Napló, 2006. december (62. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-02 / 282. szám
SZOMBAT 2006. 12.02. hétvége Varga Róbert Hanna mindent visz. Nagy Natália olyan lelkesen, szívből beszélt két és fél éves kislányáról, az anyaságról, a színpadra való visszatéréséről, hogy az ember közben elfelejtette, hogy egy portré-interjúról van szó és okosakat kellene kérdezni. Ám vannak helyzetek, amikor elég csak beszélgetni és jó időben mindig elhallgatni. Főleg, ha egy tükör is ott van a közelben. A hét elején Veszprémben lépett fel édesapjával együtt. A Csinibaba című nagy sikerű film bemutatója óta már vállalják a közös interjúkat, szerepléseket. Nagy Natália ugyanis soha nem szerette, amikor csak Nagy Bandó András lányaként emlegetik. Sikerült is elérni azt, hogy tehetségével, képességeivel követeljen helyet magának a színpadon, ne azzal, hogy ismert ember gyermeke, így élete egyik meghatározó időszakának mondható az, hogy annak idején bekerült a L'art pour Laár Társulatba. Az abszurd humor képviselőjeként pedig nagy népszerűséget szerzett. Játszhatott ezután filmekben (Csinibaba, Zimmer Feri, Magyar vándor). A Hotel Menthol című színházi musicalben ő volt Klipsz, jelent meg két önálló lemeze is. Aztán néhány éve csend lett körülötte. Anya lett és ritkábban lépett színpadra. Két hangoskönyvet mondott fel ebben az időszakban: Az égigérő fű és A két Lotti című regényeket. Sminkelt a tükör előtt, miközben beszélgettünk az öltözőjében. Készült a fellépésére. Egykedvűen állapította meg, a piperekészlete is hároméves már, ideje lenne frissíteni, most, hogy újra dolgozni kezd. De még nem foglalkozott ezzel. Hanna nagyon lekötötte idejét és energiáját. Kétéves koráig Az elmúlt három évben a szereplés nem annyira hiányzott neki szoptatta kislányát, és úgy érezte, hogy ez a lelki kötődést még jobban megerősítette közöttük. Nevetve mondta, ha nem szoktatja le Hannát erről, akkor a lánya talán még érettségiig is elviselte volna ezt a helyzetet. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy miért nem lett színpadfüggő, Nagy Natália mosolyogva mondta, hogy valószínűleg neki az elmúlt három évben a szereplés annyira nem hiányzott. Teljes volt az élete a családban, a gyermekével. Az alapozót már felkente magára és felém fordulva lelkesen mesélte, hogy Hanna mennyi új élményt, tapasztalatot, örömet adott. Neki 34 évesen pont jókor jött az anyaság. Már a terhessége előtti időszakban néha kezdte magán felfedezni a színpadon is a fásultság jeleit. A lánya viszont pótolhatatlan erőforrás. A világ legjobb gyereke, mondta, szeret huncutkodni, szórakozni és szórakoztatni is, úgyhogy jó mulatság vele lenni. Amellett, hogy olykor rendesen elfárad Hannával a nap végére, a vele való törődés közben fel is töltődik, így aztán megint vannak tervei, szívesen lép fel újra, ha hívják. Most például már majdnem elkészült egy verses mesével, jövőre szeretné kiadatni ezt könyvben. Aztán pedig egy zenés gyermekműsora készül. Vicces, vagány műsort akar, amelyen a gyerekek is nevetnének. Miután félrerakta szemceruzáját, elmesélte, hogy milyen jó érzés volt, amikor a Művészetek Palotájában ünnepelték a húszéves L'art pour Laár Társulatot. Ő hoszszú idő után újra színpadra lépett velük, és örült, mert úgy érezte, hogy a közönség szeretettel fogadta. Amikor felvetettem, hogy miért nem ebben a stílusban próbál visszatérni a színpadra, azt válaszolta, hogy a szólóban