­tünk. Szlebánszky és Orsós mentek be a faluba vásárolni, de még­ há­rom óra múlva se tértek vissza. Már készülődtünk, hogy odébbál­­lunk, mert azt hittük, elfogták őket. Mesélték: bementek a kocsmába is, ahonnan két pali rögtön távo­zott, s elhúztak a kocsijukkal. Ta­lán felismerték őket... Ahogy lete­lepedtünk az út közelében - mond­tam nekik, húzódjunk az erdőbe. Nem hallgattak rám. Öt perc sem telt el, megjöttek a rendőrök. Mindannyian a csalánosba mene­kültünk, de nekem sikerült behú­zódnom az erdő aljára... Egyszer rám világítottak, s már vártam, hogy felszólítsanak, de tovább­mentek. Megúsztam. A CB-rádió­­jukon azt is hallottam, hogy vi­gyázni kell velem, mert fejsze van nálam. Nem volt nálam semmi - jót röhögtem az egészen. - Innen hova vitt az útja? - Reggel érkeztem Balatonhe­­nyére, ahol kivártam az estét, hogy lemenjek Révfülöpre. Ott reggel felszálltam a budapesti gyorsvo­natra. Az első osztályra váltottam jegyet. Nézegetett a két kalauz, majd leesett a fejük, s már azt hit­tem, hogy... Minden állomáson állt egy-egy AJ-s kocsi. Na, mondtam, leszednek Székesfehérvárnál. De simán megérkeztem Pestre. Felke­restem gyerekkori barátomat, aki­nek ismerőse a hatszobás lakásá­ban adott helyet. - De itt csak rövid ideig volt. - Igen, kivettünk egy albérletet havi 15 ezerért. Volt ott tévé, vi­deo, miénk volt a lakás. Volt nálam 5 ezer forint, meg 100 márka. Mi kő szétosztotta a pénzét közöttünk. Ebből a pénzből, meg a barátom segítségével felöltöztem. Úgy, ahogy a pesti menők. Volt húsz­ezerért bőrdzsekim, márkás sza­badidőruhám, Adidas cipőm, szó­val, minden, ami kellett. Vagy 40 ezer forintot költöttem magamra. Közel a Markóhoz... -A haját is befestette. Ez is divat a fővárosban...? - Nem akartam, hogy felismer­jenek. -Az újságokban megjelent fotó­kon göndör haja volt. - A felvétel korábban készült, a dauer rég kiment... Higgye el, a körözési fénykép alapján nem is­mertek volna fel. - Szerintem se. No, és hogy tel­tek a hétköznapok? Merre jártak szórakozni, hol ettek? - Többnyire a Nagyignác utcai szerb étteremben vacsoráztunk. Tudja, ebben az utcában van a Markó is. Számtalanszor karnyúj­tásnyira ültek tőlünk a smasszerok. Ki voltak öltözve, de így is megis­mertem őket. Csak rájuk kellett nézni... Éjszaka aztán irány a Las Vegas, az Omnia, ott voltunk éjfé­lig, vagy egyig, kettőig. - Soha nem fogyott el a pénze? - Barátom haverjai fizettek, ők tudták, honnan jöttem. -Nők? - Azok tettek engem tönkre... Hét kilót fogytam. Várpalotáról feljárt az élettársam, de mellette volt egy fix barátnőm is. Nemegy­szer összefutottak nálam, akkor jól összevesztek. Egyszer kizártam őket, veszekedjetek az udvaron! Volt, hogy mindkettőt kivittük a „kocsisorra” - szóval, a József ut­cába, a Rákóczi tér mögé. Csak úgy, diliből. - Azt mondta, barátját egy éve körözi a rendőrség. Miért? - Fegyveres rablótámadást akarnak rávenni. S hogy ő is az esztergomi maffiához tartozik. - Ő hozta le a veszprémi börtön alá is „kiabálni”. Nem mondom, merész emberek... - Elég részeg voltam. Ervin ba­rátom lehozott a 750-es Kawasaki­jával Várpalotára az élettársam­hoz. Ha már itt vagyunk, mondom, nézzünk át a barátomhoz - itt ra­boskodik Veszprémben. Fel is kia­báltam neki, hogy legyen jó, s majd küldök csomagot. Nem féltem, hogy elkapnak, mert ezt a motort aligha lehet utolérni. Még a rend­őrökével se. Másodpercek alatt 120-szal repesztettünk. Az M7- esen úgy léptünk, hogy darabokra szakadt a ruhám. 