Világ, 1911. október (2. évfolyam, 233-258. szám)
1911-10-01 / 233. szám
Előfizetési árak MW Szerkesztőség Egész évre , , 28 Ki. — ___________......................................................... a VI. ker.. Gyár utca 4 EtSSé^... 17 : -l Telefon 5800 Hirdetések milliméter szásÉrJfi jfÉt év hétfő kivételével minden mitással, díjszabás szerint. vESffil dWtm mSB&BB&BHmBsr Sras MhlBbB $*'*' nap, ünnep után is. II. évfolyam |~~ Budapest, 1911 VASÁRNAP október 1. 233. szám Haptár Pierre Corneille a 1584. október 1. francia drámairoda« _ ... , ... lom nemzeti nagy-CorneillE hálálbansága volt sokáig. A Cdv mint sérthetetlen mestermű állott a piedesetálon és vele igen sok vigjátéka és tragédiája. Logikusan és pontosan épültekdizámiái, fényes dialektu- jával, hosszú, komoly beszédekkel és kemény szentenciázásokkal. Pszichológiai architektúra volt minden munkája és igen hosszú ideig hozzá mértek minden új nagyságot, mert példája lett a klassziciításnak. Ma a franciák sem becsülik úgy, mint hajdanáiban, a világ szemében pedig Sessing adta meg munkáinak az erős kritikát; éppen ott támadta meg, ahol a franciák is, a világ is legerősebbnek tudta: klasszicitásban. Kíméletlen boncolókéssel mutatta fel, hogy a franciáknak valamennyinek, Corneillel is beleértve, egy fikarcnyi közük sincs a klasszikusokhoz, legfeljebb az, hogy félreértették őket. Ezzel Lessing erős csapást mért Corneillere, a legerősebbet pedig a haladó élet, mely :új titkokat hozott, új meglepetéseket és újfajta kialakulását az életnek, mely nem a pontosan előkészített emberi, összecsapásokban, hanem az észre nem vett véletlenekben látta a s drámai mozzanatokat. Korának mégis nagy alakja és emelkedett írója marad, aki a maga igazságaiért heves irodalmi harcokat folytatott, nem kisebb emberrel, mint maga Richelieu bíboros. A hivatalos francia irodalmi goloire-nak legtöbb sugara még mais az ő fejére hull Szülővárosa Rouen, hol egész nemzeti kultusz őrzi emlékét. A halál Párizsban érte, hol meglehetős elhagyottan és gondok között élte utolsó éveit. , A drót Irta: Vince Sándor Fenn a hegyek alján, zsuptetős tanyák közt Kanyarog döcögős járatlan ut, Amely összeköti füstös városokkal Az álmodó falut. A hegyek aljából, tavaszelő táján, — A gyomra kergeti, űzi a gond, — Szomorú parasztok beszédes csapata A városokba ront. És int’ az út mentén póznává gyalultan Jegenyék sudara drótokat feszit, És sistergő, szikrázó drótkötelek utján Az álmos tanyán is hiröket veszik. Szalad a drót tüze, falura, tanyára Onnan meg repülve tengerre lép, A nyomába’ pedig megindul, özönlik, És városokba tódul a falusi nép. Vad tengerek árján és országok szivén A drót tüze mindent feldúlva szalad, S a tanyász úton, grófi holdak mentén Rángatnak az agarak. " A tripoliszi kaland Budapest, szeptember 30. (1.) Érdemes azt jól szemügyre venni, ami most Tripolisz körül történik, mert gyakorlati hordereje mellett élesen világit be a történelmi folyamatok háborús részének a méhébe s az úgynevezett nemzeti szuverenitás igazi természetébe. Máról-holnapra az olasz nemzetnek és a vele szövetkezett népeknek tudta és beleegyezése nélkül rávetette magát az olasz kormány a tripoliszi török tartományra egy olyan ultimátummal, mely a bárány és a farkas meséjét juttatja minden tárgyilagosan gondolkodó ember eszébe. Súlyos és régi sérelmekről panaszkodik az olasz jegyzék. Tehát a szultán meg se kisértse azokat orvosolni és ha huszonnégy óra alatt teret nem ad az olasz helyőrségnek, hát magára vessen, ha háború keletkezik a dologból! És minthogy Kelet nagyhatalma ezt a durva arculcsapást szó nélkül nem dughatta zsebre s az olasz parancsnak azonnal nem engedelmeskedik, hanem gazdasági engedményekről és közigazgatási garanciákról merészkedik dadogni: a diplomáciai erkölcs szerint itt a casus belli s az olasz flotta már vécázza is Tripoliszt, mialatt a Balkánon újra felfakad a török kultúra gennyedő teste és európai bonyodalmakkal fenyeget. És eme „nemzeti háború“ hírére ujjong az olasz közvélemény, az „olasz Tripoliszt“ élteti, az olasz haza páratlan meggazdagodásáról fantaziroz, a régi dicsőség újra felragyog, a szégyenletesen megtépett olasz katonai nimbusz újra feléled, a király, a hercegek, a