Napló, 2009. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-29 / 202. szám

SZOMBAT 2009. 08. 29. Ábody Zsuzsa 1961. szeptember 8-án szüle­tett Kapuváron. Az általá­nos iskolát itt végezte, majd Sopronba járt gim­náziumba. Szombathe­lyen ápolónőnek tanult, Székesfehérváron az Ál­lamigazgatási Főiskolán szerzett diplomát. Jelen­leg másoddiplomás a Corvinus Egyetemen, ahol környezetvédelmi igazgatási szakértőként végez. Férje, dr. Szakács Imre Csabrendeken és Sümegen fogorvos. Na­gyobbik fiuk Pécsen or­vostanhallgató, a ki­sebbik az ELTE hallgató­ja, környezettudósnak készül. hét*V(‹‹)(‹ Kellei György kellei.gyorgy@naplo.pl­.hu Odafelé egész úton próbálom elhitetni magammal, hogy Zazi­­hoz, az íróhoz megyek, aki a megye egyik hangulatos falujá­ban, Csabrendeken vár rám a Hegyalja utcában. Fotóriporter kollégám meg is kérdezi tőlem útközben, hogy kit kell fotóznia. Csaknem azt mondom neki, hogy Zazit. Furán nézne rám a kormány mögül, az biztos. Hall­gatok egy darabig, csak aztán vá­laszolom, hogy Abody Zsuzsa író lesz a modell. Mindkettőnké. Az idei ünnepi könyvhétre jelent meg Zazi című regénye. I­deális a környék egy író­nak. Az utca fölött a Rendeki-hegy magaso­dik. Családi házak min­denütt, csend, béke, nyuga­lom. Távol van a zajos külvi­lág, amely egyfajta szempont­ból az érvényesülés színtere, de az alkotáshoz nincs semmi köze. Abody Zsuzsa 1987-ben költözött ide a családjával, itt írta remek regényeit, többek között a Zazit is, amelyet a könyvhét napjaiban Budapes­ten, a Vörösmarty téren de­dikált. „Ki ez a nagyravágyó Ákody Zsuzsanna? író. Le­hetséges, hogy ez az első könyve? Hogyhogy nem tud róla a kiadója sem semmi ér­demlegeset?... Nemcsak az írón, az olvasón is múlik, mi lesz Akody Zsuzsannából. Ha szeretjük, szárnyakat adunk neki. Olvasói szeretetünk ép­pen elég lesz az írói nagyratö­réshez, a vágyak, remények valóra váltásához. Hát csak titkolja kilétét. Aminek ki kell derülnie, majd kiderül" - ol­vasom első könyve, a Föld­anyácska gyermekei című tör­ténelmi regény borítóján. Eb­ből a kis portréból remélhető­leg valami majd csak kiderül erről a vidám, jó kedélyű hölgyről, akivel az első pilla­natban megtaláljuk a közös hangot. Első két regényét nem ismerem, csak a Zazit, az pe­dig egy kiváló könyv, olvas­tatja magát, nehezen teszi le az ember. Már csak azért is, mert klassz, jó lábú nők sza­ladgálnak benne. Amikor be­mutatkozom Abody Zsuzsá­nak, lopva végigmérem, hogy milyen a lába, de hát szoknya helyett farmernadrág van raj­ta. Persze jól mutat ebben is, de a csalódásomat nem hall­gatom el. Zazi nem ő, a törté­net nem kulcsregény, jegyzi meg nevetve. Csapongunk, ide-oda ugrál a gondolatunk, és ez most valahogy nem zavaró. Ked­venc írója, az angol Graham Greene kerül szóba, aki az én egyik „mesterem” is, szinte minden magyarul megjelent könyve megvan. Zsuzsa eltű­nik pár percre, majd egy ha­lom könyvvel tér vissza, és öléből a bőr ülőgarnitúrára borítja őket. A Greene­ összes. Tehát Graham Greene min­denekfelett, gondolom elége­detten. Zsuzsa szereti az író stílusát, nyelvét, különösen az Utazások nagynénémmel cí­mű regényének finom humo­rát. Egy-egy