megjelent lemezei is humorosak, ahogy a gyereklemez is ebben a stílusban készül. Reméli, hogy lesz alkalma majd egy közösségben is dolgozni, mert számára fontos, hogy együtt alkothasson másokkal, illetve hogy legyen egy ember, aki ügyesen terelgeti. Szívesen kipróbálná magát klasszikus darabokban, akár Molnár Ferenc vígjátékaiban vagy Csehov-drámák hősnőjeként, de eddig ilyen szerepre nem hívták. Ő meg nem mert még bekopogtatni rendezőkhöz, színházakhoz. Aztán szót váltottunk arról is, hogy mehetett volna ő az egyik kereskedelmi tévébe reggeli műsorvezetőnek, hívták, de a próbafelvétel után nem tartotta alkalmasnak magát arra, hogy kora reggel rossz vicceket sütögetve szerencsétlenkedjen a kamerák előtt. Amúgy sem vágyik rá, hogy állandóan a tévében, a nyilvánosság előtt szerepeljen. Mikor ehhez kapcsolódva megemlítettem neki, hogy nincsenek friss hírek a honlapján, mentgetőzve azt mondta, ő nem is nézte meg azt, egy ismerőse készítette az információs oldalt, de azt sem tudja, mikori hírek vannak azon, mert egyáltalán nem követte az ilyen jellegű megjelenését sem. A smink elkészülte után a fotózás közben megbeszéltük, hogy azért Hanna mellől egy Woody A/es-felkérés el tudta volna csábítani, ám kedvenc rendezőjétől nem érkezett telefonhívás. Viszont a múltkor beszélt az egyik színésznő barátnőjével, aki ikreket szült, és ő mondta, hogy a búgócsiga-pörgetés helyett most már szeretne újra a színpadon lenni. És csináljanak már együtt valamit, mert különben nemcsak ő őrül meg, de tőle a gyerekei is. Nagy Natália nevetve mondta, hogy a rendezők is jól járnának olyan színésznőkkel, akik szülés után egy-két évvel térnek vissza a színpadra, mert az ilyen anyák tele van visszafojtott alkotói energiával. Édesapja már a színpadon ontotta a poénokat, amikor beszélgetésünk végére értünk. Amikor azt mondtam, hogy nincs poén beszélgetésünk végére, azt válaszolta: nem kell mindig slusszpoén. Közben jött otthonról a megnyugtató smsüzenet, Hanna épp játszik, minden rendben. Biztos a búgócsigát is újra felhúzták már neki. Az újra felhúzott búgócsiga Nagy Natália az anyaságról és a visszatéréséről Nem akart a tévében rossz vicceket sütögetve szerencsétlenkedni Nagy Natália szívesen kipróbálná magát klasszikus darabokban, de ilyen szerepre egyelőre nem hívták. Ő pedig még nem mert bekopogtatni rendezőkhöz, színházakhoz emiatt Fotó: Penovác Károly Váci Mihály 1956-os naplója Toldi Éva Unikumnak tekinthető kiadvány látható a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) november eleje óta a Gond és hitvallás című, 1956-ot idéző kiállításon, Váci Mihálynak a forradalom eseményeit rögzítő lírai naplója. E naplót, amely egyedi és kordokumentum-értékű feljegyzéseket tartalmaz a nagy napok történetéről, s amely egészen véletlenül került elő a Váci-hagyatékból a '90-es évek közepén, az Új Forrás című Komárom-Esztergom megyei irodalmi, művészeti folyóirat már publikálta 1996- ban. Ismerhetnénk tehát egy évtizede, ha az irodalmi és politikai előítéletesség nem hallgatta volna agyon ezt is, mint oly sok más nemzeti értéket, amely ideológiai szűrőkön át tévelyegve kallódik ma is, sorsára hagyottan. Most, hogy az országos hatósugarú Váci Mihály Kör és a nemrég alakult nyíregyházi Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület fakszimile kiadásban megjelentette az '56-os naplót, s azt méltó helyen, a PIM-ban közszemlére tette, sorra születnek az