Világ, 1919. január (10. évfolyam, 1-27. szám)
1919-01-10 / 9. szám
Péntek Martyrium Nem kell hozzá különösebb tanulmány ! Az események villámfényénél megértjük a mohácsi vészt! . . . De mik voltak a tizenhatodik századbeli sötét magyar színjáték összetevői a magyarság mai válságához képest! A pont aránya: — egy világhoz . . . Most nem egy ország, hanem az emberiség létéről vagy nem létéről van szó és ebben a vad, ebben a titánvilági zűrzavarban, mint bolygó csillag vergődik és bukdácsol a magyar társadalom. Minden felosztani és újjáalakulni készül! A politika mestersége, sőt művészete, valamikor — jól, vagy rosszul, becsületes, vagy becstelen célokra — felszabdalta és csoportosította a társadalmat és ezeknek a csoportoknak a parlamenti harcában lejátszania az erők mechanizmusát. De a parlament csak képlet volt Magyarországon még hamis képlet is, mely nem fedte az országban levő valódi erőket. Most nincs parlament, csak kormány van, és ez a kormány nem szigetelheti el magát sem az országban, sem a világban áramló erőktől. Alulról és fölülről, jobbról és balról áradó erők kényszerítik, hogy embereit, vagy magát egészen kicserélje. Nem a kormány kormányozza az erődet, az erők parancsolnak a kormánynak. Aki nem ért egyet az erők parancsával, otthagyhatja helyét és kivonhatja magát az országgal, az emberiséggel és önmagával szemben az irtózatos felelősség alól! A magános ember is, aki szolidárisnak érzi magát az emberiség legmagasabb céljaival, eldöntetlenül hagyhatja magára nézve azt a kérdést, hogy mit tegyen, vagy mit ne tegyen? Mindenki elvonulhat a tett, vagy a felelősség színteréről. Csak egy ember van Magyarországon, akinek nem adatott meg a jog, hogy a martírium keserűen és kínzóan nagyszerű, lesújtóan hatalmas kényszeréből meneküljön. Ez az ember, Károlyi Mihály! Az az elemi szabadság, hogy magában, mint ember kűzője és szenvedje lélekben át az emberiség katasztrófájának egy új élet, korszakába való átvajúdását, elvételeit tőle. Él azzal, hogy személyében predesztináció testesül meg. Ez a predesztináció még nem volt egészen világos akkor, mikor a vérengző lelkű háborús hitűek és az uralkodó irányzat huligánjai közül merészen kiemelkedett alakja, mint a háború tagadásának nemes szobra. De mikor a háború csinálói, a vér tébolyultjai, az öldöklés üzletesei, a fölkértek és a szolgák egyaránt megbuktak; mikor agyilkolás felzaklatott gépezete magába roskadt és az irtózatos ropogás közben a megvert országok elsülyedni látszottak; mikor a megvert népek a maguk őserejével, az életakarat hatalmas hullámaival mégis keresztülcsaptak a romokon, akkor már nyilvánvalóan jelentkezett Károlyi Mihály elküldöttsége Magyarország számára . • A vészes és sistergő felbomlásban még nem volt semmi kijegesedési pont. A régi rend nyilvánvalóan fölemésztette magát, elrothadt, elmúlt. De még nem forrt ki, még csak nem is jelentette magát az új kor eredője! Nem volt kész forma, működő mechanizmus!sok romok sötétleltek és az életösztön világított, a romok fölött, melyikre tizenkétmillió magyar vetíttette a maga ciciakaratát. Az ösztön zsenialitása, a meggondolás kiszámítottsága, a lelkekből és az időből kisugárzó megérzés és parancs, ekkor a magyar forradalom, majd a magyar kormány élére küldte Károlyi Mihályt. A magyar forradalom és az első független magyar kormány megalakulása azonban csak a fejlődés egy átmeneti pillanaté. A fejlődésben működő ellenállhatatlan erők megrázták és átcserélni készülnek a kormányt. A nagy vajúdás nemcsak Magyarországot, de egész Európát rázza. Ebben a válságban a magyarországi problémán belül megint csak egy kis politíkiós: ~Saeviszályi Mihály. A viszonyok ereje föladta a kérdést: itt van-e a pillanat, amikor