Napló, 2017. szeptember (73. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-18 / 218. szám

UTAZÓ, A NAPLÓ VILÁGJÁRÓ Barangoljon velünk! Marótiné Farkas Klá­rának a fafaragással teljes az élete. 12. Változóan napos idő. Esernyőre nincs szükség. Ma DIÁNA nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt, Veszprém megye! Veszprém egy élhető város! Sokszor hangoztatja ezt Por­­ga Gyula, a megyeszékhely polgármestere különféle rendezvényeken. Ha az em­ber belegondol, láthatja, va­lóban egy élhető, emberlép­tékű város Veszprém, illetve térsége, és szerencsésnek tekintheti magát az, akinek otthona itt található, így pél­dául a városból néhány perc autózás, illetőleg rövid bu­szozás és elérhetőek a Bala­ton legkitűnőbb strandjai, aki pedig hűvös, hegyi leve­gőre vágyik, annak sem kell sokat utazni, míg eléri célját a lenyűgöző szépségű Ba­konyban. A település törté­nelmi emlékhelyekben, kü­lönleges látnivalókban, kitű­nő gasztronómiai kínálatban is bővelkedik, és az is nagy előny, hogy nem kell órákon át dugókban várakozni, míg az ember eljut az iskolába, illetőleg a munkahelyére. Nem beszélve a közbizton­ságról, amelyben élhetnek az itteni emberek. KOVÁCS ERIKA kovacs.erika@naplo.pk­.hu 2017. SZEPTEMBER 18., HÉTFŐ - 73. ÉVF. 218. SZ. - 185 FT - WWWWEDfctttf ESZI Gyerekek nagy kedvence a harci helikopter Színes gyerekprogramokkal, katonai bemutatókkal, ejtőernyős ugrással és vadászrepülőgépek áthúzásával kedveskedett az MH Pápa Bázisrepülőtér a katonáinak és családjaiknak az idén harmadjára megrendezett repülőtéri családi napon. Kegyes volt az időjárás a pá­pai katonai repülőtérre kilátogató katonacsaládokkal, hiszen a számukra rendezett programok kezdetére elállt az eső, végül pedig a nap is előbújt, így zavartalanul élvezhették kicsik és nagyok a különböző statikus és dinamikus bemutatókat, gyerekprogramokat és já­tékokat. Cziéber Hunor Leventének minden program és bemutató tetszett, de a legjobban azt élvezte, hogy beülhetett egy igazi Mi-24- es harci helikopter pilótafülkéjébe Folytatás: 2. oldal Fotó és szöveg: Balogh Ákos A nemzeti park ünnepe Húsz esztendeje az élhetőbb Balaton-felvidékért SALFÖLD Egy ilyen ünnep­nek a központi gondolata a felelősség kell, hogy legyen­ felelősség mindazért, amit ránk bíztak - emelte ki V. Né­meth Zsolt, a Földművelésü­gyi Minisztérium államtitkára szombaton a Balaton-felvidé­ki Nemzeti Park létrehozásá­nak 20. évfordulója alkalmá­ból rendezett ünnepségen a Salföldi Majorban.­­ Húsz éve megtörtént az, ami majdnem egy évszázados álma volt a Balaton és a Bala­­ton-felvidék szerelmeseinek: a terület ökológiai védelme és az ökoturizmus fejlesztésére, a Balaton-felvidék természeti és kultúrtörténeti értékeinek védelmére 1997. szeptember 23-án létrehozták a Balaton­­fel­vidéki Nemzeti Park Igaz­gatóságot (BfNPI) Magyaror­szág nyolcadik nemzeti park­jaként, ötvenhatezer hektáron. A BfNPI-t hat korábbi tájvé­delmi körzetből alakították ki a Tihanyi-félsziget, a Pécse­­lyi-medenc, a Káli-medence, a badacsonyi tájvédelmi kör­zet, a Keszthelyi-hegység és a Kis-Balaton összekapcsolásá­val - mondta el Puskás Zol­­tán, a BINPI igazgatója. tv Folytatás: 3. oldal Színes madarak Díszmadár-kiállítást tartott a megyei díszmadárbarát egyesület. A kétnapos kiállításra érkeztek kiállítók az ország több megyéjé­ből és Szlovákiából is. Heimbach Vivien két hónapos venezuelai amazonpapagáj-fiókákat hozott az agórában tartott kiállításra Hidegkútról Részletek, 2. oldal Fotó és szöveg: Sági ági Örmények fesztiválja VESZPRÉM Egy nemzet, egy nép életében a függetlenség kivívása mindig jeles ese­mény, olyan, mint egy ember életében a születés - mondta el Porga Gyula polgármester a független Örmény Köztár­saság kikiáltása alkalmából megrendezett Örmény Nem­zetközi Diaszpóra Fesztivál nyitónapján az agórában szombat este. A független Örmény Köz­társaság kikiáltásának XXVI. évfordulója alkalmából ren­dezett szombati ünnepség egyben az Örmény Nemzet­közi Diaszpóra Fesztivál nyi­tónapja volt. tv Folytatás: 3. oldal Izgalmas bokszgála VÁRPALOTA A Gál Gyula Városi Sportcsarnok adott ott­hont az idény első honi profi bokszgálájának. A szépszámú publikum összesen nyolc mérkőzést izgulhatott végig, s ebből egy volt címmeccs: Egedi Renátó megszerezte a WBO ifjúsági bajnoki övét. Kötelek közé lépett Szellő Im­re, ahogyan a Balatonfűzfőn készülő bokszolók is. hg Részletek: 10. oldal Egedi Renátó ifjúsági bajnoki cí­met szerzett Fotó: Felix Prom. Szemben a tervvel BUDAPEST Szembe kell for­dulni a „Soros-tervvel”, amely „bevándorlóországok­ká”, kevert kultúrájú, népes­ségű államokká alakítaná a közép-európai országokat - mondta Orbán Viktor minisz­terelnök szombaton a Keresz­tény Értelmiségiek Szövetsé­gének (KÉSZ) XI. országos kongresszusán, az Országház­ban. „A bevándorlóországgá alakítás programját ma egy olyan elképzelés jelenti, ame­lyet a köznyelv Soros-tervnek nevez, egy akcióterv, amely pontosan leírja, hogyan és miképpen kell az ellensze­gülő, nem bevándorló közép­európai országokat bevándor­lóországokká alakítani” - fogalmazott a magyar kor­mányfő. Orbán Viktor szerint azon­ban „nem szabad rést nyitni a pajzson”, ki kell tartani a kö­vetkező választásig, a kor­mány ugyanis készen áll a ke­resztény Magyarország jövő­jének megvédésére. MTI Nem volt könnyű Celjében A hajrá döntött a férfi kézilabda BL nyitómeccsén CELJE Ötven percig egálra állt a Telekom Veszprém szlovén vendéglátója ott­honában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, aztán az utolsó tíz perc meghoz­ta a várt áttörést. A szlovén bajnok igencsak megnehezítette a magyar csa­pat dolgát, amely ezen a na­pon nem védekezett annyira szigorúan. Persze jól tudjuk, nem szeptemberben kell csúcsformában játszani. A Veszprém aztán Lékai és a feltámadó Alilovic vezérleté­vel a hajrában eldöntötte a két pont sorsát. bvr Részletek, 9. oldal A hajrában Ugalde (pirosban) nagyon fontos gólokat szerzett, összesen hat találatig jutott Fotó: rk-cene­si

Next