mondatát több­ször is elolvasta. Annak ide­jén ő nem tartozott az írogató diáklányok közé, de szerette a magyart, édesapja magyarta­nár volt. Zsuzsát inkább a le­gendák foglalkoztatták, meg­mozgatták a képzeletét. Ezek közé tartozott például a hun­magyar rokonság kérdése. Lenyűgözte Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című re­génye. Mániákusan beleásta magát a hunok történetébe, előbányászta a fellelhető iro­dalmat, forrásanyagokat a tapolcai könyvtárban. Egy ópusztaszeri kirándulás után, a történelmi miliő hatására nekilátott, és két hónap alatt megírta a Földanyácska gyer­mekei című regényét, amely 1999-ben jelent meg. Nap­közben a csabrendeki butikjá­ban dolgozott, éjszaka pedig írt. Ő is mappába rejtett füzet­be ír, csakúgy, mint Zazi, író hőse, csak Zsuzsa nem grafit­ceruzát, hanem golyóstollat használ. A kéziratot aztán szá­mítógépbe gépeli. A Földanyácska cselekmé­nye meseszerűen bontakozik ki, ám amit a hunokról ír, azok hiteles, valós történetek és események, a többit ő találta ki. Ez a legkedvesebb műve, még ma is meghatottan említi, hogy egy nagy szerelem volt. Ha mosogatás közben eszébe jutott valami, megtörölte a kezét és azonnal lejegyezte a gondolatait. Zsuzsa ekkor vette fel az Ákody írói nevet, amely két fiának, Ákosnak és a Dininek becézett Dénesnek a keresztnevéből származik, kis ötvözettel. Két év múlva, 2001-ben újabb könyvvel je­lentkezett: Láng a havon. Ez is történelmi regény, fikció, Petőfi Sándor a hőse. Kérdez­ték tőle, hogy miért nem mai témát ír meg, a történelmet nem nagyon szeretik az em­berek, kevésbé érdekli őket. Zsuzsa azzal érvelt, hogy nem eléggé ismeri a felgyorsult, modern nyelvet, így aztán megszületett a Láng a havon, amely arról szól, hogy mi lett volna, ha Petőfi nem hal meg, életben marad. Ennek a könyvnek is előtörténete van... Zsuzsa imádja Latino­­vits Zoltánt, Ady és József At­tila verseit gyakran hallgatta a színészkirály előadásában. Petőfi költeményeit már ke­vésbé szerette, de egy kíván­ságműsorban Latinovits el­szavalta a Szülőföldemen cí­mű költeményt. Az egy csoda volt, ahogy elmondta, emlé­kezik vissza Zsuzsa. Férje biztatta, hogy írja meg Petőfi történetét. Eleinte félt, Petőfi sorsa szinte lerágott csont. De aztán jött a merész ötlet: a köl­tő életben marad. Ő persze nem dőlt be Morvvai Ferenc­nek, a „kazánkirálynak”, aki expedíciót szervezett Orosz­országba, hogy felkutassa Pe­tőfi feltételezett földi marad­ványait. Zsuzsát egészen más okok inspirálták. Tanulmá­nyozta a térképet, kereste, hogy akkoriban, a szabadság­­harc bukása után hová vitték a magyar hadifoglyokat. Meg­döbbenve tapasztalta,­­hogy annak a Szelenge folyónak a közelébe, ahol a Föld­anyácska játszódik. Ezt üze­netnek, jó jelnek vélte, amely megadta a végső lökést a Pe­­tőfi-regényhez. A költő ott marad Oroszországban, meg­tanulja a nyelvet, de elveszti az emlékezetét, nem tudja ma­gáról, hogy kicsoda. Tíz évig él így, közben beleszeret egy Puskin-rajongó orosz grófnő­be. Később angol barátja se­gítségével kiderül, hogy ma­gyar, hazautazik, de rádöb­ben, hogy az országnak már nem tenne jót egy Petőfi. Még találko­zik Szendrey