már a tiszta szocialista kormánynak kell jönnie? De a szocialisták sem gondolnak arra, hogy, Károlyi Mihály eltol ássák az útból. Jöhet egy szocialista kormány, mint annak a köztársaságnak a kormánya, melynek Károlyi Mihály az elnöke. Ezt a predesztináltságot, mely a természeti erők jellegét viseli magán, támogatja Károlyi egész szereplése és az akövetkezetesség, melylyel a fejlemények logikáját balfelé követte. De ez a nagyszerű szerep, ez az elhivatottság: a kínzó és nehéz szenvedés! Az emberiség történetében kevés olyan vezér van, aki ilyen súlyos keresztet hordott. Károlyi Mihálynak vállalnia kell a szerepet, a bizalmat, mely az Óceán erejével hullámzik feléje, a célokat, melyeket az adott helyzet előtt! De kivülcsó okokból ,elragadtatott tőle a lehetőség, hogy a célokat elérje. Az országot, melynek élére küldetett, darabokra szabgatja a sokféle megszálló ellenség és az ország vezérének nincs rá módja és eszköze, hogy a feldarabolást megakadályozza! A győztes országok közvéleményéhez kellene apellálnia és nincs rá mód, hogy szava eljusson azokba a fülekbe, melyekhez azokat küldenie kell. A külső és belső erők parancsa által a magyar társadalom újjáteremtésének munkájához rendelve, arra van kárhoztatva, hogy nem egy döntő elhatározástól tartózkodjék, mert a kinyitott zsilip mögül a polgárháború rémei zúdulnak ki . . . Egy nagy egyéniség, tettekre hivatott és cselekvésre kész, olyan körülmények közé kényszerítve, melyben a cselekvést megöli a helyzeti tehetetlenség fizikai törvénye ... És egy nagy léleknek, egy elküldetett embernek ez a fájdalma, ez a lelki és gombolatbeli kínja, a megkölözöttségnek ez a szenvedése, a megfeszítettségének ez a martíriuma, mind mások bűnéből szakadt Károlyi Mihályra, akinek válláról, ha levesszük a történelmi palástot, ott találjuk mögötte egyszerű embertársunkat, akihez a részvét tiszte és meghatott érzésével kell közelednünk! A múlt bűnösei elvonultak, az elkárhozottság sötétségébe merült el nevük és baljós alakjuk. De az ő bűneiket, pusztító munkájuk mérgezett eredményeit, ostobaságuk és gonoszságuk összes vészes gyümölcseinek halmozódását Károlyi Mihálynak kell likvidálnia! Ő tisztán és becsültelesen jött ki a véres szennyből, melyet az előbbi kormányzók segítettek a világra zúdítani és a felkavart világ árja most mégis az ő alakját csapkodja körül, az emberiség sorsába beleszorított magyar sorsinak minden keserű, sötét és vészes ziláltságával . . . Mély megilletődöttséggel, hatalmas megrendíltséggel, a részvét forróságával látjuk állni Károlyi Mihályt az óriási simák szélén, melyben egy nemzet készül elsüllyedni . . . * A munkástanács határozata kiélezte a válságot Polgári miniszterek nem maradnak a kormányban A munkástanács ülése, amely szerdán délután kezdődött, pénteken reggel ért véget. Az ülésen hoztak ugyan határozatot, de ez nem jár azzal a várt eredménynyel, hogy a helyzet tisztuljon és a válság megoldódjék, hanem csak arra volt jó, hogy a jelenlegi kormány helyzetét teljesen lehetetlenné tegye. A munkástanács ugyanis kimondotta, hogy a mai koalíció fennmaradását kívánja, magának követeli azonban a hadügyi és a belügyi tárcákat. VILÁG 1919. január 10. Nincsdöntés a válságban Egy nappal elhalasztották a kormány elhatározását A munkástanács döntése új elhatározások elé állította a kormányt. A kabinetnek határoznia kell afelett, efogadja-e azt a prepozíciót,, amelyet a munkástanács kíván és átengedi-e a belügyi és hadügyi tárcákat a szociáldemokrata pártnak, vagy pedig lemond. A kormány elhatározása azonban elhalasztatlan, mert a szakminisztereknek a pénteki nap folyamán az entente gazdasági bizottságával kell tárgyalnia. Pénteken este ismét minisztertanács lesz