olyan cikkek, recenziók, ismertetések, melyek ekképp kezdődnek: „a költő '56-os naplója remélhetőleg végérvényesen megváltoztathatja a költőről 1990 után kialakított hivatalos álláspontot”; „a füzetbe írt napló viszszahelyezheti Váci Mihályt a magyar irodalomban őt megillető helyre”. „Sokakban ugyanis még ma is az a kép él, miszerint Váci a rendszerváltás előtti diktatúrának kiszolgáló alkotója lett volna” - fogalmaz Zajácz D. Zoltán, az említett nyíregyházi társaság képviselője is egy rádiós nyilatkozatában. A hasonmás kiadás előszavában írja a szerkesztő, Ladányi András, a Váci Mihály Kör titkára (akit a Művészetek völgye falvait bemutató köteteiről ismerhet az olvasó): „A forradalom kitörésekor, 1956. október 23-án és az azt követő napokban Váci Mihály Budapest utcáin tartózkodott. Ott volt minden fontos történésnél... Nyilván este, vagy másnap, még az események hatása alatt lejegyezte gondolatait-érzelmeit.” A napló első oldalának lírai bejegyzése hitvallás értékű: „Nem lesz előttem semmi szent / csak a magyar nép, s szenvedése.” A feljegyzések aztán hirtelen abbamaradnak a rádiós sortűz eseményeinél. Mintha csak egy pillanatra tette volna le a tollat a kezéből a költő, hogy mély lélegzetet vegyen, és rögtön folytatja. Nem így történt. A napló így torzójában is felemelő, megrázó és csodálatos. Vácit, mint azt ma már tudjuk, a Tankönyvkiadó munkatársaként a forradalom napjaiban beválasztották a forradalmi bizottságba. A költő faliújságon és hirdetményeken szervezte, buzdította a kiadó dolgozóit a tüntetésekre.A napló lelkes hangon, ugyanakkor a tudósító dokumentatív hitelességével szól a Petőfi-szobornál az egyetemi ifjúság megmozdulásáról, idézi Sinkovitsnak a tüzes szavalatait, s a terekenutcákon végighullámzó, forradalmi áhítattól megittasodott embertömeg lelkesedését, a tereken végighömpölygő Himnusz felcsendülését, a nemzeti lobogók kibomlását Pest utcáin. Közben papírra vetett verseit-versfoszlányait olvashatjuk, melyek között számomra a legkifejezőbb az Ó, szent imádság! kezdetű forradalmi könyörgés, amely egyedi irodalmi értékű interpretációja Kölcsey fohászának: „Ó, szent imádság! Százéves fohászunk. / Hányszor zokogtál fel sötét-bársony súllyal / hányszor terítettük súlyos dallamod / magunk elé, mikor fegyverek meredtek felénk, s az ágyúcsővel szemben csak úgy / volt bátorságunk szembenézni, / ha a Himnuszt énekeltük.” A kiállítás január végéig tekinthető meg. i f ’imj I '»* v -h~*y - ■* r- /'V# *' - *•**~ áci ... . . ».--Ml/ _____ A Váci-hagyatékból a kilencvenes években véletlenül előkerült napló egyedi és kordokumentum-értékű feljegyzéseket tartalmaz a nagy napok történetéről. A költő a forradalom eufórikus hangulatát szólaltatja meg művével Fotó: könyvillusztráció Bódi Irén Altató Megtelt az égbolt Aludj el mesével, apró csillagokkal, s ha felébredsz éjjel, eljött az este, anya megsimogat aludj kicsi angyal, puha, lágy kezével. Millió csillagfény Elringat dúdoló, őrzi éjszakádat, halk zenével téged, most csak hunyd le, kicsim, s elalszol újra, mert apró szempilládat, szeretetét érzed. Peti álma Egyet gondol, s lovat rajzol. Képzeletben már lovagol. Vágtat egy hófehér ménen. Fent jár a csillagos égen. Sörénye lobog a szélben. Vágtázik hegyen és völgyben. Szikrát szór a napsugár. A boldogság mezején jár. Megpihen egy selymes réten. Hol tér és idő végtelen, S arról álmodozik ébren. Hogy ez egyszer: igaz legyen. napló•15