240-nel jöttünk... - Gondolom, volt néhány izgal­mas pillanat? - A rendőrök többször igazoltat­tak, de mindig azt mondtam nekik, hogy nincs nálam a személyim. Jó, akkor mondjam a nevem, lakáso­mat. Blöfföltem, aztán elengedtek. Veszprémben ilyen esetben min­dig bevittek, pedig ismertek... Lespray-zte a rendőröket -Aztán október 15-én este véget ért a kalandos szökés utáni édes élet. Azt mondták, rutinellenőrzé­sen bukott le. -Á, fenét! Az előzményhez tar­tozik, hogy egy 30 ezer forintos tartozást a haver nem akart megad­ni. Jó, mondom, add ide a bőrdzse­kidet, útleveledet. Nem adta. Fejbe rúgtam, megvertem. Rögtön be­ment a rendőrségre, s beköpött. El­mondta, hova járok. Na, ahogy az­nap este a Nyugati mellé értem, öt nyomozó körülvett, lefogták a ke­zemet. Sikerült leguggolnom, s egyik kezemmel benyúltam a gáz­­spray-ért. Hármat telibe találtam. Hiába menekültem, szemből is jöt­tek. Hasra vágtak, megbilincsel­tek... Egyikük rálépett a bilincselt kezemre: „ Ezt a spray-ért kapod!" - mondta. Egy óra múlva már a Markóban voltam. Felismertem néhány fegyőrt­­ az étteremből. Nem gondoltam, hogy elkapnak. Le akartam lépni az országból... Mátételki András Smasszerok mellett vacsorázott a börtönszökevény BRITTA WINCKLER Riválisok fehér köpenyben m - Kész - mormogta­­ dr. Keller, levette a a száj­védőt és elhagyta a HHMM­ a műtőt. Amikor az előkészítő helyiség­ben zöld operálóruháját fehér kö­penyre cserélte, hirtelen a mellkasa bal oldalához kapott. Már megint előjött ez az átkozott dobbanás és szúrás. Nem először történt, hogy ilyen rohama volt. Rendszerint rö­vid ideig tartott, de mint orvos tel­jesen tisztában volt azzal, hogy mi is fenyegeti. A viszonylag ártal­matlan szívpanaszokból az idők múltával veszélyes szívartéria­­szűkület lett. A mintegy éve meg­ejtett vizsgálat ezt igazolta. Azóta tudta dr. Keller, hogy a mellében időzített bomba ketyeg, aminek, ha továbbra is hasonló stressznek lesz kitéve, egy szép napon fel kell rob­bannia. Úgy őrizte szenvedésének titkát, mint egy államtitkot. Még a lányának sem szólt róla egy szót sem, nem is beszélve a kollégákról, beleértve Barbara Fembachot is. Dr. Keller nemegyszer foglalko­zott az operáció gondolatával. Iga­zán szívesen beszélt volna egyszer valakivel a lelkét nyomó teherről. Egy bizonyos valakivel-tudniillik Barbara Femnbachhal. De úgy érez­te, láthatatlan korlát húzódik kö­zöttük, amelyet nem tud leküzdeni. Talán a bátorság is hiányzott hoz­zá... - Főorvos úr, rosszul van? - kér­dezte a műtősnő, aki éppen belé­pett az előtérbe. Dr. Keller összerezzent. Mo­solygásra kényszerítette magát. - Minden rendben van, Herta nővér - válaszolta. Már tényleg jobban érezte magát. - Csak egy kicsit fáradt vagyok - tette hozzá magya­rázatképpen. Útban a szobája felé a nőgyó­gyászat előtt kellett elmennie, és meglátta Barbara Fernbachot, aki éppen a szülőszobából jött ki. - Üdvözlöm, kolléganő... - szólítot­ta meg kissé zavartan. Barbara Fernbach közelebb jött. - Engem keres, Matthias? - kér­dezte mosolyogva. Ha senki nem volt a közelben, legtöbbször ke­resztnéven szólította a főorvost és az is őt. - Igen is meg nem is - válaszolta dr. Keller-, ugyanis szerettem vol­na... - Jöjjön, menjünk a szobámba - szakította félbe a főorvost Barbara Fembach, és előrement. Dr. Keller hallgatva követte. - Szülés? - kérdezte, amikor az orvosnő szolgálati szobájába ér­tek. - Láttam, éppen a szülőszobá­ból jött... - Húsz perc múlva kell a végé­hez érnie - válaszolta Barbara Fembach. - Igen? Akkor közben utánané­zek a kereskedelmi tanácsos uno­kájának — jelentette ki dr. Keller. Tulajdonképpen valami egészen mást akart mondani, valami sze­mélyesebbet. Barbara Fembach hirtelen észbe kapott: - Te jó ég, a laborvizsgálat eredményeinek már készen kell lennie, majd én... - Semmit sem kell tennie, Bar­bara - szakította félbe a főorvos -, azt én elintéztem. Elindult az ajtó felé, de még egy­szer visszafordult: - Különben, ha ma este ideje és kedve lenne hozzá, a lányommal együtt örülnénk, ha eljönne hoz­zánk vacsorára - mondta. Barbara Fernbach rövid gondol-

Next