és ezen valószínűséig az egész kormány el fogja határozni lemondását. Miután a kormány hatalmát a Nemzeti tanácstól nyerte, a lemondás olyan formában fog megtörténni, hogy a kormány visszaruházza reá ezt a hatalmat. A Nemzeti Tanács a Nagy Nemzeti Tanács határozatát, amelylyel a legfőbb állami hatalmat Károlyira ruházta, úgy interpretálja, hogy ennek alapján Károlyit a köztársasági elnök hatalma is megilleti. Ez interpretáláshoz híven Károlyit a magiyar népköztársaság elnökévé fogja kikiáltani és igy fölhatalmazza az uj kormány kinevezésére is. A legnagyobb nehézségek állanak még fönn és teljes a bizonytalanság abban a kérdésben, ki fogja követni a Károlyi-kormányt. A kormány lemondása folytán a szociáldemokrata párt ama kényszerhelyzet előtt áll, hogy újból összehívja a munkástanácsot és annak újabb határozatához képest vagy átveszi egyedül a kormányt, vagy pedig lemond arról, amit a munkástanács tegnapi határozata követel. Nem lehetetlen az sem, hogy meg is találják a szocialisták a polgári pártokkal az együttműködéslehetőségét: • ez esetben a mostani karriner valamelyik politikailag kevésbbé exponált tagja vállalná a kormány alakítása. Ebben a kormányban esetleg helyet kapnának a kisgazdák is, nem venne azonban benne részt valamennyi polgári párt. Ennek a határozatnak a végrehajtására a kormányban helyet foglaló polgári pártok nem hajlandók. A Károlyi-párt elégedetlenjei már régtől fogva hangoztatják azt, hogy a szocialisták számarányukat jóval meghaladó részt követelnek maguknak az ország intézésében, mert a szervezett munkássággal szemben az ország lakossága nem szocialista. Bár ez a mozgalom a mai tényleges erőviszonyokat nem vette figyelembe és az elv hangoztatása mögött egészen más indító okok húzódtak meg, a párt abban a kérdésben teljesen egységes, hogy amikor a kereskedelmi tárca már úgyis a szocialisták kezében van, nem adhatják át az egész végrehajtó hatalmat azzal, hogy a belügyi és a hadügyi tárcát — amely a kormányzásnak voltaképpen az igazi ereje — átengedik a szocialistáknak. A szocialisták a maguk részéről szívesen maradtak volna együtt a kormányban a radikális párt minisztereivel. Viszont a polgári radikális párt sem vehet részt olyan kormányban, amelyben rajta kívül .a polgári elemet más nem képviseli. A polgári sajtó nagyrésze már eddig is a legperfidebb módon éppen a radikális párti minisztereket támadta, az ő működésük ellen indította a legkíméletlenebb, semmi eszköztől vissza nem riadó kampányt. Jól tudjuk, hogy ez miért történt. Ennek a sajtónak nem volt bátorsága a szocialistákat támadni, nem merészelték a szocialista miniszterek működését kifogásolni, hanem a radikálisokat ütötte, úgy, hogy az a szocialistáknak fájjon. Ha mostan a radikálisok képviselnék egyedül a polgárságot a kormányban, egészen biztos, hogy az egész kormány és a munkásság magatartásáért megint csak a radikálisokat támadnák. És ha az egyénnek föl is kell áldania magát, a közérdek éljen, nem helyeselhetnek, hogy a radikálisok álljanak ott védőpajzsként és őket érje minden támadás, minden ütés, amelyet a szocialistáknak szánnak — akkor, amikor ezzel a közügynek semmit sem használnak. Különben is ez a koalíció nem volna a válság megoldása. Sietek, vagy napok kérdése lenne csak, hogy újabb ellentétek támadjanak a kormány kebelén belül és a válság, amelynek ebből a szerencsétlen országnak éppen elég volt más, megint kiújuljon. A szociáldemokrata párt mondja meg nyíltan és irgyenssen kom,mit akar és foglaljon is határozottan állást amellett. Vegye át a szociáldemokrata párt egyedül a kormányt és a rendelkezésére álló nagy erőkkel biztosítsa a rendet, a nyugalmat, a lehetőség szerint sima kormányzást. Ak radikális párt réj