Júliá­val, aztán vissza­megy Oroszország­ba, a tajgába, egy pa­rasztlányhoz. A romantikus tör­ténet után Abody Zsuzsa „kiállt" az út szélére. Egyszer le is szólították, megkí­vánták a friss húst, sőt a lányo­kat futtató pasasok munkát kí­náltak neki. De Zsuzsa csak alámerülni akart, hogy megis­merje a testüket pénzért áruló lányok életét, kiszolgáltatott­ságukat. Riportsorozata la­punkban jelent meg. Első út­jára a férje és a barátnője is el­kísérte, de másodszor már egyedül ment. A lányok csak egy „fuvar” akkori áráért, öt­ezer forintért meséltek ma­gukról. Sorsuk szörnyű, egy­től egyig áldozatok, mondja Zsuzsa. Akkoriban olvasott egy könyvet ezekről a lányok­ról, amely rengeteg butaságot, valótlanságot hordott össze. Ezért akarta közelről megis­merni az életüket. A riportso­rozatot egy egyiptomi történet követte az írói műhelyben, de a kéziratra nem talált kiadót. S aztán színre lépett Zakar Zita, vagyis Zazi, a negyven körüli író. A regény alcíme Történet egy szerelemről. Zsuzsa a ve­le egykorú nőknek szánta a re­gényt. Nemcsak húszévesen, hanem idősebben is vigyázni kell a férfiakkal, magyarázza nevetve. A férfiak rafináltak, átvágják a nőket. Okulni, tanulni lehet Zazi történetéből. „A regény egy házasság története, krimi és pszichodráma is, szerelmi bűnügy, melyben Zazit há­rom férfi szereti. A titokza­tosság légkörében a szerzővel létezésünk alapkérdéseiről, szabadságról, szeretetről, fé­lelemről, sebezhetőségünkről gondolkodunk” — hangzott a könyvheti ajánló. A Zazi siker lett, de Zsuzsa férje mind a mai napig nem olvasta el. Állítólag a három idősík bonyolultsága miatt, amelyekkel szerintem nincs semmi baj, jól időzítettek, tö­kéletesen illeszkednek egy­máshoz. A regény minden­esetre jó „lecke" a férfiaknak, időnként találva érezhetjük magunkat. Zsuzsa új regényen dolgo­zik, amely egy papról és egy színésznőről szól, de nem sze­relmi történet. Olykor pár napra egyedül elvonul Ne­mesvitára, a kis nádfedeles „alkotóházukba”. Csabren­­dek még nem a világ vége, de közel van hozzá, egy író esé­lyei, lehetőségei kor­­látozottak. Zsuzsa in­kább családanyának tartja magát, mint író­nak, de egyre többen ismerik a nevét, olvas­sák könyveit. Amikor megjelent a Föld­anyácska gyermekei, a kiadó, Benke László meghívta a Magyar Írószövetségbe. Zsu­zsa ott találkozott Sánta Fe­renccel, az író kezet csókolt neki, pár szót váltottak. A sze­mére mind a mai napig emlé­kezik. Ahogy Sánta Ferenc rá­nézett, Zsuzsa érezte, itt nincs mellébeszélés, itt nem lehet hazudni, ez az ember mindent lát. Azokat a szemeket soha nem felejti el. Most már elkí­sérik írói pályáján. Vigyázni kell a férfiakkal A Csabrendeken élő Ákody Zsuzsa sikeres, izgalmas regényt írt egy szerelem történetéről Ahogy Sánta Ferenc ránézett, Zsuzsa érezte, itt nincs mellébeszélés, itt nem lehet hazudni, ez az ember mindent lát Akody Zsuzsa nem tartozott az írogató diáklányok közé, de szerette a magyart édesapja magyartanár volt. Inkább a legendák foglal­koztatták, megmozgatták a képzeletét. Ezek közé tartozott például a hun­magyar rokonság kérdése. Tíz év alatt három sikeres regénye jelent meg Fotó: Gáspár Gábor NAPLÓ• 13

Next