Világ, 1915. szeptember (6. évfolyam, 243-272. szám)
1915-09-01 / 243. szám
r 2 1910. szeptember T. VILÁG várak bevehetetlenségének s a tábori erődítések felesleges voltának bizonyosságából indul ki. Ezerkilencszáztizenháromban még akadhatott, aki erre építsen stratégiát. De ezerkilencszáztizenötben nem. Lehet, hogy Bematzik úr ezerkilencszáztizenháromban őszintén azt hitte, hogy Ausztria-Magyarország tehetetlenségének a magyar közjogi önállóság az oka. S feltehette, hogy emiatt a monarchia nem tud majd háborút vinni s áldozata lesz az entente összeesküvésének. De ha hiost ezerkilencszáztizenötben is ezt hiszi, akkor éppen másfél esztendőt aludt át. Akkor alvajáró, vagy álomkóros, akinek kórházban a helye, nem pedig katedrán. Hogy a dualizmus mai gépezete legtökéletesebb biztosítója-e a monarchia nagyhatalmiságán belül a magyar állami önállóságnak, arról lehet vitatkozni. De hogy ma a monarchia a magyar közjogi önállóságból él , Magyarország önállósága nem akadálya, hanem legfőbb ereje e monarchia életének, arról a világtörténelem döntött. Ha Bernatzik úr barátja a habsburgi imperializmusnak, akkor ma magyar nemzetiszínre kellene festetnie még a pyjamáját is. Ha azonban Magyarországnak ellensége, akkor bújjon a föld alá szégyenletében. Akkor megbukott a történelem alapvizsgáján. Egyáltalában nem félek tőle, hogy valami Rip van Winkler kótyagosság a centralizmus feltámasztására akarná fordítani az osztrák-magyar fegyverek győzedelmét. Forradalmakban szokott úgy lenni, hogy úribb rendek hasznosítják a népet a még úribbak ellen — aztán, ha győztek, ágyúval kergetik vissza vackaiba. De ki tehetné ezt meg most a magyarokkal? Azok az erők, melyek e moniarchiában hatalmasokul számba jöhetnek, éppen most tapasztalták ki, a gyarapodásnak micsoda forrása számukra a magyar önállóság. Ami ágyú a magyar ellen fordulhatna: — Alarme! Alarme! Eszeveszett látás-futás. Tudjuk, hogy csak tréfa, összevissza jövünk ki, az őrök rendezik a csoportot, aztán sorakoznak és mindenki visszamegy a barakjába. A foglyok teljesíthetik-e állásos kötelességüket? Erre a kérdésre is felel a vallásos Figaro. A kápolna egy üres barakban van, amely hasonló a többiekhez. A falak kopaszok, a póznák különböző távolságokban tartják a gerendákat és a barak mélyén van az oltár. Nagyon egyszerű: egy asztal. A fülkében van egy feszület. Szent képek, két viaszgyertya, ez minden. De a nagy barak árnyában ez az egyszerűség megindító. A kápolnáiban vasárnap reggel hét órától kezdve szakadatlanul van istentisztelet. Tíztől tizenegyig van a nagymise. Egy fogoly pap, akin csak egy miseing és egy stóla van, amelyet a városi plébánostól kapott, mondja, a misét s egy fogoly katona minisztál neki. Itt összezsúfolódik minden, a képi, a csákó, a kalap. Minden egyenruha — azok a franciák, akik most érkeztek a lövészárkokból vagy más táborokból, a világoskék egyenruhák és a piros nadrágok, huszárok, gyalogosok, afrikai vadászok és néhány katolikus orosz is, arcát a tenyerébe temetve . . . azok kezében van, kik éppen most tapasztalták, hogy még ágyúnál is erősebb fegyver hatalmuk számára — s nemcsak kifelé, de befelé is — a magyar önállóság. Külső nyomás szintén nem fordíthatná az ágyút a magyar ellen, mert a hatalom, mely erre számba jöhetne, a német nemzet is ugyancsak e háborúban fedezte fel, mit jelent számára az a valóság, hogy Magyarország valóban a világon van. A magyar önállóság ellensége gyanánt nem maradnának mások, mint vagy akik e monarchián kivül vagy belül e monarchiának halálos ellenségei — s ezekkel éppen most bánunk el, — vagy betűrágók és katedra-Cavaignacok, s ezeknek csak akkor lesznek ágyúi, ha a Deák Ferenc szava szerint: emésztőszerveik hadiszerekké alakulnak át. Nincs okunk félni Bernatzikűröktől. Ne bis in idem. Valamire, ami egyszer már szamárság volt, csak mert most másodszorra még nagyobb szamárság volna: nem vetemednek tán osztrák barátaink sem. A megdrágult iskola Amióta a háború borzalmait éljük, már másodszor nyílnak meg az iskolák. S ennek a most megnyíló iskolaszezonnak kezdetére a szülőknek meglepetéssel szolgáltak a könyvkiadók is. Felemelték tíz-tizenöt százalékkal a tankönyveknek az árát. Ugyan miért ne tették volna? Ha méregdrága ma a búza, bab, a zöldség, nem is szólunk az iparcikkek horribilis árairól, ha megdrágult a kőpor, a borotválás, hát miért ne legyen drágább az iskoláskönyv is. Ma ez a drágaság olyan természetes, miért haragudnánk külön a könyvkiadókra. Hogy a nyomtatásból nemcsak most kikerülő tankönyveket adják drágábban, hanem azokat is, amelyek évek óta ott hevernek a könyvkiadók