Napló, 2002. február (Veszprém, 58. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-09 / 34. szám
2002. február 9., SZOMBAT - NAPLÓ |A HÉTVÉGE BARATSÁGKÁRTYÁK Valentin napját néhány éve Magyarországon is ünnepeljük. (8. oldal) MIÉRT SZERETJÜK A VAGÁNYOKAT? Rövid ideig szórakoztatóak, de hosszabb távon elviselni őket lehetetlen. (8. oldal) EMLÉKEK AZ ÁRNYAK ALATT A VÁNDOREMBER TISZTELETE Csak akkor volt magányos, ha ő akarta. (9. oldal) Ezt a mesét az élet írta könnyekkel és csókokkal egy elembertelenedett korban. (9. oldal) Gombás Gabriella Balogh úr kilenc év után akkor vette kezébe a vaszari Hunyadi Tsz belső üzletrészének eladásáról szóló szerződését, amikor rájött, bizony egy esztendővel ezelőtt rossz üzletet kötött a szövetkezet elnökével. Ugyanis a vagyonjegy névértékének 18 százalékáért adott túl a papíron, most meg az állam kifizetné neki a nevesített összeget, ami az ő esetében nem kis pénz, 806 ezer forint. Késő már a bánat Belenézett a szerződésbe ifjabb Balogh Jenő is, és döbbenten közölte az édesapjával, a szerződés betűje szerint a papa bizony nem 18 százalékon, azaz 145 ezer forintos áron adott túl a kilenc éve szekrényben heverő vagyonjegyen, hanem a nevesített értékén. Idősebb Balogh Jenőt a szívszélhűdés kerülgette, jobban szemügyre vette a szerződést - amiről most derült ki, hogy csupán egy fénymásolat -, és a saját szemével is meggyőződhetett arról, mit írt alá tavaly februárban. - Abban az időben - mikor is volt az, 1992-ben? - a vagyonjegyen vehettünk volna munkaeszközt vagy valamit, de már úgy gondoltam, kevesebbet dolgozom a gazdaságban, a papírt félretettük. Sokan a faluban az elmúlt években túladtak rajtuk öt- meg tízszázalékos névértéken. Aztán tavaly a faluban elterjedt a híre, jobb eladni, mert amúgy sem érnek semmit. A téeszelnök a taggyűlésen el is mondta, hogy a termelőszövetkezet átalakul valami kft.-vé, a tagok beszállhatnak a vagyonjegyükkel plusz a vagyonjegy névértékének tíz százalékával, kápéban. Ruisch József, az elnök addigra már sok falubelitől megvette a vagyonjegyeket. Elmentük a többi öreghez érdeklődni - mondja Balogh úr, a felesége pedig sorolja azoknak az idős embereknek a nevét, akiknél jártak: Bognár, Tóth, Dömötör, Rózsa. El is mondták neki, ott járt náluk a téesz titkárnője, aztán jött a Rutsch, mondta, jó lesz meggondolni, mert amúgy is odavész, már így sem ér anynyit, mint kilenc évvel ezelőtt, és mi lesz, ha tönkremegy a szövetkezet vagy a kft., akkor aztán nézhetünk, így azután személyesen neki adtuk el, azonnal fizetett is készpénzben. - Én nem akartam eladni, de az aszszony erősködött - szánja-bánja Balogh úr, és kifejezi abbéli gyanúját, hogy a téeszelnök már akkor sejthette, hogy a vagyonjegy nagy üzlet lesz. Ellenvetésemre, hogy akkor csak a külső vagyonrészekért lehetett pénzt kapni, a gazda csóválja a fejét. Jött az elnök meg a titkárnője, ő volt a tanú, aztán még egy lett volna, de az nem volt ott, itt az aláírása a papíron - bök rá Sz. D.né aláírására -, aztán az elnök azonnal kifizette a 145 ezret. Rózsa Sándor elmúlt hetvenéves. Bánja már, hogy a 900 ezer forintos névértékű jegyet 18 százalékért adta el. Ifjabb Rózsa Sándor felkereste Ruisch urat, és a szerződés eredeti példányát kérte, ugyanis édesapja sehol nem találta a sajátját, pedig felforgatta érte a házat. Az irodában bemutatott fénymásolt példányt látva a fiú közölte, hogy van egy kis csont a dologban, ugyanis a szerződésen nem a kifizetett 18 százalék szerepel, hanem a teljes összeg. A fiú próbált megtudni valamit az üzletről, de