tábornokok, a bankárok, a püspökök és a római pápa örömmámorban úsznak. Igen, maga a római pápa is, aki mindig kész volt és ma is kész a militarizmus minden véres hóbortját Krisztus nevében megáldani. A szocialisták ellenmondása alig hallható, ellenben az egész olasz sajtó egyetlen kórusban zúgja a nemzeti becsület, az olasz nép gazdasági érdekeinek követeléseit. Míg ekként az olasz sovinizmus újjászületését ünnepli s a közvélemény a dicsőség paroxizmusában tör ki, addig a külföld hideg számítással nézi a tripoliszi eseményeket, mint egy olyan börzemanővert, melyhez az embernek semmi köze sincs. Anglia, Németország, Franciaország, Oroszország gyarmatérdekei jelenleg másutt vannak kielégítve, Ausztria részére pedig (nagyzási hóbort volna részünkről Ausztria-Magyarországról beszélni!) ez a katonai kaland csak kellemes lehet, mert a diplomáciai osztozkodásnál elősegíteni és siettetni fogja az osztrák kapitalizmus rég tervezett expanzióját Szaloniki felé. Nincs olyan naiv politikai gyermek Európában, aki ne látná, hogyusztán az olasz imperializ- Dorfer Egon házassága írta: Ady Endre Császári tanácsos volt a doktor, negyven esztendős, nyugtalan, merész és tagbaszakadt, aki azonban Wienben hagyta a haját. Kopasz volt Dörfer Egon s kopaszodása még arra az időre esett, amikor elszántan futkosott minden orvosprofesszori hatalmasság jóindulatáért. Sokat kellett alázatoskodnia, mert koldus, alacsony származású, bizalmatlanságra hangoló külsejű volt Egon doktor. Talentuma pedig egy nem nagyon magas rendű, de terjedelmes ravaszság és hát a falánk merészség. Bár titokban bántotta, holott nagy erőlködésébe nem került, sokszor kellett a buta, senki útját nem rontó, nem veszedelmes ember szerepét játszania, így és morzsánként szedegette össze a nagy orvos-primadonnák könnyű kegyeit, melyekből mégis egy gyönyörű magán-szanatóriumot építtethetett. Sziria paradicsoma, Ausztria békehelye vagy valami más furcsa nevet adott a szanatóriumának Egon doktor, ki ezután császári tanácsos is lett. De mindez nem jelentette azt, hogy Dörfer Egon meg akarjon állani gyarapodásban, cimben, iramodásban, emelkedésben. Csak éppen hogy, bár elsősorban az aszszonyok orvosa akart lenni, egy fátumos órában nagyon megóhajtotta aházasodást. Annyi házasságnak rángatta le már titok fátyolát, gyászterítőjét, brutálisan, bomlott feleség-páciensek által és mégis. És mégis Dörfer Egon császári tanácsos, aki előtt még annyi kívánatos és kiharcolni való táncolt, megállott egy kicsit a futásban s megházasodott. Minden valós kis tudományával nézegette körül s választotta meg az asszonyát s igazán nem szatir-tempó választatott vele tizenhétéves leányt. De ez a leány az egészségnek, épcsaládiságnak, nyugalomnak s a nem tolakodó, de csodálatos érettségi és biztossága bölcseség mintájának tetszett. Mert gazdag is volt, nyilván keríthetett volna magának egy harsány fiatalságu, csillogó, mutatós lovastisztet is. De mert okos volt, tudta, hogy Dörfer Egon robogó ember, aki nem marad mindigre csak császári tanácsos és divatos ideg- és nőorvos. Tudta okvetlenül, hogy Dörfer Egonnak szűk ország az ő magán-szanatóriuma s mert látszott rajta, hogy ezt tudja, a doktor még büszkébb volt a választására. Ezután egyre gyorsabb futással futott Egon doktor, bővítette a szanatóriumát s ambícióinak határait. Gazdag képzelődök s valóságos bolondok, de különösen békétlen asszonyok és leányok már-már annyian jöttek, hogy nem tudta valamennyit befogadni. Pedig a férfiaknak jóformán csak porkolábja volt a doktor, az asszonyoknak pedig egy zokszavukat se hitte el, hanem kiabált rájuk komiszul, majdnem betanult gorombasággal. — Maguk mind gyöngék és rossz hajlamúak — mondta az asszonyoknak, kiknek férjük volt — mert az asszony doktora a férj. Csak a férj — emelte föl a hangját, mintha valakivel veszekedne, csak a férj a doktor. Akármilyen is a férj, az asszony számára se korláttalan az élet s ha férj van, akkor minden van, mert az élet nem elszeum. A férj mellett van hajlék, a hajlékban munka, ártalmatlan gond, feladat, könyv, séta, a legtöbbször gyermek. De mindenképpen a férj az élet, a cél, az orvosság, a doktor, a minden — és a leányokhoz is beszélt Dörfer Egon. ’ •? A ^