pincéiben, ugyan kinek volna kedve ezen megbotránkozni. Elvégre, ha az élelmicikkek és iparcikkek termelői kihasználják a „kedvező*" konjunktúrát, miért ne tennének így a tankönyv-„termelőek” is. Ők csak élni akarnak, élni akarnak a kedvező alkalommal. Mi válaszképpen, a világért sem fogunk itt nagy hangon vitatkozni, ellenkezőleg, egy másik embercsoport életét akarjuk számokkal bemutatni. Azokról a szülőkről lesz szó, helyesebben azokról az anyákról, mert hisz az apák a harctéren vannak, akik gyermekeiket az iskolába íratják be, vagy íratnák be, ha sok mindenünk megvolna, ami most nincsen. A férfi a harctéren van, felesége négy kis gyermekével idehaza, ők, az úgynevezett katonai segélyből élnek. A gyermekek közül egy 15 éves, egy 13, a harmadik 12 éves, a legkisebbik még a 6-ik évét sem érte el. Mikor az apa még idehaza volt, a család a jobiksban élő középosztályhoz tartozott, ma négy j és félszer napi 78 fillérből élnek, ennyi a katonai segélyük. A lakbérsegélyt nem számítjuk, mert hisz azzal hónapról-hónapra a háziurak gorombaságait hallgatva, lakbértartozását törleszti az asszony. És tehát az öttagú család naponként 3 korona 51 fillérből, egy hónapra jut 105 korona 30 fillér. Most nem szólunk arról, hogy lehet ebből ma öt embernek eleget enni, ruhát venni, csak azt szeretnék elképzelni, hogyan lehet ebből az összegből szeptemberben a gyermekeket iskolába beíratni. Három fia van az anyának, mind iskolába jártak eddig, ne feledjük el, a jobb középosztályhoz tartozott a család. A legnagyobbik fiú most kerülne a felső kereskedelmibe, a középső a negyedik gimnáziumba, s a legkisebbik a második polgáriba. Láthatuk, a család nem is volt fellegekben járó, nem is akar mindenik fiúból hivatalnok urat nevelni. Maholnap itt a beiratás, tandíjra, könyvekre, ruhára cipőre van szükség, sopánkodik az édesanya. Vájjon mennyi pénzbe kerülhet ez. S az asszony számolni kezd. A felső kereskedelmi iskolában, ide készül a legnagyobbik fiú, 20 korona a beiratási díj, a tandíj 200 korona, a könyvek ára a felső kereskedelmi első osztályában 39 korona 90 fillér. A tandíjat nem kell mindjárt kifizetni, havonként is lehet törleszteni, ezt nem számítjuk. Iesz tehát itt az iskola kezdetén a kiadás 59 korona 90 fillér. A középső fiú a negyedik gimnáziumba iratkoznék be. Beiratási díj 20 korona, tandíj 80 korona, a könyvek ára 22 korona 80 fillér, a tandíjat itt se számítsuk, lesz az összeg 42 korona 80 fillér. Most kerül sor a legkisebbikre, aki a második polgáriba járna. A tandíjat talán elengedik, a 8 korona behatási díjat ki kell azonban drukkolni még a mosónő fiának is, a könyvek ára 32 korona 70 fillér. Bizony a legkisebbik fiúnak behatása is 40 korona 60 fillérjébe kerül annak az asszonynak, ki családjával valamikor a jobb középosztályhoz tartozott, ma pedig a férje harctéren van, s a család a lakbérsegélyen kívül 105 korona 30 fillérből éli egy hónapi életét. A három fiú iskoláztatásához mindent, ami felesleges, leszámítva, az iskola kezdetén 143 korona 30 fillérre volna szükség. Nem számítottuk a ruhát, nem számítottuk a cipőt, amire pedig legkésőbb, ha az őszi esőzés beáll, a gyerekeknek szükségük van. Nem számítottuk az élelmet, az asszony, a negyedik gyermek ruháját, élelmét. Csak a könyvekről, beiratási díjakról van szó. Hát honnan vehetné ez a család a pénzt ide, ha még itthon volna is a férfi, s tegyük fel azt az ideális állapotot, havonként 300 korona volna a kereset. Hova forduljon a szegény asszony, akinek férje a harctéren van, kitől kérjen a családapa, hogy meg legyen a beiratási díj, meg a könyvek ára ? . . . Nemsokára megnyílnak az iskolák. A gyermeket taníttatnék, hogy tudjon, hogy megértse mi az élet, mi a kultúra, mi a fejtörés. Min ön várunknak érdeke, hogy minél többen, minél intelligensebbek legyenek. S az iskolába készülő gyermekeik előtt bezárult az iskola kapuja. Hiába minden kultúrvágy, hiába minden kultúrakarás. Itt nincs segítség. Az iskolából a gyermekek százezreit kizárja az a pénz, amiből keveseknek sok van, s sokaknak csak kevés, vagy semmi sincs, ami pedig kellene beiratási díjra, tankönyvre, cipőre, ruhára, egyébről nem is szólván. A könyvkiadók pedig ma elégedetten dörzsölhetik kezeiket, hogy ennek az elszomorító helyzetnek kikészítéséből mások mellett most ők is kivették a részüket. Szeribb Bndapest, augusztus 31, Adázt követ a királynál. A bécsi dán követ, biáró Fleming de Lerche, aki tegnap tért vissza Kopenhágából Bécsbe, kihallgatáson volt báró Burián külügyminiszternél, akivel hosszabb tárgyalást folytatott. A dán követet a héten a király is fogadni fogja.