sikertelenül. Ruisch úr következetesen azt állította, hogy valamennyien a saját érdekükben váltak meg a vagyonjegytől, és az egész nem érdekli. Számtalanszor kérdeztem meg tőle, a szerződésben miért nem a 18 százalékos vételárat tüntették fel, miért a százszázalékost, de egyenes választ nem kaptam. Közölte, „egyiktől ennyiért vette, a másiktól annyiért”, de nyilvánvaló, hogy a papíron feltüntetettek mellett kell kitartani, mert „reméli, hogy sehova sem akarok menni azzal, hogy nem annyi”, mert erre senkinek sincs szüksége. Később még beszélgettünk, amikor csak azt hajtogatta, hogy ebből az egészből én egy szót sem értek. Kovács József sem járt jobban, a csaknem egymillióra nevesített érték 18 százalékán vette meg a belső üzletrészjegyét Ruisch József. A tanúk ismét a téesz titkárnője és Sz. D.-né, aki nem volt jelen az adásvételi szerződés aláírásakor. Legalábbis ezt állítják egybehangzóan az öregek. És továbbra sem értik, miért szerepel a százszázalékos vételár a szerződésen. Nem megyek én már sehová, most halt meg a feleségem, itt, ezen az ágyon, este még semmi baja, itt tettlett, aztán hajnali háromkor már halott volt, ez volt egy hónapja, eszem magam a vagyonjegy miatt is, alapító tagok voltunk - miért dolgoztunk mi, ingyért? -, de mit csináljak, ezeknek senki sem számít, most hová menjek, meg sem érti az ember, már miről is van szó, kisemmizik az embert, elmentünk mi a gyűlésre is, mondták, hogy valami tagok leszünk vagy mik, de ha netán veszteséges lesz ez a valami, akkor oda a pénzünk, nekem pacemakerem is van, csak ez hiányzott - kap a szíve tájára Kovács úr. - Ahol milliárdokat sikkasztanak a francos miniszterek, hogyne csalhatnának egyesek milliókat - közli magvas következtetését és gyanúját Rózsa úr, majd közli, hogy a másik két szomszéd, a T. Laci bácsi és a K. László is így járt, meg B. Kálmán és mások is. T. Laci bácsi nem akar beszélgetni, neki mindenből elege van, nem hajlandó már felzaklatni magát. Megtudom, valamennyien ugyanilyen szerződést kaptak, most aztán bottal üthetik a vagyonjegy nyomát. A másik fél hallgat Ruisch József, a vaszari Hunyadi Termelőszövetkezet elnöke szabályos szerződést, teljesen legális üzletet kötött, és a falubeliek gyanújának sincs alapja, miszerint már tavaly februárban tudhatott arról, hogy a belső tulajdonrészeket is pénzzé tehetik majd a tulajdonosok vagy az örökösök. Sejtése lehetett neki, de bárki másnak is, de tudomása nem. Maga a szerződés jogilag is hibátlan. Eszerint Ruisch úrnak nincs titkolnivalója. Vagy mégis? Az elnök előszobájában töltött húszperces várakozás után jutunk be. Rutsch úr mereven elzárkózik a beszélgetéstől, nem nyilatkozik. Egyetlen mondatot mond, hazugságnak nevezi a hallottakat, aztán ezt a kijelentését is visszavonja. Semmilyen módon szóra nem bírható. A szerződésen tanúként M. L., és az elnök titkárnője szerepel. Sz. D.-né a másik tanú, aki állítólag nem volt jelen a szerződés aláírásakor, nem hajlandó beszélni. Semmiképpen sem bírható szóra. Balogh Jenő és Rózsa Sándor várhatóan jogi útra tereli az ügyet. Ügyvédjük révén már felszólították Ruisch Józsefet, hogy fizesse meg a teljes vételárat, amit ő elutasított. Nyilván a bíróságon dől majd el, hogy tartozik-e még mindig a téeszelnök a takácsi gazdáknak a szerződésben feltüntetett összeg 82 százalékával vagy nem... Potom pénzért elúszott a vagyonjegy Bánják a takácsi gazdák, hogy nem nézték meg jobban a szerződést Nyilván a bíróságon dől majd el, tartozik-e még mindig a téeszelnök a takácsi gazdáknak Gáspár Gábor felvétele Ki érti, mi mennyi?