Világ Ifjúsága, 1985 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám
New York, 1950 októbere. Egy Bill Cannastra nevű ifjú, bohém festő heccből megpróbál kiugrani egy induló metrókocsi ablakából. Barátai visszacibálják. De éppen rossz pillanatban: Cannastra feje neki csapódik egy oszlopnak, az ütés kirántja az ablakon, a kerekek alá zuhan. A groteszk haláleset után Cannastra egyik barátnője, a húszéves, csinos Joan Haverty tartja rendben a megüresedett lakást. Oda is költözik. Egy este éppen forró csokoládét készít vendégének, amikor kiáltást hall az utcáról. Joan kinéz az ablakon, egy ismeretlen férfit lát, aki Kerouac néven mutatkozik be. A lány halványan emlékszik, hogy Cannastrának volt egy ilyen nevű cimborája Invitálja a fiatalembert , és két hét múlva összeházasodnak. Hónapokig élnek csak együtt, az új feleség nem tetszik sem az anyósnak, sem a férj baráti körének, végül a férje is teljesen kiszeret belőle. Szétválásuk után Juannak gyermeke születik. Kerouac nem hajlandó tartásdíjat fizetni, nincs is nagyon miből, és bármennyire hasonlít rá a kis Janet Michele (röviden: Jan), csak jóval később, hosszas pereskedés után ismeri el a magáénak. Apa és lánya kétszer találkozik személyesen, egyszer beszélgetnek telefonon. — Menj el Mexikóba és írj könyvet. Használhatod a nevemet — mondja második és egyben utolsó találkozásuk alkalmával Jack Kerouac Jan Kerouacnak, s az utóbbi valóban elmegy Mexikóba, könyvet ír, és használja az apja nevét. Körülbelül ennyiből állt a két Kerouac személyes kapcsolata. Aki azonban olvasta a lány könyvét (Gázos bébi címmel nemrég jelent meg magyarul) meg az apáét (az Úten első magyar nyelvű kiadása 1970-ben látott napvilágot) , az tudja, hogy Jan nem csak a nevét örökölte a papától. Közös bennük a nyughatatlanság, a mindent kipróbálni vágyás, „az országút szerelme” — és természetesen az írói adottság. Jack — teljes nevén Jean-Louis Lebris de Kerouac — kanadai francia származású szülők gyermeke volt, és bár az Egyesült Államokban nőtt fel, ötéves koráig egy szót sem tudott angolul. A későbbi fenegyerek nagyon jó tanuló, buzgó katolikus volt, és félt az idegenektől meg a haláltól — bátyja, Gerard igen korán hunyt el. A család túlságosan szegény volt ahhoz, hogy a kis Jeant (vagy ahogy angol anyanyelvű barátai hívták: Jackyt) rendes egyetemre küldte. A fiú azonban, szerencsére, ragyogó futball tehetségnek bizonyult. Így hát két egyetemtől is kapott sportösztöndíj-ajánlatot, ő a Columbiáét választotta, és tizenhét éves korában, 1940-ben New Yorkba költözött A kisvárosi fiatalember faragatlannak, idétlennek érezte magát „nagyvilági” társai között, bár hamar szerzett barátokat. Az edzőjével utálták egymást. Minthogy semmiképp se tudott bekerülni az első csapatba, egy szép napon megunta az egészet, és nekivágott „a nagy amerikai éjszakának”, Washingtonig jutott el. Ez volt az első nagyobb kiruccanása. Alkalmi munkák után beállt a hadseregbe — pontosabban: előbb a tengerészgyalogosokhoz, aztán a haditengerészethez —, áthajózott Grönlandba, aztán vissza, majd visszavették az egyetemre, összeköltözött első komoly szerelmével, aztán megint behívták a haditengerészethez. Nem bírta a fegyelmet, idegosztályra került, leszerelték, írt, megszállottan olvasott és ivott, mígnem végül megismerkedett egy Lucien Carr nevű diákkal, meg annak barátjával, bizonyos Allen Ginsberggel. Történt mindez 1944-ben — ezt a dátumot tekinthetjük a beatnemzedék születési évének. Kerouac életszomja csillapíthatatlan — de ki is veszi a részét az úgynevezett Életből. Lucien Carrt elkeseredetten üldözi fonák szerelmével egykori cserkészvezetője, végül Lucien nem tehet mást, leszúrja az erőszakoskodó férfit, a hullát a Hudson folyóba dobja, elmondja Kerouacnak, mi történt, és együtt ássák el a bűnjeleket. Másnap mindketten megrettennek. Carr följelenti magát a rendőrségen. Kerouacot is letartóztatják a tanúzási kötelezettség elmulasztásáért. Apja nem hajlandó lefizetni a száz dollár óvadékot, s az elkeseredett Jack megállapodik élettársával, Edie Parkerrel, hogyha megszerzi a pénzt, elveszi feleségül. Így is történt. Kerouac megnősült (közben a változatosság kedvéért Ginsberg is szerelmet vallott neki), olvasott, írt, dzsesszt hallgatott. Míg első regényével, a Kisváros és nagyváros cíművel küszködött, a New York-i társaságban egyre több hír kezdett keringeni egy húszéves autótolvajról, „a börtönök és a nyers erő géniuszáról”, aki Schopenhauert olvas a javítóintézetben. Az eleven legendát úgy hívták, hogy Neal Cassady. Ő lett az Úton főhőse. Cassady hamarosan feltűnt New Yorkban, tizenhat éves feleségével az oldalán. Nem sokkal azután, hogy megismerkedtek, Kerouac elvitte Cassadyt új szerelméhez, egy száznyolcvankét centi magas prostituálthoz, aki az egész városban a legtöbbet tudta a kábítószerekről. A „mesés asszony” nemcsak a marihuánával, hanem a benzedrin nevű serkentőszer örömeivel is megismertette a kezdő írót. Cassady néhány hónap után visszatért Nyugatra, Denverbe , és 1947 júniusában Kerouac is utána indult. Az akkori csavargásai történetét írta meg legnagyobb sikerű regényében — olyan erővel és hitelességgel, hogy még negyedszázad múlva is akadtak lelkes követői Magyarországon éppúgy, mint Amerikában. Mint valamennyi modern mítosznak, az országutakon kóborló, szabad lelkű, minden konvenciónak fittyet hányó fiatalember mítoszának is meglehetősen prózai az eredete. Kerouac főképpen két okból választotta az autóstopot, mint az Államok átszelésének lehetséges módját: először is, mert nem volt pénze buszra, másodszor pedig irodalmi élmények nyomán, hiszen kamaszkorában Jack Londont tartotta a világ legnagyobb írójának. Amit az Útonban olvashatunk e vándorlásokról, az bevallottan több, mint önéletrajz. Kerouac nem önmagát és Cassadyt mutatja be a könyvében, hanem azt, akivé válni szerettek volna. Mert az író élete ettől fogva sokkal inkább tragikus, mintsem regényes. Többször fogott neki a nagy műnek, végül 1951 áprilisában három hét alatt, benzedrinen és feketekávén élve, nyaktörő tempóban „leverte” a történetet. Hogy ne kelljen a géppapír cserélésével időt vesztegetnie — a lapokat tekerccsé ragasztotta össze, így lett a kéziratból egyetlen százhetvenötezer szavas bekezdés. Mikor a munkai véget ért, Joan Kerouac közölte, hogy Bob Dylan Kerouac sírjánál (1922. márc. 12.-1969. okt. 21.)